Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-09 / 292. szám
Önálló bérletsorozat A kórusműveket értő közönségért Húszéves a salgótarjáni Liszt Ferenc kamarakórus Amint azt már korábbi számiunkban hírül adtuk, „Kórusművek, remekművek” címmel ünnepi bérletsorozatot indított a nógrádi megyeszékhelyen az idén húszéves salgótarjáni Liszt Ferenc kamara kórus. Ez a szép ajándék annyiban is újdonságnak számít, hogy Nógrádban még nem volt olyan kórus, amely önállóan bérletsorozatot indított volna. Köszöntjük a vállalkozást. Az előadásokon egyrészt visszatekintést adnak eddigi munkásságukra, korábban elhangzott műveket adnak elő. másrész kicsit előre is tekintenek, újabb művek megszólaltatásával. Ha ez a bérletsorozat sikerül a későbbiekben, folytatását is ígéri a kórus. Reménykednek abban, hogy közben kialakul a kórusműveket kedvelő és értő közönség. Az első előadásra december 3-án került sor, a következőt március 11-én, illetve május 20-án adják. A Liszt Ferenc kamara- kórus 1969-ben alakult. Szívesen emlékeznek a kezdetekre. Első nyilvános szereplésük Szolnokon volt. a családi és társadalmi ünnepségek kórusai részvételével rendezett fesztiválon 1970- ben. Kezdetben jókat szerepeltek Nógrádban is az ilyen ünnepségeken. Kezdettől fogva résztvevői a kétévenként rendezett soproni kamarakórus-fesztiválnak. Ezeken szerkésztett műsorokkal lépnek fel. lehetőség nyílik a társművészetekkel való kapcsolatra (irodalom, képzőművészet, dia. moz- másművészetek stb.) Számúikra az irodalommal való kapcsolat látszott a legkézenfekvőbbnek. Gúthy Éva karnagy: „A zenei nyelvben teljes összhangot sikerült létrehozni.. Sopronban sokáig emlegették például „Látjátok feleim” című összeállításukat, amelyben a Halotti beszéd, az Ömagyar Mária-si- ralom és más irodalmi anyaghoz kapcsolódó kórus- és hangszeres zenei anyagot mutattak be. Kétszer vettek részt a debreceni Bartók Béla nemzetközi kórus- versenyen, amely nagy lendületet adott a kórus művészeti kiteljesedéséhez. E kórusverseny kiírása elsősorban a XX. századi kórusművészet bemutatását szolgálja, a kötelező művek nagyon nehezek, s ez óriási megmérettetési lehetőséget, egyúttal húzóerőt jelent. Aki e műveken túljut, bármely más kórusművet könnyebben sajátíthat el utána. Arról nem is szólva, hogy mindig megtisztelő nagy feladat élvonalbeli kórusokkal összemérni az erőt, még akkor is, ha helyezéssel nem jár együtt a szereplés. Ez a verseny meghívásos, tehát maga a részvétel művészi rangot ad a kórusoknak. Szép eredményről számolhattak be 1988-ban is, amikor az első budapesti nemzetközi kórusversenyen vettek részt. Itt ezüst kategóriában végeztek, ami a nemzetközi mezőnyben szintén jeles elismerésnek számít. Hazai elismertségük érzékeltetésére csupán jelzésként említjük, hogy például a Magyar Rádiótól háromszor „Kiváló teljesítményért” emlékplakettet kaptak. magukénak mondhatják a ,,Szocialista Kultúráért” kitüntetést az Országos Közművelődési Központ nívódíját. Fesztiválkórus-minősí- téssel 1985-től rendelkeznek, első hanglemezük 1987-ben jelent meg Salgótarjánban. Ilyen előzmények után kerülhetett sor idén tavasz- szal arra. hogy a francia Próbál a Liszt Ferenc kamarakórus (részlet). Fotó; R. Tóth Sándor forradalom 200 éves évfordulója tiszteletére rendezett nemzetiközi fesztiválon, Marseille-ben Magyarországot képviselhette a kórus. — Az ott végzett munka művészeti szempontból szervesen kapcsolódott eddigi munkásságunkhoz — jegyzi meg Gúthy Éva karnagy, a kórus művészeti vezetője. — Egy igen komoly nehézségi szintű művet adtunk elő, kortárs francia zeneszerző, Marius Constant hattételes drámai oratóriumát ősbemutatón énekeltük a szerző vezényletével, s a legnagyobb megelégedésére. Jó volt együtt dolgozni, kezdettől fogva partneri kapcsolat alakult ki a vezénylő zeneszerző, valamint a két francia, az észt karnagy és közöttünk. Bár anyanyelveink eltérőek voltak a zenei nyelvben teljes összhangot sikerült létrehozni. A mű tárnája egyébként igen időszerű, amit már „Az emberi jogok" cím i*5 kifejez, nem is szólva arról a hatalmas zenei körképről, ameiy ebben az oratóriumban megjelenik. Azóta megérkezett az ottani szakmai sajtó is, amely a legnagyobb elismerés hangján szói a műről és az előadásról. A Gút.hy Éva által vezetett kórus jelenleg 40 tagú, heti két alkalommal tartanak próbát fenntartó intézményünkben, a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban. Egyébként, intézményi költségvetésük igen szerény. Két évtizedes eredményes munkásságukhoz méltatlanul kevés. Pedig terveik között szerepel többek között a mar- seille-i zenei kapcsolat folytatása, s Írországból, Cork- ból is kapott meghívást a kórus, itt nemzetközi kórus- versenyt rendeznek 1990. május 3-tól 6-ig. A jövő évi marseille-i fesztiválra jövőre június 24-től 28-ig kerül sor: Graz városa szintén szívesen látná őket. Égvelőre azonban az a legfontosabb cél, hogv a művészi színvonalat tartani tudják, s ennek további emelését repertoárbővítás- sel próbálják megoldani. T. E. I ítlvasom, hallgatom az új jelszavakat, programokat : zárkózzunk fel Európához. Aztán sokat beszélnek vezetőink az úgynevezett Európa-házrói — legalább olyan hévvel,'mint korábban a Szovjetunióról vagy a KGST-ről. Én persze zárkóznék is, meg költöznék is, mert az a bizonyos Európa-ház még akkor is vonzóbb, mint a mostani viskó, ha nem jut benne nekünk összkomfort. Nem is fog jutni, ne áltassuk magunkat. Európa peremvidékére szorultunk, a sokszor lenézett Balkán színvonalára. Balkáni lett gazdaságunk, úthálózatunk, telekommunikációnk, kereskedelmünk, kultúránk, egészségügyünk, I hadd ne soroljam. Primi- I tív emberek vezettek min- I két, erőszakkal — és mi I magunk is primitívek let- ! tünk. Hozzájuk hasonul- ! tűnik, az alacsony homlo- I kú, zsíros nyakú, de meg- f bízható kiskirályokhoz. Î Politikusokhoz, akik csak I a sarcot akarták, orvosokhoz, akik a hálapénzt, szolgáltatókhoz, akik a baksist, hivatalnokokhoz, akik a vesztegetést. Eladósodott, mogorva, egymást harapó, szomorú emberek országa lettünk. A demokrácia is úgy „ütött be”, hogy egy pár.t helyett több párt nyújtja mohón kezét támogatásért, s a cenzúra nélküli irodalom is egyelőre csak az üzletet, a silány szenzációt keresi. Hát ilyen szomorú volna a helyzet? Ennyire távol volnánk Európától? Vigasztalnom kell magunkat. Az utóbbi két évben igazán sokat cselekedtünk, még ha közvetlen eredménye jólétünkben nem is látszik. Szinte észrevétlenül lezajlott egy (hála Istennek) vér nélküli forradalom, a magyar történelemben nem először, hiszen 1848 nagy példája ebben is utat mutatott. Most itt állunk, tanácstalanul, kifosztva, használhatatlan eszmékkel és igazságokkal, de szabadabban, mint ahogyan remélni mertük. Mi hát Európa? Mihez kellene felzárkóznunk? Hol van az az Európa-ház, amely szívesen lát egy ilyen „egzotikusán” rendetlen, lepusztult és többszörösen vesztes kis népet? Vagy ha sikerül valamiképp bejutnunk, vajon nem mi leszünk a házmesterek, kukások ebben a gyönyörű házban, nem mi leszünk lenézett vendég- munkások, akiknek nyugati valutában a kinti fizetés fele, negyede is maga a sóvárgott nagy lehetőség? Vagy csodavárón reménykedjünk, hogy Európa zárkózik fel mihozzánk. megcsodál minket, mint valami történelmi kövületet, egy skanzent, ahol lám, valódi emberek élnek, és lám, milyen romantikus, hogy semmi sem működik, de Országházuk tán még az angol parlamentnél is nagyobb.. . Én már annak is örül- | nék, ha önmagunkhoz fel- 1 zárkóznánk, mondjuk 1938- j hoz, amely a gazdasági sta- 1 tisztiikákban mint az „utol- | só békeév” szerepel viszo- | nyitásként. Ezért nem repês a lel- | kém a közelgő világkiállí- | tás gondolatára. Vajon mit | tudunk mutatni Európá- I nak? Szentmihályi Szabó Péter: Felzárkózni Európához? Vagy fordítva? A Csárdáskirálynő egyik jelenete, melynek díszleteit és jelmezeit Gyarmathy Ágnes tervezte. Minden részletnek értelme legyen Beszélgetés Gyarmathy Ágnes díszlet- és jelmeztervezővel Gyarmathy Ágnes Munká- csy-díjas díszlet- és jelmez- tervező — több fővárosi és vidéki színházi és filmes megbízatása mellett — harmadik éve vesz részt vendégként a kecskeméti Katona József Színház munkájában. Az elmúlt színházi évadban a Krik, a Csárdás- királynő, a Stuart Mária és a Fizikusok című produkciók díszlet- és jelmeztervei fűződnek nevéhez. A közelmúltban nemcsak színpadokon, hanem a mozikban is találkozhattak a nézők munkáival: az Enyedi Ildikó rendezte Az én XX. századom című, idén Cannes-ban a legjobb első filmként elismert produkció jelmezeit ő tervezte. — Az én tervezői munkám csak akkor érvényesül, ha mégvalóisul — mondja a beszélgetés elején. — Hiába rajzolok szépen, ha ez nem kerül díszletként és jelmezként a közönség elé. Ami azt is jelenti, hogy nagyon fontosak számomra a játszótársak. Meghatározó, hogy a színházvezetés milyen feladatok elé állít, érdemes-e ezekre éveket áldozni? Ugyanennyire fontos kérdés, hogy a rendezővel erősítjük vagy gyengítjük-e egymás hatását? Legalább ennyire fontosak közvetlen „játszótársaim": a színház műszaki infrastruktúrája. Ha választhatok, olyan színházaknak dolgozom, amelyeknek saját műhelyük van. — Ezek szerint nincs mindegyiknek? — A budapesti színházak tekintélyesebb része egy központi műhelyhez tartozik, vidéken viszont majdnem minden társulatnak van. saját műhelye. Annak idején Lengyelországban, Poznanban sajátítottam el a szakma alapjait, együtt tanultuk a díszlet- és jelmeztervezést, ami ma már a legtermészetesebb dolog. Több minit huszonöt éves pályafutásom alatt összesen két színház akadt, ahol a szemem láttára nevelődött fel egy-egy műszáki generáció. A színház struktúrája miatt általában nem állandók ezek a csapatok. — Nemcsak a darabot, hanem a jelmezeket is próbálni kell? — Míg a rendezőnek általában egy hónapnyi vagy még több ideje van erre, addig nekem, illetőleg munkatársaimnak mindössze csak három napom. Ha tévedtem is a munka előző szakaszában, a premier előtti főpróbahéten már nem javíthatok. — Milyen munkamódszerrel dolgozik? — Először elolvasom a darabot, de nem engedem magamon eluralkodni az első benyomást, mindig megvárom, amíg a rendező is elmondja a saját koncepcióját. — Az ön számára milyen az ideális színház? — A rendezőnek mindent jogában áll megálmodni, s az én kezem által a közönség elé vinni, ha az gondolatilag tartalommal töltött. Azt a fajta totális színházat szeretem, amelyben nem derül ki pontosan, mettől meddig tartanák, az egyes alkotótársak ötletei, elgondolásai. — Ön személy szerint hogyan irányít? — Engem általában erős- kezűnek tartanák. Ha megállapodtam a rendezővel és elfogadott engem, mindenkinek alkalmazkodnia kell a határozott koncepcióhoz. — Lehetnek a színésznek külön kérései? — Igen, a lehetőségeken belül figyelembe veszem ezeket, persze, csak ha megfelelő hangnemben mondják. — Milyen látványvilágú színház az ön számára a legszimpatikusabb? — Mindegy, hogy a látvány avantgárd, vagy naturalista, a lényeg, hogy minden részletnek értelme legyen, és érvényesüljön az „ezt, itt és most” hármas jelszava. Volt néhány ideális előadás az életemben, és ha az azóta eltelt évek után újra találkozom az egykori kollégákkal, szívesen emlékezem rájuk. — Vajon ennyire megszámlálhatok ezek az előadások mindenki pályáján? — Ügy tűnik, igen. És szinte kivétel nélkül mindig csak utólag minősülnek ideálisnak. Az emlékezetes előadások azóta ugyanúgy szétszóródtak, széthulltak, mint a rosszak. Gondolkoztam ezen, és számomra úgy tűnik, hogy talán a színház — minőségétől függetlenül — önmagában termeli ki ezt a folyamatot, K. J. Dürenmatt: Fizikusok című színművének kecskeméti előadásához tervezett díszleteket és jelmezeket Gyarmathy Ágnes. *
