Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-05 / 183. szám

Pártértekezletre, pártkongresszusra készülünk A szocializmus új modellje teljesen más megközelítéseket kíván Beszélgetés Devcsics Miklóssal, az MSZMP Hógrád Megyei Bizottságának első titkárával Nyár van, ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy a politikai életben nem történik semmi sem. A Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizott­sága a szeptemberi megyei pártértekezletre, illetve a párt októberi kongresszusára készül. Egyre hatá­rozottabban körvonalazódnak, megerősödnek olyan új, eddigi értékeinkre alapozott politikai igények, amelyek lényegi célja a társadalmi és gazdasági fej­lődés új pályára állítása, az átfogó reform szelle­mében az új működési modelf megteremtése. Ma már nyilvánvaló — a nógrádi kommunisták legszélesebb rétegeiben is —, hogy a direkt irányí- tásos, úgynevezett sztálini társadalmi modell, az ed­digi részleges reformok ellenére, kimerítette; tarta­lékait, s a marxizmus eredendő törekvéseit csak ra­dikális modellváltással leszünk képesek megvalósí­tani. Az új modellben főszerephez jut a jogállami­ság, á többpártrendszer, a képviseleti demokrácia, a többszektorú piacgazdaság és a sokoldalú nyitott­ság. Mindezek kialakítása nem kevés vitával és fe­szültséggel, sok-sok kétséggel és reménykedéssel, a bonyolultabbá vált politikai munka profivá érlelő- désével jár. Elemeznünk szükséges az eddig megtett utat, a jelenlegi helyzetet, tisztázni mindehhez a viszonyun­kat és magatartásunkat. Elodázhatatlan kötelessé­günk — a legfontosabb kérdésekben mindenképpen — a további cselekvések meghatározása. Mindeze­kért készítettünk interjút Devcsics Miklóssal, az MSZMP megyei bizottságának első titkárával, or­szággyűlési képviselővel. • Tudom, hogy a gazda­ság teljesítménye az alfá­ja és ómegája törekvéseink­nek, az adott helyzetben először mégsem erről kér­dezem. A közelmúltbeli, po­litikai demonstrációkként Is felfogható temetéseink után ugyanis élénken fog­lalkoztatja az embereket a közelmúlt története. ön hogyan viszonyul az utóbbi négy évtized történéseihez? — Eddig többször is ab­ba a hibába estünk, hogy történelmünket újra és újra át kellett írni. Azért, mert a történelmet túlságosan is kötöttük a napi politikához, s úgy gondoltuk, hogy azt határozatokkal le lehet zár­ni. Ez tévedés. Ugyanakkor képesnek kell lennünk a múltból a legfontosabb ta­nulságok levonására, min­den, a jövő számára hasz­nosítható érték megragadá­sára, függetlenül az előjelé­től. Számos olyan történés van, amelyet kritikusan, önkritikusan vizsgálnunk kell, anélkül azonban, hogy az MSZMP magára vállalná az utolsó szó kimondását. Az, mint ahogyan a törté­nelmi részletek, összefüggé­sek felderítése is, a törté­netírás dolga. A megyei pártbizottság ezért döntött úgy, hogy történészekkel dolgoztatja fel például az 1956. december 8-i salgó­tarjáni eseményeket, a négy évtized ipar- és agrárpoli­tikáját, vagy kultúrpolitikai törekvéseit. De hibáznánk, ha egyik szélsőségből a má­sikba esnénk. 9 Ezekről a véres ese­ményekről nyilvánosan a legutóbbi időkig nem be­szélhettek az emberek. Ma is sok még —, s mondjuk meg, nem alaptalanul, hiszen hallunk telefonos, írásos fe­nyegetésekről, azokról is rendszerint rejtőzködve, névtelenül — a félelem. Mintha az emberek túlsá­gosan megtanultak volna lakatot tenni a szájukra. Talán ezért is érzik sokan, hogy a mi megyénkben nem történt meg a kellő előre­haladás a politikai nyitott­ság, nyilvánosság tekinteté­ben, hogy továbbra is né­hány meghatározóvá lett személyiség uralja a tere­pet, hogy Nógrád megye konzervatív. Osztja-e ezt a véleményt? — Sokszor hallom én is, hogy ezt a megyét is elke­rülték a lényegi változások, hogy ez konzervatív megye. Én ezt nem hiszem. Egy megye nem lehet konzer­vatív, vagy haladó. így egyéneket, vagy csoportokat lehet jellemezni, közigazga­tási egységeket nem. Ez sértő az ott élő emberekre. Ugyanakkor vallom, hogy minden bírálatot tényszerű értékének megfelelően, ko­molyan kell venni, és azt is, hogy egy megye, vagy bár­milyen jelenség értékelése­kor a realitásokból kell ki­indulni. Meggyőződésem, hogy az egyszavas minősí­tések sohasem tükrözik pontosan a valóságot. Ha hosszabb távon vizsgálom, akkor például kiderül, hogy Nógrád több mint másfél " évtizede feladta azt a fel­fogást, hogy csak a bányá­szat, a kohászat biztosíthat fejlődést a területnek, és — például — az üveg-, a ke­rámia-, az alumíniumfel­dolgozás fejlesztését szor­galmazta. Az is valóság, hogy az oktatás tárgyi és személyi feltételeinek ala­kításában az utolsók közül az elsők közé küzdöttük magunkat, elindítottunk egy falufejlesztő programot, s nagy erőfeszítéseket tet­tünk az értelmiség — or­vosok, pedagógusok, mű­szaki és közgazdasági diplo­mások — számának növelé­sére. Hozhatnék példákat a közművelődés területéről is. Rövid távú lépéseink között említhetem: konst­ruktív kapcsolatokat épí­tettünk ki az egyházakkal, a megyei pártbizottság már januáriján kezdeményezte a Központi Bizottságnál a párton belüli egyházpolitika továbbgondolását, így neve­zetesen a párttagok egyház­hoz, valláshoz való viszo­nyát: s ezekben a kérdé­sekben lehetett számítani az egyházi személyek köz­reműködésére. Másrészt persze van, amiben konzervatívak va­gyunk. Például a vezetők egy része nem vállalkozás- barát gondolkodású, sok­szor személyes érdekből is ellenáll például a részvény- társasági formák kialakítá­sának, a gazdasági társulá­soknak. Nálunk sokáig bűn­nek számított egy magánüz­let megnyitása, vagy egy lakás idegenforgalmi hasz­nosítása. A pártmunka új módszereit — még egyes pártszerveink is — nehezen fogadják be. Ezt bizonyí­totta a vita a pártválasztá­sok körül, vagy az idegen­kedés attól, hogy új típusú szervek álljanak a párt élén. A hagyományokhoz való ragaszkodás mögött — ezt is látni kell — egyéni, illetve csoportérdekek hú­zódnak meg. Sajnos, sok­szor olyanok is mondanak rólunk véleményt, akik nem ismerik igazán a me­gyét, rövid időt töltöttek itt, nemrégtől élnek közöt­tünk, vagy alig jártak ná­lunk. Nógrád alapvetően ipari megye, s az egyes területek között —, bármennyire is törekedtünk a kiegyensú­lyozott fejlesztésre — je­lentős fejlődésbeli eltérések, különbségek vannak. Hoz­hatok példát az oktatásból: van a megyében olyan ipari szakmunkásképző intézet, amelyben már a robottech­nika is megjelent, és van iskola, nevezetesen Taron, ahol a tantermeket alá kel­lett dúcolni. Persze -sorol­hatnám tovább a példákat, amelyek mindegyike azt igazolná, hogy, aki általá­nosít, az helytelen úton jár. Jelen van a maradiság az elképzelésekben, követe­lésekben, újítómezbe búj­tatva; például szerkezetát­alakítást akarnak független szakértők által kidolgozott program alapján, pedig a piacgazdaság ilyet nem is­mer. S, megismétlem: való­ságosan megítélni bármit csak a realitásokból és a sokszínűségből kiindulva lehetséges. Ha a változáso­kat kifogásoljuk, akkor az­zal is számot kell vetnünk, hogy honnan indultunk el, és milyen változásokat je­löltünk ki a magunk szá­mára. 9 Vagyis odajutunk, ami­ről már beszéltünk: a múl­tat be kell vallani, és reális képet kialakítani róla, ép­pen jelenlegi nyugalmunk és a jövőbeni modell bizto­sabb meghatározása érde­kében. Mit tart a kívánatos új modell legfőbb elemének? — Én a szocialista ön­igazgatásban gondolkodom. Ami azt jelenti, hogy sza­kítunk a pártállam modell­jével, és előtérbe állítjuk, támogatjuk a törvényesen intézményesített helyi kez­deményezéseket. Persze ez nem hozza magával, hogy ezután a kormányzati és más eszközöket, forrásokat nem kapcsoljuk \be a fej­lesztésbe. Ha így tennénk ugyanis, akkor fordított hi­bát követnénk el. Hiszen a helyi kezdeményezés is csak egy adott, addig elért gazdasági, kulturális és egyéb bázison alapulhat. Voltak települések, amelyek dinamikusabban, mások lassabban fejlődtek. Ezeket a különbségeket kívülről korrigálni kell, de semmi­képpen sem a korábbi, pa­ternalista módon. Építenünk szükséges a helyi önkor­mányzatok szellemi és anya­gi erőforrásaira, még olyan tényezőkre is, hogy milyen az ott élők képzettsége, egészségi állapota, általános fogadókészsége. Vélemé­nyem szerint normatív el­osztás szükségeltetik a te­lepülések között, a létszám és a helyi gazdasági poten­ciál dominanciája jegyében. Egyébként már ebben a szellemben szóltam a leg­utóbbi pártkongresszuson kijelentve: ne higgyük, hogy a megye a bölcsesség egyedüli kútforrása. S, a fentiekhez még hozzáten­ném: a mi új modellünk­nek hasznosítania kell min­den külföldi tapasztalatot, de nem szabad másolnia egyiket sem — hiszen is­mert, hogy a másolás már sok kudarcot hozott a szá­munkra —, annak a magyar valóságból, a magyar vi­szonyokból kell erednie, és ilyennek kell lenhie törvé­nyeinek is. • Ezek szerint ön ellene van a mostanában rendsze­resen hangoztatott európa­iságnak, az európai nem­zetté válásnak? — Nem, de én konkrétan, követhetően szeretek fogal­mazni. Az európaiságot úgy értelmezem, hogy a párt nyitni akar a világra, és saját döntéseinél, nem kri­tikátlanul, figyelembe kí­ván venni a világból — mindenekelőtt Európa fej­lettebb részéből — minden racionális és hasznosítható értéket. Személyes meggyő­ződésem, hogy az európai­ság, a „közös európai ház” gondolata azért vetődik most fel, mert ez egyfor­mán érdeke Keletnek és Nyugatnak. Vagyis össz­európai körben kell mind­kettőnek gondolkodni, ha nem akarjuk, hogy Európa marginális területté váljon Amerika — benne dél is —, vagy Ázsia mellett. Per­sze azt, hogy európaibbá, európai állammá akarunk válni, a legszélesebb érte­lemben fogom fel. Nem csu­pán a fejlettebb termelési eszközök, technológiák, a működő tőke átvételére gondolok, hanem a szelle­mi, kulturális értékekre is. Például arra, hogy az em­berek érintkezése kulturált, hogy a házak, az üzemek környéke rendezettebb, tisztább, és sorolhatnám to­vább, ahogy azt honfitár­saink sokasága tapasztalhat­ja nevezetesen Ausztriá­ban. Véleményem szerint az európaiságnak fontos eleme a mindennapok kultúrája. S, nekünk a legkultüráltab- bakhoz kell felzárkóznunk, az igazi emberi, európai értékeket kell a magunké­vá tenni, ötvözni és felerő­síteni a sajátjainkkal, és el­vetni azt, ami rossz. De ehhez tartozónak érzem azt is, hogy vitáinknak, vita­kultúránknak is európainak kell lenni. Nem az a baj, hogy mostanában bírálatok érik az MSZMP vezetőit, Pozsgay Imrét, Grósz Ká­rolyt, Nyers Rezsőt, vagy az első titkárokat, hanem az, hogy ezekben a bírálatok­ban kevés az előremutató tartalom, hogy bennük több a jelző, mint a megszívlel­hető érv. 9 Elfogadom megállapí­tását, bár megjegyzem : hasznos volna, ha az MSZMP is világosabban fogalmazná meg politikai alapállását, céljait, mert így nem csak bírálni lehetne jobban, ha­nem határozottabban lehet­ne hozzá kapcsolódni is. Az ön véleménye szerint végül is, hogyan határozza meg önmagát a párt? — Ez világos és egyértel­mű. Az MSZMP baloldali, marxista párt. Szakítani akar minden sztálinista marad­vánnyal, a közelmúlt és a jelen hibáival, például a voluntarizmussal, a csalha- tatlanság eszméjével, a szubjektivizmussal, és mar­kánsabban el akar határo­lódni a társadalomban meglévő negatív jelenségek­től, például a korrupciótól, vagy a kicsinyes torzsalko­dástól. Az MSZMP mind­jobban magába integrálja a szocialista és a szociálde­mokrata pártok által létre­hozott értékeket. Olyan szo­cializmust akar megvalósí­tani, amely alapvetően a dolgozó ember — a mun­kás, a paraszt, az értelmi­ségi, a kisvállalkozó — ér­dekeit képviseli. Vagyis azoknak a baloldali, humá­nus gondolkodású emberek­nek az érdekeit kívánja ki­fejezni, akik abból indulnak ki, hogy a társadalom lét­alapja — szellemi és fizikai értelemben egyaránt — a minőségi alkotómunka. A teljesség igénye nélkül emlí­tek meg néhány követelményt. Például az ifjúságot is tel­jesítményorientálton .kell nevelnünk. Így kellene át­alakítani az ifjúságpolitikát. Lényegesnek tartom, hogy a fiatalok képességeiknek megfelelő munkahelyhez és lakáshoz jussanak. Tartha­tatlannak ítélem meg, hogy a nyugdíjak reálértéke csök­ken, és a társadalom egy része sodródik a periféria, az ellehetetlenülés irányába. Az állam nem hagyhatja magára az egyedülállót. A nemzetiségi politika pedig ott szorul korrekcióra, ahol a nemzetiségi állampolgárok nem érzik jól magukat. 9 Képes-e a párt ilyen nagy jelentőségű változásnak megfelelni? — Igen. Ha a pártban a szellemiség lesz a domináns irányítóerő, ha politizáló, vitatkozó párt lesz, és a vitában kiérlelt, reális, a tömegek számára rokon­szenves programot tud nyújtani, és nem tűri a ki­csinyes torzsalkodást. Én figyelmeztetőnek tartom, amit Nyers elvtárs mondott Moszkvában, hogy a párt­nak csak akkor van esélye, ha tisztességesen elszámol múltjával, ha a párton be­lüli szárnyak nem oltják ki egymás tevékenységét, ha a párt sorai nem bénul­nak meg. 9 Van ilyen veszély a megyében is? — Van. 9 Mi húzódik meg e ve­szély, azaz a párton belüli szárnyak harca mögött? — Alapvetően politikai megközelítések: milyen le­gyen a politikánk, milyen legyen a reform, átfogó-e, vagy részleges, mit őriz­zünk meg a múltból, mit hagyjunk el, a szocializmus jutott-e válságba, vagy egy modell ; másrészt személyi ambíciók és törekvések, amelyek ma egyébként az egész politikai palettát jel­lemzik. 9 A gondolkodásnak, a gondolatoknak csak töredé­keit adhattuk vissza inter­júnk szűk keretei között. Számos lényeges témakört érintve, ezennel térnénk vissza beszélgetésünk kiin­dulópontjához, a gazdaság­hoz, amelyről csak azt je­gyeztük meg: kulcskérdése a társadalom átalakulásá­nak. Megítélése szerint ho­gyan változzék Nógrád me­gye gazdasági szerkezete, élete? — Sajnos, ezen a téren — amiként országosan is — kevés — főleg sikeres — lépést tettünk előre. Nem tartom helyesnek, hogy nincs elég fizetőképes ke­reslet, nehezül a belső piac, kritikusnak érzem a szerke­zetátalakítás helybenjárását, az inflációt. Ha mi egy többszektorú piacgazdasá­got akarunk, amelyben a közösségi tulajdon, a megha­tározó, akkor egy sor dol­got másképpen kellene csinálnunk. Ma a gazdasági reform alapkérdése szerin­tem a tulajdonreform. Vagyis, hogy együtt legyen a közösségi, a magán- és a vegyes tulajdon, de a közös­ségiben is megjelenik a tu­lajdonosi érdek. A tapaszta­lat szerint a vállalati taná­csok ezt nem tudták ér­vényre juttatni. Viszont a vegyes tulajdonban, a rész­vénytársaságban a tulajdo­nosi érdek révén — szük­ségszerűen felváltva a párt­ós állami ellenőrzést — a tulajdonosi ellenőrzés is megvalósulhatna. A piac ítélete szabályozná a gazda­ságot, és természetes módon gyakorolna hatást a termék- szerkezetre azzal, hogy meg­veszik-e az árut, vagy sem. A megoldás az lenne — Nógrád megyében is —, hogy a prosperáló vállala­tok részben átalakulnának részvénytársaságokká, ve­gyes vállalatokká, és ebben a tulajdonosi reformban — a rossz elemek elhagyásá­val, a műszaki-technikai színvonal-emelkedéssel — megújulnának. Ebben lehet­ne alapozni a hetvenes években lezajlott folyama­tokra. A jövőben minden­képpen jobban kell építe­nünk adottságainkra — pél­dául kellemes klímánkra, domborzati viszonyainkra —, az idegenforgalom fej­lesztésére, és szorosabbra kellene fűzni az ipar és a mezőgazdaság kapcsolatát, egységes szemlélettel fej­lesztve. Reprivatizálni lehet­ne — az ipar egy része mellett — gyorsabb ütem­ben a szállítást, a kereske­delmet, a vendéglátást, így teremtve jelentős számban új munkahelyeket... A munkajövedelmek mellett hangsúlyozott lesz a tőkejö­vedelem, ami differenciálja a társadalmat. Ezzel reáli­san számolni kell. Az ad- minisztratíve összetákolt, monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok felszámolása is ’jelentékeny energiákat szabadítana fel. Nem az ipari üzemek számát kell < növelni, hanem a tulajdon- formák és a működés szer­kezetét kell megváltoztatni. Határozottabban számol­nunk szükséges egyes üze­mek leépítésével, mások megerősödésével. Mert a veszteségforrások megszün­tetése nélkül nem lehet ki­jutni a válságból, és az inflációt nem lehet megál­lítani. Persze ezek egy ré- ■ sze nem megyei kérdés, ha­nem országos döntésekkel függ össze. Szakítanunk il­domos eddigi gondolkodá­sunkkal, felfogásunkkal. S, ahogyan a politikában, úgy a gazdaságban is teljesen más megközelítésre van szükség. Persze azt nem hiszem, hogy a kisvállalko­zás helyettesítheti a nagy­üzemeket. Azt hiszem, hogy a jól működő gazdaságot a nagyvállalatok mellett a kis­vállalkozások sokasága jel­lemzi. Ilyen mozgásban de­rülhet ki konkrétan, hol, milyen szellemi érték, szak­mai ismeret halmozódott fel. Nem osztom azt a néze­tet, hogy legnagyobb gaz­dasági problémánk a tőke- szegénység. Szerintem na­gyobb ennél, hogy nem használjuk ki megfelelően eszközeinket és szellemi ja­vainkat. Persze fel kell is­merni, hogy ezt valóságos piaci viszonyok és tulajdon­reform nélkül nem is lehet. Ugyanakkor meggyőződé­sem, hogy be kell hozni a külföldi tőkét, a technoló­giát, a licencet, a gépet is. De világosan lássuk: kizá­rólag külső segélyekkel nem állíthatjuk talpra sem az ország, sem a megye gaz­daságát, a saját kreativitás nélkülözhetetlen, összegez­ve mondhatom tehát: ne­künk egész gazdaságfilozó­fiánkon és -gyakorlatunkon kell változtatnunk. Ez a jö­vő programja. • Köszönöm a beszélge­tést. Sulyok László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom