Nógrád, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-01 / 153. szám

1989. JÚLIUS 1.. SZOMBAT NÓGRÁD 3 Meddig meg áremelkedések! Gondolatok a nyugdíjasokról Az energiahordozók ár­emelése nagy meglepetés volt mindenkinek, de főleg a nyugdíjasoknak. Minden nyugdíjas mindjárt számol­ni kezdett. Így én is! S, az alábbiak szerint „jött ki'’ ennek az áremelkedésnek mutatója, a saját költségveté­semben­Szerény családi házam van, melyben széntüzelésű szovjet kazánnal fűtök, ami­vel közel 20 éve semmi gon­dom nem volt, csak jó szén kellett hozzá. .Így anyagi helyzetemnél fogva, sem tudok átállni gáztüzelésre. A sajtó közölte a beje­lentés alkalmával, hogy az energiahordozók árai átla­gosan 20%-kal emelkednek és közük egyes árucikkek régi és új összegeit is. Mi­vel annak idején megtanul­tam számolni, ezek az árak nem 20%-kal emelkednek, hanem 22-től 35"0-ig, sőt, az importszenek 58"o'kal. Az árhivatal számítógépei talán rosszul számolnak? S, pél­daként hadd ismertéssem, hogy személy szerint engem hogyan érint ez az áremel­kedés. 50 q szén (kazánom­ban csak jó minőségű) ég el, ez évi többletkiadásom 5000 Ft., 15 q fa többlete 745 Ft- 65 q tüzelő szállításának többlete 1105 Ft. Próbán - bután gáz emelkedése 300 Ft, összesen ez évi többlet 7150 Ft. Ez az év hátralévő hét hónapjára vetítve, mi­vel június 1-től emelkednek az árak havonta 1000 Ft többletkiadás. Hasonlóan kimutatható ez minden csa­ládnál, akár nyugdíjas, akár aktív dolgozó a családfő. Az Országos Tervhivatal szerint az év elején bejelen­tett árszínvonal-emelkedés 5 hónap alatt 15—16%-kal emelkedik. Eit, mi nyugdí­jasok, de a dolgozók is két­ségbe vonják, mert hisz’ már minden szabadáras, és naponta változik egy-egy alapszükségleti ciikk ára. Szeretném megkérdezni, kik ellenőrzik ezeket az áremel­kedéseket, jogosak-e, vagy a gyártó, a nagykereskede­lem szabadon emelhet a végletekig? A kereskedők naponta, munkaidő alatt, de inkább munkaidő után túl­órázva (amit nem is fizet­nek ki nekik, hanem lecsúsz­tathatják) kénytelenek az új árakat átragasztani, átírni. Kj hiszi el, hogy mindíez jogqs-e? Mondhatják, hogy a nyug­díjasok kaptak az év elején 360 Ft emelést az infláció fedezésére, kiegészítésére. Hol vagyunk már ettől. Az összeg már az év eleji ár­emelkedéseket sem fedez­te! Tehát, a nyugdíjasok életszínvonala egyre csök­ken, egyre gyakrabban kell lemondania erről, vagy ar­ról. Nem beszélve arról, hogy a nyugdíjasoknak ma már nem telik egy új ru­hára, cipőre, fehérnemű pótlására; „hordja a régit.” S, az életszínvonalunk egy­re súlyosabb romlását mi sem bizonyítja jobban, hogy az emberek, a kis keresetű­ek a Bizományi Áruházból, az „ócskapicról” öltözköd­nek. Bizonyítja ezt, hogy amikor 10 évvel ezelőtt ki­mentem a balassagyarmati, piacra, nem láttam egy „ócskást” sem. Ma a hétfői vásáron — a piac nagyobbik felét a használt holmik áru­sai foglalják el- Ez is az el­szegényedés bizonyítéka. Még az év felét sem él­tük le, s ilyen anyagi meg­rázkódtatások érik társadal­munkat .szinte mindennap. A vezetőink meg minden áremelkedést igyekeznek valótlan százalékokkal „megmagyarázni." Ilyen eset volt a gyógyszerek áremelése- Ekkor is azt kö­zölték velünk, hogy a gyógy­szerek árai átlagosan 80 százalékkal emelkednek. Számszerűleg talán igaz is. De ez is sálit, mert az át­lagba beleszámították a ti­nédzsereket, a 20 éveseket, akik szinte semm; gyógy­szert nem szednek. S, megint csak számoltam; kettőnknek a feleségemmel a múltban a havi gyógyszer- szükségletért havonta 100— 110 Ft-ot fizettem, ma ez a „nyugdíjasnak” 300—320 Ft-ba kerül- Tehát nem 80%, hanem több mint 180%. S, ki használ több gyógyszert, az idősebbek, a nyugdíjasak, akiket a leg- tragikusabban érintett a gyógyszer árainak rendezése! Sajnos, megint csak az idő­seken, a nyugdíjasokon csat­tant az áremelések ostora. A 20—40 ezer forintos nyug­díjas ezeket az árváltozá­sokat kibírja, még tudja tartan; (érdemei elismerése mellett) az életszínvonalát is. De, hogyan tudja tar­tani — kérdem az illetéke­sektől? a 3000—6000 forint közötti nyugdí jas ? Csak úgy, hogy lemond minden­ről- Él szinte egyik napról a másikra, tengődik, s vagy a rokonai segítik, vagy nem szégyenlős, és bemegy a városi tanácsra, kér egy kis szociális segélyt. Szerencsés az a nyugdíjas, akinek van annyi ereje, hogy elmegy valahová éjjeliőrnek, s sze­rez magának valami kis pótlást, amiből persze már adót is vonnak. De ezek a lehetőségek is szűkülnek, hisz helyet kell adni az egy­re több munkanélkülinek. E gondolatok mentén meg kell állapítanunk, hogy' a gazdasági nehézségeink közepette, a legrosszabb helyzetbe a kis* és közép- nyugdíjasok kerültek, s ők ebben a mai zűrzavaros időben a legrosszabb hely­zetben lévő társadalmi ré­teg. Ezen csak úgy lehetne segíteni, hogy a kis és kö­zépnyugdíjakat tis'ztessége- sen rendezzék ég a 10 000 Ft-on felüli nyugdíjasok ne kapjanak nyugdíjemelése­ket. A megmaradt összeget osszák szét a kisnyugdíja­sok között. Nem tudok róla, hogy egy alternatív szervezet, megalakulandó párt ezzel a kérdéssel foglalkozott vol­na-e, programjába felvette a nyugdíjasok szomorú helyzetének javítását- Pe­dig ez a program nemes és üdvözítő lenne. Hemerka Gyula Hogyan készülnek a szép ruhák? Álmélkodó tekintettel sétáltak a varrógépek között az óvo­dások a Váci Kötöttárugyár kazárí gyáregységében; 1 az apróságok számára megannyi titok tárult fel az üzemben, hogyan készülnek a szép ruhák, amelyet sokuk édesanyja, nagymamája varr a helyszínűn Talán sokukban már most elhatározás érlelődik, hogy egykoron ő is itt fog dolgozni. Mindenesetre a felnőtték munkájának megismerése ese­ményszámba menő élmény valamennyiüknek. —<kj— Kilencvenéves a FIM Kilencven éve, 1899. jú­lius 1-jén alapították Euró­pa legnagyobb autógyártó cégét, a FIAT-ot. A torinói előkelő társadalom kilenc tagja gyűlt össze Brl'chare- sdo gróf kastélyában, hogy aláírja az alapító okmányt. A szervező egy vállalkozó kedvű ifjú katonatiszt, Gio­vanni Agnelli. A töke, amit összeadtak: 800 ezer líra (ma már egy robogó sem télik ki belőle, ám akikor igen nagy pénz.) A cél: automobilok gyártása. A céget „torinói olasz autó­gyár” (ennek rövidítése a FIAT) néven jegyzi be a köz­jegyző tíz nappal később. Ma egyedül áll a poron­don. Nemzetközi multinacio­nális cég 150 országban 700 leányvállalattal, 277 ezer alkalmazottal, 45 ezer mil­liárd líra (32 milliárd dol­lár) árbevétellel. A titok az az üzletpolitika, amit Gio­vanni Agnelli, a „szenátor úr” ahogyan később nevez­ték Mussolinitól kapott (de neim sokra becsült) címe után már az első évektől tudato­san folytatott: az autógyár­tás meltett több lábra állí­tani a vállalkozást. A FIAT 1901-ben már gyárt omni­buszt, 1903-ban teherautót, szállító járműveket. 1905- ben kerül ki üzeméből az első hajómotor, 1908-ban az első repülőgépmotor. 1915‘től katonai repülőgé­peket állít elő. 1917-től vas­úti szerelvényeket .is. à-4Ê& Gép rakja a jókora haásbfákat a tehergépkocsira. Az erdők nem érnek rá megöregedni Fakilermelfikfcel a Lászlő-Hillgyben Ameddig a szem ellát, mindenfelé hegyek és erdők. Ezen a magaslatokkal és völgységiekkel sűrűn szabdalt tájon meglehetősen alacsony a föld termőképessége, jó­formán csak erdősítésre lehet hasznosítani. Megyénk me­zőgazdasági üzemei közül a Ceredi Ceredvölgye Mgtsz rendelkezik a legnagyobb, 3600 héktárra kiterjedő er­dőséggel. A helybeliek László-völgy- nek hívják azt a hajlatot, ahol a fakitermelők dolgoz­nak. A magasabb régiókból f Nagy Barnabás ide közelítik le az embernyi súlyú hasábfákat, 9 innen szállítják el a salgótarjáni Tüzép-telepre. A három fakitermelő egyike Nagy Barnabás- Ter­metes, mackójárású, nyugodt ember. A karjai olyan vas­tagok, akár a díjbirkózóé. — Fizikai munkát végez­tem világéletemben — jegyzi meg. — Mióta vágja, rakja a fát? — kérdezem tőle. — Tizenhat évvel ezelőtt jöttem az erdészethez. Az­óta bizony kidöntöttem jó pár ezer akácot, csert, töl­gyét, ezek a leginkább ho­nos fafajták errefelé. — Sokat változott a mun­kájuk az elmúlt másfél év­tizedben ? — Amikor kezdtem, még kézi fűrészt használtunk- Ma már gépi fűrésszel dol­gozunk. A baltára is rit­kábban van szükség. A cipe- kedés is kevesebb. Egyszó­val: csökkent a fizikai igénybevétel. Ezzel együtt sem leányálom az életünk, hiszen az időjárás viszon­tagságainak most is kiva­gyunk téve. — Télen, hóban, fagyban, tizenöt-húsz fokos hidegben végezzük a munkánkat. Nyáron fordított a helyzet, mert a hőség tesz próbára bennünket- Mostanában gyakran megázunk, szinte naponta esik az eső. Ha olyan kiadós a zuhé. hogy haza kell mennünk, mind­össze 32 forintot kapunk .műszakbérként — kapcsoló­dik a beszélgetésbe Dan- csok István, aki merőben ellentéte az előtte szólónak: vékony, inas, fürge mozgású. — Mennyi a havi kerese­tük? — érdeklődöm. — A nyolcezer forint •megállít bennünket — fele­li. — Ebből még lejön az adó. Különben teljesítmény után kapjuk a fizetést- Ezért a pénzért fejenként 5—6 'köbméter fát kell kitermel­nünk, aszerint, milyenek a körülmények. Kisvártatva így folytatja: — Egyre kevesebben ma­radunk. A múltkorában szá­moltam össze: tizenöten va­gyunk, a korábbi huszon­nyolccal szemben. Fele lét­számmal ugyanannyit ter­melünk, mint hajdan. Évek óta 9—10 ezer köbméter az erdészet terve, s mindig teljesítjük. — De amint látom, után­pótlás is akad — mutatok a zacskóból tejet ivó, fél­meztelen fiatalemberre. — ö még csak februártól dolgozik velünk- Hol van ez a pár hónap az én 21 évem­hez képest — veti ellen a kackiás bajuszt növesztett beszélgető társam. — Azelőtt mivel foglal­kozott? — fordulok a leg­ifjabb fakitermelőhöz, Vígh Gyulához. Dajncsok István — Budapesten:, a vendég­látóiparban voltam minőségi ellenőr. Lakás szerzésére azonban semmi remény nem mutatkozott, ezért visszajöt­tem. Az egész családunk vi sszaiköltözött. — Egyébként má a szak­mája? — kíváncsiskodom, s a válasz meghökkent: — Erdésztechnikus va­gyok. De valami mást sze­retnék tanulni­— Idáig érünk a diskur­zusban, amikor leáll a ra­kodógép.. Az emberek kör­Vígh Gyula beveszik, nézegetik, mi okoz­ta az üzemzavart. — Sajnos elhasználódtak a gépeink — közli Mihály István erdész. — Újak vá­sárlására pedig nem futja a tsz pénzéből. — Hogyan hasznosítják a kitermelt fát? —- váltok té­mát., — Tűzifaként évente 200— 250 tonnát értékesítünk. Mintegy három és fél ezer köbmétert a saját fafeldolgozó üzemünkben deszkává fűré­szelünk fel, s rakodólapot készítünk belőle. A termék egy részét exportáljuk- A kevéske bükkiből bútorlécet készítünk- Korábban fasze­net is égettünk, kizárólag NSZK-beli eladásra. Közbevetőleg : a termelő- szövetkezet főkönyvelőjétől kapott tájékoztatás szerint,, a múlt évben 6 millió fo­rint árbevételt ért el az er­dészeti ágazat. A tiszta nye­resége 700 ezer forintot tett ki. — Szűkülnek a lehetősé­geink — így az erdész. — Az ütemes termelés miatt fogy a faállomány. Egyre fiatalabb fák kerülnek vá­gás alá- Felénk az erdőik nem érnek rá megöregedni. Visszaszállin góznak az em­berek, mondják: kilyukadt a rakodógép emulziós csöve, ezért nem üzemel a hidrau­likus berendezés. Mára alighanem befejeződött a fa fuvarozása... — Gondoltak-e már rá1, hogy jobb lett volna más megélhetést keresni? — te­szem fel a búcsúzás előtti utolsó kérdést a két idősebb fakitermelőnek. — Volt már eszemben — válaszol Dancsok István —, de aztán, mégis mindig ma­radtam- Nem tehetek róla: én ezt a sokak által lenézett, nehéz, kissé nomád életmódot szeretem. Nekem a szabad­ság érzése, a természet kö­zelsége mindennél többet ér. Kolaj László Fotó: Bábel László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom