Nógrád, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-30 / 231. szám
« 1989. SZEPTEMBER 30... SZOMBAT NÓCiRÁI) 5 A pártprogramról gondolkodva Nem a szocializmus ügye, egy torz modell szenvedett vereséget — Nem ezégyenlem elmondani, hogy az első párttagsági könyvemet, a Magyar Kommunista Pártban kaptam, — beszéli Sarló L^jos, a salgótarjáni II. körzeti alapszervezet, 64 éves párttitkára. — Olyan kommunisták vittek a mozgalomba, még 1941-ben, mint Kozik Ferenc. Összekötő voltam a kommunista sejtek között. Részt vettem a karancslejtősi fegyveres ellenállásban. Egy-két esztendőt leszámítva, mindig is volt valamilyen választott párttisztségem. De azt mindig munka mellett, társadalmi megbízatásként végeztem. — Már 1948-at írtunk, amikor hazajött szovjet hadifogságból. Mit látott, mit tapasztalt itthon? — Azt, hogy a lerombolt, a kirabolt ország viszonylag gyorsan talpra állt. Az emberek szívesen, kedvvel dolgoztak, élénk volt a mozgalmi élet is. A pártalapszer- vezétek akkor másképpen szerveződtek mint most. A területi alapszervezetekbe együtt dolgozott a bányász, a gyári munkás, a nyugdíjas. . . Aitán, az 50-es évek elejénk már érezni lehetett, hogy valami elromlott. A pártvezetők egyre kevesebbet figyeltek az alapszervezetekre, az emberekre. Nem voltak kíváncsiak a véleményünkre. A döntés néhány ember . dolga, gondja lett. Tőlünk meg azt várták, hogy helyeseljük, végrehajtsuk azt. Nőtt a bizalmatlanság, a személyi kultusz. A párton belül egymás között kezdtük keresni az ellenséget. Hiába voltam párttitkár, engem is megrágalmaztak, egyszerre bizonytalan lett a helyzetem... — Nem mondták az okát? — Nem szólt senki semmit. Később találtam meg a feljelentést, "hogy a fogságból német ruhában jöttem haza... — Hogyan élte át, ítéli meg 1956-ot. Miért jutott ilyen súlyos válságba a párt, az ország. — Bányász voltam, s egy idő után, saját bőrünkön érezzük,, hogy egyre nehezebb az élet. Hangosabb lett közöttünk a szó, nagyobb a nyugtalanság, az elégedetlenség. Nálunk Rónabányán is megalakult a munkástanács, de a termelés egyetlen napig sem állt. Voltak hőbörgők, akik sztrájkolni, Salgótarjánban tüntetni akartak, de a bányászok többsége józanul gondolkodott. Ami pedig az értékelést illeti, az MSZMP 1957- ben megtette azt, rámutatva a legfontosabb ■ okokra, hibákra, amelyek az októberi eseményekhez vezettek. A négy közül az elsőt már akkor is, de a mostani értékeléseknél is egyoldalúnak tartom. — A népfelkelésre gondol? — Igen. Azt elismerem, hogy a jogos elégedetlenség vitte az utcára az embereket, s hogy többségük szándéka tisztességes volt... De a rádiónál már lőttek. Ez pedig fegyver nélkül, tudatos előkészületek nélkül nem megy. Az emberekben ma még sokféle nézet, él : ellenforradalom, forradalom, népfelkelés. Azt gondolom, a történészek dolga, hogy elfogulatlanul vizsgálódjanak. A hiteles tények részletes feltárása után ítélhetők meg valójában az események. — Végül is mivel magyarázza a viszonylag gyors konszolidációt? — A megújult MSZMP oda fordult, ahonnan az MDP elfordult: a párttagokhoz a dolgozó emberekhez. Komolyan vette, hogy a politikának. a politikával meg kell nyernie őket. — Csakhogy most újra válságos időket él át a párt. .. — A pártvezetés 1956 után, azt deklarálta, soha többé nem történhet meg, hogy szakadék támadjon a vezetés és a párttagok, a párt és a tömegek között. A g vámkorlátban azonban másképpen alakultak a dolgok. A vezetők fokozatosan elszigetelődtek. Nem ismerték, vagy nem akarták felismerni a realitásokat. S jött a megalapozatlan, a végrehajthatatlan döntések sora. Itt van példának a szénbányászat visszafejlesztése. Alapvetően nem a gazdasági Oldalával van gondom. Azt hiszem, az emberi-erkölcsi oldalát nem gondolták igazán végig. S meggyőződésem, hogy ez az intézkedés sok embert fordított el a párttól, a közélettől, tett közömbössé itt a megyében is. Aztán sok olyan vezető is van, aki visszaélt a párt nevével. Ez nem növelte a párt iránti bizalmat. — Mit gondol, hogyan lehet kijutni ebből » helyzetből? Merre, milyen irányba vezethet az «út? — Véleményem szerint, a pártnak a jelzők nélküli szocializmus ügyét kell képviselnie. Egyetértek azzal, hogy a szocializmust nem lehet csak szavakban hirdetni, a gyakorlatban kell bizonyítani erejét, igazát. En most is azt tartom, hogy nem a szocializmus ügyét járattuk le az elmúlt évtizedekben, hanem azt az eltorzított modellt, amit mi szocializmusnak neveztünk. De azt is hozzátenném — bár ez ma nem igazán népszerű — ne szégyeljük elismerni, hogy nem csak hibák vannak mögöttünk. A gondok, a feszültségek nem szabad, hogy eltakarják azt, ami jó volt, amit érdemes volt végigcsinálni. Fontosnak tartom, hogy a párt dolgai rendeződjenek é.s visszaszerezze az emberek bizalmát. Közeleg a kongresszus. Én azzal értek egyet, jó volna megtartani a párt egységét, de nem minden áron. Ügy érzem, a pártfegyelmet, a szervezeti szabályzatot elsősorban a pártvezetés sértette meg. Sokszor tűnik úgy, hogy személyes ügyeikkel vannak elfoglalva, s ebben a harcban lassan-lassán felőrlődik a párt. S mi, idős kommunisták aggódunk, ha a párt darabokra szakad, akkor bizony itt nem szerkezet-, váltásról lesz szó, hanem rendszerváltozásról. A társadalomban léteznek olyan erők is, amelyek nyíltan erre törekszenek. — A közelgő kongresszustól mit vár? Az alapszervezetek küldöttei, milyen kérdésekben foglaljanak állást? Mit tart ma a pártvezetés legfőbb dolgának? — Azt gondolom, a legfontosabb most eldönteni, mit is akar a párt. Ehhez a programtervezet jó vitaalapot nyújt. A küldöttek dolga, hogy kiegészítsék. Azt gondolom útravalót bőven kaptak a párttagoktól. A döntés után meg dolgozni kell a program megvalósításáért, mert csak a munka teremt rendet a társadalomban, a gazdaságban. Az úi pártvezetés pedig, — s ezt hallatlanul fontosnak ítélem meg —, értsen egyet az alapvető kérdésekben. Mert most én is azt tapasztalom, hogy hiányzik az egyetértés, az egyértelmű kiállás a döntések mellett. Vannak emberek, akik eddig csak balra húztak, most meg csak jobbra mennek... Rendet kell tenni szervezeti kérdésekben is. Látszólag formai dolog, de tisztázni kell azt is, mi legyen a párt neve. Én nem azt mondom, hogy menjünk vissza a kommunista párthoz. Ám ha a párt nem vállalja fel nevében is a munkásérdekeket, akkor bizony jelentős bázisától foszthatja meg magát. Nem kellene most ezt tennünk! Közügy közadakozásból — az életért A műveseállomás létesítése elodázhatatlan Az élet a legtiszteletreméltóbb, a legféltettebb adomány. Hétköznapiságában és múlandóságában a szeretve csodált védtelen. Ha betegség keríti hatalmába, fogolyként küzd önmagáért, hogy szabaduljon börtönéből s egyszeriben megmutatkozik fenséges erővel párosult leleményessége, mindenek- felett győzni akaTÓ kitartása. Olykor mégis sarokba szorul, mert a kór alattomos és sokarcú. - S ekkor már nem nélkülözheti a védelmet, megadón várja o megváltó segítséget. A halálfélelem leírhatatlan gyötrelmei, a betegség nyomában járó testi-lelki szenvedés okozta megalázottság elfogadhatatlan az ember számára. A kiút: a tudomány, melyet az élet az egészség szolgálatában állít. Gépek dolgoznak: mentenek és óvnak, munkájukra a létfontosságú szervek rászorulnak. A gyógyító, a gyógyulásért tenni akaró nem ismer lehetetlent, a „nincs" nem állhat útjába.,. — Krónikus vesebetegségben szenvedők ennek a megmondhatói, akiknek o gép jelenti az egyetlen reményt, a lehetőséget. Kálváriájuk nem maradhat észrevétlen, iránta az egészséges nem lehet részvétlen. Ök azok a nógrádiak, akik hetente két- szerháromszor kelnek útra, hogy Budapesten, Miskolcon vagy Egerben 6-8 órát művesére „kötve" töltsenek. A felületes szemlélőnek a sóshartyáni Adorján Károly fiatalos, életerős ember benyomását kelti, öt évvel ezelőtt megrendült egészsége rejtett nyomai láttán, azonban egy csapásra szétfosziik ez az illúzió. Szederjes, cserepes ajkai, fáradékonysága, és tűszúrásoktól örökké sebes, véraláfutásos jobb karja, rosszat'sejtet.- A budapesti Bajcsy-Zsilinszky kórház műveseállomása fogad hetente kétszer. Reggel 5"kor indulok hazulról, és 9 óra, mire hazaérek. Családom nincs, rokonaim ki- sérgetnek, — erre különösen hazafelé van szükségem. Olyankor gyakran elfog egy sajátos, általános gyengeséggel járó rosszul- lét. Előfordult már, hogy a vonatra szállás meghaladta az erőmet.. Keserű humorral azt is elmeséli még: szúrásoktól éktelen karja egy alkalommal a hatóság emberének is feltűnt. A rend őre, alkalmas helyre kisérve töviről-hegyire kifaggatta, és ellenőrizte „vallomását" míg meggyőződött: nem kábítószerfogyasztóra bukkant... Adorján Károly, és sorstársai a fárasztó és költséges utazgatásra vannak mindaddig kárhoztatva, mig Nógrádban nincs mű'.ese- állomás. Az ezt a célt szolgáló kezdeményezésekről olvashattak, hallhattak olvasóink. A megyei kórház közbenjárásának köszönhetően létrejött az alapítvány, s az állomás létesítését szolgáló közadakozás sem késlekedett. Mindemellett jelen pillanatban egyhelyben topog az ügy.- Hat gép és a hozzá szükséges kellékek megvásárlásához, mintegy 40 millió forint kell. Jelenleg 6 és fél millió áll rendelkezésünkre, ehhez jön rövid időn belül még 7 millió. S persze még ez is kevés - mondja, dr. Pethő Ferenc, a kórház rendelőintézet helyettes igazgatója. - Nagy gond, hegy a minisztérium nem támogatta az állomás megvalósítását célzó pályázatunkat, viszont, már tárgyaltunk dz építőkkel egy svéd és a magyar Rolitron céggel, abban a tudatban, hogy lesz pénz. Most fogalmaztunk újabb felhívást, ezúttal a kisvállalkozóknak, abban a reményben, hogy kérésünk meghdllgatás- ra talál. Az idő, az útjára indított vállalkozás, a megyén kívüli állomások telítettsége s még egyéb is sürget, amelyre dr. Bönsch László o kórház fhes belgyógyászati osztályának vezető főorvosa hívja fel a figyelmet.- A jelenlegi vesebeteg-gondozási rendszer arra enged következtetni, hogy a későbbiekben már nem 28, hanem 60 beteg szorul művesére. A hely, munkaerő ebben az intézményben adott, az egyéb feltételek megteremtéséhez pedig tovább keressük és vár" juk az adakozókat. A felsőbb szinten támogatást nem nyert közügy sokakat ösztönzött már, köztük a kohászati üzemeket, a síküveggyárat, a megyei pártbizottságot, községi pártalapszervezete- ket, a vasöntöde- és tűzhelygyárat, a NÁÉV- et, az ingatlankezelő és szolgáltató vállalatot, a balassagyarmati városgazdálkodási vállalatot és a gyógyszertári központot, iskolákat, plébániákat, valamint a nagybátonyi kamarazenekart, az MHSZ't, SKÜ honvédelmi klubját, és másokat. Nem késlekedtek az adományozással a kispénzűek sem. — A felsoroltak és az itt nem említettek, valamint az ezután csatlakozók igazi elismerése az lesz, ha a jövő nemzedékének hasonló célért, az egészségért nem kell majd kunyerálnia. Mihalik Júlia Adorján Károly: reggel ötkor Az életbentortó gép mellett... indulok hazulról... Fotó: Bábel László, Rigó Tibor A Bajcsy kórház nüveseállomásán nógrádi betegeket is fogadnak. V. G.
