Nógrád, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-03 / 102. szám

1989. MÁJUS 3., SZERDA NOGRAD 3 fajta szemléletet a mai na" pig sem lehetett kiirtani az emberekből, a közéletből. Ezért nem beszélhetünk ná­lunk se alulról való építke­zésről. Ám, nekünk sikerült most legalább némi összhan­got teremteni az alulról jö­vő kezdeményezések és a fölülről érkező szándék kö­zött. A jelenlegi átmeneti állapotban a DEMISZ még csak hordozza a lehetőségét egy valóban alulról építkező szervezetnek, de a magán­véleményem szerint sok év­nek kell eltelni addig, amíg ennek valódi működési mód­jait ki tudjuk alakítani. — Beszéljünk kicsit a rész­letekről. Engem például na­gyon érdekel, hogyan fog­játok megejteni a pénzosz­tást. Eddig ugyebár volt egy KISZ, egy monolit szerve­zet, amely ilyen és ilyen összegben részesült az állami költségvetésből. Most azon­ban gyökeresen megváltozott a helyzet.. 1 — Elképzelésünk van rá. A DEMISZ-t alkotó negyven­két tagszervezet együttesen fordul költségvetési támoga­tásért. Ez a támogatás eb­ben az évben a KISZ és az úttörőmozgalom számára 754 millió forint. A DE­MISZ jövőre valószínűleg ennek csak egy részére tart­hat igényt. Egyrészt nem valószínű, hogy az ifjúsági szervezetekre szánt pénz­összeg növekedni fog, to­vábbá az önállósult úttörő­szövetség külön tételként jelenik meg. De léteznek DEMISZ-en kívüli ifjúsági szervezetek is, és azoknak ugyanúgy jár a pénz. Vagyis a torta nem lesz nagyobb, de többfelé kell osztani. Miiként gondoljuk az osz­tozkodást? Normatív alapon, a taglétszám arányában. S, ugyanezt kell érvényesíteni a DEMISZ-en belül is, még­pedig az utolsó fillérig fel­osztva a tagszervezetek kö­zött minden rendelkezésre álló forrást. No, és innentől kezdve lesz érdekes a hely­zet. A szervezetek maguk döntik maja el, hány forin­tot lesznek hajlandók ál­dozni a szövetségi központ­ra! — Menjünk tovább: ho­gyan gondoljátok például az együtt — (vagy éppen külön) — működést az MSZMP-vel? — Az egyes tagszerveze­tek egymástól eltérő módon nyilváníthatják ki a párt­hoz való viszonyukat. A platform elkészítéséhez vi­szont meg kellett találni, mi az a legkisebb közös többszörös, amely alapján még elképzelhető az együtt­működés. Ebben a témában többórás kemény vita, harc és veszekedés után kompromisszumos megálla­podás született: a DEMISZ egyetlen párt irányítását sem fogadja el, ám, a szö­vetség és az MSZMP között különleges viszony áll fenn. — Ezt most fordítsuk le a nógrádi viszonyokra. Ti itt helyben hogyan képze­litek a jövőt az MSZMP-vel? — A mi véleményünk el­hangzott a megyei küldött- értekezleten. Ez pedig az említett legkisebb közös többszöröstől eltérő állás­pont. Mi úgy fogalmaztunk, hogy az itteni tagszervezet­nek szüksége van egy jól működő, tekintélyes MSZMP- re, minit ahogy a pártnak is szüksége van a fiatalok tá­mogatására. Ezért a koráb­bitól eltérő, de Tnégis szo­ros kapcsolatot kellene ki­alakítani. Egy emberközpon­tú és emberközeli kapcso­latrendszert, amelyben nem az utasítás, hanem a meg­győzés kapja a főszerepet. Megfogalmaztuk azt is, hogy a párt megújulásában a megyei tagszervezetnek a stabilizáló tényező szerepét kell betölteni. — De maradjunk még ki­csit szűkebb hazánkban: milyen változást hozott he­lyi szinten az ifjúsági szer­vezeten belül a DEMISZ megalakulása? — Egyelőre semmilyet, ná­lunk nem történt még szer­vezeti módosítás. Akik az alapszervezetekben dolgoz­nak, akik vállalták a csat­lakozást, ma a Nógrád Me­gyei Kommunista Ifjúsági Szövetség tagjai. A küldött- gyűlésünk elfogadta a tag- szervezet programját. Június 30-ig kérjük a bíróságon a nyilvántartásba vételünket, mint önálló jogi személy. Addig megalkotjuk a szer­vezeti szabályzatunkat. Min­den más alapdolog mellett akkor rendelkezünk a me­gyei tagszervezet nevéről is. Balás Róbert Munkavédelmi Az Országos Munkavédel­mi és Munkaügyi Főfelügye­lőség a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsával és az Or­szágos Találmányi Hivatallal egyetértésben pályázatot hir­det a dolgozó ember védel­mét, a biztonságos munka- körülményeket és a bizton­ságtechnika fejlesztését se­gítő munkavédelmi újítások­ra. a jelentkezési lapot az OMMF (1068 Budapest, Dó­zsa György út 84 a.) székhá­zában és megyei felügyelő­ségein szerezhetik be az ér­újítási nivódij dekeltek, és ide kell be­nyújtani a pályázati anyagot is. A július 1-je után benyúj­tott és elfogadott munkavé­delmi újítással, továbbá öt­letszintű javaslattal lehet pályázni az idei munkavé­delmi újítási nívódíjra. A pályázati anyagokat ez év végéig kell eljuttatni az OMMF címére. A bírálóbi­zottság jövő év tavaszán hirdeti ki a pályázat ered­ményét. Országos hatáskörrel mű­ködő tudományos tehetség­kutató és -gondozó alapít­ványt hoztak létre Szege­den, s megválasztották en­nek öttagú kuratóriumát. Az átlagosnál tehetségesebb fia­talok képességeinek kibon­takoztatását, ezzel a nemzet épülését, a magyar gazda­sági és tudományos élet fel­virágzását kívánják elősegí­teni az alapítvány kezdemé­nyezői. Az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, a Csongrád Me­gyei Tanács VB ifjúsági és sportosztálya, a Csongrád Megyei Pedagógiai Intézet, a Magyar Tudományos Akadé­mia Pszichológiai Intézete a G—2000 fantázianevet viselő alapítvány segítségével fel­kutatja a tehetséges fiatalo­kat, és biztosítja részükre a legmegfelelőbb oktatást, gon­dozást. Különös figyelmet fordit a hátrányos helyzetű fiatalokra. A jogilag országos egyesü­let kuratóriuma magyar tehetségkutató társaság megalakítását is tervezi. Az elképzelések szerint május 13-án lesz az alakuló ülése Szegeden, a jelentkezőknek előre elküldik az egyesületi alapszabály-tervezetet, hogy felkészülve mondhassák el véleményüket. A Közép-magyararsaági Tejipari Vállalat szécsényi sajt­üzemében naponta mintegy tízezer liter juhtejből készí­tenek sajtot. A tőkés exportra kerülő Kaskavál fantázianevet viselő csemegét képünkön Keleesényi Bertalanná és Petró Józsefné állítja elő. —RT— Mitől más a DEMISZ? Ezentúl a tagság akarata dönt Nógrádban: szorosabb együttműködés az MSZMP-vel! Pásztón, az Üvegipari Gép- és Szerszámgyárban ezekben a hetekben a legjelentősebb munkák közé tartozik a Salgótarjáni Üveggyapot Rt. részére gyártandó gépeknek az összeszerelése. Az itt dolgozó szakmunkások mindent megtesznek, hogy a berendezések az ütemterv szerint készüljenek el a beruházáshoz. —RT— További korszerűsítések az SKÜ hideghengerművébeo A hidegen hengerelt acél­szalag a Salgótarjáni Ko­hászati Üzemek egyik leg­keresettebb és legjövedel­mezőbb terméke. Évente mintegy 67 ezer tonnát gyártanak belőle, s öthato­dát szalagként, cgyhatodát továbbfeldolgozva többek között csőként és állvány­elemekként értékesítik. A termelés nagyobb része valutát hoz a vállalatnak, ám a közel háromszáz ha­zai vásárló egyharmada úgy­szintén nyugatra exportálja az acélszalagból készített áruit. Mindezek alapján alapvető fontosságú szem­pont, hogy a salgótarjáni kollektíva megfelelő alap­anyaggal lássa el mind a bel., mind a külföldi ve­vőit. Az SKÜ hideghenger­művében viszont már 1961- től üzemelnek a gépi be­rendezések, időközben azok tehát elhasználódtak és elavultak. A technikai fej­lődés megköveteli a korsze­rűsítést, különben a kohá­szat képtelen eleget ten­ni a nemzetközi szabvá­nyok előírásainak. Ezen meggondolásokból ki­indulva, döntött a re­konstrukció mellett a gyár vezetése. Első ütemben, ta­valyelőtt a Quartó henger­sort újították fel, s az idén az 500-as körollót „veszik kezelésbe”. A munkálatok harmadik fázisát a jövő évre tervezik, amikor is a húszhengeres hengerlőgé* pet korszerűsítik majd. Te­kintettel az időközben vég­rehajtott áremelésekre, to­vábbá a forint leértékelésé­re, a költségek meghalad­ják az eredetileg előirány­zottat és túlszárnyalják a félmilliárd forintot. Amint azt jBabus Gyulától, a vállalat főmunkatársától, műszaki tanácsosától meg­tudtuk, hosszú előkészítés után április 15-én állították le az 500-as körollót. A be- hemót masinát viszonylag gyorsan eltávolították a he­lyéről, majd hozzákezdtek a betonalap szétbontásához. A gépi berendezést a gyár karbantartói újítják fel, az új betonalapot azonban a Kohászati Gyárépítő Vál­lalat szakembereinek kell május végéig elkészíteniük. A körollót júniusban keli összeszerelni, s így július elején megkezdődhet a pró­baüzemelés. A munkálatokra hálóterv, valamint ezen belül ope­ratív terv készült, s napra lebontották a tennivalókat. A feladatok határidőre való elvégzését a munkacsoport vezetője Babus Gyula irá­nyítja, de rajta kívül még nagyon sok műszaki veze­tő vesz részt a feltételek biztosításában, a teendők egyeztetésében. A nélkülözhetetlen rész­egységeket a gépeket gyártó NSZK-beli Sundwig cég szállítja. A költségek deviza- vonzata 300 millió forintra tehető. A rekonstrukció után nemcsak a szalag mi­nősége javul, hanem a gyár­tás is növekszik majd ,6 ezer tonnával évente, s ennek kétharmadát nyugati piacon kívánja értékesíteni a válla­lat. A felújítás miatt bő tíz hétig nem termelhet az 500- as körolló. Az így kieső úgynevezett hasítási telje­sítményt 70—80 százalék­ban önerőből pótolja az SKÜ, többek között azáltal, hogy üzembe helyeznek egy új körollót. A hiányzó kapa­citás biztosítására partner- vállalatokkal kötött szer­ződést a kohászat, s a bér­munkát végzők legnagyobbi­ka a Csepel Művek. (kolaj) Szagszóró Londonban megkezdték az árusítását annak a spray- nak, amely egyetlen nyo­másra vörös színű és penet- ráns szagú festékkel lepi meg és el, akire a csöve irá­nyul. A Daily Mirror sze­rint egy lancashiri taxisé az érdem, hogy ilyen hatásos •önvédelmi fegyverhez jutot­tak a hölgyek. David Pickup ugyanis azt tapasztalta, hogy sokasodtak az agressszív cse­lekmények a brit fővárosban és amelyet a közvélemény­kutató intézet is alátámasz­tott: minden 10 megkérde­zett nő közül 9 retteg az es­ti utcától. A feltaláló tehát a hölgyek segítségére siet ezzel az önvédelmi gyorstü­zelő kézifegyverrel, amely­nek hatékonyságát az egy hétig lemoshatatlan vörös permet szolgáltatja görény- mirigy-kivonatból készített adalékkal. A rendőrségnek csak a szag után kell men­nie. S erre egy hete van, ami a feltaláló szerint bőven elegendő minden agresszor lefülelésére. Nem így a rendőrség. Az ugyanis vitatja a fegyver vé­dő jellegét. Kételyét úgy fo­galmazta meg, hogy mi van akkor, ha valaki éppen ily módon fenyegeti kiszemelt áldozatát? A választ a jövő adja. Egy azonban biztos. A találmány aranybánya, a feltaláló ugyanis csak postán fogad el megrendelést, készpénz elle­nében és nem kérdi, hogy támadó, avagy védő jellegű a fegyverkezés. A fiatalok jól a feje te­tejére állították, ha nem is az egész világot, de a saját politikai szervezetüket min­denképpen. Az eddig köztu­dottan fölülről építkező, ugyanonnan vezérelt és ap­parátusi parancsok által működtetett monolit struktú­rát félrerúgva ezentúl a szö­vetségbe csatlakozott negy­venkét tagszervezet képvise­lői fogják egy szövetségi ta'- nácsban eldönteni, milyen központra, s ezen belül mi­lyen funkciók, feladatok el­látására van szükség, meny­nyi pénzzel és mekkora ap­parátussal. Továbbá» a KISZ- nek egyének voltak a tag­jai, a DEMISZ-en belül vi­szont az egyes ember va­lamelyik önálló társadalmi csoportosuláshoz csatlako­zik a sok közül. Vagyis, a dolgokat kissé vulgarizálva, mondhatnánk, szétzúzták, legalábbis saját szintjükön a sztálinista modellt. De miért éppen a fiatalok lép­tek először? — kérdeztük elöljáróban Boldvai László­tól, a Nógrád megyei KISZ első titkárától. — Szinte minden történel­mi korban és minden tár­sadalomban az ifjúság az, amelyik legjobban igényli a változásokat. Mondhatni, ez életkori sajátosság. Mikor mi eszméltünk, már csak azt láttuk, hogy semmi sem jó úgy, ahogy van', s az élet majd’ minden területén tor­nyosulnak a bajok. — A DEMISZ létrejötté­vel —, amely a korábban megszokottaktól eltérően már nem csak a nevében szövet­ség — megtörtént az ifjú­sági szervezeten belüli tel­jes desztalinizálás? — Korántsem. Mert eleve nem következhetett be. Ezt a fiatalságot még a sztálini modell működési alapelvei szerint vezették be a köz­életbe. S, enniek a modellnek a legnagyobb hibája az volt, hogy elszoktatta az embe­reket a kezdeményezéstől, az emberi léthez alapvetően hozzátartozó közösségalapí­tástól. Ezt a nálam okosab­bak úgy fogalmazzák meg; a sztálini modell, lehetetlen­né tette egy valódi civil tár­sadalom megteremtését. Arra tanított, hogy mindig fölülről kell várni —, akár a legapróbb dolgokban, is — a megoldást. S, ezt a Alakuló ülés Szegeden fi tehetséges fiatalokért

Next

/
Oldalképek
Tartalom