Nógrád, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-27 / 281. szám

2 noc;kai) 1989. NOVEMBER 27.. HÉTFŐ Pillanatképek Nógrádból (Folytatás az 1. oldalról.) urnával. Igen a válasz, így a férj otthon szavazhat- ' Szabó Sándor vasúti tiszt­nek röviden ecsetelik ho­gyan kell szavazni, gyorsan közbevág, tudja mi a teendő. Azért jött szavazni.* mert van véleménye a négy kér­désről. így kicsiben is ala­kítja a politikát. És egvmás kezébe adják az emberek a kilincset. Hogv mennyire éltek a lehe­tőséggel. a számlálásnál ki­derül. nősebb eligazítás nélkül fo­lyik a szavazás. Sorban ér­keznek a patvarciak, jólle­het főleg az idősebbek. Azt mondják a fiatalokat délutánra várják- 11 óráig a 469 szavazó közel 40 száza­léka adta le voksát... Érsekvadkerten a temp­lomba ballagó öregek jó ré­sze a könyvtárban berende­zett szavazóhelyiségbe tért be. A 2-es szavazókor bizott­ságának vezetője, aki ragasz­kodott névtelenségéhez, csak annyit közölt, reggel hat óta semmilyen probléma A 23 balassagyarmati sza­vazókor közül a sorban a legutolsó a patvarcí volt. Meglehet, itt ejtették meg a legelső szavazatot, hiszen már 6 óra előtt néhány perccel valaki a volt ta­nácsháza előtt várakozott. A szavazatszedő bizottság egy helybeli, meglehet leg­öregebb tagja úgv mondta: ,.a patvarciak tudják, hogy mit kell csinálni...” Szavait látszik igazolni, hogv külö­nem volt. Hogy hányán je­lentek meg. nem árulta el, ám tény, ide is folyamato­san érkeztek a választópol­gárok- A helyiség ajtajá­ban Nógrádi László tanács­elnökkel arról váltunk szót. „korrektebb Lett volna”, ha nemcsak a népszavazást kezdeményező pártok lehet­tek volna benne a szavazat­szedő bizottságokban, hiszen a törvényesség mindenkinek az érdeke. Pásztó : „Kiengedték a gyeplőt a kezükből” A tegnap reggelre lehul­lott hóréteg is mintha a múltra borítana fátylat és a jövőbeni tisztaságot jelké­pezné. Ám a fagyos nap­fény gyorsan elolvasztotta azt a Cserhát és a Mátra déli lankáin. Felsötoldon az első sza­vazó a termet fűtő házas­pár volt. A helyiség fa­lán nemzetiszínű zászló lengett. Á 9-es számú vá­lasztókerületben 11 órára százan szavaztak le. köz­tük Hikta Sándor, aki már sok választást megélt,- de most szavazott először. Va­jon mi a véleménye? — Én MSZMP-tag voltam, de most egyetlen pártnak sem vagyok tagja. Itt a szavazatszámláló bizottság­ban sincs a pártok képvise­lője. őszintén megmondom, én ezzel az egész szavazá­si ..ceremóniával" nem ér­tek egyet. Mibe kerül ez az államnak és az állampol­gárnak? Ha ezt a pénzt az aprófalvaknak támoga­tásként szétosztották volna, akkor az itt élők tudnák, hogy mire és kire kell sza­vazni! Eldöntött tényekre minek szavazzak, arra vi­szont voksoltam, ami érint. A Cserhát völgyeiben meghúzódó kis települése­ken semmilyen különlegeset nem észleltünk. Valamikor nem ilyen külsőségek között zajlott a választás. A tele­pülések egymás között ver­sengtek abban, hogy ki sza­vaz le elsőnek, akik nem tudtak elmenni, a lakásu­kon keresték meg őket. Ám más is „hajtotta" az embe­reket, nevezetesen az, hogy a település italboltját mi­nél előbb kinyissák, de eh­hez a szavazásnak be kel­lett fejeződni. Egy pásztói választópolgártól hallottuk mindezt, amikor az 1. szá­mú választókörzetből igye­kezett hazafelé. Pásztó 13 körzetében sza­vazhattak a város válasz­tópolgárai. A vízmű klub- helyiségében Saxinger Lász­ló, a szavazatszámláló bi­zottság titkára arról infor­mál, hogy 11 óráig a sza­vazatok egyharmadát adták le. Dr. Páger Tamás, az SZDSZ képviseletében ka­pott lehetőséget arra, hogy pártja nevében felügyelhes­sen és helyet foglalhasson a bizottság asztalánál. Ám mint kiderül, ők is utólag kaptak erre lehetőséget, és arra a kérdésemre, hogy hol a többi létező párt kép­viselője, az alábbi választ kaptam: — Nem jelezték igényü­ket. Az MDF pedig nem kapott az SZDSZ-hez ha­sonló jogot, mert nem ök kezdeményezték a szava­zást. .. Pintér István és Páder József MÁV-nyugdíjasok nem sok időt töltenek a szavazófülkében. — Mi idejövet eldöntöt­tük, hogy miként szava­zunk. Ismerjük a múltat, azt a 30 évet, amelyet ma oly sokan elítélnek. Ké­rem. nekünk volt mun­kánk, amelyet becsülettel elvégeztünk, és a fizetés­ből, családi összefogásból, állami támogatásból több családi házat tudtunk fel­építeni. Mi ezért a munkás­paraszt hatalomra szavaz­tunk. Nem vagyunk párt­tagok, de bízunk a kom­munista pártok új vezetésé­ben. Mi igazán nem tehe­tünk arról, hogy kienged­ték a gyeplőt a kezükből. Mi tavaszra is tudjuk, hogy kire és mire kell . szavazni, de nem kell a munkásőr­ség. . . Taron a négy körzet egyi­ke a művelődési házban volt. Mellette a presszó, ahová a szavazatot leadó választópolgárok egy részé­nek a következő útja vezetett. Rent vita, győzködés... ebből tudtam következtetni arra, hogy. Sándor János rokkant nyugdíjas négy „igen"-net szavazott. Vajon miért? —• érdeklődtem indítékai iránt. — Én nem tudom, és meggyőződésem, a vidéki nép sem, hogy ki is len­ne a legjobb köztársasági elnök. Ezt az Országgyű­lésbe kerülök jobban tud­ják majd nálam. A másik érvem az, hogy nem kell több „kommunista szom­bat”, ezért szavaztam amel­lett, hogy a pártok kerül­jenek ki a munkahelyről, mert munkájuk legnagyobb Szécsény. Vasárnap reg­gel, 6 óra. Nyílnak az ajtók, a költségvetési üzem, a vá­rosi tanács, 'a bútorgyári kultúrotthon, az Agrokémiai Vállalat, a Magyar úti, a Kossuth úti iskolák egy- egv helyiségében, valamint Pősiténypusztán, a ku-1 túr­házban és Benczúrfalván a népházban. Szécsény nyolc szavazókörében megkezdő­dik a -népszavazás. A város még alszik. A november 26-ii hűvös, csí­pős reggel csendes. Az ut­cák kihaltak. Az utakon ás csak olykor-olykor surran el egy jármű. Amikor a so­rok írója a 2-es számú vá­lasztókor — a városi tanács — skavazóhelyiségébe ér, a részt ebben érződött. Nem értek egyet az adósságot és a költséget növelő mun­kásőrséggel sem. De ezek már eldöntött tények, most sem tudom, miért kellett erre szavazni — sorolja észrevételeit még a féldeci előtt. Bátonyterenyén. a Bánya­városban sem lehetett kö­vetkeztetni az igyekvő for­galom irányából arra, hogy hol lehet a szavazóhelyi­ség. A városgazdálkodási vállalat központjának a bejáratán egy kis lapon volt feltüntetve, hogy itt a f-es számú körzet. ..Félidőben" a 638 válasz­tó közül 230-an éltek ál­lampolgári jogukkal. A sza­vazatszámláló bizottság ezt az arányt az előzetes is­meretek alapján jónak íté­li. A 227. szavazó Gagyi József né: — Nekem nem közömbös az, hogy ki lesz a köztár­sasági elnök. Szavazatom­mal ezt szeretném befolyá­solni. A többi SZDSZ-es kezdeményezéssel egyetértek, de ehhez nem kellett volna népszavazás — ad hangot személyes véleményének. Bátonyterenyén sincs a szavazatszámláló ■ bizottság­gá n pártképviselö. A HNF tartott erre igényt csupán. Egy idősebb asszony azért nem szavazott le, mert férje dolgozik, helyette pe­dig nem lehet szavazni és igy ő sem él a jogával. Jól emlékszem azokra az időkre, amikor az első vá­lasztókat külön is köszön­tötték. Számukra ez a fel­nőttkor kezdetét jelentette, sokan ma is őrzik az akkor kapott emléklapot. Nincs arról ismeretünk, hogy tegnap hány fiatal já­rult első alkalommal a: urnákhoz. Most mindenki első szavazó volt. Külsőség- mentes, csendes népszava­zás részese. szavazatszámláló bizottság tagjai arról tájékoztatják, hogy pontosan 6 órakor egy idős házaspár már leadta voksát. Korai ébredésük oka az volt, hogy elutaztak a településről és mindenképp lakóhelyükön akartak sza­vazni. Gyors séta a költségveté­si üzem, valamint a Kossuth és a Magyar úti iskolák fe­lé. Mindénütit csend van. Szécsény is lassan ébred e vasárnapon. Aztán csak-csak jönnek sorban a szavazás­ra jogosultak, de nem so­kan. Ahogy pedig a nap fel­kel és világosodik, a telepü­lés is ébred. A forgalom és a mozgás egy szokásos va­sárnapot idéz, de legalább emberekkel lehet találkozni, tőlük véleményt kérni. Egy férfit szólítok meg a buszmegállóban. Kérdezem, leadta a voksait? Mondja, igen, és felesége, valamint nagykorú gyermeke kicsit később majd ugyanezt teszi. Amikor arról faggatom, mi­iyen válaszokat adott, meg­jegyzi: ez nem tartozik sen­kire. Annyit azonban el­árul. hogy a köztársasági el­nök megválasztásában is szeretne részt venni... Nyolc iá;, tájban nagy a sürgés-forgás a városi ta­nácson. No. nem a szavazók rohanták meg az épületet, csupán az ,.üg\ eletes stáb” dolgozik. A nyolc választó­kor szavazatszámláló bizott­ságainak csomagolják össze a meleg lángotokat, töltik termoszokba a teát és ká­vét. Hosszú lesz társadalmi aktíváinknak is ez a nap. .. Dr. Verebé'yi Gábortól, a városi tanács vb-titkárától arról érdeklődöm: van-e va­lamilyen különös, erdekes infoimácicjuk? Mondja, nem szolgálhat ilyennel. Ha csak azzal nem, hogy éikezett hozzájuk telefonhívás ágy­ban fekvő betegtől, aki sza­vazni szeretne. A kérés pe­dig — ez esetben — pa- i ancs. Ahogy múlnak az órák, egyre inkább mozgalmasabb lesz a város. Szavazással kapcsolatos részeredmények ugyan nincsenek, nyilván­valónak tűnik, hogy sokan távol maradnak a szavazás­tól. És mégis. Érdekes mó­don, ahol az ember megáll egy-egy csoportnál a köz­pontban. mindenütt a nép-, szavazás a politika a téma. A városközponti újságospa­vilon előtt többen egybe­hangzóan állítják: ez az egész szavazás komolyta­lan. Miéit van minderre szükség, amikor a parlament a szavazólapon feltüntetett három kérdésben már dön­tött? Ez egyébként sok em­ber indoka is. amiéit távol marad a népszavazástól. A nyitva tartó vendéglá­tó-ipari egységekben is a szokásos vasárnapi forga­lom tapasztalható. A Márka presszóban két férfit szólí­tok meg kíváncsiskodva: voltak-e. mennek-e szavaz­ni? Egyikőjük név nélkül hajlandó véleményt monda­ni. Rétságon a népszavazás és a búcsú egy napra esett. A tanáccsal szemben a tsz- iroda előtt felállított vásári sátrak között nem túl nagy a tömeg, de azért akadtak bámészkodók. A művelődési központban felállított szava-- zóhelviségben Tyekvicska Árpád, a szavazást kezde­ményező Szabad Demokra­ták Szövetsége balassagyar­mati csoportjának egyik képviselője fogad. — Főként az idősebbek és a középkorosztály jött el eddig — mondja majd hozzáteszi: a fiatalokat ők is későbbre várják. Rövid számolás után megtudom, a körzetre jutó 920 szavazó.- polgár közül déli 12 óráig csaknem négyszázan voksol­tak. Gond. probléma itt sem volt. nyugodtan és kisebb hullámokba érkezve ..nép­szavaztak" a rétságiak. A Hunyadi Jánosról el­nevezett rétsági laktanya hatalmas kultúrtermében a színpad előtt állt a két sza­— Tudja. nem vagyok nagy politikus. meg nagy gazdasági szakember sem. De. amikor „fent” már dön­töttek. akkor minek ez a cirkusz?! És állítólag a nép- szavazt s» 200 millió forintba keiül. Megengedheti ez1 ma- magának az ország gazda­sága? — Engem meg a sok pla­kát. meg a tévéreklámok zavartak meg — fűzi hoz­zá a másik. Nem is tu­dom. mire szavazzak, ha elmennék, de nem megyek. Egy közelben álló fiatal­ember szól közbe: — Én meg voltam szavaz­ni, Bixt'.-san jól „csináltam", mindenütt az Igent ikszel­tem be... Dél van. Ebédidőhöz kö­zeledve, újra csendesednek Szécsény utcái. Hiába no, a hét végi szokások. Később újabb informáci­ókkal gazdagodok. Ezek vár­hatóan szavazás végén is helytállóak. Sokan voltak olyanok, akik családjuk ne­vében érkeztek szavazni. Természetesen, nem volt erre módjuk. Az is meg­történt, hogv a szándékai szerint távol maradni kívá­nó állampolgár a fentiek is­meretében elment választó­körébe voksolni. Több tele­fonos kérés érkezett még a nap folyamán betegektől, akik élni kívántak lehető­ségeikkel. így a szavazat- számláló bizottságok felke­resték őket. Egyébként más különös, ezen a napsütéses, ám hű­vös vasárnapon Szécsényben nem történt. vazóurna. A sorkatonákból álló szavazatszedő bizottság elé délig másfél száz rétsági kiskatona járult, hogy éljen alkotmányos jogával. Igaz, rontotta a statisztikát, hogy látogatás lévén a többség nem a népszavazással törő­dött. De többen jelezték, amint a hozzátartozók tá­voznak, szavazni fognak. Gondoltak a szolgálatban lé­vőkre is. Épp miattuk kisebb hosszabbításra lehet majd számítani- 28 Rétságon szol­gáló fiúnak a lakóhelye szerinti tanács nem küldte meg a „céduláját”. Ök ott­hon szavazhattak. Az összeállítást ír­ták: Ádám Tamás, Hla- vay Richárd, Vaskor István, Rácz András. Balázs József. A kéne­ket Kulcsár József ké­szítette. Szécsény: „Ez az egész komolytalan” Rétság : 99 Főként az idősebbek”

Next

/
Oldalképek
Tartalom