Nógrád, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-08 / 133. szám
GYÁSZJELENTÉS APROHIRDETESEK Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett gyermek, AMBRÖZJANOS 21 éves korában elhunyt. Temetése 1989. június 9-én pénteken, 15 órakor lesz a salgótarjáni régi központi temetőben. gyászoló csalad Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MESTER JÓZSEF ti éves korában elhunyt, llamvasztás utáni búcsúztatása 1989. június 9-én pénteken, 13.30 órakor lesz, a salgótarjáni új köztemetőben. GYÁSZOLÓ CSALAD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MADLENA GABOR, a szeretett férj, apa, nagyapa, após, testvér ham- vasztás utáni búcsúztatása 1989. június 12-én, hétfőn, 13.30 órakor lesz, a zagy- vapálfalvai felső temetőben GYÁSZOLÓ CSALAD Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa, ID. BLASKÓ GYŐZŐ türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után, 54 éves korában elhunyt. Temetése 1989. június 9-én pénteken. 10.30 órakor lesz, a salgótarjáni régi központi temetőben. GYÁSZOLÓ család köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, DR. MOYZES JÓZSEFNÉ sz. : Mihályi Magdolna temetésén részt vettek és együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni kívánták. A GYÁSZOLÓ CSALAD Ezúton mondunk hálás köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, BALCZA FERENCNÉ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. GYÁSZOLÓ CSATÁD Kiveszett június 5-én az alábbi /szövegű bélyegzőm. 2. KUTAS JÔZSEFNË KÁVÉ, TEA. ËDESSEG KISKERESKEDŐ 3100 Salgótarján, Vásárcsarnok 6. Pavilon. Eng. sz. I. 1886/1984. A bélyegző érvénytelen. Vállalatunk keres kb. 5000 tonna bontott természetes KIS KOCKAKÖVET TISZTA Állapotban. Ajánlatokat az alábbi címre kérjük szíveskedjenek megküldeni. Debreceni Közúti Építő Vállalat anyag- és szállítási osztály, Debrecen, Barna u. 15. Telefon : 06 52 11-353. A NÁÉV HÖVILL Leányvállalat felvételre keres — központifűtés- és — vízvezeték-szerelő szakmunkásokat. Jelentkezés: Salgótarján, Schuyer F. u. 3. szám alatti központunkban. 188. VAS ABC ajánlata Kazánok: Simplex 4 30 KW; DUNA II. 40 KW; Rimaterm 30 KW Acéllemez radiátorok 600 mm és 900 mm magasságban Radal alu.-radiátor 600 mm magasságban Fekete acélcsövek Patentívek, csőbilincsek, radiátorszelepek Mb. Horganyzott idomok Horganyzott acélcsövek Csaptelepek és más finomszerelvények Fajanszáru Csempék és padlóburkoló lapok Lengyel lapradiátor Műanyaggal bevont és horganyzott kerítés- lonatok BULGAR 1 m ERESZCSATORNA 68 FT DB HELYETT 60 FT DB FÓLIASÁTORNAK MEGFELELŐ VÉKONY FALU ACÉLCSŐ MOST ÉRKEZETT: TÖRŐK 15 CMX15 CM FEHÉR CSEMPE 13 FT DB Az üzlet a Hősök út 22. sz. alatt található - (bányagépgyárnál) Megközelíthető a 36 sz. és 63 sz. buszokkal. Tel.: 10-907 Szeretettel várjuk tisztelt vásárlóinkat! CÉH TRUM ÁRUHÁZ AKCIÓK A CENTRUMBAN! OTP-HITEL KERETÉBEN ismét vásárolható minden készletünkben lévő SZÍNES TELEVÍZIÓ. Mecsek és Junoszt FEKETE-FEHÉR TELEVÍZIÓ és a HIM által gyártott ENERGOMAT AUTOMATA MOSÓGÉP. Befizetendő előleg 40 százalék, törlesztés 12 hónap, kamat -f- kezelési ktg. is. OTP-ügyintézés helyben ! 40 százalék engedménnyel vásárolható több fajta Videoton és osztrák autórádió, autórádió-f magnó — amíg a készlet tart. A MŰSZAKI OSZTÁLY VARJA VÁSÁRLÓIT. Az ÁFOR Asványolajforgalmi Vállalat BÉRLETI ÜZEMELTETÉSRE KIADJA a bátonyterenyei töltő- állomáson berendezett 40 m2-es SNACK típusú vendéglátó egységét. Az üzlet versenytárgyalása: 1989. június 22-én 11 órakor lesz az ÁFOR Heves és Nógrád Megyei Üzemigazgatóság Füzesabony, Szihalmi út. A bérlet időtartama: 1989. július 15-fől 3 év. Tájékoztató anyag átvehető az ÁFOR Heves és Nógrád Megyei Üzemigazgatóságán, vagy az ÁFOR országos központjában, Budapest, IX. Közraktár út 30. V. em. 4. szoba. Felvilágosítás a Budapest, 170-825 telefonon. A pályázat leadási batárideje: 1989. június 20. Városkörnyéki termelőszövetkezet belsőellenőrt keres felsőfokú végzettséggel, 5—10 éves gyakorlattal. „Magas jövedelem 128167” jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. SZERETNÉNK AZ OTTHONÁBAN LENNI! Ha felkeresi az ÉM. Tüzép Vállalat miskolci, egri, kazincbarcikai, hatvani, salgótarjáni telepeit, már 700 Ft m2 fogyasztói áron is vásárolhat különleges kivitelű olasz, jugoszláv csempéket és padlólapokat, melyek nagyrésze külsőtéri felhasználásra is alkalmas. — Igényekhez igazodó árak! — Kiváló minőség! — Különleges választék! Kapható, megrendelhető ! Országos közületi telefon-, telex-, telefaxkönyv, 1989. (vidék) Tartalma: — 19 megye közű teteinek távközlési adatai (telefon, telex, telefax), — országos helységismertető, — postai irányítószámok, — távhívó-körzetszámok stb. ÁRA: 380.-Ft Budapesti egyéni előfizetők telefonkönyve, 1988. Tartalma: — Budapest 400 ezer egyéni előfizetőjének neve, címe, telefonszáma, — postai irányítószámok, — szakmai útmutató. fontosabb közérdekű tudnivalók stb. ÁRA:245.- Ft Kérjük, hogy megrendelését az alábbi címre küldje: Távbeszélő Tudakozó és Névsorszerkesztő Hivatal, Távközlési Tájékoztató Szolgálat, Budapest V., Petőfi Sándor utca 17-19. Post a fiók 4. 1364 Felvilágosítás telefonon a 170-111-es számon. ÁLLÁS Építőipari ágazatba sorolt vállalat jogtanácsosi munkakörbe munkatársat keres. Leveleket : „Sürgős” jeligére a kiadóba kérjük. „Szécsényi II. Rákóczi” Mgtsz, ludányhalászi műanyag-fröccsöntő üzemébe — gyakorlott szerszámkészítőket keres felvételre. Érdeklődni lehet: Morvái Béla ipari igazgatónál. Telefon : Szécsény, 92. Telex: 229212. Szécsény és Salgótarján körzetéből azonnali belépéssel. magas kereseti lehetőséggel felveszünk kőműves- és kubikos- brigádokat. Jelentkezni lehet az ÉPSZÖV Szécsény, munkaügyi csoportjánál. DEBRECENI kisvállalkozás gépkocsival rendelkező főállású üzletkötőket keres, termékei országos értékesítésére. Jelentkezni részletes önéletrajzzal levélben. Debrecen. 4015. Pf. 38 JÁRMŰ V\V Golf turbó- dízel motor 5 se- bességes váltóval, 4 éves, eladó. Salgótarján, Petőfi út 80. PY-OS Dacia, reális áron eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Kemerovo krt. 13. II 6. Kicsiny, délután KG-S Wartburg eladó. Mátranovák, Vadrózsa út 11. Irányár: 75 000 Ft. TU-S Polski eladó. Salgótarján, Pécskő út 4. VIII 2. Telefon: 13-217, 16 órától. UG-S Moszkvics 412-es eladó. Érdeklődni délelőtt 12 óráig, Salgótarján, Malinovszkij út 43., fsz. 4. SÜRGŐSEN eladó 12 voltos PV-s Trabant. Irányár: 29 000 Ft. Érdeklődni: Mátraverebély, Dózsa György út 38. KN-ES, 1500 S Lada eladó. Kis- géc. Ady Endre út 44. Vandornyik Nándor. PF-ES Skoda 120 L megkímélt állapotban. teljesen ge- nerálozott motorral eladó. Salgótarján. Nógrádi Sándor tér 12.. (csillagház 6.), II. em. 19. a. ZZ-S Wartburg eladó. Varsány, Rákóczi út 35. KG-S Wartburg, friss műszakival, vonóhoroggal eladó. Piliny, Losonczi út 55. IZ-S Warburg jó állapotban eladó. Karancsalja. Béke út 20. Érdeklődni: 15 órától. ELADÓ jó állapotú 1500 S Lada, kilencéves. Érdeklődni: Salgótarján, 15-476 telefonon. JK-S kilencéves BNV 320-as eladó. Cím: Salgótarján, 10-977 telefonon. ZSIGULI Combi 1200-as eladó. Érdeklődni: Nagylóc, Kossuth út 4. KN 1500-as S Lada. friss műszakival eladó. Salgótarján. Arany J. u. 21. IX/ 8. 18 órától. „0” km-es Zasta- \va eladó. Érdeklődni: Balassagyarmat. Rákóczi út 49. Órásüzlet. TP frsz. hét és fél éves Dacia, jó állapotban eladó, 1990 decemberig műszakiztatva. Ugyanott angol dup- lakerekű sportbabakocsi, újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Malinovszkij út 7. Tarnóczi, mindennap délután. TG-S, 1300-as Lada, friss műszakival eladó Magyar- géc. Rákóczi út 26. UV-S 100-as Skoda, 1990-ig műszakiztatva eladó. Nagybá- tony, Alkotmány út 14. (Falu.) 412-ES Moszkvics olcsón eladó. Pásztó. Gábor A. út 34. INGATLAN ELADÖ Salgótarján, Arany János út 7. II 1. szám alatti, kétszobás, tehermentes szövetkezeti öröklakás. Érdeklődni: 17—19 óra között a helyszínen. ELADNÁM, vagy elcserélném Salgótarján zöldövezetében levő, 160 négyzetméter lakóterü- letü, tetőtér-beépi- téses, alápincézett lakásomat. Cím: 10-977 telefonon. SÜRGŐSEN eladó. vagy elcserélhető 300 négyzet- méter alapterúlet- tel kétszintes, kétlakásos, új családi ház. Valamint félkész, szinteltolá- sos családi ház. Cím: Salgótarján, Gorkij-ltp., Április 4. krt. 71. Botos T Ú C*7l ó ÉPÍTÉSI telek sür- gösen eladó alap. lábazat kész. Érdeklődni a helyszínen, Salgótarján, (Gorki j-lakótelep), Április 4. krt. 65. sz. vagy a NÖGRÁD- magántaxi állomáson, Medgyesi Gyula magántaxis. ELADOM vagy kertes házra cserélném Balassagyarmat. Arany János út 2.. I. em. 2. sz. alatti öröklakásomat. Érdeklődni: esti órákban. HUGYAGON építési telek eladó 2007 négyzetméter alap- területű. Érdeklődni: Hugyag. Petőfi út 35. ELADÖ Karancs- alján. Bercsényi u. 3. alatt. kisméretű családi ház 250 000 Ft-ért. Érdeklődni lehet: Fészarusinénáli, Petőfi u. ll. sz. alatt. A későbbiek során építési telekként szereplő panorámás, saját tulajdonú, 840 négyzetméteres zárt kert, termő gyümölcsössel, szőlővel a Kercseg-dúlőn eladó. Érdeklődni : hét végén Bállá, $al- gótarján, Kemerovo krt. 31. II 6. ZAGYVÁI rakodón nagyméretű garázs eladó. Víz.« villany, akna van. Salgótarján. Arany J u. 21. IX‘8., 18 órától. SOMOSKŐÚJFALUBAN, 2000 négyzetméteres építési telek Hegyalja úton eladó. Érdeklődni: Salgótarján. Arany János úti zöldségkereskedésben. (Totózó mellett.) SALGÓTARJÁN központjában, udvarban levő 71 négyzetméteres családi ház beköltözhetően eladó. Megtekinthető: Május 1. út 72. 16 órától. SALGÖTARAJÁN, Katona József út 43. sz. alatt, megkezdett építkezéssel telek eladó Érdeklődni: 14-423 telefonon, 15 órától vagy a helyszínen. EGYSZOBÁS öröklakást, készpénzért vennék Pásztón. Érdeklődni: Szécsény, telefon 467, hétfőtől szombatig 17 órától. MATRASZÖLÖ- SÖN, azonnal beépíthető telek eladó. Érdeklődni Mátraszőlős, Fel- szabadulás út 199. IDEGÉRBEN, kertes családi házam elcserélném másfél szobás öröklakásra. Cím : Salgótarján, 10-977 telefonon. ADÁSVÉTEL ÉPÍTKEZŐK! Nagy teljesítményű gyári teherfelvonó eladó. Prezenszki, Pásztó, Kinizsi út 5. KILENCHETES törzskönyvezett, kitűnő szülőktől származó spánielKöly- kök kedvező árcn eladók. Salgótarján, Érdeklődni : napközben 11-520, este 15-798-as telefonon. MÉZESKANNAK (50 kg-osak) eladók. Zagyvapálfalva. Radnóti út 7. KETTŐ db fejőstehén, egy bikaborjú. egy fejőgép eladó. Mizserfa, Május 1. út 64. BIOGILISZTA váci szerződéssel eladó. Somoskőújfalu, Szondi út 9., délután 14 órától. NÉGERBARNA szekrénysor eladó. Érdeklődni : Szécsény, Berzsényi út 8. Tel.: 397. BIOGILISZTA előnyös feltételekkel eladó. 200 000 törzsállományok 80 000 Ft kp. (megegyezés szerint). Házhoz szállítás, trágyabiztosítás, szaktanács- adás, humusz-visszavásárlás. Felvilágosítás egész nap. Szécsény. buszmegálló, zöldségesbolt. SKÔTJUHASZ- KÖLYKÖK eladók sporttársi áron. Gonda Ernőné, Salgótarján, Hunyadi krt. 29. ELADÖ Carborobot kazán, kisvasúti sín 26 fm, szecskavágó kézi-gépi meghajtású és hátip/rmete- ző Palánki Balassagyarmat Mártírok u. 54. ENTERPRISE személyi számítógép, olcsón eladó. Érdeklődni: Salgótarján, 15-290-es telefonszámon. TÖRZSKÖNYVEZETT Collie kölykök. olcsón eladók. Karancslapujtő, Bak- sa út 12. KUVASZKÖLY- KÖK eladók. Zagyvapálfalva. Rózsafa út 45. Érdeklődni: délután. BEVIZSGÁLT biogiliszta, előnyös feltételek mellett eladó. Szécsény, Báthory út 18. ALIG használt PIONEER PL—6 lemezjátszó eladó. Géczi László Kiste- renye, Szomszéd ú\ 8. I 1. NAGY, fehér virágú krizantémpalánta (Ondine) kapható Musztrai, Zagyvapálfalva, Kálmán Imre út 97. Újtelep. BIOGILISZTA előnyös feltételekkel eladó. Szállítás, trágya, telepítés ingyenes. Balassagyarmat. Szontágh út 1. III. em. 3. IRSZETTER, sötét mahagóni kiskutyák győztes szülőktől eladók. Má- ró László Nemti, Béke-telep 13 VEGYES SALGÓTARJÁNBAN, bútorozott lakást bérelnék. Ajánlatokat: 10-977 telefonra kérek. ELCSERÉLNÉM salgótarjáni kétszobás, összkomfortos, tanácsi eladásra kerülő lakásomat. hasonló tanácsi lakásra. Báthory út 3. IV/3. RELUXA- REDŐNY. Qualicoop gmk. Köziéi, Salgótarján, 10-977. A Nógrád Volán — lehetőleg vállalati gyakorlattal rendelkező — jogtanácsost keres felvételre. Bérezés: az érvényben lévő rendeleteknek és a kollektív szerződésnek megfelelően, közös megállapodás alapján. Jelentkezni lehet: szakmai önéletrajz benyújtásával, egyidejűleg a vállalat vezető jogtanácsosánál. Cím: 3101 Salgótarján, Rákóczi út 247. Tel.: 10-800.