Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
4 NOGRAD 1989. AUGUSZTUS 5.. SZOMBAT Cári búvóhely vagy KGB-pince? Moszkvai labirint fus talányok Kitűnően működik a moszkvai pletykahálózat. (A Moszkvában akkreditált külföldi újságírók szerint, ha a peresztrojka fele ilyen hatékonyan működne, nem lenne semmi baj.) Mind gyakrabban hallani például arról, hogy a [szovjet főváros alatt valóságos labirintushálózat húzódik. A szerényebb és szelídébb feltételezések szeriút a labirintusokat még Rettegett Iván cár korában építették, sőt, a véreskezű- ségéről ismert uralkodó állítólag hatalmas könyvtárat gyűjtött össze — a föld alatt. tNo nem szegényes kivitelű könyvecskékről volt szó, hanem olyanokról, amelyeknek aranyborítása eleve felért egy mesés vagyonnal■ A történet 'szerint 1a faár megölette a labirintusban dolgozó Valamennyi embert, hogy a titokra soha ne derüljön fény. A vadabb feltételezések ugyanakkor arról szólnak, hogy az Államvédelmi Bizottság (KGB) teremtett hatalmas kiterjedésű pincéket, föld alatti eröditményrendszert. Mi igaz a pletykákból, kérdezett rá az Izvesztyija újságírója, s nem is találhatott volna kompetensebb személyt a válaszolásra, mint a moszkvai városi bizottság helyettes vezetőjét, Jurij Silobrejevet. Az újságíró legnagyobb meghökkenésére az interjúalany nem tagadta a labirintusok létezését, és leszögezte, hogy •a történelmi legendák jó részének valós alapja van. így komoly esély mutatkozik arra is, hogy Rettegett Iván könyvtárának maradványaira előbb-utóbb rábukkannak, de a föld alatti Moszkva más érdekességeket is rejt A homályban vadó tapogatózást nagyban megkönnyíti. hogy egyre több dokumentum, archív térkép és leírás kerül elő az irattárak mélyéről. Hogy másokat is izgatott a föld alatti világ, azt bizonyítja, hogy az 1930-as években Sztálin Apollosz Ivanov mérnököt bízta meg a titkos munkával. Így többek között az is kiderült, hogy a Kreml alatt jói kiépített menekülési útvonalak húzódnak. Ezek egyikét, amely a folyópart irányába vitt a Kreml palotából, meg a harmincas évek közepén berobbantották, a folyóparti kijáratot pedig gondosan befalazták. Hogy a munkát végző embereknek mi lett a sorsa (esetleg „cári módon’’ haltak-e meg), senki nem tudja. Mint ahogy ezekről a feltárásokról is sokáig hallgatni illett, mint sok más dologról is a sztálini időkbenKésőbb a metróépítés szintén sok meglepetéssel szolgált a labirintus feltáróinak. Legutóbb 1979-ben a Marx sugárút megálló alatt találtak több évszázados kincseket, fegyvereket, írásos emlékeket. Ezek között megfejtettek olyan feljegyzéseket is, amelyekben szintén titkos föld alatti útvonalak, kazamaták rajzolódtak ki. Valószínűleg a híres GUM-áruház alatt is nagy rejtekhelyek találhatók, az viszont a mai ismeretek szerint kizárható, hogy a Dzerzsinszkij téren, a KGB mai központi épülete a „föld alatt is folytatódna”. A városi tanács tervei között szerepel, hogy kiadják a történelmi értékű Ivanov-dokumentumokat, és természetesen további ásatásokkal térképezik fel Moszkva föld alatti világát. A legtitkosabb álmok között az szerepel, hogy a jövőben szenzációs kirándulásokat szerveznek a labirintusokba, ám a hasznosítható föld alatti termekben akár üzleteket is kialakíthatnának. A világ számos nagyvárosában ugyanis egyértelműen a felszín alatti terjeszkedés mellett döntöttek. Űgv látszik, Moszkva is beáll a sorba. — szerdahelyi — Egy-egv nagyobb tömegszerencsétlenség — legyen az légi katasztrófa, hajóelsüllyedés, vonatkisiklás vagy gépjárművek tucatjainak egymásba rohanása — mindig az éppen aktuális közlekedési ágat láttatja a legveszélyesebbnek. Pedig már évtizedek óta jól kialakult sorrendje van a baleseti gyakoriságoknak, az élet- benmaradási esélyeknek. Az utazás viszonylagos biztonsága szempontjából a vasút a középmezőnyben foglal helyet, — miután a statisztikai adatok tanúsága szerint — a légi közlekedés követeli a legkevesebb áldozatot, a közúti pedig a legtöbbet (természetesen az utazásokon résztvevők száma és a megtett kilométerek arányában). Érdekes tendencia, hogy míg korábban a légikatasztrófák csaknem minden résztvevője elpusztult, napjainkban egyre gyakoribbak az olyan balesetek, amikor jelentős számú a túlélő. A vasúti szerencsétlenségek történetében ritkaság az olyan totális katasztrófa, mint amilven ez év júniusában fordult elő a Szovjetunióban, az Urál hegységben. Ismeretes, hogy hatalmas gázrobbanás történt a vasút közelében húzódó vezetéken, éppen akkor, amikor a robbanás térségében két, utasokkal teli személy- vonat haladt el. Több mint kétszáz halottjával és a mintegy 1200 (!) sebesültjé- vel alighanem ez volt a vasúti közlekedés történetének legnagyobb katasztrófája. Képünk, a döbbenetes foSzezonban is olcsóbban RENDKÍVÜLI AJÄNLAT SZEPTEMBER 30IG valamennyi telepünkön a tárolt készletből, illetve megrendeléssel. Engedményes falazóanyag-vásárt szervezünk — hb 38 falazóblokk (38x19x19 cm) 38,27 + áfa helyett. 28,27 -f áfa Ft — 10 cm-es válaszfallap (40x20x10 cm) 9 24,73 -j- áfa helyett, 22,73 -f- áfa Ft (30x20x10 cm) 21,43 + áfa helyett, 19,43 + áfa — b'30 falazóblokk (30x17,5x14 cm) 19,77 + áfa helyett, 17,77 + áfa Ft. Érdeklődni a 46/87-022 18, 59-es telefonon lehet. Környezetbarát anyag, jó minőség, kedvező ár, jelentős tó, egy kevésbé tragikus vasúti szerencsétlenségről ad számot, amely ez év május 12-én történt az Egyesült Államokban, Kaliforniában. Szinte hihetetlen, hogy a tehervonat 56 vagonjának kisiklása csupán két emberéletet követelt, igaz, hogy három ház teljesen romba dőlt,, a másik tízben jelentős károk keletkeztek. Több mint hatvan tűmben játszott az uHK igazán gazdag — esetenként viharos — négy évtizedes pályafutása során, de lassan két évtizede már mindinkább a fényképezés tölti ki az életét. A 62 éves Gina Lollobrigi- da neve az egész világon egykor a szépség és a báj, szinomímája volt — a híres barna szemek most büszkeségtől csillognak, amint házának falán fotókat mutogat. Egyik sem „A római lány”, a „Trapéz" vagy a „Királylány a feleségem" című filmjeiből készült: az egyik egy délafrikai aranybányászt, egy másik New York-i csavargót ábrázol, a sok-sok képet mind ő maga készítette. „A fényképezés az életem — nekem ez a luxus. A többi, a filmek — az a munka. Azért dolgozom, hogy fényképezhessek” — mondta nemrég egy interjúban. „Egy filmben a közönséget kell szolgálni, de az ember érettebb korában már kimondhatja: a pokolba az egésszejT, azt akarom csinálni, amit' szeretek — s ha persze a fotóim ráadásul tetszenek is, az dupla öröm”. Mindenki a maga módján fejezte ki véleményét a környezetvédelemről. Ez a fiatalember tiltakozása jeléül gázálarcot öltött. A gázálarc felirata: „Adj levegőt”, kezében saját készítésű plakát, „Tiszta várost gyermekeinknek”! „Tiszta levegőt akarok!”, „A peresztrojkának tiszta levegő kell!”, „Le a bürokratákkal!”, „Füstködmen- tes kék eget a gyerekeknek !”, „Válassz: ökológia vagy onkológia”. . . Ezekkel a jelmondatokkal vonultak fel a kuznyecki szénmedencében lévő Kemerovo lakói. A felvonulók különböző korosztályt és nemzetiséget képviseltek. (Kemerovóban oroszok, ukránok, beloruszok, mordvinok, tatárok, csuva- sok, sorcok élnek). Közös óhajuk, hogy szülővárosukban a levegő és a víz tiszta legyen. A város központi terén felállított emelvényen egymás után szólaltak fel, hangot adva követeléseiknek. Ezek a következők. . . ... A vállalatok vezetői kötelesek rendszeresen beszámolni a sajtóban és a televízióban a környezetvédelmi rendszabályok betartásáról (Kemerovóban igen fejlett a vegyipar, a szénbányászat és a gépgyártás). Ezzel egyidőben fejleszteni kell a környezetszennyezés elleni harc módszereit. A vegyi üzemek dolgozóit környezetvédelmi oktatásban kell részesíteni. Az egyetemistáknak pedig meg kell ismerniük a modern terhnika vívmányait, hogy a jövőben aktívan részt vehessenek a környezetkímélő technológiák kidolgozásában. A technológiai folyamatok bármilyen megszegését a törvény eszközeivel kell büntetni. A légszennyezés csökkentését ígérő gyárigazgatóktól követelték, adják meg a határidőt, amikor a légszeny- nyezés teljesen megszűnik. Az egybegyűltek előtt Vlagyimir Mokaljov, a városi pártbizottság titkára megköszönve a jelenlevőknek, hogy eljöttek, kijelentette: az ökológiai feladatok megoldására a város 500 millió rubelt kapott, ami lehetővé teszi, hogy a közeljövőben több mint a felére csökkentsék. a légszennyezést. A jó hangulatú felvonulás is bizonyította, a város lakói összefognak a közös ügy érdekében. Végezetül Kemerovo ' pihenőkörzetébe vonultak, ahol facsemetéket ültettek. Ezzel is bizonyították, készek harcolni a szibériai Tom folyó partján elterülő tajgával övezett szülővárosuk, megye- székhely tisztaságáért. Mindenkinek kötelessége vigyázni arra, hogy ezt a szépséget megőrizzék. Lollobrigida: a fényképezés az életem Első híres fotóalbumát 1971-ben adták: az „Italia mia” (Az én Itáliám) Lollobrigida szemével, nagyon is személyes szemszögből láttatja Olaszországot. Annak idején szabályszerű álöltözeteket kellett viselnie, amikor gépével bejárta az országot: különben lépten-nyomon felismerték volna. Ma is azt vallja, hogy az „Italia mia” döntő szakasz volt életében: „Tudtam, hogy fontos lesz, de amikor igazán hozzáláttam és valóban éreztem, milyen komoly dolog a fényképezés, akkor élet és halál kérdése lett — mint az első szerelem”. A fényképezést azóta sem hagyta abba. Házának alagsorában jól felszerelt műterme van. Egymás után kapta a megbízatásokat, reklámfotókat is készített, és színes albumban mutatta be a Fülöp-szigetek életét. Legfrissebb terve: kiadni az elmúlt tíz év válogatott képeit „Ártatlanság” címmel. Az egész világon készült felvételek a gyerekek és állatok kapcsolatáról szólnak: Lollobrigida tulajdonképpen különféle fotókat másolt egymásra, s így alakult ki egy vidám, képzeletbeli, meseszerű játszótér, gyerekekkel, állatokkal. Az egyiken gyerekek lovagolnak egy zsiráf nyakán — egymás alatt, szép sorjában. A másikon egy kisfiú és egy leopárd öltögeti egymásra szemtelenül a nyelvét. A harmadikon a rózsaszínű tollú flamingóra pattan egy rózsaszín napernyőt pergető-forgató kislány. A könyvből származó jövedelmet Lollobrigida jótékony célra adja. Lollobrigida egy Rómához közeli kisváros, Subia- co bútorasztalosa négy lányának egyike. Maró CosBöriönshaw Cicciolina, azazhogy onorevole Ilona Staller — Iaz olasz parlament képviselője — látogatást tett a híres-hírhedt római börtönben. A Rebibbia lakóit, /mint közvetlenül érintetteket tájékoztatta arról a törvényjavaslatról, pie- lyet a T. Ház elé kíván terjeszteni■ A La Re- pubblica szerint az elítéltek élénk érdeklődéssel fogadták mind a honanyát, mind a javaslatot Cicciolina — akit egyébként impresz- száriója is elkísért, s ez némiképpen reklám- jellegűvé tette a misz- sziót — közölte, hogy a rácsok mögötti szexuális élet engedélyezéséért száll harcba. Tűrhetetlen. hogy a magányosságra kényszerí- tett elitéltek nélkülözzék a maguk Cicciolí- nájának kedvességét” — nyilatkozta aí börtönvizit 'során. A római újság szerint, bár az elítélteket felajzotta a nagy lehetőség, amit Husika törvénytervezet formájában felvázolt előttük: a feleségek, illetve a szeretők felügyelet nélküli zárkalátogatása, a különnemű \elítéltek közös sétáinak bevezetése stb.. ám, nyilván az olasz törvényhozás körülményeskedésére gondolva azt javasolták, hogy ha már itt van, vetkőzzön le. Cicciolina megígérte, hogy erre a bemutatóra engedélyt szerez az igazságügy-minisztertől és visszatér. A rehabilitált cowboy William Cody, azazhogy ismertebb nevén Buffalo Bili, a hajdani csordáslegény ismét nemzeti hős. Az amerikai hadsereg 72 évi kiközösítés után, visz- szaadta kitüntetését. Az ligy előzménye úgyszólván történelmi. Hősünk 1872- ben egy lovascsapat élén elszánt harcokat vívott az indiánokkal. Nem lévén akkortájt olyan mozgalom, amely pártfogásba vette volna a „rézbörüeket”, elismerték a vitézség bizonyítékait. Nevezetesen azt, hogy William Cody személyesen is megölt két indiánt, és több lovat zsákmányolt. Amiért is a Kongresszus a mellére tűzte az aranyérmet. Amit aztán 1917-ben visszavontak, arra hivatkozva, hogy ez rsak katonáknak adható. ta filmrendező 1946-ban, egy római üteán „fordult meg utána” — máris beindult egy filmkarrier. Akkoriban Lollobrigida festészetet és éneket tanul. Éppen képzőművészeti hajlamai miatt vonzódott a fotózáshoz. Mostanában megint készít különleges rajzeszközeivel portrékat is. Készített magáról önarcképet is: ez római házának falán lóg. Itt él együtt Lollobrigida 31 éves fiával, Milkóval — és a kertben 600 egzotikus madárral. Férjétől, a jugoszláv származású Milko Skofictól 1969-ben elvált — azóta sem ment férjhez. Lollobrigida az elmúlt 15 évben rendszertelenül játszott: szerepelt amerikai televízióssorozatban és készült egy színpadi szerepre is a Broadway-n, de a darab producerének halála miatt elmaradt a bemutató. „Nem arról van szó, hogy már nem játszom — de egyre nehezebben fogadok el új szerepeket, mert nem akarok egyszerűen még egy újabb filmet csinálni — ha már csinálok valamit, az jó film legyen” — mondja.
