Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-01 / 153. szám
4 NOGRAD 1989. JÚLIUS 1.. SZOMBAT Visszhang Salgótarján legtragikusabb napja: 1956. december 8-a Idézetek levelekből Olvasóink körében érthetően nagy érdeklődést váltottak ki az 1956. december 8-i salgótarjáni eseményekről szóló elemzések, visszaemlékezések. Az alábbiakban három levélből közlünk részleteket, várva újabb résztvevők és szemtanúk levélbeni, vagy szóbeli jelentkezését- A leveleket tartalmi csorbítás nélkül bocsátjuk közre, rajtuk csupán az elkerülhetetlen stilisztikai kiigazításokat végeztük el. Ebben a kollégiumban hely esték -cl a táborlakókat. Nem üdülő Orosz nyelvi tábor Hevesen Tíz nap alatt egy tanév Dicsérik a nógrádi kiválasztást Teadélután szülőknek Jecsmenik Andor — akit a salgótarjáni Jecsmenik család fekete bárányaként és a nagybátonyi ellenforradalmárok egyik vezéralakjaként tartanak számon — írja többek között a május 31-én közölt Ha a zömök nem lö a zászlósra... című riportunk kapcsán: ..Az a zömök... egy salgói bányász volt. Az információ az akkori megyei kapitányság fogdaőrségére vezényelt rendőreitől származott... Engem december 8-án este a budapesti munkástanács országos értekezletéről hazafelé jövet Zagvvapálfalván tartóztattak le... Ezek után ismertem meg a zömök. inkább dagadt, lusta ...embert Egy kemény bányamunkát végző bányásznak akkora hasa nem lehetett! A rendőrségi logda belső, udvar felőli pincéjében helyeztek el... 8-án, vagy 9-én éjszaka hó esett, és arra ébredtem keserves alvásomból, hogy lejtől derékig enyhén beesett a hó. Szerencsére sofőrbundában tartóztattak le így kibírható volt a hideg. WC- re kéredzkedtem, amikor ez... nyitotta ki a fogda ajtaját. Gyűlölködő szidalmazás közben valakivel a vizeldébe kísértetett. Amikor visszajöttem. a sofőrbundám már rajta volt.' Hangos szóváltás során közölte velem, minek neked a bunda, úgyis meg fogsz fagyni. Végül a szolgálatos rendőr-fogdaparancs- nok rángatta le róla a bundámat, és adta vissza. A rendőrök többsége utálta a pufajkásokat. (Nem csoda, a parancsnokuk, Szabó Gábor is le lett tartóztatva.) Később a fogda főutca felőli részébe helyeztek, az őrszobához közeli, második fogdába. Egy alkalommal a tőlem balra eső, első fogdából valaki WC-re kéredz- kedett. A zömök bányász is szolgálatban volt. O nyitotta ki a fogda ajtaját, és részegen szidni kezdte Pálinkás őrnagyot: Megfogsz dögleni slb. kifejezést használva. Pálinkás felháborodottan kikérte magának e viselkedést. A közbeavatkozó rendőr-fogdaparancsnok, Pista bácsinak szólítva, csi- títani próbálta sikertelenül. Egy segítségül hívott nyomozótisztet a zömök Pista bácsi, melegebb éghajlatra küldve, letaknyosozott, hogy sehol sem voltál, amikor már én... Végül... lefegyverezték, a kisebb hordónyi hasán cipelt, dobtáras géppisztolyától megfosztva, az őrszobában lefektették... Ma már, 33 év után mindenki előtt világos, hogy a Pista bácsik, a Mrázik Jánosok... azért féltek a változástól, az emberi értelemben vett rendtől, amelyben minden embernek, a kommunistáknak is helye van, de nincs helye az erkölcstelen karrieristáknak és a dogmás őrülteknek, akik saját pártjuk tagjait, vezetőit képesek koncepciós perek során bebörtönözni, sőt kivégezni... Tehát a zömök Pista bácsik a demagóg sztálini politika, saját butaságuk és aljasságuk erkölcsi és szellemi áldozatai voltak. A sokat nélkülöző, szenvedő nép pedig a sztálini politikán át a Pista bácsik korlátolt értelmi képességének az áldozatává vált.” Mező Sándor salgótarjáni olvasónk így ír: A lap április 15-i számában közöltek egy dokumentumnak szánt írást az 1956. december 8-i eseményekről. A két összeállító személy... igen szegényesen állította össze és indokolta meg a dolgok menetét. Az egész általuk írt szöveg, akár 32 évvel ezelőtt is megjelenhetett volna, hiszen egész tartalma olyan valótlanságokat tartalmaz, amely nem állja meg a helyét... Nem igaz: „...a karhatalom vezetőinek . túlzott — csaknem ellenőrzés nélküli önállóságát eredményezte.” Kérdésem: Akkor miért adott fegyvert kezébe a megyei pártbizottság ennek az állandó ittas társaságnak? Jakab Sándor megmondhatná... azokat a fegyvereket, köztük géppuskát is... a megyei kiegészítő parancsnokságra adták le az addig fegyverrel rendelkező csoportok, egyes személyek, köztük volt nemzetőrök is. Ezeket a fegyvereket a nyolcadika előtti egyik éjjel a megyei kiegészítő parancsnokságról a megyei pártbizottságra vitték... Azt nem hallottam azóta soha, hogy fegyvert loptak volna a megyei párt- bizottságról, de nyolcadikén a megyei tanács ablakából pontosan egy ugyanolyan, felül dobtáras géppuska ontotta a tüzet, mint amilyent a megyei pártbizottságra vittek. Tizenegy órakor vonultak a megyei tanács elé, hogy azt megvédjék, kordont vontak előtte, dobtáras géppisztolyukat a hátukon tartották — olvashatjuk az összeállításban. Egyáltalán nem tudom elképzelni, honnan szereztek most erre doku- mentokat, hiszen a 32 évvel ezelőtti „párthatalom” is másképpen ismerte ezt el. A valóság viszont: a pufaj- kások már jóval 11 óra előtt a megyei tanácson voltak, és a pártbizottság utasítására a megyei munkástanácsot kellett volna feloszlatniuk, illetve letartóztatniuk, mielőtt még a tömeg a megyei rendőrkapitányság elé ér. A megyei tanács épületébe a hátsó ajtón mentek fel, ahonnan az árut hordják fel a büfébe. Nem vontak kordont az épület előtt, hanem az épület folyosóján belül és az épület két végénél, a bokrok takarásában, előretartott géppisztolyokkal helyezkedtek’'el. „Kisebb csoportjuk a Rákóczi iskola padlásán” volt. Egy szó sem igaz, mert annak padlásán senki nem volt, és így onnan nem is dördülhettek el az első lövések. A karhatalmisták megijedtek egy dörrenésre, melyet a Ferencz István által eldobott kézigránát okozott... A gránát is csak gyakorló volt. Azt, hogy eldobta-e, vagy sem, nem vitathatom, viszont én a Rákóczi úti iskolához közel állva, nem hallottam. Valószínűleg a pufajkások attól ijedtek meg, hogy az oroszok a levegőbe lőttek. Még most is nevet a környezetem azon, hogy a szovjet harckocsi a végén a levegőbe lőtt, és arra hagyták abba a tüzelést. Lehet, hogy utána is lőttek a levegőbe, nem tudom, mert akkor már nem voltam ott... Ennél nevetségesebb az az állítás, hogy a felfegyverzett pufaj- kás egyének megijedtek a teljesen fegyvertelen emberektől... Nem akarom tovább taglalni a „dokumentumokon alapuló” írást, mert kevés benne az igazság, hiszen még az akkori Jakab-féle bizottság is például 83 halottat ismert el a helyszínen. ...Szeretném, ha a teljes igazság derülne ki, .és az is elismerné bűnösségét, aki most egy részeg, többségében züllött bandára hárít mindent. Nem kellene félnie, hiszen mi, ha nem is bocsátunk meg a gyilkosoknak, nem akarunk megtorlást, mert nem vagyunk megtorlók. A szomszédos Szlovákiából érkezett — egyelőre .érthetően névtelen — levél a mindeddig homályban tartott Tpolv-parti kettős gyil- kosságról tájékoztat a szemtanúk elmondása, illetve a korabeli széles körű beszédtéma alapján : ..Abban az időben épült a Széesénykovácsi (pontosabban Koplaló) és Ipolykér közötti útszakasz. Az útépítő munkások arra lettek figyelmesek, hogy Hugyag irányából az országúton egy Volga típusú (?) személyautó közeledik az Ipoly felé. Kissé távolabb az Ipoly- tól leállt, majd két fegyveres és két fegyvertelen férfi szállt ki az autóból. Letérve az országúiról elindultak az Ipolv-parton Szécsényková- csi felé, elöl a két fegyvertelen, utánuk a fegyveresek. Nem mentek messze, valószínű, hogy a nyílt terepet nem találták alkalmasnak az akció lebonyolítására. Megfordultak, és elindultak az ellenkező irányba. Közben az Ipoly jobb partján tartózkodó egyik férfi átkiabált, mire az egyik fegyveres megfenyegette. Elhaladtak az útépítő munkások közelében, s addig mentek nyugati irányban, míg az Ipoly-parti füzesek, de még inkább az Ipoly jobb partján lévő, Puszta-Hugyag néven ismert domb takarásába nem értek. Később rövid géppisztolysorozat hallatszott abból az irányból, amerre eltűntek a munkások látószögéből. Rövidesen ismét feltűnt a két fegyveres, amint visszatértek az autóhoz. Ott, az országúti töltés oldalán papírokat égettek el, mielőtt autóba ültek, majd elhajtottak Hugyag irányába. A széesénykovácsi postakézbesítő, aki az Ipoly jobb partján lévő gyalogúton ment, fedezte fel elsőnek a közvetlenül az Ipoly-parton fekvő két hullát. Akik látták a hullákat, azt mondták, úgy néztek ki, mintha a határon akartak volna átszökni. és menekülés közben lőtték volna le őket.” Hát így végezte be életét az acélgyári fegyveres csoport két tagja: Hadady Rudolf és Hargittai Lajos. Szerkesztette: Sulyok László Ahány nyelvet tudsz, any- nyi ember van — szoktuk mondogatni iskolás gyermekeinknek, akik ezt vagy elhiszik, vagy nem. Általában — széles körű tapasztalat — nem hiszik el, következésképpen igen kevés időt fordítanak az idegen nyelvek tanulására. Csak később kezdik mulasztásaikat bánni, amikor jó sorsuk határainkon túlra is elvezeti őket, és ahhoz, hogy megértsék a külföldi állampolgár szavát, hogy enni-inni, vásárolni tudjanak, ismerniük kellene az adott ország nyelvét, vagy legalábbis egy sokak által, nemzetközileg beszélt, úgynevezett világnyelvet. Ekkor azonban rendszerint már késő, a kesergés- nél nem jutunk előbbre. Mert az is széles körű tau pasztalat, hogy felnőttkorban — egyébként sem köny- nyű időtöltés — sóikkal nehezebb bármilyen nyelvet megtanulni, sőt nem is le- hetséges, (kiváltképp nem hazai körülmények között. Mindezek figyelembevételével, nagyon helyeselhető, dicséretes vállalkozás az MSZBT Központi Gorkij Nyelviskola Heves megyei tagozatáé, amely immáron sok-sók éve orosz nyelvi tábort szervez magyar gyermekeknek. A résztvevők komoly munkával, de játékos keretek között, életkori sajátosságaiknak megfelelően fejleszthetik nyelvismeretüket. A tábor június 28—július 7. között Hevesen, a középfokú oktatási központban található. Egyébkor itt tanulnak a fiatal város (1985-ben kapta meg a rangot) gimnazistái, szakközépiskolásai, szakmunkás- tanulói és a felnőtt-továbbképzés résztvevői. Magát a tábort az oktatási központ egyik stílusos, kisnemesi kúriájában rendezték be, s működtetéséhez anyagi támogatást nyújtott a Magyar —Szovjet Baráti Társaság, a Művelődési Minisztérium, a Heves Megyei Tanács és — külön még — ifjúsági- sport osztálya, a Hevesi Városi Tanács, valamint a Nógrád Megyei Tanács. Ez utóbbi 1980-tól hagyományosan, minthogy azóta vesznek részt, évente tizenöten, a Nógrád megyei általános iskolások is. — A hetvenes évek elején ilyenfajta táborok — meséli Tóth Éva táborvezetőhelyettes, módszertan os, az egri 2. számú gyakorló általános iskola orosz—angol szakos tanára — a Szovjetunióban szerveződtek magyar középiskolások számára. A mi megyei nyelviskolai tagozatunk is először a középiskolások nyelv- tanulását igyekezett segíteni. Az első magyarországi tábort 1973-ban , Tarniaimé- rán, utána éveken keresztül Felsőtárkányban rendeztük. Hevesen 1983-tól vagyunk, s 1980'tól általános iskolásokkal, főleg hatodikosokkal foglalkozunk. A hevesi orosz nyelvi tábor vezetője Zaják Etelka, az egri tanárképző főiskola orosz tanszékének a docense. Idén a közös munkában összesen 110-en vesznek részt, közöttük 14 szovjet pajtás, egy szovjet tanárnő és tíz magyar nemzetiségű orosztanár. Itt van GusZlév Viktor is, a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet munkatársa. A foglalkozásokat hat csoportban tartják, a csoportok élén tanárokkal. De, minthogy minden csoportban két-három szovjet diák is helyet kapott, bizonyos foglalkozásokat ők — a magyar társaiknál valamivel idősebb, hetedik, nyolcadik osztályos pionírok — vezetnek. — Nem üdülőtábor a miénk — mondja Tóth Éva —, itt nagyon is kemény munka folyik. A gyerekek reggeltől estiig az orosz nyelvet tanulják. Ez a nyelve a sportfoglalkozáu soknak, a vetélkedőknek, az énekléseknek is. De a sort folytathatnám. A lényeg: a tíz nap alatt intenzíven kapnak ismeretet, tudást, s ez órában annyit tesz ki, mint az orosz nyelvit óráik száma az egész tanévben. — Mi az észrevételük az évente itt megforduló 15 Nógrád megyei pajtásról'? — Nagyon ügyesek, és jód beilleszkednek. Különösen az utóbbi időben tapasztaljuk, ami egyértelműen dicséri a kiválasztás módszerét, hogy olyan gyerekeiket küldenek, akik valamilyen nyelvi versenyen már jól szerepeltek, díjat nyerték, vagy más módon jeleskednek az orosz nyelv ta nullás álban. Érdemes . ide eljönni mindenkinek, hiszen pótolhatatlan ösztönzést kapnak a nyelvtanulásihoz, önként ismerik fel a tanulás fontosságát, bátorságot szereznek a nyelvhasználathoz, barátságokat kötnek. A jó teljesítményt a táborban zsetonokkal jutalmazzák, ösztönzik. A végén ezeket záráskor a diákók ajándékokra válthatják be. S mindig tartogatnak meglepetést a szülőknek is. A vasárnapi látogatáskor a szovjet résztvevők teadélutánra invitálják a magyar pajtásaik édesapját, 'édesanyját. (ok) A nógrádi pajtások ismerkedés közben. (Rigó Tibor felv.)
