Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-27 / 281. szám

VOKSOLTUNK XLV. ÉVF., 281. SZÁM ARA: 4.30 FORINT 1989. NOVEMBER 27.. HÉTFŐ Népszavazás volt vasárnap Pillanatképek Nógrádból Válaszolt az ország Vasárnap reggel 6 órától országszerte csaknem 12 ezer szavazóhely nyitotta meg kapuját: ezzel meg­kezdődött a népszavazás, amelyet százezernél több állampolgár kezdeményezésére rendelt el az Or­szággyűlés. A szavazópolgároktól négy kérdésre kér­nek választ; csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására, kivonuljanak-e a pártszervezetek a munkahelyről, elszámoljon-e az MSZMP a tulajdonában, vagy ke­zelésében lévő vagyonról, feloszlassák-e a munkás­őrséget? Az országos népszavazás akkor érvényes, ha az összes választásra jogosultnak több mint a fele érvényesen szavazott. A választási törvény értelmében a szavazás napján 20 óra előtt választási részeredményt nyilvánosságra hozni tilos. A szavazatok összesítését számítógépes rendszer végzi. Az urnák lezárása után a megye- székhelyeken gyűjtik majd össze a szavazatokat, illetve a választási bizottságok továbbítják az össze­sített adatokat az Országos Választási Bizottság parlamenti központjába. A szavazás eredményéről előzetes adatokat vasárnap a késő esti órákban hoznak nyilvánosságra. Salgótarján: „Azért az egyért érdemes” Korán keLtem ezen a va­sárnap reggelen. Ott szeret­tem, volna lenni mindjárt 6 órakor, amikor a többi negyvennyolc iszavaizóhe- lyiséggel együtt a 31-esben is megkezdődik iá „nagy­üzem”. Szerettem volna tol 1- végre kapni a legkorábban érkezőik egyikét Salgótarján 37 778 szavazásra jogosult polgára közül. Sajnos, nem sikerült. Mindössze pár percet kés­tem, de a legfrissebbek már el is menték. Ki vo.nathoz, ki dolgozni sietett. Füttyét hányva a dermesztő reggeli hidegnek, szünet nélkül ér­keztek az emberek. így az első órában hiába igyekez­tem volna a szavazatszedő bizottság tagjait szóra bírni. Elnökük, Kazinczi Pál min­den érkezőit külön (előírás szerinlt) tájékoztatott az űr­helyiséget elhagyva. Egy fiatalember jegyezte meg: — Az otthon maradottakat kéne megkérdezni,' miért vonulnak passzivitásba már első alkalommal is? Szó, ami szó, ez a legje­lentősebb kérdése ennek a most debütáló szavazási for­mának. Sokan kételkednek a szavazás értelmében, de az idősek és fiatalok kö­zött egyaránt találhatók lelkes támogatói is. Némi elhamarkodottságot lehet felfedezni a törvény egyes részeit boncolgatva, hiszen az országgyűlési választások idején kötelező egynapos teljes alkoholtilalom ide nem vonatkozik. A város más pontjain is megfordultam a sza-vazóhe- lyiségék környékén. Még a délelőtti órákban úgy lát­Lap kitt öltésének módjáról, segítői ellenőrizték az ada­tokat, Osak két óra eltelté­vel szűnt meg a roham, ké­sőbb már csak kisebb cso­portokban érkeztek. Csupán néhányan álltak kötélnek invitálásomra első ilyen szavazásukat 'követően. • — Bár a kérdések há­romnegyede már eldőlt, azért az egyért érdemes el­jönnöm. Remélem, a több­ség így gondolkodik — je­gyezte meg egy idős néni a kor már „fajsúlyosabb” ügyekben fog érvényre jut­ni a „döntsön a nép!” elve, jobban belejövünk a demok­rácia gyakorlásába. Különö­sen akkor, ha továbbra is az eddigiekhez hasonló élénkséggel kapják az ál­lampolgárok az állandó na­pi politikai információkat. Bár sokakat inkább megré­mít a hirtelen ránk zúduló információdömping, a vá­lasztásokra már mindez ter­mészetessé válik, és politi­kailag felnőtté válunk sor­sunk későbbi irányításához. Elsősorban azt kell látni, hogy ez a mai alkalom az első állomás a jövő évi vá­lasztások felé vezető úton. Késő este, a helyiségek zárását megelőzően, még nem tudni, mit hoz a hol­nap. De bármennyire is vol­tak gyermekbetegségei en­nek a napnak, én még egy fokkal felnőttebbnek érzem magam. Nem tudom, mások így vannak-e vele? Panaszostelefon Az igazolás kórházban is keli! Délelőtt fél 10 volt. Már a szavazás negyedik órájá­ban jártunk, amikor az első panaszostelefont kap­csolták az ügyeletes szobá­ba. A hívás a megyei kór­házból jött. Arról tájé­koztattak, hogy a 10-es számú körzetben — amely­nek területén a kórház is található — a betegek és az egész nap ügyeletet tar­tó orvosok döntő többsé­gét kizárták a népszavazás­ból. Hozzávetőleges számí­tás szerint mintegy félezer emberről van szó. A tele­fonáló jogtalannak tartotta mindezt. Hogyan is van mindez? A helyszínen arról tájékoztat­tak, hogy az urnát ugyan be­vitték a kórházba is, de csak azok adhatták le sza­vazatukat, akiknek igazolá­suk volt arról, hogy nem lakóhelyükön voksolnak. A bentlévő félezer beteg je­lentős részének nem volt ilyen papírja. Hogyan is lett vol­na, hiszen akinek be kell feküdnie, annak előtte ál­talában nem a tanácsi iga­zolás beszerzése a legfőbb gondja. .. Ez, azt hiszem természetes. Miképpen az is legalább annyira az, hogy a fekvő betegek fölöttébb ne­hezen tudnának ugyanaz­nap a kórházban és a lakó­helyen is szavazni. Mert a kettős szavazás megakadá­lyozására találták ki az igazolásos rendszert. A törvény azonban tör­vény, melynek előírásától eltérni nem lehet. Valószí­nű viszont, hogy hiba akad a gyakorlatban, mert első „használata” közben derül ki, mennyien lettek ezáltal kizárva az első népszava­zásból. Mindenesetre több tízezer emberről lehet szó. Talán a következő szava­zás idejére enyhítenek az elő­írás kizárólagosságán. Balassagyarmat: „Van véleménye a négy kérdésről” szott, hogy mindkét előze­tesen felmerülő félelem (az 50 százalékos alatti részvé­tel és az esetleges túlzott alkoholfogyasztás alapta­lannak hizonyul. Bár a rész­vételi arány napközben nem hozható nyilvánosságira, az alkotmányos jogukkal élők látszanak többségben lenni. A sízavazópolgárok egymás közti utcai beszélgetéseik­ben is gyakori téma volt a négy megválaszolandó kér­dés, ami azt jelzi, hogy ami­A balassagyarmati 6-os szavazókörzethez csaknem ezer ember tartozik. Ez a Dózsa utca környéke. A szavazóhelyiség a Dózsa György Üti Általános Iskolá­ban van. — Mi már reggel fél 6- kor itt voltunk — mondja Markó József, a szavazási bizottság elnöke. — Mindent előkészítettünk. Pontban 6 órakor megjelent egy idős néni s szavazott. Azóta fo­lyamatosan jönnek az embe­rek- Délelőtt 9 körül és 11 órakor volt egy-egy nagyobb hullám. Mi mindenkit el­igazítunk. de ez szinte fölösleges, mert. a polgárok tudják a szavazás módját. Legfőbb feladatunk a törvé- nvesség biztosítása. Eddig (déli 12 óra) semmi fenn­akadás nem történt. Este 6 óráig mindenképpen itt ma­radunk — addig szavazhat­nak az emberek. Akkor is maradunk 6-ig ha jóval előbb leszavaz a körzet la­kossága. Utána aztán neki­gyürkőzünk és elkezdjük számlálni a szavazatokat. A szavazóbizottság két tagja az ún. mozgó urnával járja a körzetet. Azon bete­gek, idősek lakására mennek, kik szavazni szeretnének, de a Dózsa iskolát nehezen, vagy sehogy sem tudják megközelíteni. A 6-os körzet szavazóhe­lyiségében minden és min­denki a helyén van. Két le­függönyözött fülke áll a szavazók rendelkezésére. A lezárt szavazóládát jól lát­ható helyen helyezték el. Egy idős néninek beteg a férje, szeretne helyette is szavazni. Megbeszélték ott­hon, hogy melyik kérdésre szavaznak igennel. Talán erre nem is lenne szükség, hiszen ismerik egymás gon­dolatát is. Természetesen a szavazási bizottság nem já­rulhat hozzá ilyen szavazás­hoz. Megkérdezik a nénit, hogy kimenjenek-e a mozgó (Folytatás a 2. oldalon.) NOGRAD POLITIKAI NAPILAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom