Nógrád, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-19 / 42. szám
LAP07P&f ^ ^ \?£. LArUTtt' NOGRAD POLITIKAI NAPILAP XLVI., ÉVF„ 42. SZÁM ARA. 4.30 FORINT 1990. FEBRUAR 19., HÉTFŐ —————————mmkmmwmtmmmmimmrn^—immmmmmammmmmammmmmmm— Vendégünk volt: dr. Szabó István, a SKÜ vezérigazgatója „A hűvös racionalitáshoz nem kell nagy ész” Lehet vagy két éve annak, hogy a Budapesti Kongresszusi Központban a hazai iparvállalatok vezetőivel vettem részt egy tanácskozáson. Az akkori ipari miniszter a kohászatról szólva azon nyomban rára- gasztotla az annak az idő tájt „kötelezően kijáró” válságágazat címkét. A mellettem ülő dr. Szabó István, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek vezérigazgatója nem csinált titkot belőle, mennyire igaztalannak és megalázónak tartja vállalatára nézve e minősítést. — Mára e megkülönböztető megítélésnek nem sok értelme maradt, hiszen válságos az egész hazai gazdaság. „Utolérte” a magyar ipar a kohászatot? — Nem. Lemaradt mögötte. Időközben ugyanis a kohászat húzóágazattá vált, bármennyire is különösen hangzik. A magyar aktívumot ez az ágazat adja. Támogatásban nem részesül, 12 milliárd forintot fizet be a költségvetésbe. És mielőtt azt hinné bárki, hogy mindezt a szakma iránti részrehajlás mondatja velem, sietve közlöm, ez a véleménye a pénzügyminiszternek és a Magyar Nemzeti Bank elnökének is. — Tehát húzóágazat lett. így feljött a kohászat, vagy ilyen mélyre csúszott a többi? — Mindig is azt tartottam, hogy a közgazdasági hozzáértést minősíti, ki mit tart válságágazatnak. Vállalatok lehetnek válságban, de egy egész ágazat... ? Egyébként pedig tény, hogy a kohászat önmagához képest is lényegesen javult. Termékei exportképesek, dollárpiacon kelnek el. — A salgótarjániak is? — Áruink 20 százalékáért fizetnek dollárral. Veszik a nyugatnémetek, a franciák, a hollandok, az olaszok, márpedig ezek a vevők igencsak válogatósak. Nem indokolt hát, megkongatni a vészharangot olyan kohászat felett, melynek gyártmányai a legigényesebb piacokon, kemény versenyhelyzetben, az átlagos házai jövedelmezőséget lényegesen meghaladó nyereségtartalommal kelnek el. — Szerencsére. A magyar gépiparra most úgyse nagyon számíthatnának. — Pedig a mi termékeinknek is jelentős fogyasztója. A rubelaktívum csökkentésére hozott, határozott intézkedések azonban drasztikusan érintik a hazai gépgyártókat. Termelés-visszafogással, munkáselbocsátással válaszolnak rá. Számunkra emiatt még inkább felértékelődik a dollárpiac. — Milyen esélyekkel indulhatnak neki az újabb nyugati térnyerésnek? — .Nem rosszak a kilátásaink, jóllehet jaz elmúlt év második felétől már érezhető a dekonjunktúra az acélpiacon. De csökkenő (Folytatás a 2. oldalon.) Pozsgay az MSZP országos listavezetője A Magyar Szocialista Párt Országos Választmánya szombati ülésén megvitatta, hogy kik kerüljenek a párt megyei és országos listáira, amelyeket a közeljövőben nyilvánosságra hoznak. A szocialisták országos listáját — a párt által megadott sorrendben — Pozsgay Imre, Nyers Rezső, Horn Gyula, Szűrös Mátyás és Németh Miklós vezeti. A választmány határozott a párt választásokkal kapcsolatos etikai, fegyelmi szabályrendszerérői is. A szocialisták továbbra is etikus eszközökkel, tényekkel, megalapozott érvekkel állnak a választók elé — hangoztatták. Felhívták a figyelmet a választási harc olyan visszásságaira, mint például a politikai demagógia, sőt az atrocitások terjedése. Ezzel a választmány külön dokumentumban foglalkozik. ERESZTVÉNYI HÓKÓSTOLÓ Az elmúlt hét végén, kárpótlásul talán(?), kegyeibe fogadta az időjárás a téli sportok szerelmeseit. Benépesültek a hó borította hegyek, dombok: síelők, szánkózók, túrázók kerestek kikapcsolódást, felüdülést. ízlelgették milyen lett volna az igazi tél... A sokak által /közkedvelt eresztvényi „síparadicsom” is benépesült. Kicsik és nagyok hancúroztak a hóban, próbálgatták első lépéseiket - sítalpaikon. Kossuth koronaőre Mohorán Történelmi múltunk igazi újdonságokkal szolgál. Már- már hinnénk, tudunk mindent a letűnt századokról, s akkor egyszer csak előáll valaki, jelesül egy Mohorán lakó berceli minőségellenőr, s ritka becsű iratokat tár az újságíró elé. Kossuth koronaőrének, Bónis Sámuelnek leszármazottai ma Mohorán élnek, s őrizték mindmáig az 1848-as szabadságharc írott emlékeit. Az újságíró sietve visszaadta jogos tulajdonosainak e roppant értékeket, előbb azonban megírta a hozzájuk fűződő történetet, a A korona mai képe lebilincselő múlt századi sztorit. (T. Pataki László írása az 5. oldalon.) A-o ex, £l~~ '*** Kossuth Lajos nyílt rendelete 1848-ból Bónis Sámuel számára a korona elszállításáról „Forró helyzet” Bukarestben Bukarestben a tüntető tömeg, délután behatolt a kormányépületbe. Előzőleg a katonák sorfalát szétnyomta és az épületig hatolt, miközben Iliescu elnök távozását követelte. A televízió arról adott hírt, hogy huligán elemek törtek be a kormány székházába, ahol a miniszterelnökség hivatala és a külügyminisztérium van. Két kézi» gránát is robbant, de az épületet védő katonaság passzívnak mutatkozott, nem tanúsított ellenállást. Iratokat dobáltak ki, egyes helyeken égették a papírokat. Értesülések szerint a tüntetők egy része a televízió épületéhez ment, ahol szintén „forró helyzet” alakult ki. Kizárták a pártból Husákot és Strougalt A CSKP szombaton Prágában ülésező Központi Bizottsága kizárta a párt soraiból Gustáv Husák volt pártfőtitkárt, egykori köztársasági elnököt, Lubomir Strougalt, a CSKP KB elnökségének volt tagját, aki 1968. után közel húsz évig volt Csehszlovákia szövetségi kormányfője. Versenyfutás Brüsszelért Kívül tágasabb? „Felzárkózás” Európához; visszatérés az „Európa-házba”; öreg kontinensünk még meglévő választóvonalainak és korlátainak lebontása — sökan sokféle kifejezéssel illették azt az utóbbi hónapokban felgyorsult folyamatot, amely földrészünk keleti és nyugati része között lejátszódik. Józan fejjel meg kell állapítani : egyelőre reményeink meglehetősen harmatosak lehetnek csupán. Az is beletelt néhány évbe, míg végre Luxemburgban aláírtuk a Közös Piaccal kötött kereskedelmi és gazdasági együttműködési megállapodást, s mekkora erőfeszítéseket igényelt — bizonyára mindkét részről — a szükséges kompromisszumok kidolgozása. Pedig e szerződés jóval kisebb „falat” volt, mint amekkorát netán egy csatlakozási indítvány jelentene. A feltételek persze szintén sokat változtak az utóbbi egy-két évben, s valószínűleg égy, március 25. után létrejövő új kormányzat, egy új magyar politikai struktúra újult energiával munkálkodhat a kitűzött célok valóra váltásában. Minden jel szerint azonban pillanatnyilag a „kívül tágasabb” tűnik az uralkodó véleménynek a Közös Piac brüsszeli központjában. Szegény ember szerencséi Jöhet egyáltalán Jó időben egy iskola összeomlása? Bizony, Jöhet, Galgagután legalábbis úgy esett, hogy a markológép túiságba vitt energikus működését kővetően a fal leesett így aztán kényszerűségből toldották meg a rendbehozatalra szánt pénzt. Szeptemberben már az újjáépített iskolában tanulhatnak a galgagntai gyerekek. (A Jókor jött Iskolaomlás következményeiről szól írásunk a 4. oldalon.)