Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-04 / 287. szám
2 NOCÎRAI) 1989. DECEMBER 4., HÉTFŐ Befejeződött a máltai csúcstalálkozó (Folytatás aZ 1. oldalról.) jára (amely támogatja a német egységet), hozzátéve: „Világossá tettem Gorbacsov elnök előltit, hogy a magúink részéről nem akarunk semmi olyat tenni, ami nem reális, ami bármely országot Visszavet vagy népét polgárháborúba sodorja. Jelszavunk, amit Gorbacsov i's használt, az óvatosság: nem fogunk a herdálni fal tetején táncolni, hogy megmutassuk, menynyire örülünk, örül'üink a Változásnak, de nem az Egyesült Államok feladata, hogy bármely ország számára előírja a változások ütemét, erről az érintett népeknek maguknak kell dönteniük... Mihail Gorbacsov, a német kérdéssel kapcsolatban kifejtette, hogy a történelem alakulása következtében, két német állam létezik, az NSZK és áz NDK, amelyek szuverének, az ENSZ-tiagjai. „Ezért, hogy realisták maradjunk, meg kell értenünk: a történelem diktálja a folyamatokat kontinensünkig!, s ez egyúttal megszabja a két ország helyét és szerepét is. Nem szabad csökkentenünk a történelmi folyamat jelentőségét, vagy mesterségesen felgyorsítanunk a nagy változásokat földrészünkön” *-r rr.ondot'ta a szovjet vezető. Mihail Gorbacsov kifejtette, hogy igen behatóan tárgyaltak fegyverzetkorlátozási kérdésekről: a két k ül ügy máin isz t e r h a ma r osan (amerikai források szerint januárban, Moszkvában) találkozik, h0|gy tovább közelítsék az álláspontokat. Ez lehetővé teheti, hogy a júniusi csúcstalálkozón megoldják a hadás'zati fegyvereket felező egyezmény alapkérdéseit, s a szerződést a következő hónapokban aláírják, közölte Gorbacsov, nyitott kérdésként, említve a ten geralatlt járóról i ndítha tó robotrepülőgépek ügyét. A szovjet vezető igen érdekesnek minősítette George Bush javaslatait, a vegyi fegyverek teljes eltiltására (az amerikai fél korábban e fegyverei egy részét, köztük az új, kételemű vegyi fegyvereket mindaddig meg kívánta tartani, amíg a ve- gyifegyver-egyezményt minden érintett ország nem hajította végre). Gorbacsov rámutatott : ideje vollna, hogy a nagyszabású fegy- verzetkorláitozások közepette, a NATO is módosítsa katonai doktrínáját. George Bush (egy olasz tudósítónak válaszolva) megerősítette, hogy Washington nem kíván a tengeri erők csökkentéséről tárgyalni, de hozzátette: mindkét fél sikerre akarja vinni az európai hagyományos haderő- csökkentési tárgyalásokat amelyek érintik majd Olaszországot, s a NAJO többi tagállamát is. Bush elnök elutasította azt a nézetet, hogy közös amerikai—szovjet fellépésre lenne szükség a Közel-Keleten, de méltatta a Szovjetunió „építő szerepét” Libanonban. Gorbacsov véleménye szerint a két nagyhatalomnak egyenlő lehetőségei van_ uak a konfliktus felszámolására. Az amerikai elnök igen meleg szavakkal méltatta a szovjetunjóbeli változásokat, azok amerikai visszhangját. Szólt arról, hogy behatóan tárgyaltak gazdasági kérdésekről. arról hogy miként működhet együtt a két ország szorosabban ezen a területen. Célzott arra, hogy a Szovjetunió megfigyelői státust kaphat a GATT-ban (a nemzetközi kereskedelmet szabályozó egyik intézményben, ahol Washington a Szovjetunió megjelenését eddig ellenezte). Kívánatos volna, hogy amerikai üzletemberek segíthessék a gor_ bacsovi reformokat — mondotta Bush. Mindkét vezető válaszolt arra a kérdésre: Visszafor- díthatatlanok.e a kelet-európai folyamatok feladta-e a Szovjetunió a katonai beavatkozás jogát? Mihail Gorbacsov válasza: „Nem kívánok valamennyi kelet-európai ország nevében beszélni, ez nem felelne meg a tényeknek. Kelet-Európa része vagyunk, de egész Európáé is, s együttműködünk szövetségeseinkkel minden területen. Mélyreható kapcsolataink vannak, de minden egyes ország független erő. tényező a világpolitikában, minden népnek joga eldönteni országának sorsát, s élnek is e jogukkal- Ez a véleményem. Ugyanerre a kérdésre válaszolva Éush elnök kiemelte: „Ahogyan Mihail Gorbacsov a békés, demokratikus változásokról beszél, ezzel nyilvánvalóan sutba veti a korábbi, más megközelítésű doktrínákat. Tudja, hogy nem csak az amerikai elnök hanem az egész amerikai nép azt szeretné, ha e békés, demokratikus változás folytatódna. Mindennek megvitatására most nagyon jó alkalmunk volt — de részleteket közölnöm nem volna helyes”. A válaszokból kitűnt, hogy a közép-amerikai kérdésekben fennmaradtak a nézeteltérések. Bush cáfolta azit a nézetet, miszerint Amerika vádolná a Szovjet- untot a Salvadorba irányuló fegyverszállításokért, de kárhoztatta a nicaraguai és a kubai kormányt „a forradalom exportjáért”, s azt a véleményét fejtette ki, hogy Nicaragua félrevezette a Szovjetuniót. Gorbacsov közölte: nica- ragiuaii részről határozottan biztosították a Szovjetuniót, hogy az ország nem szállított fegyvert légi úton a salvadori felkelőknek (egy Salvadorban lelőtt gép szovjet gyártmálnyú légel- hárító rakétákat vi’tt, állítólag Nicaraguából), A Szovjetunió, a nicaraguai szabad választások, a közép-amerikai viszály politikai megoldása, a helyzet normalizálása mellett van — mondotta Gorbacsov. Befejezésül mindkét vezető hangsúlyozta, hogy igen jó személyes kapcsolatok fűzik össze őket, ami — Bush szavaival — lehetővé teszi a nyíltságot, azt, hogy kinyilvánítsák. az egyetértést csakúgy, mint az eltérő nézeteket. Ez pedig, tekintettel a két orsizág jelentőségére, a drámai változásokra, rendkívül fontos. Gorbacsov emlékeztetett arra.. hogy kapcsolatuk már régebbi keletű, s gyakran váltanak üzeneteket is. Maga is híve a jó személyes kapcsolatoknak — hangoz- taitita a szovjet vezető — de azok nem lehetnek öncélúak, nem szoríthatják háttérbe az álláspontokat, a felelősséget. Vasárnap délután, közvetlenül a terven kívüli közös sajtóértekezlet ultán, a csúcstalálkozó két főszereplője elutazott Máltáról. Új csehszlovák kormány Gustáv Husák csehszlovák köztársasági elnöknek vasárnap a Prágai Várban letették az esküt az Adamec- kormány új tagjai. Adamec vasárnap alakította át kormányát. A kabinetből kikerült Ma- tej Lucan. Karel Julis és Járomié Obzina miniszterelnök-helyettesek. Milan Vac- lavik nemzetvédelmi, Fran- tÜseik Kiinel belügyminiszter. Frantisek Ondrioh, a népi ellenőrzési bizottság elnöke. Jan Sterba külkereskedelmi, Miroslav Boca munka- és szociálisügyi miniszter. Alfréd Sebek, a szövetségi árhivatal elnöke és Marian Calfa tárca nélküli miniszter más megbízást kapott a kormányban. Marian Calfa miniszterelnök-helyettes lett. Sebek munka- és szociálisügyi miniszter. 25 millió dolláros hitel a magánszektor támogatására (Folytatás az 1. oldalról.) mény biztosítja a kétoldalú kereskedelmi forgalom növelésének feltételeit. Ismeretes, hogy jelenleg a magyar—amerikai kétoldalú árucsere-forgalom mintegy 527 millió dollárt tesz ki, s ennek nagyobb hányada, körülbelül 314 millió dollárt meghaladó a magyar export. A jövőre életbelépő új átfogó kereskedelmi megállapodás mellett várhatóan az is segíti majd a kétoldalú árucsere-forgalmat, hogy a jövő év első negyedében hazánkba látogat Closke amerikai kereskedelmi miniszterhelyettes, hogy tárgyalásokat folytasson magyar partnereivel a COCOM-lista szűkítéséről. A magyar külügyi állam, titkár már korábban átnyújtott egy memorandumot, amelynek értelmében Magyarország garantálja hogy nem közvetíti tovább harmadik országoknak azokat a termékeket, amelyeket az Egyesült Államok töröl a COCOM-listáról. A magyar gazdaság számára elsősorban az lenne fontos, hogy telekommunikációs eszközöket, berendezéseket, és azok gyártástechnológiáját kap. juk meg az Egyesült Államoktól. ' Beck Tamás elmondta, hogy járt a General Electric elnökénél is, aki bejelentette arra szándékát, hogy a vételáron felül három éven belül 50 millió dollárt kíván befektetni a Tungsramba, valamint korszerű számító, központ létesítését is tervezi. A legnagyobb amerikai befektetési bank, a Merrill Lynch szintén érdeklődik a magyarországi befektetések iránt. A bank több ezer cég mintegy 300 milliárd dollárnyi tőkéjét kezeli és ebből bőven jutna a magyar gazdaság fellendítésére is. Ám a tárgyalások során több ízben bebizonyosodott, hogy az amerikai cégek nem rendelkeznek kellő ismeretekkel a magyar vállalatokról. Ezt sürgősen pótolni kell — mondotta Beck Tamás —, és erre egyebek közt jó alkalom a jövő őszre tervezett New York-i magyar bemutatkozás isTabula rasa az NSZEP élén A vasárnap tartott rendkívüli KB-ülésen testületileg lemondott a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága és Politikai Bizottsága. A KB előzőleg kizárt soraiból és a párt tagjai közül tcbb korábbi vezetőt. közöttük Erich Ho- neckert, Willi Stophot és Horst Sindermannt. A lemondott vezető testületek helyett munkabizottság jött létre a december 15- én kezdődő rendkívüli NSZ- EP-kongresszu;. politikai és szervezeti előkészítése céljából. A munkabizottság tagjainak névsorát a KB-ülés végén teszik közzé. Scha- bowski tájékoztatása szerint várhatóan olyan személyekből áll majd a bizottság, akiik különösen aktívan -kiveszik a részüket a párt megújításának folyamatából. Bronzvasárnap (Folytatás az 1. oldalról.) retnék venni, ami könnyen vasalható, de éppen azok a 41-es, 42-es- méretűek vannak a legeldugottabb helyen, amelyek a leggyakoribbak. Inkább nem vásárolunk. megvárjuk, míg más boltokban is vásárolhatunk. — Az unokáimnak szeretnék pulóvert venni. Kínálat van, mégsem tudok választani. Inkább majd beküldőm őket, döntsenek... mondja egy tétovázó nagymama. — Nem sikerült választanunk. mondja Molnár Jó- zsefné a játékosztályon. Választék lenne, de az,árak nagyon magasak. Inkább még várunk... Van még idő az ünnepig. Talán addigra az árakhoz is sikerül valahogy hozzászoknunk. A választék is bővül majd, hiszen ezüst- és arany- vasárnapon az ígéretek szerint a többi nagyáruház is kinyit Salgótarjánban. Pozsgay Imre Párizsban Vasárnap este Párizsba érkezett Pozsgay Imre államminiszter. A magyar politikust az Antenne-2, a fran_ cia állami televízió egyik csatornája hívta meg, hogy legyen vendége hétfőn este „Az igazság órája” című, igen népszerű egyórás politikai fórumának. Pozsgay Imre párizsi látó. gatása során találkozik a francia politikai élet számos vezetőjével. Hétfőn fogadja őt Michel Rocard miniszterelnök. s kedden megbeszélést folytat Roland Dumas külügyi államminiszter, rel. A francia politikai pártok számos vezetője is találkozik a magyar politikus, sál: Pierre Mauroy, a francia Szocialista Párt főtitkára Pierre Guidoni, a párt Országos Titkárságának első titkára, Jacques Chirac. az RPR elnöke és Alain Juppié, a párt főtitkára Valéry Giscard d’Estaing, az UDF elnöke. Raymond Barre, a mérsékelt jobboldal egyik vezetője. Megbeszélést foly. tat az államminiszter a franciaországi magyarság képviselőivel is. Ülést tartott a Minisztertanács (Folytatás az 1. oldalról.) mékforgalmazás kötöttségeit. A művelődési miniszter tájékoztatta a kormányt a volt MSZMP, illetve az MSZP oktatási rendeltetésű épületeinek hasznosításáról. A beszámolót a Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette. Az egykori oktatási igazgatóságok épületeinek jelentős része a Művelődési Minisztérium felsőoktatási intézményeinek kezelésébe került illetve decemberben átveszik azt. A politikai főiskolát az MSZP január 1-én átadja a művelődési tárcának. A Minisztertanács úgy foglalt állást, hogy a Társadalomtudományi Intézet össztársadalmi szempontok miatt az ország fontos intézménye, ezért átmenetileg, egy évig a költségvetésből támogatja és a Magyar Tudományos Akadémia felügyelete alá helyezi az intézményt. A kormány megbízta a művelődési minisztert, kezdjen tárgyalásokat a budapesti tudományegyetem létrehozásáról. A művelődési miniszter az Országgyűlés januári ülésszakán tájékoztatja az elképzelésekről a képviselőket. (MTI) Pártoktól független választási fórum Állampolgárok érdekvédelmi szervezetei, egyesületei kezdeményezésére megalakult a Társadalmi Választási Fórum. Az egy párttól sem függő, de minden párttal elfogulatlan kapcsolatra kész, párbeszédre törekvő szervezet létrejöttével megindult a választók öntevékeny választási hadjárata. Célja az, hogv a szuverén lakossági érdekközösségek ás az egves állampolgárok maguk fogalmazhassák meg igényeiket, elvárásaikat, húsbavágó gondjaikat a romló életviszonyok, az alapvető társadalmi átalakulás válságos körülményei közepette. A ma még „hallgató többség” megszólaltatását szorgalmazza, ezért mindenekelőtt az e körből feltett kérdésekre várja az egyes pártok válaszait és elképzeléseit a fórum. A lakosságot az érdekli, milyen lépések tehetők a társadalmi esély- egyenlőség irányában, az egészség, a családok, a szociális biztonság, a természeti környezet megóvása érdekében. Közérthető választ várnak arra is, hogv a nártok milyen forrásból kívánják a lakosság igényeit kielégíteni a hatalomba kerülésük után. Az asztal egyik oldalán a kérdezők ülnek, a másik oldalon a pártok képviselői, akik válaszaik alapján is megmérettetnek. A Társadalmi Választási Fórum a jelzett témakörökben folyamatosan várja egyének és közösségek kérdéseit, javaslatait, s azokat közvetíti a politikai pártokhoz. A ki- alkuló véleménycsere célja az, hogy a pártoké mellett a választók hangja is rendszeres /nyilvánosságot kapjon. Ez a pártok számára is segítség. Az első nyilvános vitára, december 15-én, pénteken délután négy órakor kerül sor, a Közművelődési Információs Vállalat, népszerű nevén: „Selyemgombolyító” aulájában, 1035 Budapest III. kerület Miklós tér 1. szám alatt. Erre a címre küldendő levélben jelentheti be csatlakozását minden — nem párt jellegű — szervezet, közösség. Ugyanitt fogadják a kérdéseket, javaslatokat, észrevételeket tartalmazó leveleket is. Telefonon pedig a Mozgáskorlátozottak Szövetségénél, a 1888-951 számon lehet érdeklődni. Közép-szlovákiai helyzetkép i «'A H ;■ üs H 111111111} w'Hl ' isin Az okos ember... A hét végén Közép-Szlovákiában, így Losoncon, Füleken ismét az utcára vonultak az emberek — fiatalok, idősebbek egyaránt —, hogy érvényt szerezzenek követeléseiknek; Mondjon le a jelenlegi kormány és az elök Gusztáv Husák! Alig két héten belül oly’ fordulat történt Csehszlovákiában, melyre a legmerészebb álmában sem gondolt földi halandó. Mi magyarok is ámulunk; másfél esztendei kísérlet után. Behoznak(tak) szomszédaink.... Ami örvendetes. Ám a csodálkozás nem pótol(hat)ja a cselekvést! S ma az alkudó_ zások korát éljük, miközben elszalasztjuk a gyors döntések lehetőségét. Ez az óvatosság, mint azt számos példa is bizonyítja, kitűnő atmoszférát biztosít a pozíciók átmentéséhez. megerősítéséhez- Miközben elmarad a remélt változás. Szomszédaink úgy tetszik ismerik a magyar közmondásokat: Az okos ember a mások kárán tanul... ie—) Magyarok! A nép egyet akar: az egységes Európát! — mondta egy tüntető a losonci Búza téren. Az utóbbi napokban egyre gyakrabban verődik itt össze kisebb-nagyóbb csoport, hogy elmondja véleményét. Fiatalok, középkorúak, nyugdíjasok jól megértik egymást. A téma közös; hogyan tovább? ... Szlovákok, magyarok újra együtt. S már magyarul szólni is bátrabban lehet. A nemzetiségi ellentétek azonban tartogatnak még megoldásra váró feladatokat. Szó nélkül is ért az ember, ha megtekinti a magyarlakta falvakat. Ha szemügyre veszi az ipartelepítést, az oktatás helyzetét... Évtizedes lemaradást behozni egyik napról a másikra lehetetlenség. A kapcsolatok ápolásával, felelevenítésével azonban erősíthetjük az identitástudatot. Határainkon innen és túl. Magyarok! (-r)