Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-01 / 153. szám

Bódi Tóth Elemér: Cédulák Kyáziföld lakói Kaptam egy levelet, amiben a többi között ez üllt: „Ami a lényeg: soha semmi reális (köznapi) élmény en­gem annyira jel nem kavart, meg nem rendített, ' mint egy (magyar) vers, vagy akár csak egyetlen verssor. Vagy pl. egy nem magyar, sikeresen magyarítva: ,ltt nyugszunk. Vándor, vidd hírül a spártaiaknak, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza." Ez bizony perverzió, de ily módon lehet hinterlandhoz jutni — egyéb módok mellett — Kvázijöldön.” Sajnos, a levelet költő írta. Egyik mottóként Weöres Sándor verssorait idézi: Közlöm önnel, hogy egyetértek, mi tényleg .Kvázijöld la­kúi vagyunk. Azért ez sem kis teljesítmény, gondolja csak meg. Ki olvas máma verset? „Hej de messze majomország, ott terem a majomkenyér...” Kedves uram! Halál a Anci elmesélte férje ha­lálát. Hegyi szanatórium­ban pihentek. Délben még kiabált Zolinak, ha jön, hozzon le valamit a szobá­ból. Két sebész volt még velük az egyetemről, ök is vizsgálgatták. de csak nem szűnt a fájdalma, egyszer csak vért köpött. Mentő a közeli kisváros­ba. nagyobb klinikára már nem szállíthatták. A város* A finom Évekkel ezelőtt jártam utoljára Egerben. A zsú­folt Dobos cukrászdában hegyen ka kórházában mégis ope­rálták, félméteres bélelhalást állapítottak meg. Másnap reggel bement a kórház­ba- A folyosón találkozott a fönővérrel. Kérdezte, hogy van a férje. — Ki az? Mondta. Ja, az meghalt — ve­tette oda foghegyről. Kár a szóért. műélvező süteményt ettem és kávéz­tam. A minaret — akkor láttam először ■— kicsi, ko­pott és szürke volt- A vár nagy halom kőrakás. Volt időm, belépőt vettem a vár­múzeumba- Képtár, gótikus palota, kazamatáik. A kép­tárban Barabás Miklós képe, Székely Bertalantól az Egri nők című híres magyar történelmi fest­mény vázlata, Mednyánszky László Vízparti táj hóol­vadáskor című képe, Mé­szöly Géza megkapó Víz­parti tája, néhány olasz akvarell. Amikor átmentem a Mát­rán, az erdő éppen őszi vet- kőzését tartotta, mint va­lami enyhén erotikus és ki­csit halál illatú ünnepet. A fatörzsek között, mint erős, hideg fényű villanyégő fu­tott velem a nap. Kozmi­kus távlat lengte be az egészet. Szinte kívülről lát­tam a hegyi utat és maga­mat­Ezt a nagy halom román, gótikus, reneszánsz és ba­rokk kövekből álló vártör­meléket nagyon is eleven, feszes testű diáklányok lep­ték el. Történelemórát tartottak nekik a kövek kö­zött. Lám, az egyik bumfordi, barokkfenekű lány maga is egy kis stílustörténet, míg a stílus e tájon meg­szokott provinciális bája sem hiányzik belőle, a ti­zennyolcadik századból. Amerikai álom Almomban egy amerikai kisvárosban járok. A város zsúfolt. Egy földszintes ház tűzfalán fura írás; Diák­barokk. Viszont a stílusnak semmi nyoma, a ház in­kább barakkra hasonlít. Az utcákon pedig kintorná­sok járkálnak- Autók he­lyett kintornák gurulnak a házak között. Ez mitől Amerika? AZ OLASZ DESIGN Kiállítás a Budapest Galériában Szerencsétlennek tűnik a design hazai térhódítása. Már a fogalom jelentéstar­talmának átültetése is gon­dot okoz. Legkézenfek­vőbb volt annak idején egy­szerűen formatervezésnek fordítani a szót. S ezzel megpecsételődött a design sorsa. Pedig ez a fogalom Karosszék, tervező: Giotto Stoppino, gyártja: Kossi di Albizzate S. p. A­eredetileg — s világvi­szonylatban ma is — a mű­szaki és művészeti tervezés egészét magában foglalja: az ötlettől a megvalósulásig, mi több, a fogyasztó véle­ményéig. Nem véletlen, hogy a Budapest Galéria Olasz de­sign című kiállításának megnyitója kapcsán éppen ezek a gondolatok foglal­koztatták a szakmát. Mi­lyen is az ipari formater­vezés avagy a formaterve­zés ipara hazánkban? Ha az olaszokéval vetjük ösz- sze, a kép meglehetősen le­hangoló. Nálunk az ipar s a tervező kölcsönös fenn­tartással viseltetnek egy­mással szemben- S a leglé- nvegesebb: nem illeszkedik bele mindennapjaink vilá­gába. Adolfo Guzzini és Corra* do Aroldi, a milánói Olasz Formatervezési Szövetség tagjai szerint korunkban a design nem csupán gazda­sági, művészeti politikai kérdés, megjelenése valósá­gos, kulturális forradal­mat jelentett. ~Az olaszok ezt az elsők között ismer­ték fel. Formatervezésük­re az egész világon úgy te­kintenek, mint példamutató sikerre. Minőség, tartósság, használhatóság, esztétikum, szolgáltatás jellemzi ma­gas színvonalon. Mindebből ízletítőt kaphatunk a kiál­lításon. Arra látunk példát, miként alakíthatja át éle­tünket, miként szolgálhat mindannyiunkat e terve­zési szemlélet. A lakberen­dezéstől a háztartás esz­közrendszeréig mindlenre találunk példát- (A bemu­tatkozást természetesen megkötötték a lehetőségek. Így aztán apróbb, ám án- nál jellemzőbb tárgyakat állítottak ki.) Mi az, ami a mindenna­pi szemlélőt legelőször megragadja? A tárgyak Kávéfőző, tervező: Studio Originel GRS -gyártó: Ran- cilio S. p. A. Ventillátorok, tervező és gyártó F. Trabucco és M. Vecchi­nem mindennapi esztétiku­ma. A székek, az asztalok, a háztartás tárgyai a szem­nek tetszősek. Mindegyi­ket nagyipari módon állít­ják elő, kiváló minőség­ben, a mindennapok számá­ra. Tehát nem méregdrága egyedi termékek, hanem el­érhető árú, használati esz­közök. A kiállításon kicsiben tet­ten érhető az olasz design filozófiája is. Sajátossága visszanyúlik az ókori mű­vészeti felfogás világába- Az olasz szépségideál ugyan­is mindig az emberi har­móniát állította a közép­pontjába. Eszménye a ki­egyensúlyozottság, az ará­nyosság. Nos, a legmoder­nebb ipari-technikai-mű- vészeti gondolkodásmódot is meghatározza mindez. Eszményképe az emberi szépség, amelyet átvetít a tárgyak tervezésébe. Mert tudja jól: ezek között a tár­gyak között élni boldog­ság. I Erdőst Katalin Antal Károly sírjánál Kányádi Sándor úgyszól­ván ismeretlen epigrammá­ja éppen ide illik, a szécsé- nyi temető friss sírgödre mellé. Ez a két sor s benne az egy érzés! Antal Károly­ról is szól és vall töret­len becsülettel-helytállással mindazokról, akik soha sem­milyen körülmények között nem lesznek hűtlenek szü­lőföldjükhöz, hazájukhoz. „Minden más táj óceán — ez. ez itt a Föld nekem. . Nógrád és nem csupán e szép „görbeország” hegyes völgves vidékének, a Cser­hátnak népe ismeri Antal Károlyt. Neve jól cseng azokban a körökben, ahol nem az anyagiak, hanem a szellemiek nyomán van rang­ja az embernek. Jól cseng, s biztosan ott, ahol táj és nép iránt örökre elkötele­zettek élnek vagy találkoz­nak — Szécsényben, Salgó­tarjánban, Budapesten, Óbu­dán, Balassagyarmaton és Losoncon, Füleken és fent a jó öreg Besztercén — min­denütt, ahol helytörténészek, honismereti kutatók, mai Pintér Sándorok élnek és ta­lálkoznak. De inkább így — ahol e népes, de kellően so­ha nem dicsért, becsült, ön­magát égető raj; a kutatók csapata egyénenként dolgo­zik. Ilyen műhely volt Szécsény, s marad is éppen az ő pél­dás élete nyomán továbbra is. A megyei honismereti mozgalom bölcsője, ahol Antal Károly — aki lehe­tett másként becsült üzemi, szövetkezeti ember, sokunk­nak történész volt minden­kor — társaival együtt már a hatvanas években honis- mereti'helytörténészi egye­sületet alkotott. Ahol jó tíz éve országosan emlegetett múzeumbaráti kör működik, ahol ma és a jövőben is él­nek majd sokat aposztro­fált „lelkes lokálpatrióták”. Ahol igazi mecénások tet­tek a közismeretért, s még többen az önismeretért, a hely és a környék történel­méért. Ahol szerencsésen mindig voltak kiváló-jó muzeológusok, ahol Rákóczi szellemét őrzik, ahol Pintér Sándor tudós, ügyvéd, kuta­tó máig utat mutat a fiata­labbaknak, a jövő kutatói­nak. . . Szécsény szerencsés város! És egészséges, kevés­sé megosztott, városképe rendezett, legújabb alkotása a kollégium épületsarka jel- képszerűen-derűsen mutat­ja magát, miként egy új vá­rostorony. Hát érthető talán mindnyájunknak, akik nem szécsényiek vagyunk, de ide mindig szívesen jövünk, ha­csak nem, mint most is, szomorú kötelességből — miért ragaszkodott Antal Károly haláláig ehhez a vá­roshoz és a Cserháthoz. Minden más táj, pesti zaj és silány gőg bárhol a vi­lágban óceán volt neki is. Járhatatlan, kutathatatlan, érthetetlen... Ez, ez a Föld nekünk. Hosszas betegeskedés, de szinte „csodaszámba” menő továbbélés után családja, fiai, felesége munkatársa (életben, kutatásban, küz­delmekben) körében csen­desen elhunyt. Délelőtt bo­rús idő volt, kedvetszegő, délutánra kissé kiderült, s négykor, amikor Karcsi bá­tyám végül is elszánta ma­gát és hajóra szállt, hogy kievezzen az idegen vizek­re, a fenti óceánra, már szinte kék volt az ég. Épp­olyan, mint a szép nyári vagy szeles tavaszi délutá­nokon, amikor a szülőföld tájait járta fényképezőgép­pel a táskában, notesszal, irónnal, szemüveggel a zseb­ben a cserháti utakon. Ez a derűs lég fogadta fent, odalent elmaradt az ismerős táj, a kis ház, ami körül nemrégen még beto­nozott fiaival. Jött is And­rás estefelé Alsótoldra, az igazi szülőfölre, ahhoz, ahol őseik nyomán még ez egyet­len jelnőtt Antal a kerami­kus él „apám jól van, be­tonozott is az öreg...” Pe­dig már régen beteg volt, pedig, már lehettek orvosok, akik a fejüket csóválták, hogy élve látják még, mert akkor még dolga volt! Élnie kellett. „Antal Karcsi bácsi” volt mindenkinek, aki maga is a helytörténet, honismeret mezein kereste — nem a dicsőséget, nem a pénzt, nem az érvényesülést — közös múltunk elhalványo­dó nyomait. Nem magának. Mindannyiunknak és főként csak azért, hogy felmutassa — ezek vagyunk, innen jö­vünk, ezt kell tudnunk ön­magunkról, hogy másokat is megértsünk. A honismeret, helytörténet, a kutatás nóg­rádi példaadó embere volt és marad is már örökre an­nak. Pintér Sándor szécsényi tudós ember s ugyancsak nagy kutatóegyéniségtöl, An­tal Károlyhoz, Karcsi bá­tyánkhoz vezet az a boltív, ami alatt az őt becsülök most állnak. De vezet to­vább iá ugyanez a boltív, amit majd tartanunk kell s nekünk illik már ma tovább építeni, feszíteni. A hajszálgyökerek végig éltek benne. A toldi legen­dás vidék, ahol minden görbületnek, dombocskának, kopecnek, ahogy a szlovák mondja, pataknak és völgy­nek, kaszálónak és akácos­nak — hat község határá­nak tudta a nevét. Nevén nevezhette és számtalan sok munkájában meg is tette. Név szerint ismerte a tájat, mint az igazi birtokos, a földet művelő parasztem­ber, aki ismeri a horhoso­kat, lapályokat, irtásokat, mert ő alakított rajtuk a legtöbbet. Egy jó tanár Al- sótoldon, ahol iskolába is járt, egy jó szellemű kor, amelyben volt értéke a tu­dásnak, több mint manap­ság. Egy jó szentiváni jegy­ző, Palásthy, aki mellett dolgozva egy időben meg lehetett tanulni azt is, amit ma újra kéne — hogyan lehet jelemelni az olyan kis helyeket is, mint Cserhát- szentiván. Bokor és Kutasó, a Toldok és Garáb. Éppen ott és éppen Antal Károly útmutatásával, segítségével, helybeli közbenjárásával ta­lálta meg egy ifjú muzeoló­gusnő tavaly a csak írott emlékekben létező híres ga- rábi premontrei monostort és szentélyt a föld alatt! Szécsény a történelmével, hagyományaival, újrafeltá­masztható szellemiségével, Pintér Sándor kutatásaival adta a földet, amit nem hgyhatott el soha. Amit nem hagy el soha. Érdemei szá­mosak. Szerénysége soha nem engedte, hogy valameny- nyit felsoroljuk, hogy di­csérő jelzőkkel feldíszítsük a mérföldkőként álló mun­kákat, amelyekben részt vállalt, s amelyek közül egy, az első ilyen a megyében — éppen a sirkertben áll a be­járatnál! A második világ­háború szécsényi hősi ha­lottainak emlékműve. Az ország még csak holnap kezd hozzá ahhoz a munkához, amit ő és itteni társai már elvégeztek. Könyve elkészült a cser­hátvölgyi községekről. A második kötet kéziratban reánk vár. Halála előtt még látta azt a díszes hollókői lemezalbumot, amelyet jó­barátjának, Acs Irénnek fo­tói díszítenek. Ezzel a kép­pel úszott ki az óceánra. T. Pataki László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom