Új Nógrád, 1990. május (1. évfolyam, 24-49. szám)

1990-05-07 / 28. szám

1990. MÁJUS 7„ HÉTFŐ 3 A Tarjáni Tavasz programsorozat keretében, a NÖGRÄDKER Vállalat kertibűtor- kiállitást rendezett a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ kertjében. A bemu­tatott kemping- és kerti bútorok, valamint a fonott nádbútorok május ti-ig voltak láthatók. x —RT— MONT BLANC Európa legmagasabb, hő­födte hegycsúcsára aligha emlékeztetnek a Cserhát oromtetői, mégis a Szécsénvt ölelő vonulatokat Fehér­hegynek nevezik. Nevét nem a tiszta hó, a szikrázó ke­mény tél adatta. A vékonyu- ló talaj alól szégyenlősen mutatják ki magukat a kö­vek. Sovány, fű, gaz és ke­véske bokor nő a régen- volt erdőségek helyén. Tarvágásaikkal. kopáran hagyott domboldalaikkal a vidék dolgozói azon borbély- mesterekre hasonlítanak, akik a „nullásgépen" ki- ' vül más szerszámot nem is­mernek. A Fehér-hegy az őszön tarvágással tönkre­tett Kerekdomb. a Nagylóc felé vivő utat még néhány éve szegélyező fasor csonka rönkjei már így is szégyen­letesen szegélyezik Szécsényt. A pusztítás ma is tart. A Káprások város felőli részén halmokban a fa, fekszik az erdő. Szent meggyőződésem, hogy egy erdész a nullásgép használatán kívül máshoz is ért. Tudja, hol van védett hárs, hol fészkelnek védett mada­rak, hol van odúja rágcsá­lóknak. mely részeken süt­kéreznek az őzek, vagy da­gonyáznak szívesen a vad­disznók. Élete, élettere az erdő. Vi­gyáz rá, s közben gazdál­kodni is tud vele. Ismeri jól a fákat, tudja melyiket, mi­kor kell „kivenni". Nem egyszerre, hanem ahogy a természet mutatja. Nem tudom, ők miért hall­gatnak. hisz’ munkahelyük tűnik lassan el. A baltás embereket erdő­re küldőket pedig nem lá­tom, hogy fát ültetnének, csak azt, hogy pusztítanak! Munkájuk nyomán marad­nak a gyatra sarjerdők, a gaz, amiből nem lesznek év­százados öles fák, parker­dők, de még tűzifa sem. Hegyeink lekopaszodnak, mert rajtuk csak erős fák tudnák megkötni a talajt. Ennek híján marad a bozót, fű, s ha netán művelésre fogják a földet, csak a lej­tőre merőlegesen tudják szántani. S hogy ez mit jelent? A kevéske esővíz is a völgyben áll meg, az olda­lak teljesen kiszáradnak, éle­tét veszti a talaj. A többit már bátran a szélre lehet bízni! Szécsénynek már nem kell sok, hogy egy kráterben ülő városhoz hasonlíthasson. De úgy van ez a Cserhát és a Karancs több vidékén is. A csíkokkal teleszabdalt erdők látványa mindenütt egyfor­ma és túlságosan ismerős. Ugyan hány hektárnyi te­rülettel teszik ezt nap mint nap? Munkájuk nyomán domb­tetőinken, hegytetőinken ekképp lehetne földrajzórát tartani: Valaha ez volt a Pannon­tenger peremvidéke. Ha fölemelünk egy fűcsomót, láthatjuk az üledékes kőze­teket, s kis szerencsével kagylónyomatokat is találha­tunk. Néhány éle itt még erdő volt, mára azonban az erózió lepusztította a talajt. A kivilágló kőzetek miatt a Cserhát magaslatait így is nevezhetnénk: Fehér-hegy, vagyis MONT BLANC. Tarnóci László Képtelen történet Április 26-ón tanácsülésen vettem részt Balassagyarma­ton tanácskozási joggal. A tárgyalás komolyságához il­lően nagy buzgalommal hall­gatom az előadót, aki az 1989-es gazdálkodásról szá­mol be. Biztos bennem van a hiba, vagy nem szoktam ezt a miliőt, de egy másfél óra után elkalandoznak gon­dolataim. Szemem megakad a falon, és látom onnét hi­ányzik valakinek a képe. Eszembe jut egy kétéves be­szélgetés, melyről akkor nem volt ildomos hangosan vé­leményt nyilvánítani. Esküvőn vettem itt részt hozzátartozói jogon. A vőle­gény olasz volt, és a mint­egy harminc olpsz vendé­get, nagyon meglepte a ta­nács nagytermének bája, és az eseményhez is illő ko­molysága. Később ez újra szóba került, és igazi lati­nos temperamentummal di­csérték az esküvő lebonyo­lítását (és mint írtam a ter­met.) Egyikük megkérdezte, kinek a portréi díszítik a falakat?! Magyarázom, hogy olyan volt gyarmati szemé­lyek, akik főleg a művészet vagy irodalom terén alkot­tak kiemelkedőt, és valami folytán kötődtek városunk­hoz. A vőlegény Beppe valamit csak nem értett. — Magya­rázni meg nekem Géza, akit látni a zászló felett annak képét qyakran látni Itáliá­ban, nagyon bal újságban, az nem lehet gyarmati. —- Igazad van Beppe, a többi mind gyarmati. Az az egy a kakukktojás. — soós ­A házasok tovább élnek ? A húszas és harmin­cas éveikben elvált vagy megözvegyült em­bereknek kisebb az esé­lyük a hosszú életre, mint a házasság örö­meit élvező kortársaik­nak — állapítja meg egy kedden nyilvános­ságra hozott, ötven év adatait elemző ameri­kai statisztikai jelentés. A Princeton egyetem kutatói által készített tanulmány szerint azok kockáztatják a legtöb­bet, akik egyáltalán nem kötnek házasságot. A tizenhat ország, köztük Magyarország adatain alapuló ered­mények „megerősítik azokat a korábbi felte­véseket, amelyek sze­rint a házasságnak sze­repe van az egészség megőrzésében, okozta stressz tésében" az amerikai raphy Journal bi számában. a válás csökken- olvasható Demog- legutób­cmmwi Mukl nyitotta a sort... — Gyermekkoromban olvastam egy történetet, ami egy vadászról és eg'y Muki nevű rókáról szólt. Ez a kis kalandos sztori, nagyon meg­tetszett nekem, és elhatá­roztam, hogy szerzek ma­gamnak én is egy rókát — meséli mátranováki ottho­nában Petőfalvi András. A különös rokonszenv, ba­rátsággá mélyült... — Sikerült is egyet fog­nom, bent tartottam a la­kásban, és nagyon megsze­lídült. Mukinak keresztel­tem el a könyv alapján. Az­tán, ahogy növekedett, egyre több galibát csinált: elősze­retettel lakmározta a szüle­im és a szomszédok csirké­it, tyúkjait. Anyám egy idő után persze, nagyon megelé­gelte a dolgot, s azt mondta, hogy agyon kell ütni, külön­ben lassan oda lesz az ösz- szes baromfi. El is vittem, hogy végzek vele, de nagyon megkedveltem, nem tudtam volna megtenni. Jó messze tőlünk, az erdőben elenged­tem, az ásót meg összeken­tem sárral, hogy azt higgyék, elástam a tetemét. Otthon még meg is sirattam. Másnap azonban hazajött a róka.. . s ott is maradt élete végéig. — Petőfalvi András nem csupán a kis vörösbundást kedvelte. Volt kutyája, macs­kája, aztan díszhalakat gyűjtött. — Több ezer halam volt. Csak aztán túladtam raj­tuk, mert itthon mindig szidtak, a „vizeskedésért” — mondja nevetve. A hetvenes évek elején megvette az első kanári madarát, ami annyira meg­tetszett neki, hogy bele kez­dett a díszmadarak te­nyésztésébe. — Akkoriban még jobban szerették az emberek az ilyesmit. Bár most megle­petten tapasztaltam, hogy újra nő a kereslet a dísz­madarak iránt. Petőfalvi András renge­teg oklevéllel büszkélkedhet: megyei és országos, vala­mint nemzetközi díszmadár­kiállításon ért el első helye­zést. Az évek során több ku­pát, serleget és emlékplaket­tet nyert, nemcsak hazánk­ban, külföldön is. — Milyen madarai vannak jelenleg? — öt fajta egzótám van. Ezeket nagyon nehéz besze­rezni, és még nehezebb köl­tésre bírni. Nekem azért többé-kevésbé sikerült. Lát­hat itt piros és arany mel­lű kanárit, ötféle papagájt — nimfát, hullámost, rózsás­torkút, kék-fekete fejű per­szonátát és énekest, — négy különböző szép díszfácánt, dísztvúkokat. Nyulakkal is foglalkozik, az állománya új-zélandi, ka­liforniai és házinyulakból áll. — Sok időt fordít hobbi­jára? — Igen, de nem számít, mert nagyon szeretem csi­nálni. Reggel, mielőtt mun­kába megyek fél órát, este egy órát vesz igénybe az etetés. Egy időben betegápoló szerepre vállalkozott... — Egy beteg őzet hoztak hozzám a vadászok. Aratás­kor a kombájn „fogta meg”. Hetekig kezelgettem, míg végül annyira rendbe jött, hogy a közeli erdőben elen­gedtem. Másik alkalommal Zagyvarónáról hoztak egy sérült sutát, majd pár nap­ra rá Nagybátonyból egy ba­kot. Mire meggyógyultak itt nálam összepárzottak, és úgy döntöttem, hogy megvárom az ellést. De milyen jól tet­tem, mert a pici őzet a sal­gótarjáni állatkórházban se­gítették világra. az anya egyedül nem boldogult... Még itthon is ápolnom kel­lett, mert a császározás na­gyon megviselte. Az aprósá­got cumisüvegből etettük a lányommal. Amikor megerő­södtek, mind a hármukat elengedtük az erdőben. Cserhalmi Adél Az utóbbi időben divatosak lettek a képregények hazánk­ban is. Akinek iskolás korú gyermeke van, nyilván találko­zott már velük. Tulajdonkép­pen rajzos képsorozatokat kö­zölnek, ahol a szövegek csu­pán csipetnyi járulékok, me­lyek a beszélő szójából kijövő szalagban vagy buborékban vannak feltüntetve. Bármilyen borsos legyen az áruk, szíve­sen vásárolják őket a gyere­kek. Főleg azok, akik hadilá­bon állnak az olvasással, és csak a halmozott, érdekfeszí­tő cselekmények kötik le a figyelmüket. Legveszélyesebbek azok a történetek, melyek tartalmuk­ban zavarják meg a gyerme­kek lelkét. A rémtörténetek szorongásos állapotot idézhetnek elő az ér­zékenyebb gyermekekben. Ha késő este kerül a kezükbe, al­vási zavarokat okozhatnak. (Pókember, Vámpír magazin.) A kalandos történetek lát­szólag ártatlanok, hiszen 1 fő­hősük mindig a jóért harcol. Károsak a képregények? De milyen eszközökkel! Nem egyszer erőszakos cselekmé­nyek sorozatával, máskor gyil­kolásokkal éri el célját. A ke­gyetlenséget, a bűnözést szin­te ártatlan dolognak tüntetik föl, ezek a füzetek. A történe­teket ráadásul sűrűn fűsze­rezik szexualitással. Hősnőik nem jóságos, megértő asszo­nyok, hanem szexuálisan túl­fűtött személyek, akik hidegen számítóak, férfigyilkos besti­ák. (Batman, A zöld halál). És a könnyen befolyásolha­tó gyermekolvasók hasonlíta­ni akarnak a megismert hő­sökre, hősnőkre! A képregények másik ká­ra, hogy elidegeníti a gyer­mekeket az írott szavaktól, a szépirodalomtól. Miért? Mert történeteikben szinte monda­tok sincsenek, csak szózagy­valékok, sőt a szavakat gyak­ran ilyen semmitmondó fel­kiáltások helyettesítik: mmm- mmmmf, mmmmmmmgh, vruu- uummm, blaaaam. Bizony a füzetek gyakorlatilag tönkre­teszik a tanítók ama fárado­zását, hogy a gyermekekben a helyes nyelvérzéket kifejlesz- szék. A könyvek előállítói tisztá­ban vannak tettük nem ép­pen erkölcsnemesítő hatásá­val, mégis nyakonöntik a gyer­mekeket ostoba, ízléstelen zagyvaságaikkal, mert csu­pán az üzleti érdek vezérli őket. A Hírlapkiadó Vállalat pedig - ugyancsak üzleti szá­mításból — szívesen asszisz­tál nekik az árusítással. A sok ijesztés után hadd mondjam el, hogy vannak viszonylag jó képregények is. Ezek tartalmilag értékeset pró­bálnak közölni: szép meséket, klasszikus kalandos története­ket, történelmi olvasmányo­kat, bibliai elbeszéléseket stb. Bőséges szöveganyagukkal pedig megszerettethetik az olvasást, Nagy Zoltán Btsdapesti Nemzetközi Vásár ’90 Minden út Budapestre vezet ? Többször tanúi lehettünk annak, hogy a hagyomá­nyos Budapesti Nemzetközi Vásár díszes pavilonjai előtt hullámzó soknyelvű tömeg­ből sokakat megbabonáz a csillogó-villogó Mercedesek látványa. Igaz, ha a látoga­tó átlagos magyar, rendsze­rint nem tölt sok időt a Mercedesek előtt. Gyorsan továbbmegy, hogy ne le­gyen szomorú, ha a pénz­tárcájára gondol. A közelben ezüstös Toyo­ták várják. Hát ez valami csoda! De itt sem szabad hosszasan időzni, mert ezt is csak kevesen engedhetik meg maguknak. Aztán jön­nek a BMW-k titokzatosan csillogó tükörüvegükkel. Ám a látogató kellő áhítat után továbbáll, és csak a szovjet autók előtt időzik többet. Itt néhányszor kör­bejárj^ a Samarát, vagy ahog.fan a Szovjetunióban hívják, a „nyolcas modellt”, avagy édestestvérét, a „ki­lencest” (VÁZ—2109). eset­leg az új Moszkvicsot, eg.v- szer-kétszer megnyomja a sárvédőt, tenyerét a szeme elé emelve benéz a kocsi belsejébe, felméri a mű­szerfalat. Ladákkal persze nemcsak a vásáron, hanem Budapest és más városok utcáin is gyakran találkozik az em­ber. Pontosabban fogalmaz­va, praktikusságuk, elérhe­tő áruk miatt Magyaror­szágon az autók között a Ladák vannak túlsúlyban. A személyautók mellett a Szovjetunió teherautókat, motoros rakodótargoncá­kat, kerékpárokat és mo­torkerékpárokat is szállít Magyarországra. A magyar autóipar termékeinek 45 százaléka viszont a Szov­jetunióban talál piacra, mindenekelőtt az Ikarus autóbuszokat kell itt emlí­teni. Amint ezt Jevgenyij Akszakaljan. a moszkvai Központi Autóipari Tudo­mányos Kutatóintézet saj­tóközpontjának munkatár­sa elmondta, a két ország együttműködésében új sza­kaszt jelent ez a megálla­podás, melynek értelmében Magyarországon alkatrésze­ket gyártanak a szovjet au­tókhoz. A Bakony Művek, a Tungs­ram, az Elzett a kész au­tókért cserébe gyújtáskap­csolókat, lámpákat, ablak­törlőket. dudákat, elosztó­kat és más alkatrészeket szállít a volgai autógyárba. Az elsőkerék-meghajtású autókhoz, amilyen a nyol­cas és a kilences modell is, olyan alkatrészek érkeznek a Szovjetunióba, amelyek tervezésében magyar szak­emberek vettek részt. Bő­vülnek kapcsolataink más márkájú autók — AZLK— 2141. ZAZ—1102 — gyártá­sában is. A két ország között fon­tos közvetítőszerepet ját­szik az Avtoexport külke­reskedelmi egyesülés. Em­blémája idén is látható lesz a budapesti kiállítóköz­pontban. Ezúttal a vásár látogatói ■ megismerkedhet­nek a szovjet autóipar új termékeivel. Ezek a Lada legújabb változatai, a VÁZ— 21003 és a VÁZ—21093. Az előzőnek erősebb a hajtó­műve, térfogata 1500 cm;l, teljesítménye 70 LE, maxi­mális sebessége 156 km/óra. 15 másodperc alatt éri el a 100 km óra sebességet. A sebességváltó ötfokozatú, amit valószínűleg értékelni fognak a vásárlók. 90 km/óra sebesség esetén 100 kilométeren 5.9 litert fo­gyaszt. Az új „kilences” (VÁZ—21093) motorja ugyanolyan, mint a VÁZ— 21083-é, de ez a modell sok­kal kényelmesebb és ötaj­tós. Az Avtoexport Budapes­ten bemutatja a Moszkvics változatát, az Aleko—141 tí­pust. Áramvonalas karosz- szériája, ötajtós, motorja VÁZ—2106—70, térfogata 1570 cm', teljesítménye 76,4 LE. 90 km/óra sebesség ese­tén fogyasztása 100 kilo­méteren 5,8 liter. A kiállí­tás szervezői nem feledkez­tek meg a teherautókról sem. Újdonságnak számít a GAZ—3307. Benzinmotor hajtja, teherbírása 2,5 ton­na. Az előző modellhez (GAZ—53—12) képest ké­nyelmesebb a vezetőfülkéje, jobban kormányozható és kevesebb üzemanyagot fo­gyaszt. A látogatók megtekinthe­tik a Ívovi gyár 40811 típu­sú motoros rakodótargoncá­ját. öttonnás súlyt 3,3 mé­ter, négytonnást 4,5 méter magasra tud felemelni. Dí­zelmotorjának teljesítmé­nye 60 LE. Es végezetül még két új­donság, amely Akszakaljan véleménye szerint minden valószínűséggel elnyeri majd a vásárlátogatók tetszését: az egyik a Szkif—M2 típusú utánfutó és a Szkif—700 tí­pusú lakókocsi. •(APN)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom