Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-11 / 293. szám

1989. DECEMBER 11., HÉTFŐ NOGRAD 3 Kegyeletsértők December 8-án Salgótar­ján egyik iskolája mellett haladtam el. Kora este volt. munkából igyekeztem haza­felé. A főbejáratnál hatal­mas fekete zászlót lobogta­tott a téli szél. Akaratlanul eszembe jutott, hogy gyász­nap van ma a városban, az 1956-os véres sortűz évfor­dulója. Megdöbbentett hát a tantermek vidám fénye, a bömbölő diszkózene erő­szakos harsogása. Vannak napok, amikor mellőzni kellene a zajos rendezvényeket. Nagypénte­ken, amikor még a haran­gok sem kondulnak meg. Október 6-án, az aradi vér­tanúk emléknapján. Novem­ber 1-én este, a halottak napján, amikor milliók za­rándokolnak a temetekbe gyertyákat gvújtani. Salgótarjánban december 8-a az a dátum, amely még a gyászé lett. 131 tüntetőt lőttek le fanatikus szélső- baloldali fegyveresek ezen a napon. A Vásártér a nagy mészárlás terévé vált. Lát­tam a borzalmat és 33 évig egy városban kellett élnem a gyilkosokkal, akiknek ha­juk szála sem görbült az­óta, vezetőink pedig elné­zően bántak velük. Az idén először gyász­nap lehetett december 8. Fe­kete zászlókat tűztek a köz­épületekre, emléktáblát he­lyeztek a megyei tanács fa­lára, istentiszteletet tartot­tak, Schiffer Pá[ S.ortűz cí­mű dokumentumfilmjének részletét mutatták be a művelődési központban, es­te az ablakokban gyertyá­kat égettek a polgárok. Mit tettek a pedagógusok? ... A reformerek elmondták diákjaiknak, miért kerül­tek az épületekre a fekete zászlók. A tájékozatlanok mélyen hallgattak. Egyi­kük helyett nekem kellett válaszolni. Gy. Veronika — a fent említett iskola tanu­lója — délutáni hangszeres óráján ezt kérdezte tőlem: — Zoli bácsi, miért tűz­tek ki zászlót az iskolánk­ra?. Néhány mondattal szól­tam neki a véres tragédiá­ról. Ezután megjegyezte. — Azért kérdeztem Zoli bácsitól, mert a tanárnőnk nem tudott a kérdésemre válaszolni. Pirulnom kellett a kollé­ganő miatt. És mit tettek a konzerva­tívok? ... A Mikulás ürü­gyén bálokat rendeztek, meg- szentségtelenítették az ár­tatlan áldozatok emlékét. Tehették, hiszen veze­tőik nem éppen a peresz­trojka hívei — tisztelet a kivételnek. —. é.s ezzel né- hányuk még dicsekszik is. Mondjak egy példát? A múlt héten vita robbant ki egyik oktatási intézményünk­ben. Sztálin személye ke­rült szóba. Az' intézmény vezetője Sztálint Mátyás király mellé állította, és körömszakadtáig védte a gyilkos diktátort. Ha egy kicsit is figyel­tek volna a gyásznapra az igazgatók, az osztályfőnö­kök (— A sajtó hónapok óta rendszeresen december 8-ról ír! —), előbbre tehették vol­na a Mikulás-bálokat és nem későbbre. De hát mit várha­tunk a konzervatívoktól? Egy darabig szégyellnem kell. hogy jómagam is pe­dagógus vagyok. Nagy Zoltán Rlllost mar valóban igazat mondunk? Tartok attól, hogy a szerkesztő nem lel­kesedik túlzottan e jegyzetért, mondván: „ugyan kérem, lerágott téma". Személyes mentségül csak annyit, hogy napokig — mit napokig? Vagy másfél-ikét hétig — hü- ledeztem a kormányelnök parlamenti beje­lentésén, miszerint külföldi adósságunk nem annyi, amennyit eddig bevallottak, hanem annál — bruttó értékben — vagy 2,5 mil­liárd dollárral több. No persze — mondhatná bárki — 2,5 mil­liárd ide vagy oda, azaz —, hogy 18 mil- liárd-e, illetve 20.5 milliárd-e, már nem oszt és nem szoroz. Ez a különbség, ez a plusz — , egy végletesen teljesítőképtelen gazdaság esetén — már mindegy, vagy majdnem mindegy. Csakhogy: e plusz 2,5 milliárd dollárhoz kötődő — és rendre fizetendő — kamatteher már nem mindegy, mert az elviselhetőség határán túli terhekkel nyo­masztja az egész országot. (És ne feled­jük: a legfrissebb statisztikai adatok szerint például az ipari termelés 7 százalékkal csökkent, a kormányzat által remélt szolid növekmény helvett.) Nyomasztó teher A most bevallott plusz 2,5 milliárd tehát szörnyűségesen nyomasztó teher, de emellett aggódó nvug'.alanságqmnak egyéb okai is vannak. Azt nem firtatnám különösebben, hogy miért volt oly sokáig szigorúan őrzött államtitok a mindannyiunkat érintő állam- adósság. Végtére is: primitív politikusok évtizedeken keresztül úgy döntöttek, hogy az általuk társadalmi nyugalomnak vélt országbeli állapotok ilyesfajta titkolódzás­sal, elhallgatásokkal — hadd mondjam ki kereken jó szándékú, ám nagyon ártalmas hazudozásokkal — is fenntarthatok, stabili­zálhatok. Azt sent firtatnám — kérdőjeles mondataimat nyomatékosan hangsúlyozva —, hogy vajon hova lettek a kiknek és milyen döntései nyomán a kölcsönkért milliárdok? Tudom, tudjuk, állítólag föl­éltük, megettük, elfogyasztottuk, életszín­vonal-növelésre és az amúgy is meg nem érdemelt feneketlen jólétünk még jobbá té­telére fordítottuk. A másik személyes élmény: ugyancsak voltam bátor megkérdezni az MSZMP gazdasági ügyekben illetékes titkárát, hogy ugyan miért kell nekünk — az osztrák szál­lodaépítési programba „bevarrva” — egy luxuskivitelű, voltaképpen célszerűen leg­feljebb csak ritkán használható Kongresszu­si Palota, akkor mindössze annyi volt a cinikusan lakonikus válasz, hogy „most kell az ilyesmit fölépíteni, mert most van eh­hez pénz...’’ Rogyadozó alapon . Hát így valahogy... Hirtelen támadt pénz­költési ötletek neveztettek el hosszú . távú fejlesztési koncepciókként, s rogyadozó ala­pokon nyugvó életszínvonal-ideológiákkal próbálták egykor volt politikai vezetőink — a vészhelyzet közeledtével a lakos­sági hedonizmusra hárítani mindazt, ami eb­ben az országban hitelfelvétel- és eiadó- sodásügvben történt. S valami hihetetlen szakszerűséggé,1 és dilettantizmussal hittek abban — és rendre hirdetve a megalapo­zatlan hiedelmeiket —, hogy semmi baj, hogy nincs válság, hogy a gazdaság életké­pes, teljesítőképes, s előttünk a rövid távú kibontakozás esélye és lehetősége. Hiszem, mert hinnem kell, hogy nem az adósságállomány nagyságát illetően ha­zudtak az ország népének, hanem a kibon­takozás, a stabilizáció és a lehetséges gyors fejlődést illetően.' Miféle apparátusunk volt? Miféle államigazgatási rendszer és miféle államigazgatási apparátus az, amelyben és akiknek hosszú hónapok kellenek ahhoz, hogy legalább hozzávetőlegesen tisztán lás­sanak az államadósság ügyében és annak valamennyi pénzügyi következtetését il­letően. Miféle rend(etlenség) van abban. a bankban, ahol képtelenek naprakészen könyvelni és követni, hogy voltaképpen, hogyan is állunk; kinek, mikor, mennyivel, hogyan, milyen feltételekkel tartozunk, s ki­től mennyit és miféle kondíciókkal kö­vetelhetünk? Miféle szervezet volt a Központi Népi — hangsúlyozom, — NÉPI — Ellenőrzési Bi­zottság, amelynek főhivatású és alkalmilag szerződtetett szakemberei másodpercnyi fi­gyelmet sem fordítottak, ha egyáltalán for­dítottak volna, az ilyesfajta, s nagyon faj­súlyos ügyekre. És legfőképpen: miféle — politikailag agyonelkötelezett — szakappa­rátus volt az, amelynek tagjai szükség­képpen a megfelelően1 megbízható ismere­tek birtokában voltak, s ennek ellenére rend­re félrevezették mindazokat, akiket a letű­nőben lévő rendszer hierarchiája döntési po­zíciókhoz juttatott? Csak azért e kérdésso- rozat, mert bár néhány bekezdéssel ko­rábban többször is ismételtem, hogy hiszem ezl, hiszem azt, hiszem amazt — jó szándékú feltételezéssél. De nem hihettem — és sem­miképpen sem bihetem! — azt, hogy egyet­len ember sem volt az ország vezető gárdá­jában, aki tudta volna valójában hányadán is állunk ? S ha volt ilyen ember, vajon mi érdeke fűződött az állandó hazudozás- hoz? Semmi? S ha a kérdéseimre minden illetékes ok- kal-ioggal adhat valóban hitelt érdemlően nemleges választ, akkor vagyok igazán meg­rémülve: Üristen! Kik, s milyen információk birtokában, milyen munkafegyelemmel,- mi­lyen fegyelmezettséggel és' legfőképpen mennyire lelkiismeretesen dolgoztak, vezet­tek és döntötték ebben az országban? S ha ez az aggódóan kételkedő kérdés netán jogos, akkor vajon most hirtelen, bízhatok-e a jelenlegi kormányelnök hirtelenjében fül­támadt őszinteségében? Vértes Csaba ft Kiigrádi „Bélé” Tsz-néi lártassk : Vállalkoznak •>< , vffi" 4 /'A ,V'y/ , a fémipari A Nógrádi „Béke” Mgtsz fémipari ágazatának vezető­je, Lonich János derűlátó szavaiból arra lehet követ­keztetni, hegy az általa i rá - nyitott termelőterületek az idei árbevételi tervüket — amely több mint harminc- millió forint — teljesítik. Nem sokat bíznak a vé­letlenre, hanem a meglévő, köztük a több évtizedes ter­melési kapcsolatokra ala­pozzák az éves programok összeállítását. A biztos, fo­lyamatos munkát, és az ár­bevételt adóakat helyezik az előtérbe. A termelőszövetkezetnél gyártott ipari termékek ha­tárainkon túl is hirdetik a berzsonyatjai szövetkezeti emberek szakértő munkáját. Az ágazatvezető megenge­di, hogy az ágazat munka­helyeire is betekintsünk: — Az itt gyártott laboratóriu­mi szekrényeket és mereví­tőket a Szovjetunióba ex­portálják — tájékoztat. Meg­tudják, hogy a Budapesti MŰFÉM Szövetkezet rendeli. A jövőbeni tervekre utal az, hogy zsírtalanítótechnoló- gíát vásároltak a budapes­ti HAFE-tól. Ez majd a kor­szerű festési munkához, szük­séges, amely elektroakuszti­kus eljárású lesz, de alkal­mazzák a hagyományos ..nedveset” is. Készek, az új festőműhely tervei is. ahol a részlegnél gyártott termé­kek felületei • kapnak tet­szetősebb, követelmények­nek jobban megfelelő fes­tett felületet- Példaként tett említést arról is á részleg vezetője, hogy itt fogják majd festeni a kempingszé­Szabó Lászlódé. Gábori Fcrencné, Szigeti Józsefné szem- üvegkerateket szeréi, innen Esztergomba szállítják a terméket. — Ez a szerelőkocsi Franciaországba készül — mondja Povazsan Ferencné. keket és a szerelőkocsikat is. Meglátogattuk a mechani-- kai műszerészműhelyt is. Itt az ipári robotokhoz gyár­tanak precíz fejeket. Ez a részleg tízmillió forintértékű bérmunkát végez. A praktikus garázsszerviz kocsicsaládot már itt fejlesz­tették 1 ki. A gyártott széria francia exportra került. E termékéket nem csak az autójavítók tudják használ­ni, hanem minden olyan he­lyen célszerű alkalmazni, ahol szerszámokat kell ci­pelni, és a mun-kíj befeje­zése után el kell zárni. . . Tíz éve annak hogy Nóg- rádon szemüvegkereteket gyártanák. ötven szorgos asszonynak, leánynak bizto­sítanak helyben munkát. Az itt dolgozók átlag ötezer fo­rintot keresnek havonta, úgy, hogy a termelés szerve­zői mezőgazdasági idény­munkákhoz igazítják a gyár­tási programokat. Lonich János ágazatveze­tő is a vállalkozó kedvű, öt­letgazdag vezetők közé tar­tozik. Ám az eddig jól „ki­járt” .utat nem egykönnyen adja fel. Előrelátó, szervező- készsége sok Börzsönyalján élőnek ad biztos, líelyi mun­kavégzést és megélhetést. Ez érzékelhető abban - is, amelv a TUNGSRAM Rt.-vei jött létre és újabb húsz munka­helyet jelent. —Rácz— Fotó: Rigó Ki lenne a megfelelő?-------------------­-----------------------------------------------------------------------------------------------7­M ég eddig sosem fogtam tollat, ha bármivel kapcso­latban volt is véleményem. Amiért most mégsem állom meg szó nélkül, az a NÛG- RÁD november 29-i számá­nak cikke, amely a „Való­ban a nép döntött?”- címet viseli és enyhén szólva le­torkollja a négy igennel sza­vazókat. A cikk írója csy- pán az SZDSZ reklámkam­pányának tudta be a szava­zás eredményét. Nos, nálam , más okok is szerepet játszottak. Meg­jelent egy SZDSZ-es röp­lap, amelyben az állt, hogy a választások előtt hata­lomra kerülő elnök ellenőriz­hetetlen és korlátozhatatlan. F.ttöl kezdve buzgón figyel­tem, hogy érkezik-e erre cá­folat? Érdekes módon egyik párt sem tagadta ezt, én pedig, aki nem vagyok já­ratos a politikában, nem tudtam ennek igazságát el­dönteni. Mindenesetre <beül­tette a „kisbogarat” a fü­lembe. Ha történetesen a nép vá­lasztaná meg a köztársasá­gi elnököt, azt milyen szín­vonalú reklámkampány előz­né meg? A „négy igen”, vagy „egy nem, három igen”, „döntsön a nép!” stb. nem túl meggyőző érvek. A velem egÿ szinten lévő, vagy politikával még kevésbé fog­lalkozó egyén, vajon hogyan tudná eldönteni, hogy ki lenne számunkra a legmeg­felelőbb elnök? Remélem, hogy majd a 374 kiválasz­tott képviselő tisztábban fog látni és ők talán mél­tóbban, ellenőrizhetőbb el­nököt fognak választani. Az új pártoknak még ke­vés támogatójuk van, mert nem is igazán ismerjük né­zeteiket, megbízhatóságukat. Tehát egy esetleges népi elnökválasztás alkalmával a lakosság sokfelé húzásával újra az MSZP kerülne ha­talomra. Személy szerint nincs kifogásom az MSZP ellen, hiszen sok jót is tett az elmúlt évek alatt, de a nagy atyafiság. amely az MSZMP idejében a párt­tagok között kialakult, még nem ,szűnt meg azáltal, hogy az MSZMP a nevét MSZP-re változtatta. A korábban megingott bizalmat nem könnyű visszaszerezni. Megjegyzem, hogy egyik pártnak sem vagyok tagja, és tudom, bármely párt ural­ma alatt kialakulhat az ö atyafisága. Mindezt mérle­gelve úgy döntöttem, hogy az új parlamentbe talán ve- gyesebb összetételű, széle­sebb látókörű emberek ke­rülnek és ők ha úgy lát­ják jónak, felölem az MSZP jelöltjét is megválaszthat­ják. Én csupán azért nem me­rem vállalni és a lakosságra bízni a választást, mert fé­lek, hogy Magyarországon nem eléggé kialakult még a választások *f előtti reklám- kampány gyakorlata, ahol igazán megismerhetnénk a jelölteket. Azt hiszen, nem lehet mindent a nyugati mintára csinálni, előbb meg kell tanulni bizonyos dol­gokat. többek között a sza­vazatok feldolgozását, nyil­vánosságra hozatalát is. Nyugaton ez egyetlen éjsza­kát igényel! És talán jó lenne a sza­vazatok leadását illetően is rendet tenni. Ha szavazó­lapom és az igazolványom felmutatásávalTsak egy he­lyen adhatom le a vokso- mat, akkor minek még elő­írni, hogy csak az állandó lakóhelyemen adhatom le. Remélem, hogy a jövő­ben a politikában is tör­ténnek majd olyan gyors változások, mint az adójog- szabályokban, és nem kell újra negyven évig várni, amíg megkérdeznek minket, hogy merjük-e már vállal­ni, a nép általi köztársasá- gielnök-választást. Hímes János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom