Nógrád, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-24 / 147. szám

Á Salgótarjáni Síküveggyár első lépései a jövő század felé Minden elsó lakáshoz Jutó 200-300 ezer forintos támogatást kap A fiókban mindig vannak kész alternatívák és tervek... Dr. Juhász Gyula vezérigazgató a fejlesztési elképzelésekről önállóan végzi tevékenysé­gét múl-t év szeptember el­sejétől a Salgótarjáni Sík­üveggyár, miután' kivált az Üvegipari Művekből. Ez természetesen nem jelenti az állami felügyeleti irányí­tás (Ipari Minisztérium) alóli mentességet. Még na­gyobb szabadsággal rendel­keznek majd jövő év elejé­től, amikor az önállósodás magasabb fokára jutnak el, mivel a részvénytársasági forma keretei között kíván­nak működni. Dr. Juhász Gyula vezérigazgató, nyilat­kozatában arra vállalkozott, hogy ismerteti a vállalati stratégia fő irányait, a fej­lesztési elképzeléseket, a síküveggyár adottságait és lehetőségeit. • Felgyorsultak a fo­lyamatok gazdaságunk­ban. Mindez mennyiben érintette a síküveggyá­rat? — Az önállósággal lerövi­dült a bürokratikus folya­mat. Eddig hússzor kellett Budapestre utaznom, hogy 15 embert meggyőzzek egy okos elképzelés megvalósí­tására. Most a munkatársa­immal pillanatok alatt el­dönthetjük. Már nem talál­juk magunkat szembe más­sal, mint az állami bürok­ráciával, de ez is kezd le­rövidülni. Felgyorsulnak az események és erre befogadó- képes a gyárunk. Mindig volt praktikus mondaniva­lónk: a fiókomban mindig voltak kész alternatívák és tervek. Nem keserédtünk el, ha falakba ütköztünk. A megye politikai vezetése mindig támogatta koncep­ciónkat. Bíztak bennünk és sorra valósultak meg ötle­teink. Ezért igen sok tehet­ségtelen ember támadta vál­lalatunkat. Én megbocsátok nekik — akkor is megbo­csátottam —, mert nem tud­ták felfogni és felmérni mit akarunk. Belső tartalékain­kat is figyelembe véve je­lentem ki, hogy gazdaságilag és piacilag erősek vagyunk, de egyszersmind igen ne­héz helyzetben is, mert mindenütt ellenfelekkel ta­láljuk magunkat szembe, szüntelenül kialakulnak a konfliktushelyzeték. Mások is jelen vannak ugyanis a termékeikkel a piacainkon. Legnagyobb elképzelésein­ket mások is megvalósítják. Az üveggyapotot például úgy indítottuk be, hogy vállala­tunkon belüli gyáregység lesz. Mára ez részvénytár­saság lett, mi a szolgáltató részlegei fogunk lenni és 56 millió forinttal vagyunk a részvényesei. Hasonló üveggyapot üzem Tapolcán is épül és a termékük közel azonos időben kerül a piac­ra, A versenyben az diadal­maskodik majd, aki a vevő értékítélete szerint a meg­bízhatóbb. Döntő a minőség, a szállítási pontosság, a tisztességes piaci magatartás és az elfogadható ár. • Ennek a bonyolult elvárásoknak csak úgy felelhetnek meg, ha a fejlesztésekre különösen nagy gondot fordítanak. E téren milyenek a le­hetőségeik? — Saját fejlesztési forrá­sainkat külföldi tőke bevo­násával növelve kívánjuk megvalósítani fejlesztési el­képzeléseinket. A termelési és műszaki fejlesztési stra­tégia konkrétan a vállalat stratégiai tervének keretébe illeszkedik és alapvető fel­adata továbbra js a fogyasz­tási szükségletekhez jói al­kalmazkodó és versenyképes áron piacra dobható új, il­letve továbbfejlesztett ter­mékek kialakítása. 1992-ig áttanulmányoztuk a piaci előrejelzéseket és a termék­szerkezet-váltásunkat ennek függvényében hajtjuk végre. A fejlesztés alapmotiváció­ja, hogy mindent a gyár dolgozói érdekében teszünk. Arra törekszünk, hogy két­ezer fős létszámunkat hosszú távon megtartva — tartal­mában és összetételében persze picit változtatva — valósuljanak meg jelentős fejlesztési terveink. A ha­sonló adottságú gyárakhoz képest nálunk több mérnök van és felsőfokú végzettség­gel rendelkező szakember. A 400 alkalmazottból 150 felsőfokú végzettségű. A gyár most nagy horderejű szervezésen megy át. önálló területeket neveztem ki igazgatójogi megbízással, igazgatókkal, azok mellé megfelelő helyettesi rend­szerről gondoskodom. De nem tervezem az alkalma­zott létszám növelését, örü­lök a külső vérfrissítésnek. Nincsenek ugyan előítélete­im, de hiába rendelkeznek a kívülről jövők mindenféle papírral, jobban bízom a kipróbált helyiekben, mint a kertek alatt ólálkodó sö­tét párducokban. Az a vé­leményem, hogy a vezetők éljenek együtt a végrehajtó dolgozókkal, ismerjék gon­dolataikat és gondjaikat is. Fejlesztésünk három fő te­rülete az alapüveggyártás, az üvegfeldolgozás és a kül­földi pénzeszközök bevoná­sával történő vállalkozások­ban, részvénytársaságokban való részvétel. 0 Részletezze ezeket! Kezdjük talán az alap- üveggyártás rekonstruk­ciójával ! — A húzottsíküveg-gyár- tás jelenlegi technológiája az 1929-es Fourcault-mód- szer, melyet az 1976-ban, be­vezetett japán ASAHI-eljá- rással teljesítettünk tovább. Ezt a technológiát az ipa­rilag fejlett országok már nem használják, így a mi célunk sem lehet más, mint ennek a kiváltása. Közép­távon színes- és vékonyüve­gek gyártását valósítjuk meg korszerű vízszintes technoló­giával (float). A projectet vegyes vállalati formában tervezzük bevezetni. A meg­lévő infrastruktúrát (épüle­tek, telek, gépek) és a mun­kaerőt mi biztosítjuk. A be­ruházás megvalósításához 40—49 százalékos külföldi tőkebevonás szükséges. Mű­szaki becslések és előzetes gazdasági számítások alapján 30 százalékos energiamegta­(Folytalás a 6. oldalon.) A síküveggyár kollekciójának legújabb termékei már a XXI. századi emberek igényeit is kielégítik

Next

/
Oldalképek
Tartalom