Nógrád, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-02 / 286. szám

1989. DECEMBER 2.. SZOMBAT 5 NÓCiRÁI) H Bismarck hullámsírja ✓ ' ! A Bismarck roncsainak egyik légvédelmi ágyúja 5000 méter mélyben. A hajó pontos helyét nem iközölték, mert katonai temetőnek tekintik. Nemrégiben a hírügynök­ségek világgá kürtölték a (hírt: megtalálták a tenger­fenéken a Bismarck nevű második világháborús né­met csatahajó roncsait. Ér­demes visszapillantani, mi­lyen volt ez az akkoriban oly Ihíres csatahajó, és mi lett a sorsa. A Bismarckot a hamburgi Blohm és Voss cég építette; 11939. február 14-én bocsá­tották vízre a nagy német kikötővárosban, éppen an­nak a napnak az évforduló­ján, amikor Nelson híres győzelmét aratta a St. Vin- cent-föknál vívott csatában. A német kormány állami ünnepségnek nyilvánította a ceremóiát. Hitler, Raeder, Keitel. Göring, Goebbels, Hess, Ribbentrop, Himmler, Bormann — mind ott vol­tak az emelvényen; beszé­dében Hitler kifejezte re­ményét, hogy a hajó legény­sége Bismarck vasakaratá­nak szellemében fog tevé­kenykedni. A hajó háromszáz méter hosszú, 36,6 méter széles volt. Nyolc darab 38 centi- méteres ágyú és hat repülő­gép hordására alkalmas. Az ágyútornyokon és az oldala­kon 33 centi vastag, külön­legesen edzett Wotan-pán- célzattal. Harmincötezer ton­násnak jelentették be, hogy a londoni egyezmény kere­teit ne lépje túl ; de a Bismarck vízkiszorítása rakomány nél­kül valójában 42 000 tonna volt. teljes ‘ rakománnyal együtt pedig több mint 50 000 tonna. Ilyen hadiha­jót még nem látott a világ: a Bismarck az újjáéledő né­met haditengerészetet jelké­pezte. A német haditengerészet fő feladata az angolszász ke­Szemenszedett igazság „Thatcher asszonyt arra kérni, hogy az európai jövő érdekében szólaljon fel, nos, ez annyit jelentene, mint Dzsingisz kánt kérni a bé­kés együttélés elveinek hir­detésére.” J. Schuten, nyugatnémet politikus ☆ „A teniszjáték kezdetét a történelemben kell keresni. Feltehetően VIII. Henrik an­gol király volt az első te­niszbajnok, nyilván azért, mert senki sem merte le­győzni.” D. White, angol publicista ☆ „Amikor valamely kor­mány közvélemény-kutatá­sok alapján igyekszik kor­mányozni, valójában maga gyártja a közvéleményt, amellyel aztán úgy bánhat, ahogy éppen jónak látja.” Max Gallo, francia .történész ☆ „A boldogságba halt bele. Ö és barátai egy bárba me­nekültek a szökőár elöl, és ott mindent megittak, amihez csak hozzáfértek.” ' H. W. White, amerikai politikus ☆ „A csalás nem más, mint rossz törvénybe ütköző jó üzlet.” Alfréd Capus, francia író ☆ I „Én egy új, zöld, egyesült Németországot képzelek el, amelyben mindenkinek jut majd sör." A. Markterscheiner nyugatnémet politikus reskedelmi hajók megtáma­dása és megsemmisítése volt. Ehhez természetesen le kel­lett győzni a kereskedelmi hajókra vigyázó hadihajó­kat. A német hadiflotta g tengeralattjárókkal együtt­működve kezdetben nagy sikereket ért el az Atlanti­óceánon, támaszpontul hasz­nálva mind a német, mind pedig a francia kikötőket. A Bismarck 1941. május 18-án futott ki a Prinz Eu­gen és még számos hajó kí­séretében. Északra vette út­ját, Norvégia partjai előtt elhaladva feljutott a sark­vidékig, majd az Izland és Grönland közötti úgyneve­zett Dánia-szoroson át ér­kezett az Atlanti-óceánra. Itt percek alatt elsüllyesz­tette a legnagyobb brit csa­tahajóit, a Hódat, majd dél­re, később keletre kanyaro­dott a franciaországi Viz- cayai-öböl irányába. Idő­közben jelentős brit flotta Dermesztő a hideg ebben a huzatos völgyben. A tar­jám lengyel piac már reg­gel 7 órától „él”. Vevők és árusok vacogva húzzák ösz- sze kabátjaikat. A vevők sétálnak, álldogálnak, fi­gyelnek, turkálnak és ter­mészetesen: alkudnak. Mi minden van a piacon? Felsorolni is nehéz. Ezüst- róka prém, fúrógép, asz­talterítő, ruhacsipesz. Gaz­dag a választék? De vajon milyen a minőség? Szinte mindent szívesen vesznek, mert sok az olcsó portéka, s lehet alkudni. A márkás zoknik — Puma, Adidas, NIKE — halomba rakva ott sorakoznak egy­más mellett s csak a máso­dik vagy harmadik mosás­nál derül ki, hogy baj van a „márka” körül. Kelendő a bizsu áru, fogynak a ko­nyakok is, próbálgatják a melegítőket, a farmereket. Nézem a fiatalasszonyt. Egy fehér hálóruháit nézeget. Szemmel láthatóan tetszik neki. Meg is kérdi. — Mennyi? — Háromszáz — mondja a lengyel úr, s a nagy hi­degre tekintettel felhajt egy pohár pálinkát. — Sok. Kétszázért elvi­szem. — No rnadamkia. Mini­mum kétszázötven. — Legyen — mondja a hölgy és kész az alku. A bejáratnál idős hölgy, kezében műbőr kabát. Pré­dára, vevőre vár. Jön is a „kiszemelt áldozat”. Egy férfi. — Álljon meg kedves uram, nézze ezt az igazi bőrt, kedves uram! Fogja összpontosult, és megkez­dődött minden idők egyik legnagyobb kalandja, a Bis­marck üldözése és elsüllyesz­tése — mindössze nyolc nap alatt. Több mint négyezer brit és német tengerész vesz­tette életét a küzdelemben. Az angol admiralitásnak ha­talmas erőket kellett moz­gósítania, hogy ezt az egyet­len hadihajót a tenger fe­nekére küldje: nyolc csata­hajóra és csatacirkálóra, két repülőgép-any aha jóra, több mint háromszáz támadó re­pülőgépre. A Bismarckra kilőtt majdnem 60 torpedó­ból mindössze három, leg­feljebb négy talált célba. Végül a csatahajó kormá- nyozhatatlan céltáblává vált. A Bismarck esetéből esz­méltek rá a szakemberek, hogy a repülőgépek korá­ban elavultak a csatahajók. Az út alsó csatahajót, az ame­rikai New Jerseyt’ 1972-ben szerelték le. meg, tapintsa meg, ne men­jen tovább, mert ilyet 10 ezerért sem kap az állami üzletben. Ötezerért a ma­gáé. Próbálja fel. Nem kell fizetni, csak ha jól áll, ha passzol magára. No, vegye fel! A férfi, aki egy kicsit szabódik, enged a csábítás­nak. Próbál. — Óh, milyen nagysze­rű! Mintha csak magára öntötték volna. Nehogy le­vegye, ez volt az utolsó darabom, a többit már mind elvitték . ötezerért? Kinek nem érné meg. A férfi még mindig gon­dolkodik, halkan szól. — Hát azért az ujja le­hetne hosszabb, a válla meg egy kicsit kisebb. Ha ide­adja kettőezerötért elvi­szem. ■ — Ezt nem mondhatja komolyan. Nekem is többe kerül. Ez a bőr nem akár­milyen. Na, nem bánom, le­gyen négyezerötszáz és magán hagyhatja. — Nem. Van nálam 3500 forint. Ha adja, adja, töb­bet nem kap érte. — Nem is tudom? Tudja mit, odaadom vigye, de csak magának. És egyre kérem : nehogy elmondja másnak, hogy ilyen olcsón jutott ehhez a kabáthoz... Kész az alku, gazdát cse­rél a kabát, és a pénz, s az eladó még jó egészséget is kíván a viselőnek. A férfi örömmel indul haza. A hölgy kisvártatva, a parkoló­ban lévő Lada személygép­kocsihoz siet s a csomag­tartójából előhalássza a következő műbőr kabátot... Cserhalmi Adél PMCLESEN... Ötvenhat viharában IV. Nem múlnak el nyomtalanul a megrázkódtatások * r iS»-ípr=Jr- eV t sTo.-,« »» TS«Sw t J 51* FüSTÍÍ * «5 1 ■'V r ^ x * x — Az egyik reggel felhá­borodva jött le a megyei pártbizottság lépcsőin Bor­sos Pál, nyomában Jakab Sándor megyei intézőbizott- ,sági • pártftitkárral (ekkor már MSZMP van — aszerk.) vitatkozva, meg másokkal. Gondolják meg, hogy be­hívják-e a városba az oro­szokat, vagy sem, ő pem ja­vasolja. Igaza is volt — em­lékezik Mező Sándor —, mert a városban rend és bé­ke honolt, csak a pufajká- sok garázdálkodtok vidé­ken. Valószínűleg nem tud­ta meggyőzni Jakabékat, ment parancsot adott Zánki András századosnak, hogy menjen ki velem Salgóbá- nyára, ahol a pártnak volt egy fegyveres csoportja, és mondja meg nekik, hogy ne provokáljanak. Telefonon ugyanis nem lehetett velük kapcsolatot teremteni. Mi sem tárgyalhattunk senki­vel, ám defektet kapltunk, és mikor jöttünk vissza, szin­te már a felni is égett, ami­kor a város határában, a mai strand környékén meg­láttuk a katonai tábortüzet, mellette a tankot, az árok­ban heveréaző , oroszokat. Lámpakörzéssel megállítot­tak bennünket, és egy ör­mény kinézetű tiszt kérte a pisztolyainkat. Szép, nyu­godt mozdulatokkal kiszed­te belőlük a töltényeket, az­tán visszarakta és vissza­adta a fegyvereiket is. Jó darabig nem tudtunk meg­szólalni. Nem ils annyira a félelemtől, mint inkább at­tól a tehetetlen keserűség­től, ahogyan Zánki mondta, hogy át kellett adnia a fegyverét egy idegennek. — Más méltánytalanság 'is érte önöket a szovjetek ré­széről? — Nem. Másnap átsétál­tam a városi és járási ikri­egészítőparancsnokságra, mert annak egy részét ki kellett üríteni az oroszok részére. Undorító volt, ahogy ugráltak, serényked­tek körülöttük a bukott ma­gyar rendőrtisztek, alkiket a környezetük utált. Teherau­tón hordták a vaságyakat, a matracokat, a pokrócokat. De fopára estek, mert a .szi­gorú szovjet városparancs­nok, Salupin ezredes elza­varta őket, a legényeivel ho­zatott egy csomó szalmát, szétteríttette a termekben, és azon aludtak. Pofára es­tek a helyi pártvezérek is, mart az oroszok nem avat­koztak bele a város életébe. Igaz, a városi bank élőit orosz katonai őr is állt, m,ert azt hazudták nekik, hogy az elilenforradalmárok ki akarják rabolni. Egy-két ilyen őrt aztán a lakosság leköpdösöft — ezit az újság is megírta —, és Salupin ez­redes megszüntette az őr­szolgálatot. A lakosság több­sége egyébként felháboro­dott a köpdösésen, és szá­mos jele volt a barátkozás- nak. Az elhelyezési körie­tek közelében lakók igenis megszerették a kis orosz katonákat, s kenyeret és más élelmiszert dugdostak a hónuk alá, látva silány kosztjukat. És az oroszok is megszerették az embereket, már tudták, hogy nem a Szueanél vannak. A pufaj-. kásokat viszont, mint szer­vezetet, gyűLölték. Pontosan nem tudom megmondani, miért. — Jakab Sándor nevét említette az előbb, ö kulcs­figurája 'a nógrádi esemé­nyeknek, de újabban nem hajlandó nyilatkozni... — Bizonyára megvan rá az oka. Elmesélek egy má­sik történetet. Budapestről, a HM-ből jötltünk haza. Bor­sos Pál említette, hogy azo­kat a magnószalagokat vit­tük fel, amelyeket Jgfkab Sándor adott " át neki a megyei pártbizottságon. A megyei munkástanács és a megyei nemzeti bizottság termeiben a szekrényekben Jakabék magnókat rejtettek el. Nem tudok kételkedni parancsnokom szavaiban. S azóta sokszor elmerengtem Jakab Sándor viselkedésén. A megyei tanács épületében mézas-mázos volt, a folyo­sókon is nyájas mindenki­vel, a megyei pártbiizotiteá- gon viszont mintha csak a képmása lett volna azonos: ön telt volt, és utasífgató. Azt sem tudom, kikét, vagy mit képviselt a munkásta­nács ülésein. Osak a mag­nószalagokról mesélték ké­sőbb, hogy alapul szolgált többek felelősségre vonásá­hoz és súlyos büntetéséhez. Nem tudom, mi lett volna Jakab Sándor sorsa, ha győz a forradalom. Annyi biztos, hogy a Kádár-féle ranglétrán egyre feljebb ju­tott, és most élvezheti a bi­zonyára kiemelt nyugdíját, a gondtalan életet. — ön 1956. december 8- án ott tartózkodott a sajgó- tarjáni Vásártéren. A fen­tebb elhangzottakról most beszélt először, december 8-a azonban imár többször szólásra kényszerítette. Mégis kérem, egészen rövi­den foglalja össze emlékeit. — A BM-főosztály előtt állva, aztt láttam, hogy Sa: lupin ezredes egy három­négy főnyi társaság utolsó tagjaként indul be a megyei rendőrkapitányság épületé­be, és beiépé^ előtt, az ott álló két orosz harckocsi fe­lé nézve, felemeli a kezét. Erre a harckocsikon ülő katonák jól láthatóain a le­vegőbe lőttek, és Utána azonnal, a megyei tanács előtti bókrois téren és a mel­lette levő romépületnél megszólaltak a pufajkások géppisztolyai, a tanács épü­letében a géppuska. Az em­berek többségét hátba kap­ta a golyó. Ordítások, jaj­gatások. Nem tudom, vólt-e több sortűz, mert én szinte önkívületi állapotban ro­hantam a kocáimhoz, és mentem a parancsnokságra. Ott Borsos Pál jól lehordott, nem akterta hinni a történ­teket, rémhírterjesztőnek inevezett. Telefonált a me­gyei pártbizottságra, azt mondták neki, minden a leg­nagyobb rendben van, a pár száz ellenforradalmár kezd szétszéledni. Ezután, már csak délután négy óra körül jött le az emeleti iro­dájából, és kért, vigyem |a megyei tanácsra, ahol egy „bizottság” vizsgálja ki a történteket. A helyszínen Okkor már 'csak vérnyomok és töltényhüvelyek voltak. Azltán visszafelé jövet a kocsiban közölte velem a ,,bizottság” megáll apítását : a tömegből Valaki kézigrá­nátot dobott az orosz város- parancsnok elé, amely sze­rencsére nem robbant fel. Erre a parancsnok intett a katonáknak, akik a levegő­be lőttek.- 'S mivel a tömeg nem akart szétoszlani, a karhatalmisták a föld felé lőttek, de a lövedékek a betonon sajnos, gellert kap­tak, és ezért lett az ese­ménynek 83 halottja. Ezt a Szöveget soha nem fogom (elfelejteni. Mert egy száza­dos is valósággal a fülembe rágta, 1957-be.n, amikor a Salgótarján és a Bárna köz­ti autóbuszjáraton teljesítet­tem szolgálatot. Így akarták tisztára mosni magukat. Mező Sándort, az 1956-os szerepléséért nem állították bíróság elé. Persze, nem is telt olyat. Mégis inkább szerencséje van — vagy ne­tán igazi jó akarói voltak —, hiszen tudjuk azóta, hogy sokkal kevesebb cseleke­detekért szabtak ki súlyos börtönbüntetést, vagy vé­geztek ‘ki embereket. Mező Sándor autóbuszsofőrként, tíz esztendeje ment rokkant­sági nyugdíjba. Nem múl­nak el nyomtalanul a meg­rázkódtatások. Sulyok László Közhírré tétetik Jens C. Holstein nagyvál­lalkozó az alábbi hirdetés közzétételére kérte a Daily News című lapot: „Ezúton tudatom barátaimmal és el­lenségeimmel, hogy fiam, Cecil június közepe óta itt­hon tölti iskolai vakációját. Ezt követően. hamarosan visszatér Európába. Amíg nálunk tartózkodik, narancs- színű Porsche kocsinkkal közlekedik. Ha ez az autó valamelyik éjszakai lokál, vagy bármely kéteshírű szó­rakozóhely közelében par­kol. kérem úgy tekinteni, hogy az inkriminált helyen a fiam tartózkodik, és nem pedig én.” A munka feldühít Bűn és bűnhödés sajá­tos értelmezésére szol­gáltat példát egy londoni bíróság ítélete — hívja fel a figyelmet a Sun. Jeffrey Rucker bíró, egy súlyos sérüléssel járó verekedés tetteseihez a következő szavakat intézte: „Maguk kegyetlenül dolgoztak egy lelkiismeretlen munkaadó­nál. Biztos vagyok benne, hogy a belélegzett ragasz­tóanyag gőze volt az oka annak, hogy elveszítették uralmukat az idegeik fe­lett." Az történt ugyanis, hogy a 24 éves Ward és a 21 éves Smith hazafelé me­net elagyabugyált egy au­tóst, amiért az nem hagy­ta, hogy megelőzzék az előttük lévő autóbuszt. „Sajnálom, hogy az áldo­zat egész életen át viselni fogja az agresszió nyoma­it, a tettért való felelősség azonban áthárítható a mun­kaadóra, aki olyan körül­ményeket biztosított a két vádlott számára, hogy napi 14 órán át kénytelenek voltak beszívni a szinteti­kus ragasztó gőzét. Ezért két év hat hónap elzárás­ra ítéljük őket, ám egyút­tal a feltételes szabadlábra helyezésüket is bejelen­tem."

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom