Nógrád, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-15 / 191. szám

2 NOGRAD 1989. AUGUSZTUS 15., KEDD NSZK-vízumkorkép Hol nyújthatjuk be igényünket és hol vehetjük át a vízumot? Kaotikus helyzet alakult ki hétfőn az NSZK budapesti képviseletének háza táján, miután a bonni külügyminiszté­rium döntése nyomán ideiglenesen felfüggesztették az ügyfélfogadást. Sok magyar állampolgár hiába kopogta­tott az NSZK Nógrádi utcai konzulátusának kapuján, hogy a már az elmúlt héten kérelmezett vízumát átvegye. Az NSZK-ba készülő magyar turisták zavarát fokozta, bogy a déli órákig gyakorlatilag felvilágosítást sem kaptak a ví­zumkiadás átmenti rendjéről. Kadar János életútja képekben A helyzet a kora dél­utáni órákra tisztázódott: a követség munkatársai rend­hagyó módon, a közeli Lékai térre települtek ki Volskswagen kisbuszukkal, s a magyar turisták ott ve­hették át a kész vízumokat. Keddtől azonban már meg­szűnik a „rögtönzött konzu­látus”, s a még át nem vett vízumokat az IBUSZ Ta­nács körúti főirodájában vehetik kézhez. Az MTI munkatársának kérdésére, Sándor György, az utazási iroda vízumosztályának ve­zetője elmondta, hogy több mint ezer vízum vár még gazdára. Azok számára, akik az elkövetkezendő napokban választják úti­célul az NSZK-t, fontos tudnivaló, hogy vízumkérel­meiket — a nagykövetség sajtóosztályának tájékoz­tatása szerint — öt utazá­si irodában, a Budapest Touristnál, a Cooptourist- nál, az Expressznél, az Nagyon nehéz helyzetbe kerültek azok az Ausztriá­ban élő magyar és lengyel menekültek, akiktől meg­vonták az állami ellátást — állapítja meg a Kurier cí­mű bécsi lap hétfői számá­ban. Mint Franz Löschnak oszrák belügyminiszter a Kuriernak elmondta, július­ban 1500 magyarnak, augusztusban pedig 2300 lengyelnek kellett elhagy­nia az ausztriai menekülttá­borokat, s azóta gondoskod­niuk kell magukról. A táborokból távozó ma­gyarok és lengyelek kény­telenek „feketemunkával” beérni, s ennek minden anyagi és esetleges jogi kö­vetkezményét vállalni, mert nem kapnak munkavállalási engedélyt — írja a Kurier. Munkavállalási engedélyt csak akkor kaphatnának, ha lenne tartózkodási engedé­lyük, amelyet viszont csak Az észtországi feszült hely­zet megoldásáról a hét vé­gén Moszkvában tárgyaltak az észt vezetők. Az észt párt első titkára, a kor­mányfő és a parlament el­nöke megbeszéléseiről azon­ban mindeddig nem közöl­tek részleteket — mondot­ta az MTI moszkvai irodá­jának hétfőn a tallinni rá­dió munkatársa. A közlés szerint vasárnap este Tal- linnba érkezett az SZKP KB különmegbízottja is, aki feltehetőleg tárgyalásokat kezd a sztrájkolok képvi­selőivel. Észtországban időközben — becslések szerint — leg-' alább 40-re emelkedett a sztrájkoló üzemek száma, s összesen mintegy 25 ezer fő vesz részt a munkabe­szüntetésekben. Több üzem­ben csupán részlegesek a IBUSZ-nál, és a Volántou- ristnál, nyújthatják be. Az IBUSZ tájékoztatása szerint az ügyintézés elő­reláthatólag 10 napot vesz igénybe, ezért felhívják a figyelmet, arra, hogy az utazók időben nyújtsák be kérelmeiket; az NSZK-ba szóló vízum egyébként há­rom hónapig érvényes. Értesülések szerint a lelassult, némileg körül­ményes ügyintézés oka, hogy a budapesti képvise­let munkatársaira jelen­tős többletterheket ró az érvényes úti okmányok nélkül az NSZK-ba utazni szándékozó NDK állam­polgárok sorsának rendezé­se. (Bonni források szerint a budapesti külképviseleten már több mint 180 NDK állampolgár tartózkodik.) Nem kis problémát okoz az sem, hogy a Nógrádi ut­cai konzulátus épülete előtt tábori körülmények alakultak ki. Az MTI hely­munkahely és lakás megléte esetén adnak. S ezzel az ör­dögi kör bezárult. Az osztrák szociális mi­nisztérium hajlandó lenne munkahelyek szerzésével se­gíteni az utcára került ma­gyaroknak és lengyeleknek — állítja a-minisztérium il­letékese a Kurierban —, de a belügyminisztériumtól nem kapják meg a kellő infor­mációkat, hogy kiknek se­gítsenek. Az osztrák zöldek, akik az utóbbi időben több nyilatkozatban hívták fel a figyelmet az osztrák állami ellátásból elbocsátott ma­gyarok és lengyelek helyzeté­re, a probléma megoldása érdekében augusztu* végé­re tanácskozást hívtak ösz- sze, a belügy és a szociális miniszter, valamint az ENSZ menekültügyi főbiztossága képviselőjének részvételé­vel. munkabeszüntetések, a dol­gozók jó része — köztük orosz nemzetiségűek is — folytatják a munkát. A/ észt népfront szóvivője te­lefonon úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a munka- beszüntetések nem okoznak különösebb gondokat Észt­országban, minthogy a sztrájkoló vállalatok orszá­gos jelentőségűek, vagyis nem közvetlenül az észt népgazdaság számára ter­melnek., Az észt népfront képvi­selője utalt arra, hogy a/ észtországi orosz anyanyel­vűek egyik vezéralakja. Kogan népi küldött legutób­bi beszédeiben nyíltan tá­madta Gorbacsovot, mond­ván: káoszba sodorja az or­szágot és a mostani konflik­tusban az észteket támo­gatja. színen járt munkatársának becslése szerint több mint száz NDK állampolgár vár bebocsáttatásra, többen kö­zülük családostól. Az áldatlan helyzet fel­keltette a Magyar Vörös- kereszt figyelmét is, s hét­főn déltájban frissítőket, szendvicseket osztottak szét a már hosszú ideje várako­zók között. Sztuchlik Re­zső, a Vöröskereszt kül­ügyi osztályának vezetője az MTI érdeklődésére el­mondta, hogy gyűjtést ugyan nem rendeznek az NDK állampolgárok meg­segítésére, saját forrásaik­ból azonban továbbra is, naponta legalább egyszer ételt-italt visznek a hely­színre. Az ellátást azonban előreláthatólag nem bővítik, mert az erre a célra ren­delkezésre álló mintegy 2—4 millió forintból nem telik többre. A pénzt egyéb­ként olyan befizetésekből kü­lönítették el, amelyek fel­adói korábban nem jelöl­ték meg hozzájárulásuk fel- használásának célját. Ez az összeg tehát nem terheli sem a romániai menekültek sem az örmény föld rengéskárosultak megsegí­tésére elkülönített alapot. Ortega amnesztiát hirdetett Daniel Ortega nicaraguai elnök vasárnap bejelentet­te, hogy kormánya rövide­sen több száz politikai fog­lyot bocsát szabadon. A TASZSZ szovjet hírügynök­ség szerint ezernél is több fogolyról van szó. A nicara­guai vezető or&ágával szo­lidaritást vállaló amerikai­ak egy csoportja előtt be­szélt. Nicaragua egyre több, a februári közép-amerikai csúcsértekezleten vállalt kötelezettségének tesz eleget, így a politikai foglyok sza­badon engedése is ebbe a sorba illik. Ortega szerint még 1600 politikai élítélt van börtönben. Márciusban egyébként közel kétezer el­ítéltet már elengedtek. Ortega megismételte azt az utóbbi időben hangozta­tott managuai álláspontot, hogy az Egyesült Államok­nak anyagilag is hozzá kell járulnia a kontrák hazatele­pítésének költségeihez. „Természetvédelmi kör­zetté” nyilvánítják Cserno­bil környékét, ahol a radio­aktív sugárzás növény- és állatvilágra gyakorolt hatá­sát tanulmányozhatják a tu­dósok — adta hírül hétfőn a TASZSZ hírügynökség. A belorusz hatóságok rendele­té szerint három körzetet jelölnek ki erre a célra, olyan területeket, ahonnan a katasztrófa után kitelepítet­ték a lakosságot. A térségben végzett eddi­gi kutatások szerint a su­gárzás nyomán a növényvi­lág fejlődése némileg át­alakult: a tűlevelű fák a normálisnál mintegy tízszer- te nagyobb leveleket növesz­tettek. A vizekben és a ha­lak testében továbbra is magas sugárzási szintet mér­lek. A rágcsálók — bár né­Ifjúsági politikai egyeztető tárgyalások A DEMISZ, az Értelmiségi Fiatalok Szövetsége, a Ha­zafias Népfront Ifjúsági Bi­zottsága, a Szociáldemokra­ta Ifjúsági Mozgalom, az Üj Nemzedék, valamint megfigylőként az Ifjúsági Demokrata Fórum hétfőn tartott megbeszélésükön el­határozták, hogy kölcsönös érdeklődésre számottartó, az ifjúságot érintő — té­mákban folyamatos politi­kai egyeztető tárgyalásokat tartanak. A következő idő­szakban napirendre tűzik az ifjúsági szerveződések költségvetési támogatásá­nak elveit, az ifjúsági léte­sítmények társadalmasítá­sának kérdéseit, valamint a választójogi törvény el­veit. A résztvevők felkérik a MISZOT elnökét, hogy közvetítsen a tárgyalások során, valamint a MISZOT- irodát, hogy gondoskodjék a technikai feltételekről. Felhívják a többi politikai ifjúsági szerveződést, hogy vegyenek részt a tárgyalá­sokon, s e szándékukat je­lezzék a MISZOT-irodán. (MTI) Országos találhozóra készülnek a városvédők Országos találkozót tart augusztus 24—26. között Pé­csett a város-község védő és szépítő egyesületek szö­vetsége — jelentették be a szervezet képviselői hétfői sajtótájékoztatójukon a Ha­zafias Népfront székházéban. A konferencia helyszínéül szolgáló Pollack Mihály Fő­iskolán kilenc szekcióban cserélik majd ki tapasztala­taikat a 150 tagegyesületet tömörítő szövetség képvi­selői. Az előzetes jelentke­zések alapján legnagyobb érdeklődés a szépítő és kör­nyezetvédelmi, valamint a helytörténeti szekció iránt mutatkozott. A tájékoztatón elhangzott : a plenáris és a szekcióülé­sek mellett a résztvevők megismerkednek a nagy múltú Pécs városával és mű­emlékekben gazdag környé­kével. Egyúttal a helyszí­nen szerezhetnek tapasztala­tokat arról, miként sikerült Pécs történelmi épület- együtteseinek rehabilitáció­ja. Az országos találkozó­ra várják többek közt a nyugat-európai városvédő szervezet, az Europa Nostra elnökét, Henri J. de Kos­iért. Ugyancsak a találkozó vendégei lesznek az illeté­kes minisztériumi tárcák képviselői, valamint Pécs finnországi, ausztriai és NSZK-beli testvérvárosai­nak delegációi. hiányukban genetikai eltéré­seket is észleltek — alapve­tően nem mutatnak állapot- és viselkedésbeli változáso­kat. Az emlősök — vaddisz­nók, rókák, nyulak — eseté­ben sem észleltek a normá­listól eltérő viselkedést, bár ők mutatták a legnagyobb sugárzási értékeket. A csernobili atomerőmű 1986. április 26-i katasztró­fájának közvetlen következ­ményeként 31 ember vesztet­te életét, összesen 130 ezer embert kellett kitelepíteni. A tudósok szerint azonban most, három évvel a bal­eset után — figyelembe vé­ve a sugárzási értékeket — további 106 ezer, míg a be­lorusz hatóságok szerint 11 ezer embert kellene evaku­álni. „Kádár János 1912—1989”. címmel az MSZMP alapító tagjának, a párt több mint három évtizeden át volt el­ső számú vezetőjének, egy­kori elnökének életét be­mutató, képes albumot je­lentet meg e hét közepén a Kossuth Könyvkiadó. A be­vezető életrajzi ismertetést követően számos fekete-fe­hér és színes fotó idézi fel Kádár János életútját, kö­zöttük néhány olyan felvé­tel a háború előtti évekből, amelyeket eddig ritkán vagy egyáltalán nem látha­tott a közönség. A külföldi és a hazai személyiségek­kel való emlékezetes talál­Dr. Csehák Judit egészség- ügyi és szociális miniszter vasárnap ötnapos látogatás­ra Izraelbe érkezett. Mint az izraeli ITIM hírügynök­ség telefonon közölte az MTI-vel, Csehák Judit a Tel Aviv-i Ben Gurion repülő­téren adott nyilatkozatában azt mondta, hogy látogatása minden bizonnyal hozzájárul a két ország kapcsolatainak erősítéséhez még a hivatalos diplomáciai kapcsolatok fel­vétele előtt. Ez utóbbi vár­ható időpontjáról nem nyi­latkozott. Vendéglátója, Jakov Cur izraeli egészségügyi minisz­ter kijelentette, hogy várha­tóan megállapodásra jutnak több, előzetesen egyeztetett együttműködési témában, egyebek között az orvosok kölcsönös látogatásainak, tanulmányútjainak előmoz­dításában. Tudomása sze­(Folytatás az I. oldalról.) egyszer a termelők, másszor a vásárlók „szorításában” végzik munkájukat. Holott az árakat nem a szövetkezet szabja meg. azok tőlük füg­getlenül alakulnak. Az áfész ugyanis mindössze közvetíti az árut. Visszatérve a szúrós nö­vényre, a málnára: ez év­ben a tavalyinál kisebb volt a zűrzavar a területükön, bár arrafelé is magas volt a terméshozam. A homoktere- nvei hütőház segített azál­tal, hogy nagyobb mennyi­ségű málnát vásárolt fel. Rátérve a természet „ado­mányaira”, a szakembertől megtudtuk: a környékbeli csigázók 246 mázsa éticsigát gyűjtöttek össze, s több mint egymillió forint bevé­telhez jutottak. Ugyanennyi pénzt tehettek zsebre a va­don élő gyógynövények gyűjtői. Reneszánszát éli a foglalatosság, s a természe­tes medicinák közül most az orbáncfű, a somkóró, a me­zei zsurló és a fekete árva- csalán a sláger. A ribizlitermelők úgyszin­tén megtalálták a számítá­sukat. Amíg a múlt évben csak 25—30 forintot kaptak a bogyós gyümölcs kilójáért, addig az idén a 65—80 fo­rintot is megadták a fel­vásárlók. Ezzel szemben lapos ma­rad az uborkatermesztők bukszája. Alacsony a ter­més. s az áfészhez a tavalyi mennyiségnek csak a 7 százaléka „futott be”. Áttérve az állatok felvá­sárlására, Velenczei Ferenc­kozások pillanatait megörö­kítő albumban számos idézet olvasható Kádár Já­nos beszédeiből. A kötet tartalmazza az MSZMP Központi Bizottságának 1989. május 8-ai levelét, amely­ben mentesíti Kádár Já­nost az MSZMP elnöki tisztéből és a központi bi­zottsági tagságából adódó terhek alól, illetve Kádár János válaszlevelét. Az al­bum a temetés képsoraival zárul, s közli a ravatalnál, valamint a Mező Imre úti temetőben elhangzott gyász­beszédeket. rint a magyarokat elsősor­ban a légúti megbetegedé­sekben szenvedő gyermekek izraeli kezelési módszerei érdeklik. Szó van arról is, hogy izraeli orvostanhallga­tók magyar egyetemeken ta­nulhatnának három évig, és ezt Izraelben beszámítanák a diploma megszerzéséhez. Csehák Judit tanulmá­nyozza Izraelben az ottani orvosképzést, ellátogat a magas szintű, egyebek közt orvosbiológiai kutatásokkal is foglalkozó Weizmann in­tézetbe, fölkeresi a Holt­tenger partján, a Naan Ki- bucban működő geriátriái központot és tiszteleg a má­sodik világháború áldozatai­nak emléket állító Jad Va- sém múzeumban is Jeru­zsálemben — közölte az izraeli hírügynökség az MTI- vel hétfőn. tői megtudtuk: erőteljesen csökken a háztáji sertésál­lomány, mert a jelenlegi ár nem ösztönzi a tenyésztőket. Tavaly 4200 hízott sertést vett át a szövetkezet, de az idén ennél kisebb lesz az ez irányú forgalma­Ugyanakkor növekszik a körzetben a kedv a szárnya­sok tartására. Év elején 81 ezer napos csibét, 4 ezer kiskacsát és 5200 kislibát vá­sároltak a tenyésztők az áfésztől. Nyúlbói kevesebbet vásá­roltak fel az állatbarátoktól, mint egy évvel ezelőtt, az azonban nem jelenti a te­nyésztési ambíció visszaesé­sét- Mindössze arról van szó, hogy megjelent a kon­kurencia, gyarapodott a fel­vásárlók száma. Hasonló a helyzet a méz értékesítésével. Az ellenlá­bas átvevők főleg a jó minő­ségű akácméz iránt érdek­lődnek. Manapság kevés és drá­ga a tojás. Tavaly az ala­csony ár miatt a tenyésztők levágták az „arany tojást tojó” tyúkok jelentős ré­szét, s ennek tudható be a kínálat hiánya. Gondot okoz a tápellátás, mert a helyi keverőüzem nagyon keveset tud adni az áfésznek. A szükség vi­szont törvényt bont, mu­száj a távolabbi keverőüze­mekből beszerezni a nélkü­lözhetetlen tápot. Végezetül a szakember elmondta: az első fél évben 27 millió forint értékben közvetített árut a szövetke­zet. Az éves terv egyébként 51,8 millió forint.. (MTI) Ausztria: magyar, lengyel menekültek Nagyon nehéz helyzetbe kerültek Feszült helyzet r Észtországban // Csernobil környéke — természetvédelmi terület (MTI) Csehák Judit Izraelben Egészségügyi kérdések a tágyalások középpontjában Mit mutat az áfészes mérleg?

Next

/
Oldalképek
Tartalom