Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-20 / 301. szám
1989. DECEMBER 20.. SZERDA NO(iRAI) Folytatta munkáját az Országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) najc a javasolt áremelésekkel is kikényszerített racionalizál ására. Ennek ellenére várhatóan az import mérséklődése több területen termelési zavarokat okoz, és a kieső ru- belimport pótlása terheli konvertibilis devizamérlegünket. Ezután Kemenes Ernő adóssághelyzetünkről és a gazdaság külső finanszírozásának kérdéseiről szólt. 1990-ben kamatfizetési kötelezettségünk közelíti a 1,5 milliárd dollárt, aktuális törlesztési kötelezettségünk további, körülbelül 1,9 milliárd dollárt jelent, összesen tehát körülbelül 3,4 milliárd dollárt kell fizetnünk, ez forintra átszámolva durván 200 milliárdot jelent, ami nemzeti termelésünk mintegy 10 százaléka. Továbbra is nélkülözhetetlenek tehát a külső erőforrások és a refinanszírozási hitelek. A szükséges külső erőforrások, a külső finanszírozás kérdéseiben meghatározó a Nemzetközi Valutaalap segítsége a gazdaságpolitikai próbám finanszírozásában, részben közvetlen hitelfolyósításai révén, részben garanciaértékű, részvétele miatt. Kemenes Ernő elmondta: további külgazdasági pozícióinkat tekintve egyetértésre jutottunk a Valutaalappal, a megvalósított árfolyam-leértékelésben, és a rubelaktívum leépítésében. Egyetértés van belső pénzügyi egyensúlyunk további javításában, ennek megfelelően javasoljuk az állami költségvetés körülbelül 10 milliárd forint deficittel való jóváhagyását, és az Állami Fejlesztési Intézet által finanszírozott állami feladatok ellátására az írásos előterjesztésben jelzett 29 milliárd forintos előirányzat helyett 24 milliárd forintra csökkentését. A kormányzat a Valutaalap részvétele nélkül sem tud más gazdaságpolitikát ajánlani — szögezte le. Ezután, az inflációról elmondotta: az nem egyszerűen árkérdés, hanem a gazdaságpolitika egészének kell antiinflációs jellegűnek lennie. A kormány antiinflációs törekvéseinek egyik kulcseleme a kínálat élénkítése és a piaci verseny erősítése. Belső kockázataink egyik legveszélyesebbje az infláció elszabadulása. Ezért a kormányzat alaptörekvése, hogy a gazdaság folyamatos irányításában minden területen biztosítékokat építsen ki az árak elszabadulásával szemben. Szeretném bejelenteni : kemény árellenőrzést kívánunk érvényesíteni, s ehhez kérjük a társadalmi érdekképviseleti szervezetek és a társadalmi nyilvánosság támogatását is. A strukturális átalakulás periódusában a munkanélküliség is elkerülhetetlen. A kormány a munkaerőpiac intézményrendszerének és kontrolljának a továbbfejlesztésével és aktív foglalkoztatáspolitikával, munkahelyteremtési programokkal, át- és továbbképzési rendszerek kiépítésével, munka- erő-gazdálkodáái rendszerünk továbbfejlesztésével kíván úrrá lenni a gondokon. Az OT elnökének beszámolóját követően Cágyor Pál, a reformbizottság előadója ismertette a bizottság álláspontját. A vita során nyilvánvalóvá vált — folytatta Gágyor Pál —, hogy két lehetőség közül kell választani : . kemény intézkedésekkel megteremteni az ország talpon maradásának feltételeit, vagy pedig — kisebb terheket vállalva — veszélyeztetni a válságból való kilábalás utolsó lehetőségét. A kormány programja egyértelrendszer reformjára és a jövő évi intézkedésekre tett javaslatok megtárgyalására, valamint a lakás célú állami kölcsönök utáni 1990. évi adófizetési törvényről szóló előterjesztés megvitatására. E napirend előadója a kormány részéről ismét Kemenes Ernő volt. A OT elnöke bevezetőjében hangsúlyozta: a nyolcvanas évek Végére a lakásrendszer csakúgy, mint a gazdasági rendszerünk több más területe, olyan válságba került, hogy átalakítása elkerülhetetlenné vált. A továbbiakban hangsúlyozta: a jelenlegi lakás- rendszer szociálisan elfogadhatatlanul igazságtalan, s gazdaságilag sem tartható fenn. A kormány sokoldalúan és rendkívüli sokféle reformjavaslatot mérlegelt. JaKinek |é? A lakásgazdálkodási rendszer reformjáról szóló előterjesztés vitája folyt, amikor az egyik hozzászóló megjegyezte: — Kinek jó, ha azt sújtjuk, aki amúgy is nehéz helyzetben van? Zsarolásnak nevezte a kormány érvelését, a lakbérek, a kamatok „kiigazításával” stb. kapcsolatbanJ Elismerve a jelen helyzet nehézségeit javasolta: — Az állam kötelezze azokat a személyeket, akik tartós használatú ingatlanhoz jutottak, hogy térítsék meg a telek jelenlegi forgalmi értéke és a használatbavételi díj közötti értékkülönbséget. Ez is komoly bevételt jelenthetne... Igaz, ezek ad ingatlanok a hatalmon lévő vezetők kezében vannak. <«-> műén azt a következtetést vonja le, hogy nincs más út, mint vállalni a drákói intézkedéseket. Ezek nélkül ugyanis az ország mély válságba sodródik... Végül kérte az Ország- gyűlést, hogy a kifejtett észrevételekkel, javaslatokkal együtt vegye tudomásul a kormány előterjesztését. A vita után határozathozatal következett. A képviselők elfogadták a kormány 1990. évi gazdaságpolitikai programjáról szóló tájékoztatót, s ezzel kapcsolatban határozatot is hoztak. A határozat leszögezi: az Országgyűlés a 1990. évi gazdaságpolitikai programról szóló tájékoztatót, továbbá a Minisztertanácsnak a gazdasági átalakulás érdekében esedékes teendőit tudomásul veszi. Egyetért azzal, hogy a Minisztertanács széles körű nemzetközi gazdaságdiplomáciai tevékenységet folytasson. Szükségesnek tartja a' Nemzetközi Valutaalappal való hitelmegállapodást, a Világbankkal új szerkezetátalakító kölcsönszerződés előkészítését, az Európai Gazdasági Közösséggell és a OECD-országokkal á gazdasági együttműködés javításáról, valamint ehhez kapcsolódóan konkrét megállapodások és hitelszerződések előkészítéséről folyó tárgyalásokat. Fontosnak tartja a KGST tagországaival kötendő 1990. évi államközi megállapodások létrehozását, az együttműködés piaci feltételeinek kiszélesítését. Ezután az Országgyűlés áttért a lakásgazdálkodási Eljött a perc! Csapdában vergődnek a törvényhozók, a Tisztelt Házban. Most befejezéséhez közeleg az előadás, a ciklus végefelé megérez(het)ték a képviselő valódi felelősségét, szerepét az ország irányításában. Jó néhányat meg is ijedtek: Mit mondok; majd, ha hazamegyek? Hogy nézzek választóim szemébe? — tették fel a kérdést, önmaguknak (is). Tehették, hisz’ nyilván volt rá ok(uk). Bizonyára eszükbe jutott: megfeledkeztem(tünk) véleményt kérni az állampolgároktól... Persze ez nem szokás; még nem. Szavazni persze szavaztak. Legtöbbször igennel. Eljött azonban a perc, amikor két rossz közül kell(ene) választani: igen vagy nem! A tét nem kisebb, mint Magyarország léte! (Ki«> vaslatának véglegesítésekor olyan kompromisszumokra törekedett, amely a lehetőségek I figyelembevételével a legközelebb visz egy valóban működő piaci alapú lakásrepdszer kialakításához. Ezzel egyenrangú célként szerepel, hogy az új rendszer a jelenlegihez képest lényegesen igazságosabb, pozitívabb megoldásokat alkalmazzon elsősorban a lakásnélküliek és a társadalmilag rászoruló rétegek támogatására. Tallóssy Frigyes (Budapest, 24. vk.,), úgy vélte: a lakásgazdálkodás rendkívül szerteágazó problémáit törvényben kellene szabályozni, s ehhez egy széles körű, átfogó elemzőmunkára lenne szükség. Varga Sándor (Bács-Kis- kun m„ 6. vk.) indítványozta, hogy az arányos teherviselés szellemében az Országgyűlés módosítsa az adótörvényt, s tegye kötelezővé a vagyonbevallási. Varga Lajos (Pest m., 26. vk.) a kétségek eloszlatása érdekében kérte a miniszterelnököt: olvassa fel az IMF-fel folytatott tárgyalások jegyzőkönyvének azon részét, amelyből egyértelműen kiderül, miszerint a képviselők előtt e témában egyetlen döntési lehetőség áll; az IMF-nek ugyanis feltétele, hogy az Ország- gyűlés rendezze a lakásgazdálkodással kapcsolatos ügyeket. Ezután az elnöklő Horváth Lajos kérte, hogy a vitában is elhangzott és írásban benyújtott módosító javaslatokat véleményezze az építési és közlekedési bizottság. A testületi tanácskozás idejére, délután öt órakor, az ülést felfüggesztették. Néhány perccel este 6 óra előtt az elnöklő Fodor István bejelentette: az építési és közlekedési bizottság ülésén időközben jó néhány módosító indítvány született, ezek megvitatása még legalább egy órát vesz igénybe. A képviselők annak nyomán úgy döntöttek, hogy az idő elhúzódása miatt már csak a maii ülésen hoznak határozatot a lakásgazdálkodással kapcsolatos javaslatokról. Fél évszázad a vasúton Akire az intéző úr ráemelte a botot Viharos időben, 1914-ben született Rónási István. A ma már Szlovákiához tartozó Ebecken látta meg a napviilágot, ahol édesapja, a kovácsmesterséget űzte. Almikor a fiú született, az apát bevitték katonának. Kétéves volt, s meghalt az édesanya, a kisfiú, a nagyszülőkhöz került. A háború végén hazatért az édesapa, majd uradalmi gépész lett He- rencsényben. Két elemit ott, kettőt Pesten, egyet pedig Magyarnán- dorban végzett Rónási István. Később kitanulta a kovácsszak- mát, félkonven- ciósként dolgozott a vékony dongájú fiatalember. Aztán bevonult, 36-ban ‘katonának — az első Honvéd Huszárezredhez került. Két év után azonban, hem szerelhetett le, mert jött a visszacsatolás. — Az én nagyapám, dédapám Szügyben lakott, nagyapám volt a temető gondnoka — mondja RÓná- si István. — ö vigyázott a temetői kegyszerekre. Egyszer kijött temetni a gyarmati katolikus plébános Saügybe, én valahogy odavetődtem a szertartásra. Utána beszédbe elegyedtem a pappal mondtam neki, hogy nincs munkám. A vasúthoz csak protekcióval lehetett bekerülni. Azt mondja a plébános úr, no fiam segítek, gyere be holnap Gyarmatra. . Majd írok egy 1‘evelet Ozsváth- nak, a fűtőház főnökének. Így is. történt, valóban fölvettek. Ekkor, 1939-et írtunk. Szakmával rendelkeztem, de csak fűtőnek alkalmaztak, mert nem volt hely máshol. Pár hónap után, ko- csáitakarító, szénszerelő beosztásiba kerültem és a végén, bekerültem a lakatos- műhelybe. Rónási István örült a munkalehetőségnek, azonban minden vágya az volt, hogy mozdonyvezető legyen. Akkoriban igém magas Igényt támasztottak a mozdonyvezetőkkel szemben. Négy polgári és géplakatosszakma kellett hozzá. Az agilis fiatalember nem ismert akadályt, megszerezte a géplakatos képesítést, s beiratkozott a polgári iskolába. Már harmadikba járt, amikor a második -háború derekán sok mozdonyvezetőre volt szükség. ö is megkapta hát a képesítőt a polgáriban. Így került ki gyakornokként a mozdonyra. — Fölmentésem volt ugyan a katonaságitöl, mégis bevittek katonának — folytatja Rónási István. — A behívóra rányomtatták pirossal, hogy fölmentése ellenére is tartozik jelentkezni. Bevonultam Rimaszombatra. Már előtte mozdonyvezető- tamfolyamon voltam, onnan kellett bemennem. Ahogy bevonultam, kértem mindjárt kihallgatást. Ott egy huszár őrnagy volt az osztályparancsnok, neki jelen- • tettem, hogy abbahagytam a tanfolyamot. A kihallgatás végén azt mondta a tiszt; Rónási tizedes kivételével végeztem. Felszólított, no fiam, mondd csak el még egyszer, hogy miről is van szó, mert nem egészen értettem. Hova. valósi vagy — kérdezte. Mondom Szügybe. Szügyibe? Ismersz te engem? Nem ismertem. Hát Sztranyovs2íki' kegyelmes urat ismered-e? Hogyne ismerném, nála szántottam. No én a veje vagyok. Szabadságot kaptam, s intézkedett a leszerelésem iránt is. Le is vizsgázott Pesten, mozdonyvezető lett. Vizsga után, kihallgatást tartott a fütőház főnöke. A főnök felszólította a frissen vizsgá- zottakat, hogy lépjenek elő, akik jelesre vizsgáztak. Négyen léptek elő, köztük Rónási István. A többieknek megköszönte a jelenlétet a főnök, s azt mondta nekik, keressenek munkát máshol. A négy embert pedig azonnal alkalmazta. Rónási Istvánt minden Balassagyarmathoz kötötte, szeretett volna haza kerülni. Másfél hónap könyörgés után, végre hazamehetett. — Amikor a háború után a lábamat ide visszatettem, egyetlen egy mozdonnyal rendelkezett a fűtőház, azt sem tudtuk-használni —fűzi tovább a mondatokat. — Szétszedett állapotban állta fűtőházban, azért is maradt meg, mert azt is elvitték volna, összeraktuk azt az egyet, s kaptunk három darab 326-os sorozatú mozdonyt. Később felfedeztük, hogy az egyik 375-ös mozdonyunk dorögon van. Azonnal elmentem érte, s hazahoztam. Mikor megkezdték az új 375-ös mozdonyok gyártását, az elsőt én kaptam meg. Lett is ebből nagy felháborodás, mert az ősi szokás szerint fiatal mozdonyvezető csak kimustrált, öreg gépet vezethetett. Nagyon szerettem ezt a mozdonyt, ez is lett a végzetem. 1954-ben, Drégelypalánk- ról Gyarmat felé indult a gyorsanunkásvonat, a mozdonyt Rónási István vezette. Felgyorsított a vonat, amikor a mozdonyvezető olyan reccsenést hallott, mintha a hordrúgó eltört volna. Rónási István kihajolt az ablakon, s a közeli jelzőárbóc tarkón csapta. Az ajtó nyitva volt, kiesett a mozdonyból. A szerencsétlenségben szerencse, hogy nem került a vonat alá. A vonat elment, Rónási István meg ott feküdt eszméletlenül. Egy katona találta meg, majd gyorsan értesítették a mentőket. Két hónapig feküdt a kórházban, utána hosszabb ideig beteg- állományban volt. Amikor . felgyógyult mozdonyfelvigyázóként dolgozott egy évet. Ezt követően, másfél évig újra mozdonyra került, de, amikor bevezették a pályaalkalmassági vizsgálatot, alkalmatlannak minősítették a szolgálatra, mivel a hallása is megsérült a balesetkor. Tizenhat kerek esztendőt, ezután mozdonyfelvigyázóként dolgozott. Már akkor is személyzethiánnyal küszködött a vasút, nem volt könnyű dolga a vezénylőnek. Ahhoz, hogy más munkakörbe kerüljön, el kellett végezni a gépipari technikumot. El is végezte. így lett oktatótiszt, s ebből a beosztásból ment nyugdíjba; 1974-ben. — Hogy visszamenjek az időben : 1945-ben beléptem a pártba — mondja Rónási István. — Abban az évben, a fűtőházfőnök összehívta a mozdonyvezetőket, s közölte, meg kell alakítani a szociáldemokrata pártot! Senki sem akart belépni, azt se tudtuk mi az. Mégis aztt mondtuk, ha már így van, akkor egye meg a fene, belépünk. Nem is volt semmi bajunk, fizettük a tagdíjat, mígnem egyszer egyesítették a két pártot. Behívtak bennünket egyenként, de meg sem kérdezték, hogy beleegyezünk-e, beléptettek. így lettem tagja a Magyar Dolgozók Pártjának. A párttagság mellett megválasztottak szakszervezeti titkárnak. 1956-ban megint beléptettek az új pártba, az MSZMP-be. A városi párttfrtkárok betartottak, ahol tudtak, nem nézték jó szemmel, hogy szakszervezeti titkár vagyak. Pedig egy volt a párt- és a szakszervezet akkoriban. Rónási István, hosszú munkaviszonya során, egyszer élmunkás kitüntetésben részesült, és hatszor lett Kiváló dolgozó. A kitűnő munkát azonban anyagilag nem becsülték meg — 2800 forinttal ment nyugdíjba. Az egyik oka ez tehát annak, hogy ma, hetvenhat évesen iç dolgozik a vasúton. A másik ok, a munkaszeretetben keresendő. Nyugdíjazása után, vezénylőként, menetlevél-vizsgálóként, kocsiszolgálati normaszámolóként dolgozott, illetve dolgozik. Fia és az egyik unokája is mozdonyvezető lett. — Szeretném látni, hova jutunk az ezredév végére — zárja mondandóját Rónási István. — Meg kell mondjam, én hittem abban, mikor azt mondták: minden hatalom a dolgozó népé, nálunk egyenlő az ember, mindenki munkája szerint! Azt hittem, ha elmennek az urak, tényleg így lesz. Mert énrám az intéző úr felemelte a botot. És most megdöbbenve kellete látnom, hogy, akiknek kezükben volt a hatalom, visszaéltek vele. Mii tettük a dolgunk, s most derül ki, hogy mit csináltak a vezetők. Szeretném látni az igazi demokráciát. Rónási István viharos évtizedeket ért meg. Tartása, hite mindig átsegítette a nehezebb időszakokon. Fantasztikus munkabírását, a fiatalok is megirigyelhetnék. Adám Tamás Fotó: Csele János
