Nógrád, 1990. március (46. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-31 / 76. szám
1990. MÁRCIUS 31.. SZOMBAT 3 NO(iKAl) Megvették a tönkrement holland bútorgyár technológiáját A toplista első helyén fl bizonytalanság nem reked meg a gyárkapuknál Magyar—szovjet kereskedelem Ocskcapíac? Az igazgató sem néger az országban. — Ha megengedi, és lehet? séges, akkor tőlem szokatlanul egy személyes gonddal kezdem mondandómat. Eddig hathavi fizetésem erejéig voltam anyagilag is felelős a vállalat tevékenységéért. Az új vagyonvédelmi törvény szerint ezt az anyagi felelősséget kiterjesztették teljes vagyonomra. Ez olyan egyoldalú szerződés- bontás, amely a másik felet, az igazgatót négernek tekinti ebben az országban. Bizonyára ebben a döntésben szerepe van annak a vezetőellenességnek, amelynek sajnos van bizonyos alapja. De mindenféle általánosítás igaztalan. Csupán ennyi a kifogásom. Az új előírás alapján az eddigi mellényemet újra kell gombolnom — indítja a beszélgetést Csízek Ferenc, az Ipoly bútorgyár igazgatója. * — Nehogy bárkiben is az előbbiek olvastán olyan gondolat keljen szárnyra, hogy valamiféle elterelő hadmozdulatról volna szó. * — Tavaly a bútoripar toplistáján a 29 vállalat közül a legjobb eredményt mi értük el, — veszi vissza a szót az igazgató. — Három- száz'kilencvenhatmilliós árbevétel mellett 44 millió lett a nyereségünk, az egy főre eső átlagbér pedig elérte a 120 ezer forintot. Vagyis a nyereségben az első, az átlagbérben a 6. helyen vagyunk. * — Manapság nem szívesen beszélnek a vállalatok, a nyereségük mögött meghúzódó valóságról. A közvélemény megítélése szerint e- mögött nem a jól szervezett munka, a növekvő hatékonyság, hanem jelentős áremelés húzódik meg. — Valóban emeltük termékeink árát, de nem olyan Az olcsó kétütemű benzinmotor a végtelenségig leegyszerűsített szerkezet: nincsenek szelepei, amelyek szabályozzák a beszívott üzemanyag mennyiségét és az elégett üzemanyagnak, a füstgázoknak a kiáramlását. Az egyik következmény: a kétüteműek 20—25 százalékkal több üzemanyagot fogyasztanak, mint az azonos teljesítményű négyüte- műek. Pusztán ez a „fényűzés” évente másfél milliárd forintjába kerül az országnak : ennyivel több üzemanyagot kell importálnunk. Továbbá, a kétüteműek- nek nincs saját olajozási rendszerük, olaj szivattyújuk, ezért a kenőolajat — nem is keveset—a benzinbe kell belekeverni. A gyári előírás szerint minden 50 liter benzinhez 1 liter olajat. Ez az olajozási mód tízszer-tizenötször több olajat emészt föl, mint a négy- üteműek keverési rendszere. Ez hasonló pazarlás, mintha valaki a napolajat az uszoda vízébe keverve használná. A Trabant javára írják, hogy kevés szén-monoxidot bocsát ki. Csakhogy a tökéletlen égés eredményeképpen keletkező szagtalan és nagy töménységben mérgező szén-monoxid az utak mentén egyébként sem fordul elő nálunk olyan nagy mennyiségben, hogy a környezetet számottevően károsítaná. Tartós hatása pemértékben, mint mások. Ugyanis a mi szakmánkban már működnek a piaci korlátok, érvényesül a keresletkínálat törvénye. Ha eltévesztjük a mértéket, akkor nem tudjuk eladni termékeinket. Ezért áremeléseinknél, a nyereség biztosítása érdekében csak a múlhatatlanul szükséges költségek egy részét hárítottuk át vevőinkre. A nagyobbik rész, a kibocsátott termékek mennyiségének növekedéséből, s abból a nagyfokú takarékosságból származik, mely utóbbi a tulajdonosi felfogás erősödését jelzi. Egyébként az idén nem emeltük termékeink árát — állítja az igazgató. * Nem politikai hirdetést hallanak. Felforrósult a telefondrót. — Piaci pozíciónkról a következőket mondhatom. Kaptam egy levelet, amelyben az áll, hogy egy nemzetközi zsűri, aranycsillaggal kíván bennünket kitüntetni termékeink jó minőségéért, eredményes piaci munkáp- kért. Mindezért csupán ' 2 ezer dollárt kérnek. Banyára ez az elismerés növelte volna eddig megszerzett imázsunkat a tőkésvilágban, de sajnos nem tudtuk átvenni a felkínált trófeát, mert nálunk ekkor zajlott le a választás — utal a külföldről érkezett ajánlatra Csízek Ferenc. Nem sokkal később pedig így folytatja : — Mivel a vízcsapból is a különböző pártok politikai hirdetései zúdultak ránk, s ezekbe már halálosan beleuntunk, ennek nyomán megszületett újabb ötletünk: hirdetést adtunk fel a rádiónak a következő szöveggel: „Kedves hallgatóink! önök most nem politikai hirdetést hallanak. Változatlan áron, házhoz szállítással is vállaljuk a nagy sikerű Columbia bútorunk szállítását. Kedves hallgatóink! Önök most nem politikai hirdetést hallottak". Ezt követően felforrósodtak dig nincsen, mert lassan szén-dioxiddá alakul. De ez az egyetlen szennyező anyag, amelynek mennyiségét a műhelyekben mérni, és a motorok beállításával csökkenteni tudjuk. Ezért sokan azt hiszik, hogy a szén- monoxid a legveszélyesebb szennyező. A kétüteműek négyszer- tízszer annyi el nem égett benzint bocsátanak ki, mint a négyüteműek. Olajkibocsátásuk is ehhez hasonló. Benzpirénekből ..csak” két- szer-háromszor többet eregetnek ki, mint a négyüteműek. Közel áll- tehát az igazsághoz az. hogy a Trabantok és Wartburgok évente több tízezer tonna eléget- Ien benzint és több ezer tonna elégetlen olajat pöfögnek ki. A budapesti fák nagyqbb arányú rv%írUowv tíz éve kezdődött. Tavasz- szal a fák dús lombkoronát hajtanak, de a levelek már a nyár közepén sárgulni kezdenek. Augusztusban olyanok a fasorók, mintha lángszóróval perzselték volna végig őket. A nervadás mindig az utak mentén, az úttest felőli oldalon kezdődik. Mi bizonyítja, hogy a fák korai haláláért főképp a kétütemű- ekből áradó szennyezők a felelősek? Például az. hogy más nagyvárosokban, ahol a budapestinél sokkal nagyobb a gépkocsiforgalom, vígan zöldellnek azok a platánok és hársak, amelyeka telefondrótok, újabb lendületet vett az értékesítés. Naponta 4—5 plusz kívánságot jegyeztünk elő a megrendelők listáján. * — Sokan félnek a jövőtől. Önöknél a bizonytalanság érzése megreked-e a gyárkapuknál ? — Azt nem mondhatom, hogy rosszul állunk. Az első két hónapban árbevételünk hasonló az előző év azonos időszakához képest. A kábeldobgyártók éves kapacitásának lekötése folyamatban van. Bútornál az első féléves kívánságok meghaladják lehetőségeinket, a szécsényi leányvállalat bútorgyártói sem küszködnek megrendelésgondokkal. Az anyagellátásra sem panaszkodhatunk. Termékeink 70 százalékát a DOMUS, mint a kft. egyik tagja értékesíti. Saját eladásaink is jól alakulnak, ennek ellenére bármikor tönkremehetünk. A bizonytalanság nem reked meg gyárkapuinknál. Ez az érzés belül is fellelhető — érzékelteti mai valóságukat az igazgató. * — Azt mondják, hogy aki elsőnek lép, az a nyerő. Ezzel kapcsolatban, mennyire elégedetlenek önmagukkal? — Az előbbiek után talán furcsának tűnik, de az idén tovább kívánjuk bővíteni a termelést. A jó állapotban lévő, tönkrement holland bútorgyár leszerelt teljes technológiáját jó áron megvettük. Segítségével új bútorokat gyártunk, exportra és belföldre. A nullszéria a közeli napokban elkészül — zárja gondolatait Csízek Ferenc. Ahogy én őt ismerem, már kidolgozta a célhoz vezető újabb termelési, gazdálkodási és üzletpolitikai stratégiát, feltehetően nem egy, hanem több variációban, mert olyan ember, aki sohasem felejti el, ezt a magvas igazságot: — aki elsőnek lép, az ről nálunk azt mondják, hogy nem bírják a nagyvárosi levegőt. Párizsban, a Ghamps-Elysée híres útján éjjel-nappal tizenkét sorban hömpölyög az autóáradat. A platánok pedig két sorban zavartalanul élnek, s ontják az oxigént. A Trabant utóda a Volkswagen Pólóra fog hasonlítani, és. 1994-ben állítólag már évi 350 ezer kocsi gördülhet le a korszerűsített futószalagról. Most akkor, hogy van ez? Mert egyfelől azt olvasom, hogy irdatlan ösz- szegű rubelaktívumunk jött össze a Szovjetunióval folytatott kereskedésből. Másfelől meg azt olvasom, hogy ha azon nyomban áttérnénk a már jó ideje szorgalmazott dollárelszámolásra, akkor ugyanez az aktívum irdatlan összegű pasz- szívummá változna... Harmadsorbán azt olvasom, hogy a szovjet partnerek szerint Magyarországnak is vannak jelentős összegű rubeladósságai, E kijelentésre aztán rögvest megjelenik valami homályos magyarázkodás, miszerint ez a tartozás olyan tartozás, amely voltaképpen tartozás ugyan, de lényegében mégsem tartozás. . . Ki tartozik, kinek és mennyivel? Kérdem kellő tisztelettel: van valaki e kis hazában, valaki — aki profi kereskedő, vagy pénzügyi szakember, vagy ‘ bankár, vagy akárki — aki végül is megbízható választ adhatna a bevezetőben jelzett kérdésre, hogy tudniillik valójában ki tartozik, kinek és menynyivel? S ha netán lenne ilyen szakember, s ha valóban korrekt választ adhatna a most már sokakat érdeklő kérdésre, s ez a válasz valóban hatalmas meny- nyiségű rubelaktívumot jelezne, akkor lenne egy újabb és vá' tozatlanul tisztelet- teljes kf c’ésem. Á- 'k előtte hadd idézőin tovább a közelmúlt: i .nformációimat. A Figyel • például —! mellesleg a K reskedelmi Minisztérium nem túl nagy örömére — nemrégiben közölt egy listát arról, hogy miféle termékcsoportokban mi mindent vásárolnának tőlünk a szovjet partnerek. Szerepel a listán kismillió termék, gép, berendezés és minden olyasmi, amiről manapság, kormányzati körökben azt állítják, hogy nem szabad, nem érdemes, mert fizetségként legjobb esetben is csak értéktelen „számolócédulákat” kaphatunk. Meglehet. Ám föllapoztam a Magyar Hírlap egyik közelmúltban megjelent számát és látok egy listát arról, hogy vagy félszáz szov.- jet vállalat és külkereskedelmi cég mi mindent kínál a magyar piacra — dollárért.! S emellett ott van még egy lista arról, hogy a szovjet piacnak mi mindenre lenne szüksége Magyar- országról, ugyancsak dollárral fizetve. Szóval, hogy van ez? Valóban csakis az az egyetlen és járhatónak látszó út, hogy a már többször is említett irdatlan összegű rubelaktívumra hivatkozva, mintegy végső veszélyelhárításként drasztikus export- korlátozás a Szovjetunióval szemben foganatosítva? Lehet úgy tekinteni! és kezelni ezt a hatalmas piacot, mint ami a számunkra egyszerűen nem létezik, mert gyakorlatilag értéktelen? (S e bejelentés után néhány nappal tömve a parlament előtti tér füstölgő és bömbölő Ikarus autóbuszokkal — tiltakozásként. További néhány nappal később a Videoton vezérigazgatója fordul nyílt levéllel az üzemi lap hasábjain a munkatársaihoz, mondván, hogy ez a „szadista” intézkedés soha nem volt drámai helyzetbe sodorta a gyáróriást, és valamennyi alkalmazottját). Hasznavehetetlen termékek Tudom: ez az egész, agyonkuszált, kölcsönösen előnytelen, avitt, s majdhogynem hasznavehetetlen termékekkel operáló magyar—szovjet — s általában véve KGST — kereskedelem és gazdasági együttműködés, meg az ehhez kapcsolódó, az elemi gazdasági törvényeket és piaci szabályokat is felrúgó elszámolási rend sokkal bonyolultabb annál, semhogy egyszerűen kijelenthető lenne: ez a rubelexport-kolátozás számunkra fölér egy öngyilkossági kísérlettel. De az is tudnivaló, hogy amit mi szállítunk a szovjet piacra, az egy olyan reménytelenül és végzetesen elhibázott „iparfejlesztés” következménye és szükségszerű produktuma, amit manapság már a világ minden valamirevaló országában, jó esetben is megmosolyognak az üzleti körök képviselői. Azt is tudom, hogy a| csökkenő magyar szállítások „ellentételezéseként” — még a bar- terüzletek esetében is — rendre bővül a szovjet exporttilalmi lista, mert vajon miért is ne bővülne? Értéktelenségekért értéket adni — ez is üzleti öngyilkosság! De mindennek tudatában is, hadd térjek vissza az iménti kérdésre: mi lesz a magyar gazdasággal, ha most egyre mérgesedő kereskedelmi és gazdasági háborúságba bonyolódunk az egyelőre még létező KGST országaival? Jelesül: mi lesz a magyar gazdasággal, ha — akár a Nemzetközi Valutalap diktátumára, akár az utolsó lehetséges szalmaszálként kapaszkodva a rubelaktívum lehetséges csökkentésébe — egyszerűen fölszámoljuk az eddigi legnagyobb piacot, kivonulunk, mondván a régi vicc szerint, azért a bizonyos egy sovány kutyáért, még azt a bizonyos két sovány macskát sem kapjuk cserébe. Koncepció kellene nem improvizáció Mi lesz azzal a gazdasággal, amelynek irányítói az efféle hirtelen támadt és kétségbeesett ötleteiket af' féle hosszú távú piaci koncepcióként kezelik és érvényesítik, ahelyett, hogy minden lehetőt és lehetetlent elkövetnének e piac megtartása érdekében. No persze: ehhez valóban hosszú távú iparfejlesztési koncepció és megvalósítható stratégia kellene. És olyan termékek, amelyekről nem az a — politikai felhanggal, ám végül is kertelés nélkül kimondott és aligha cáfolható — egyik külföldi vélemény, hogy egyszerűen drágák és használhatatlanok. (Mely kijelentésre mi volt a magyar válasz? „Csak azt kapják, amennyit fizetnek érte...”) Hát így nem lehet! Ez az „adok neked valami bóvlit, mert te is csak valami ócskasággal fizetsz, vagy éppen semmivel sem” —, szóval ez az „üzleti” filozófia egyetlen országban sem lehet a gazdaság élesztője és hajtóereje. Ez a dilettantizmus azért rémisztő, mert mintha felfedezhető lenne mögötte egyfajta értelmetlen kivagyiság: majd mi megmutatjuk, majd mi diktáljuk a feltételeket, majd — ha másként nem megy — afféle kis kereskedelmi blokádot szervezünk ezen az ócskapiacon. Mi. Magyarországon! Ahol mindig is gazdaságpolitikai vezérjelszó volt, hogy csak „minden piacon jól • értékesíthető termékeket kell gyártani...” S ez már önmagában is a dilettantizmus cálfolhatatlan megnyilvánulása, mert mindig is az adott piacra kell, az ottani igényeknek mindenben tökéletesen megfelelő terméket gyártani. Egyelőre azonban ott tartunk, hogy legföljebb csakis az ócskapiacon lehetünk jelen. S innen kéne kikapaszkodni, de nem úgy, hogy még a meglévő vevőink körét is otthagyjuk,’ mert az igazi piacon a vevő számunkra nyilvánvaló ócskaságainkat valóban egyre inkább csak közönséges ka- catokként értékeli. Vértes Csaba Női ruhák harmincnyolcmillióért A Balassagyarmati Finomkötött Részvénytársaság az év első negyedében mintegy harmincnyolcmillió forint értékben állít elő divatos női ruhákat tőkés exportra. Képünkön Fajszán Lászlóné. Kürti Józsefné ; és Kasza Zsuzsanna ausztriai megrendelésre varrja a kétrészes női kosztümöket. — Rigó — a nyerő. Venesz Károly Kétüteműek alkonya
