Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-27 / 281. szám
1989. NOVEMBER 27., HÉTFŐ NOÍÍRAI) . 3 Kedvelik a vevők a szécsényi bútorüzletet. A választék bőséges, ezért nemcsak a városbeliek, hanem a környékbeli települések lakói is gyakori vásárlók az áfész boltjában. Az üzlet ugyan zsúfolt, de annál nagyobb odaadással kínálják a kárpitos garnitúrákat, tetszetős szekrénysorokat és lakberendezési kiegészítőket. —kjSegítségnyújtás belső parancsig Donor és sárga angyal A véradás: jeladás önmagunkról, egymáshoz való viszonyunkról, értékrendünkről. A véradók tábora olyan közösség, melynek meghatározó vonása az önkéntesség és az emberség. Rácz Ákosnak már több mint két évtizedes az idevaló jeles kötődése. Mindenki adni akar — Még tanulókoromban, a tarjáni Volánnál kezdtem, de ma már csak plaz- maferezises véradásra járok a csapatommal, mely ugyan nem túl népes, de igazi készenléti gárda: mindössze 10—12 főt számlál, és igen lelkes. Egy-egy alkalommal hatot hívnak közülük ferezis- re. s nem ritka, hogy az „otthonmaradottak” méltatlankodnak: miért nem rájuk esett a választás? — Hogy ez a fajta hozzáállás mint alakulhatott így a Fű- tőber bátonyterenyei gyáregységében? Erre a következő választ adja Rácz Ákos, aki autószerelő és véradószervező itt egy személyiben. Többségében a férfiak — A meggyőzés leghatásosabb módja még mindig a személyes példamutatás... Vagyis: tettre tettel válaszolnak a munkatársak, s ami ezt külön vonzóvá teszi : csakis jót cselekednek. Sajátossága az üzemi véradásnak, hogy a férfi donorok náluk többségben vannak. E ténynek persze a szervező nem tulajdonít jelentőséget. Azt viszont határozottan állítja, hogy az elismerésnek másként, jobban meg kellene adni a módját: — A mikéntjén még nemigen gondolkoztam, ám tekintve az ismert problémákat — ezen a téren lépni kéne. Az „okos” pálfordulás Az orvostudomány, hogy embert életiben tartson, gyógyítson, az emberre szorul, ki olykor feleslegesen aggodalmaskodik — és visz- szahúzódik: nem megy el a véradásra. Figyelmét sok esetben csak akkor tereli a helyes irányba, mikor már őt is az ismeretlen véradó „pártfogolja”. A bajba jutott pálfordulásáról Rácz Ákos a következőket mondja : — Betegség, baleset megváltoztathatja a szemléletet, a világra való kitekintést. Sokakat csak az ilyen szomorú esemény billent ki a magabiztosságukból. Ráébrednek. hogy ők is védtelenek. Engem szerencsére más motivál, bár igaz. hogy a családban édesanyám már kapott vért. A fiatal férfi belső parancsa a segíteni akarás. Talán ezért is lett egy éve mellékállásban „sárga angyal”. Számára a legtermészetesebb, hogy menjen, ha hívják. Az utat erre is, an'a is — jól ismeri. (Rácz Ákos ma Budapesten 75 -szőrös véradásért magas rangú kitüntetést, Csillagrendet vesz át.) M. J. Igényesen a szabad időben Lapunkban már sokszor beszámoltunk a Salgótarján határában található leendő szabadidő- centrum elhanyagoltságáról. Ezekben a napokban jelentős változásokat él át a Tóstrand és környéke. A városgazdálkodási üzem dolgozói parkosítanak, sportpályákat építenek, a gyerekek örömére korszerű játszótér és sétány formálódik a hajdani „szemétdomb" helyén. A háromhektáros területen díszcserjéket és -fákat ültetnek, füvet vetnek. Az év végére, elkészül a város zöldövezetében található szabadidőcentrum, melyre Salgótarján lakói már évek óta várnak. Felvételeinken a parkosítórészleg dolgozói a séta ló utakat és a parkokat alakítják ki. —Rigó— A hullámlovasok és a széljárások királyai ellen, úgy látszik, nincs mit tenni! Ahogy emberemlékezet óta mindig, most is lenyűgöző magabiztossággal kísérelik meg uralni a pályát... Pedig 1989. október 23-a után de jó volna hinni abban, hogy a hihetetlent mégis megcsináljuk: a békés átmenet keskeny, törékeny pallóján új sérülések nélkül jutunk át a szakadék fölött! Jó lenne hinni, hogy a cselekedni képes bölcseket az elkedvetlenítő papagájjelenségek nem fegyverzik le megint, de a negyvenéves kirekesztés után az ő lépésváltásuk ad majd mintákat a bizonytalanoknak, a kételkedőknek. Ahogy más helyzetekben is. a bölcsők megint csöndesek, türelmesek, mérlegelők, míg a hullámlovasok, széljá- ráskirályok papagájnká- csolása ott harsog mindennap a címlapokon, a képernyőkön. a rádiódobozokban. Felkapjuk a fejünket a kétségtelenül egyéni divathangra, és máris' azt gondoljuk, nincs fontosabb dolgunk, mint megítélni, igaz-e, fontos-e a rikácsitartalom, pedig hétköznap, a munkanapokon ezer más dolgot kéne tenni. Hadd maradnának az álkérdések, álinformációk, álviták zuhatagai szombatra, vasárnapra, amikor is az állampolgárok sokasága úgyis a hobbitelkén gereblyézik, ijúsiizfk, meccsre, lóversenyre, családi kiruccanásra indul... Valóban már ennyi meg ennyi regisztrált tagja lenne a népszerű új szervezetnek? Valóban még csak harmadannyi szimpatizánsa volna a másik pártalakulatnak? Valóban logikus, hogy 1989 őszén népszavazás döntse el, ki legyen az államelnök, s minden további négy esztendőben a parlament? Hitelesek-e az SZDSZ aláírásgyűjtő ívei. vagy manipulálták a lakosságot? Miféle könyvet -írt 25 éve miféle politikus? Miféle versért kapott Rákositól irodalmi díjat miféle Költő? Mikor kér végre bocsánatot a néptől tévedéseiért a csillagászati nyugdíjat élvező gazdaságpolitikus pártvezér? Nem. Másfajta kérdéseket kell nyilvánosan megvitatnunk! Olyanféléket, amelyekről gondolkodva tízezrek, százezrek megértik: a politikai változások alapjain a gazdaság, a mindennapi élet gyökeres átalakítása kezdődik el. Sorolhatok néhány ilyen kérdést. Miféle tőketámogatás adhatna reális hitelforrást ahhoz, hogy megmenthető legyen a munkásrész- vény-tulajdon akkor is, ha az állampolgárok jelentős hányadának nincs megtakarított pénze? Milyen termelési szerkezetben és a sokféleség milyen kombinációjában lehet legjobban hasznosítani a drága termőföldet? Hogy minta, mérce maradjon a szövetkezeti gazdálkodás 50 mázsás hektáronkénti búzatermése i's-, de a kivirágoztatható farmergazdaságok, új kertészetek lehetősége is gazdagítsa a jövőt. Milyen eszközökkel, miféle kényszerekkel lehet iparban, mezőgazdaságban, a szolgáltatásban is visszaállítani a tulajdonosi magatartást, közös érdekeink védelmében? Milyen ütemezésben, milyen hitel- adó-kombinációkkal lehet az állami támogatásokat megszűntetni a katasztrofális erejű pofon — az árrobbanás elcsattanása nélkül? Milyen legyen az új önkormányzat, hogy a jövő ne megsokszorozott bürokratikus adminisztrációk tülekedésével teljen ki, de köz- szolgálattal, érdekérvényesítéssel. S ha létrehozzuk, s megerősítjük,' hogyan tesz- szük időállóvá az önkormányzatokat, hogy 5—10 év múlva ne tolongjanak itt újra kérdések — mi legyen a megvék. a kerületek, a tartományelképzelések. ' a főhivatalok, főigazgatóságok, főintézetek sorsa? Mi legyen az ideologikus alapokon szervezett intézményrendszerekkel? Az elbürokratizálódott közszolgáltatásokkal? Milyen legyen az új kereskedelem, az új posta, az uj takarékpénztár, az új nemzeti televízió? S még lehetne sorolni; ezer és ezer valóságos kérdés vár nyilvános megvitatásra, értelmes válaszra. Ne fecséreljük hát az időt, az energiát betanulható papagájrikoltások vásári színességű versenyzésére! A leghangosabban rikoltozók körében olyan érzésünk lehet máris: itt vannak az újgőgösök, a rosszul értelmezett bírtokon- belüliség felfuvalkodottságá- val ítélkezők. Ma te, holnap én, holnapután akárki célpont lehet, ha éppen gyengébbnek, kisebbnek. védtelenebbnek látszik! Elvégre valakinek diktálni kell, valakinek meg kell adni az alaphangot! Nem ismerős úgy 1947—49. távoli történéseiből a mechanizmus, ez a folyamat? ötezer, tízezer, húszezer regisztrált tag, és már egyszeriben markomban érzem a hatalom jó, sütő-meleg sült krumpliját. Egyik mikrofon előtt látványosan, hangzatosán gyönyörűek a szavak: magyarság, jövő, haza, nép! A másik, harmadik, negyedik mikrofon előtt csak észrevétlenül kigömbölyö- dik egy másik térben fogant szó: én, én én! Megint csak én, és legföljebb a fejedelmien szűk: mi. akik... Akik már akkor is megmondtuk... Döbbenten látni, ahogyan 1989 őszén az elmúlt másfél év nagy szókimondói belekékülnek, beleszürkülnek az akarnokságba- A nagy lelepleződ beolvasok újságírói jegyzetfüzetéből lassan ell fogynak a közérdeklődésre számot tartó nagy témák az új lepleznivalck. a korábban kimondhatatlan igazságok... Milyen szánalmas vergődés már csak, amint a papos nagyszóval megalapozott népszerűségnek újra meg űjra meP kéne felelni. Most immár saját gondolattal, saját szürke- állománnyal kéne elemezni vadonatúj, tegnap még ismeretlen helyzeteket, jelenségeket, összefüggéseket, tennivalókat, és kiderül: ez borzasztó nehéz, nem lehet csak úgy belebeszélni már a vakvilágba. Mert a kimondáskor, leleplezéskor elég volt bátornak lenni a gyávák között, elég volt egy kis intuíció-muníció, hogy mit is akarnak az emberek hallani. Mi‘t akartak volna? Azt, hogy mond'anák ki mindezt, amit az állampolgárok közöstitok-tudásként Őriztek magukban. Ezt megfogalmazni. múltán kimondani nem semmi, ám csak az út kezdete volt! De mától, holnaptól eddig ismeretlen új körülményekről kell, kéne’ gondolkodni, szólni. Javasolni, tiltakozni! Igent, nemet mondani. Üj és új törvényeket kigondolni, működtetni. Új intézményeket, intézményrendszereket megálmodni, megszervezni! S mennyi, mennyi diófát kell elültetni ! Rossz talajba is. A holnapi termés szerény reményével is! Legyünk hát közmegegyezéssel türelmesebbek, csendesebbek! Mert a munkához ilyen magatartás kéne! S legyünk elmélyültebbek, tisztességesebbek! Nagyon gondoljuk meg hányszor kérünk szót olyan ügyekben, amelyekben nálunknál nyilvánvalóan jobb szakértők egész sora indokoltan hallgat. ’ Gondoljuk meg: pluralizmust akartunk, akarunk, s rögtön az első kritikus percekben kiderülne, ma sem vagyunk képesek elviselni az eltérő nézeteket? Ha ez így lenne, egész közszereplésünket, jobbat, akarásunkat hullám- íovasok, széljáráskdrályok csatározásának minősítik az állampolgárok. Ha az ember beleolvas az újságba, odapillant a képernyőre, világos: tolonganak az önös érdekeikkel kufárkodó percemberek, de az ő tülekedésüket ne lehessen összemosni a változások fő folyamatá-- val, a meggondolt érdemi viták, tisztázást, jobbítást hozó feszültségeivel, kínjaival. A nyilvánvaló butaság, a hazugságok, a helyezkedő eszmei felkínálkozások üres szócséplőin nézzünk át, * ne tudjanak becsapni senkit! Se a konzervatív ostobaság fogalmazásaiban, se hullám- lovasok. széljáráskirályok divatos csomagolásában! Erdős Istváin ; Hullámlovasok, széljárások királyai
