Új Nógrád, 1990. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1990-09-29 / 152. szám
4 UHHEZ] 1990. SZEPTEMBER 29., SZOMBAT .Színházi előzetes Biztató előjelek - ígéretes műsorterv A megyeszékhely legutóbbi színházi szezonjának értékelésekor - több mint formális gondként - tettük szóvá a reklám, a propaganda fogyatékosságait, így hát érthető, hogy az új évad küszöbén elsőként az e téren bekövetkezett minőségi változást méltatjuk. Meggyőződésünk, hogy a ráhangolás, a szervező- munka szempontjából nem mindegy, hogy a városban immár megjelentek a bérletsorozatokat (a többes szám nem véletlen!) hirdető különböző méretű, de egységesen esztétikus - mondhatni „formatervezett” - falragaszok, amelyek hangulatilag is igazodnak az általuk propagált műsorokhoz. A kifejezetten színházi jellegű előadások plakátjai nemcsak - szó szerint - színesek, de rendkívül informatívak is. A teljes színlap mellett néhány találó mondatban összefoglalják azt is, amit a darabról előzetesen tudni kell. Az 1990/91-es évad programja többrétegű. A stílusosan József Attila nevét viselő színházi bérSzerb Antal misztikus cselekményét, pajzán, groteszk helyzetek sokaságával eleveníti meg. A letsorozat négy előadásból áll, s - mint az utóbbi években már megszokhattuk - egyelőre csak „egy félidős”: az őszi-téli szezonra terjed ki. Két klasszikus, komor hangulatú színmű társaságában két vidám újdonság egészíti ki a kínálatot. Igazán nem rossz arány semmilyen vonatkozásban. Nyitó előadásként - október 24-én - Bródy Sándor Tanítónőjét láthatjuk a Népszínház bemutatásában. Az alföldi falu hatalmi és érzelmi viszonyait alaposan felkavaró Tóth Flóra drámája közismert, mégsem lesz érdektelen a Rencz Antal rendezte változat. Hiszen kíváncsian várjuk, hogy a - kevéssé neves színészek ellenére - jó hírnévnek örvendő józsefvárosi társulat napjainkban hogyan értelmezi Bródy alkotását. Nagyon helyes, hogy a diákok számára külön előadás is lesz. Novemberben egy olasz szerzőpáros - a világhírű filmszínész Nino Manfredi és Nino Marini - Könnyű erkölcsök című kétszereplős komédiájában ismét Salgótarjánban üdvözölhetjük Schütz Ilát és Haumann Pétert. Ráadásul az előbbi jelmeztervezőként, az utóbbi rendezőként is jegyzi a Radnóti Színház produkcióját. A darabot mintegy két éve mutatták be Itáliában - Manfredi főszereplésével a budapesti lesz az első külföldi előadása. A fordított Pygmalión-történetben nem az írótól kap leckét az utcaleány, hanem ő ad példát emberségből, tiszetességből a prostituá- lódó toliforgatónak. A pikáns téma, a bővérű humor minden bizonnyal jóízű komédiázásra ad majd alkalmat Schütz Ilának és „új” partnerének. Bencsik Imre Úri ember, jó kriptából című fantasztikus kri- mivígjátéka decemberben kerül színre a székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátékában. A darab A Pendragon-legenda felhasználásával készült, a szerző rendező Bujtor István, a szereplők között van Esztergályos Cecília, Szegedi Erika, Szakácsi Sándor, Zenthe Ferenc. A felnőtt-bérletsorozatot - a tervek szerint - Henrik Ibsen Nórája zárja a Radnóti Színház előadásában. Az emberi önállóságért küzdő, a feleség- és anyaszerepből kitörő asszony tragikus történetének sokféle értelmezése született az elmúlt száz év során. , Januárban Valló Péter rendezésével ismerkedhetünk meg, - többek között - Takács Katalin, Bálint András és a vendégként fellépő Kern András közreműködésével. Műsorváltozás esetén Márai Sándor Kaland című lírai színműve kerül a József Attila Művelődési Központ színpadára. A változatos, színvonalasnak ígérkező műsor tudatában is sajnáljuk, hogy megszakadni látszik a - most Törőcsik Mari és Garas Dezső nevével is fémjelzett - szolnoki Szigligeti Színházzal kialakult sokéves kapcsolat, s ugyancsak furcsálljuk, hogy a földrajzilag legközelebb lévő, megbízható nívójú egri Gárdonyi Géza Színház miért nem hivatik meg legalább egy vendégszereplés erejéig. A színházi évad fent jelzett egyéb programjai (diákszínház, kisiskolás színház, Tudor-Vidor bérlet) és új kezdeményezései (Négy évszak című zenés irodalmi gálaestek, Balassi Pódium) önálló ismertetést igényelnek, s érdemelnek. Dr. Csongrády Béla Bata Annamáriának és Czipe Istvánnak! Eljegyzésetek alkalmából sok szeretettel gratulálunk: Édesanyád és Mamuci. \) Kiss Edinának Kisterenyé- !' re! Nagyon sok boldog szüle- i tésnapot kíván: Anyu, Apu és I ' Emese. Varga Beátának 18. születésnapjára nagyon sok boldogságot kíván szeretettel: Anyu, Mónika és K. J. Nagybalázs Henikének Maconkára! Sok boldog , születésnapot kíván: Ádámka, Keresztanya, Keresztapa, Nagymama, Nagypapa. PTOWXi Erzsi-28-János! Hűtlenséged még nem azt jelenti, hogy az évfordulónkról ne emlékezzünk meg! Ezt feledni nem szabad! A következőt együtt kell ünnepelnünk, mert lehet!!! l/a osztály. Felső sor balról: Nagy Gábor, Szabó Gábor. Horváth Béla, Dudás Sándor, Gondi Tamás, Buga Tibor, Rurucz Ákos, Barna Szabolcs, Ferkó Csaba, Maróthy Zsolt, Hanczik János, Cseri Norbert, Müller Róbert, Varga Roland. Alsó sor balról: Keréki Rita, Szita Katalin, Tornyos Móni, Baranyi Dóra, Kuris Nikolett, Pityi Anna, Takács Tímea, Kovács Anett, Végh Zsófia. Tanárnők: Borda Istvánné és Zagyvái Sándomé. 1/c osztály. Felső sor balról: Gyurkó Xénia, Szilágyi Tibor, Domszki Péter, Mezei Nikolett, Majoros Marianna, Pohánka Diána, Vendel Diána, Halmos Tünde, Bobály Bernadett, Varga Laura, Biliinger Adrienn, Szikora Nóra, Czinege Norbert, Hertlendi Gábor. Alsó sor balról: Ocsovai Adrienn, Babcsány Tamás, Gonda Dávid, Fenyvesi Márk, Oláh Norbert, Horváth Tibor, Csonka András, Vankó Roland, Liptay Dávid. Tanítónő: Varga Józsefné. Sok kicsi szécsényi oroszt és az idén negyediktől már angolt is tanulhatnak. Az iskolában jól működnek a különböző szakkörök, ezeknek a foglalkozásoknak a keretében többek között az angol vagy a német nyelvvel, és a modellezés vagy a kerámiakészítés rejtelmeivel is megismerkedhetnek a gyerekek. L. T. A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában idén szeptemberben 94 elsős kezdte meg a betűkkel és számokkal való ismerkedést. A négy elsőosztály mindegyikében egész napos rendszerű tanítás folyik, a „b ” és a „d” osztály a Lovászmódszer segítségével tanul. A módszer lényege, hogy míg a többi csoport még csak a szóképekkel ismerkedik, itt a legjobbak már ismerik az ábécé harminc betűjét, és van, aki képes összeolvasni is azokat. Előnye, hogy van idő foglalkozni a lemaradókkal is, hátránya, hogy az iskolából esetleg betegség miatt hiányzó gyerek nehezebben tudja behozni mulasztását. A felsőbb évesek ötödiktől 1/b osztály. Felső sor: Baranyi Katalin, Pifka Katalin, Horváth Bianka, Kelecsényi Judit, Hlavaj Anna, Szita Ildikó, Mizsák Georgina, Barna Marietta, Varga Tímea. Középső sor: Nagy Richard, Czele Nikolett, Mihály Andor Attila, Péter Krisztián, Hajdú Áron Zsolt, Hausel Máté, Mosó Roland. Alsó sor: Virágh Krisztián, Deák Szabolcs, Kovács Róbert, Jusztin Zoltán, Győri Zoltán, Varga Szilárd, Kovács László. Tanárnő: Nagy Vilmosné. 1/d osztály. Felső sor balról: Deák László, Kovács József, Boda Péter, Végh Bence, Tornyos Tímea, Zsupin Balázs, Merő Gábor. Középső sor balról: Józsa Gergely, Baranyi Edina, Balázs Diána, Gyurovics Klára, Gyurovics Anett, Bakos Tamara, Horváth Mónika, tigor Ákos. Alsó sor balról: Vaskor Dávid, Nagy Mariann, Gordos Péter, Gyetvai Gergely, Pusztai Lóránt. Tanítónők: Verbói Lászlóné, Kovács Györgyné. Hétfői számunkban a mátraszőllősi iskolával ismerkedhetnek meg. j