Nógrád, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-11 / 9. szám
NOGRAD Naptár 1990. január 11. Csütörtök. Ágota napja. A Nap kel 7.30 — nyugszik 16.14 órakor. A Hold kel 16.31 — nyugszik 7.52 órakor. Évforduló Százkilencven éve született Jedlik Ányos István (1800—1895) természettudós és föltaláló, akadémikus, a kísérleti fizika egyik első nagy .úttörője. Várható időjárás Az ország nagy részén felhős idő várható, főként északon lehet jelentéktelen hószállingózás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —7 és —12 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet —2 és —7 fok között alakul. _____y T elelottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a január havi tele- lottó nyereményei az illeték levonása után a következők : Az 5 tulálatos szelvényre 6 237 894 forintot, a 4 talála- tos szelvényekre egyenként 132 434 forintot, a 3 talála- tos szelvényekre egyenként 1003 forintot, a 2 találatos szelvényekre 35 forintot fizetnek. — A Kereszténydemokrata Néppárt politikai tájékoztató gyűléseket tart a napokban. Ma délután, öt órakor Érsek vadkerten, az ifjúsági házban találkoznak a tagok, az érdeklődők. Szombaton délután, háromkor pedig Balassagyarmaton, az ül művelődési központ ad otthont a rendezvénynek. Előadók: Marik Pál igazgató és Herczeg János, az országos intézőbizottság tagja. — Működik még a cenzúra? — tettük fel a kérdést tegnapi lapszámunk második oldalán. Sajnos, a levelet író ismert szerző neve helytelenül jelent meg. Helyesen: Ardamica Ferenc. Az író és az olvasók elnézését kérjük. — Melyik érvényes? A Magyar Harci Művészetek Össz-szövetsége közli, hogv Magyarországon csak ennek a szövetségnek a Dankollé- giuma által honosított külföldi diplomák az érvényesek. Ez a döntés a külföldi szövetségek vezetőinek egyetértésével történt, beleértve a World Ju-Jitsu Federations valamint a European Ju-Jitsu Uniót D/lár nem kapkodják,.. Új, szabadáras időket élünk. Miközben a kereskedői gyakorlat egy fikarcnyit sem változott. Sokan arra gondoltak, hogy az árak emelkedése magával hozza a minőségi árukínálatot is. Ez utóbbira úgy tetszik még várni kell... A régi beidegződés még él. így fordulhat elő, hogy kikerül a pultokra olyan áru is, amit jobb helyen már rég megsemmisítettek. Vagyis a szemétbe dobtak. Mi, vásárlók azonban szegények vagyunk - persze vannak kivételek is. S ezt jól tudják, ki is használják az ügyeskedő kereskedők. Természetesen teszik ezt a legjobb!?) szándékkal; hogy a kispénzű emberek is hozzájuthassanak alkalomadtán valami csemegéhez. Banánhoz például. Egykoron nagy kincs volt hazánkban e déligyümölcs. Ma már más a helyzet. Ott áll hegyekben a standokon, majd száz forint az ára! Nem is kapkodják már. Ezért aztán megesik, hogy az idő múlásával a banán megbámul, megpuhul — levet ereszt. Olcsó húsnak, híg a leve — tartja a mondás. A banán esetében is. Kicsit csúnya, kicsit puha, de olcsóbban mérik: kilóját 45 forintért. Mégsem viszik... Még észre sem veszik... (g-) Építkezési „láz" Nézsán mnan épülő családi házak tucatjai jelzi a mans építkezési kedvet Nézsán. A község utcáin nie tern házak sokasága nő ki a föld mélyéből évről évre. —RT— * HÍREK * ESEMÉNYEK * Mit látsz ablakszent? Furcsa teremtmény az ember: a fogvacogtató időben a meleg szobába igyekszik, onnan pedig, ha csak teheti, kifelé kandikál. Az ablaküveg mögül kutatja, mennyit mutat meg magából a tél, .miről vall az élettér apró csücske az ablak- keretnyi világ? — A fotós dolga, hogy a legbeszédesebb pillanatot megörökítse (bi-sE a szó elszáll!). Csakhogy: a kép —, ha mégoly kicsi is — ezerarcú, ezért érdemes elidőzni előtte. Látni: dideregnek odakint az emberek. Léptüket szaporázzák, hogy hamarabb célba érjenek, össze- húzódzkodnak, sietve, szót- lan végzik a dolgukat, aztán továbbmennek. Kezük ráfagy a táskára, orruk előnytelen, lilás-kék foltként díszeleg. — De kinek van most kedve élcelődni, hisz még jó ideig tél lesz..., s ők ez ellen keveset tehetnek. Védtelenek. Magukhoz szorítanáŰj szelek fújnak a filmművészet és filmgyártás úttörőinek egyik arénájában, a salgótarjáni November 7. Filmszínházban. A Lumiere testvérek közel száz éve indították hódító útjára a szóNe. szüneteljen a városi tévé! Amennyire örvendetes tény. hogy a Salgótarjáni Városi Televízió végre új. korszerű berendezésekhez jutott, olyannyira elfogadhatatlan, hogy az új technika beszereléséhez haladéktalanul hozzálátnak, aminek eredményeképp, hosszabb ideig szünetel a városi televízió adása. Tudjuk, hogy az újdonságok alkalmazására való átállás szükségszerű velejárója ez, azonban nem látjuk be annak szükségességét, hogy pontosan most. esetleg egészen március végéig kell a salgótarjáni lakosok egyre nagyobb csoportjainak nélkülöznie a helyi adásokat. Ami miatt nem fogadhatjuk el az adások mostani szüneteltetését, az az, hogy a rövidesen kezdődő választási kampányban a pártok — feltehetőleg nemcsak az ellenzékiek — jelentős szerepet szánnak ennek a tájékoztatási formának is. Ezért azt kívánjuk, hogy az új technika beszerelését, s az adások szüneteltetéséi az ebben illetékesek halasszák az országgyűlési választások utáni időkre. Salgótarjáni ellenzéki kör (MDF, SZDP, SZDSZ) nak most mindent, mi elűe- né a hideget, de nincs egyebük. mint a testmeleg. Akaratlan is szánakozik a közülük való, kit a fűtött szoba dédelget: Ki tudja, talán belülről fáznak szegények. — Nincs ezen cso- dálnivaló, hisz épp most huzigálják összébb és még összébb a nadrágszíjat. Lassan már levegőt sem kapnak. Görcsös igyekezetükről az egyetlen árulkodó jel — így ablak távolából — a komor tekintetNemrég még ajándékoztak — gyűjtöttek, adakoztak — ismeretlen testvéreiknek. A hátuk is beleborsózott: a tévé egyenes adásban „háborút" közvetített. Ott volt a borzadálv az otthonukban, s a lelkűkre rátelepedett. Attól is dideregnek most, meg aztán mástól is tartanak: nem becsülik túl a kitartásukat, az erejüket? — Mert valahogy így fest a dolog: rakoztatóipar ezen mára igen népszerűvé vált ágát. A megyeszékhely legnagyobb mozija az elmúlt évtől nyolc belföldi forgalmazó cég ajánlatai között válogathat. megtörve a MOKÉP ősi egyeduralmát, melyet Válságos állapotban van az a vállalati vezérigazgató, aki a keddi párizsi túszdrámában sebesült meg. Olivier Grues-t, a Rank Xerox franciaországi elnökvezérigazgatóját a vállalat egyik volt alkalmazottja. Daniel Vielle ejtette fogságba- négy másik alkalmazottat együtt kedden délben a vállalat irodájában. A sebesülés körülményei egyelőre nem teljesen tisztázottak. Este, amikor a túszszedő csaknem hatórás tárgyalás után már Tűz pusztított szerdára virradó éjszaka Keszthelyen. A Helikon Kastélymúzeum tőszomszédságában található hajdani lovarda (Bástya utca 4. szám) tetőszerkezete gyulladt ki. A helybeli tűzoltókat 1 óra 11 perckor riasztották, s bár a zalaegerszegi, a nagykanizsai. a lenti és a marcali kellemesebbé tedd. ahogy tudod az életedet! Vagy: várd a nyarat, s addig is nyugodtan ábrándozz, ha nem fagyott még be a fantáziád. Az ablakszem most éppen azt láttatja, hogy gépiesen teszik a dolgukat. Lám, egyikük újságért megy, a másik kenyeret vesz, a harmadik rohan, hogy a buszt le ne késsé. Szpt nem vesztegetnek, csak sietnek. Nem is látják a szemből rohanót, sőt vigyáznak: bele ne botoljanak. Befelé, önjelzéseikre figyelnek. Hogy mi tartja bennük a lelket? Talán egyszerűen a tudat: addig is, míg megmelegedhetnek, nem állhatnak meg, mert meg- gémberednének. — Ha kinyílna az ablakszárny. lehet, többet tudhatnánk meg róluk. — Aki ellentmond; ez csupán illúzió — törölje tisztára az üveget! M. J. követően 1989-ben 10.5 millió forint árbevételt könyvelhettek el. Felvételünkön Tóth Csaba főgépész filmet készít első vetítésre. — Gyurkó Péter felvételé •— elengedte a vezérigazgató két titkárnőjét és egy harmadik női alkalmazottat- és csak vele. illetve helyettesével maradt bezárkózva a tizenkilenc emeletes irodaépület legfelső emeletén, váratlanul három lövés dördült el. A rendőrök akkor betörtek az irodába, de még egy lövés dördült. állítólag az sebezte meg súlyosan Olivier Grues-t- A túszszedő egy lefűrészelt csövű vadászfegyverből tüzelt. A másik túsznak nem esett bántódása és a tettest is sérülés nélkül fogták le. egységek is a segítségükre siettek- csak hajnali fél 5-re sikerült megfékezniük a lángokat. Személyi sérülés nem történt. a háromszintes épület tetőterében levő nyolc lakás viszont kiégett, sőt az alattuk levők is lakhatatlanná váltak. Ki szeretne szervezi üzemmérnök lenni? A Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola miskolci konzultációs- központjában szervezőüzemmérnök-képzés indul, levelező tagozaton. Felvételi vizsgatantárgyak: matematika és fizika. Jelentkezni az alábbi címen lehet: 3530 Miskolc, Kun Béla u. 10- Telefon: 46 18-831. Bővebb felvilágosítást is ezen a címen (telefonon) adnak. A Salgótarjáni Városi Televízió műsora 18.00: Műsorajánlat, reklám18.10: Videoújság (benne: a szabad árakról nyilatkozik a Palócker és az áfész képviselője, hazatér-e ezen a héten Petőfi, havi 56 Ft-ért a vállalkozók pártjában, gőzborotva várja a családi gépparipákat, kést szegeztek az arab férfi torkának. ) 18.30: Tarjáni magazin. — A József Attila Művelődési Központ idei terveiről nyilatkozik Szabó Károly, az új igazgató. — Évfordulós ünnepségek a Táncsics Mihály Közgazda- sági és Kereskedelmi Szakközép- isikolában. — Sportösszefoglaló (teremfoci). — Mese, reklám. 20.00: Kék katona (Amerikai film.) 21.40: Jó éjszakát, Salgótarján! Felvételi vizsga Mivel az 1990. évi Felső- oktatási Felvételi Tájékoztatóban olvasható biológiafelvételi vizsgakövetelmények csak a korábbi években érettségizettekre vonatkoznak, a Művelődési Minisztérium tájékoztatja az idén érettségizőket. hogy tőlük a felvételi vizsgákon, azt a tananyagot kérik számon, amelyet a gimnáziumban jelenleg tanulnak. Ezt a tananyagot a következő tankönyvek tartalmazzák. Biológia II. (13208); fii. (13311); IV. (13411) és a- Biológia Album (13235). Macska a tettes Egy kíváncsi macska miatt sötétségbe borult a hétmillió lakosú perui főváros- Lima nagy része. A macska kedden betévedt a Lima melletti egyik erőmű épületébe. A terep felmérése közben egy 10 000 voltos elektromos vezetékre lépett. Az állatot halálos áramütés érte. ■ és rövidzárlat keletkezett, aminek nyomán tizenöt perces sötétségbe borult a hétmillió lakosú metropolisz nagyobbik részeTúszdráma Párizsban Lakástuz Keszthelyen ]%<()( politikai napilap, az MSZP megyei lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10*977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kulcsár József, igazgató. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229-109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest. XIII., Lehel út 10/a. 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96182 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint, negyedévre 303 forint, egy évre 1212 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101. Salgótarján, Palócz .Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető: Kelemen Gábor igazgató, HUISSN 0133-1558.