Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-11 / 60. szám

1989. MÁRCIUS 11., SZOMBAT NOGRAD 5 „Zászlónk Petőfi!" Ár & Ás — avagy dráma egy ív papíron Talán soha, senkivel nem foglalkozott annyit ,a közvéle­mény, különösen ,,halála” után, mint Petőfi Sándor költő­vel, az 1848. március 15-j pesti forradalom egyik vezér­alakjával, az ezt követő szabadságharc honvéd őrnagyával Bem tábornok hadsegédével, aki 1849. július 31-én a seges­vári csatavesztéskor nyomtalanul eltűnt. Feltételezett halá­lát kővetően, Petőfi Sándor politikai hitvallását, a szabad­ságharcról és a wilágszabadiágról alkotott eszméit, szemé­lyét (sok mozgalom, szervezet vallotta magáénak, használta föl egyéni céljainak megvalósítása érdekében. Ez elmond­ható az 186 7. előtti, majd a dualizmus időszakára éppen úgy, mint az 1945 előtti és utáni időszakra. A pillanatot, s a hangu­latot megragadó munkáival naponta találkozunk az ut­cán: a hirdetőoszlopokon és -táblákon szembeötlő jel­legzetes ceruza- és tollvo­násai senki máséval össze nem téveszthetők. Ám va­lószínű. kevesen veszik a fá­radságot, hogy a színházi plakátok — merthogy arról van szó — valamelyik szög­letében megkeressék és el­olvassák az alkotójuk be­tűkbe és piktogrammba rejtett nevét: — Ár & Ás —, A rébusz megfejtése: Árendás József grafikusművész, aki bár Bu­dapesten él, lassan tíz esz­tendeje a zalai színházi élet népszerűsítője. — 1972-ben végeztem a főiskolán, egy éve pedig is­mét odajárok, a mesterkép­zőn tanítok — kezdte be­szélgetésünket. — Zalaeger­szeggel 1980-ban az Egervári Esték révén kerültem kap­csolatba, e rendezvénysoro­zat grafikai tervezését, pro­pagandaanyagait ugyanis én készítettem. Az első iga­zi színházi munkám azon­ban az előévad nyitóplakát­ja — a meghajoló színész, aki kalap letéve tiszteleg a leendő1 publikum előtt —. volt. Ettől kezdődően jegyez­tem el magam a Hevesi Sándor Színházzal. Megelő­zően filmplakátokat gyártot­tam. Az utolsó szót ironikusan, gunyorosan ejtette ki, ami nem csoda, hisz; e műfajjal szakított — mint mondta — főként művészi okokból. — Nálunk a mozi fokoza­tosan elamerikanizálódott, s ami szomorú, a filmekkel együtt megkövetelik a ten­gerentúl sajátos reklámozá­si szokásai is. Következés­Li ár nem is tudom, mit mondtam buda­pesti ismerősömnek, ami­kor olyan mozdulattal, mint, amilyennel a karmester leinti a szóla­mot, félbeszakított. Talán azt mondtam, hogy vidéken kisebbek a bérek, s drá­gább a megélhetés, vagy, hogy már nálunk is nagy7 a benzinbűz, a zaj. Isme­rősöm a címbeli mondattal szakított félbe, de talán, hogy elvegye annak élét, nem fejezte be. Így rej­tély marad az is, amit ő akart mondani. Talán azt, hogy „jó dolgotokban azt sem tudjátok, mit csinálja­tok”, hogy „nem vagytok úgy agyonhasználva, mint a pestiek.” Mindenesetre a mondatkezdő megszólítás megragadt bennem, mint ami tüske a köröm alatt. Valóban, hogyan is vagyunk mi itt, vidéken? Nos, mi itt, vidéken is részesei vagyunk azoknak a változásoknak, amelyeknek az egész ország. Megtartot­tuk a pártbizottsági ülése­ket, a pártértekezleteket. Üj vezetőket választottunk, EGMONT ^ Az cv legjobb plakátja képp majdhogynem ugyan­azokat a plakátokat kell megrajzolnia a grafikusnak, mint odaát. Legyen rajt sok vér, egy kis szex, a „csíz”- mosollyal vigyorgó, vagy épp elszánt pofával szembenéző főhősök, amit ilyenkor el­várnak az embertől. Persze a magyar filmekről készülő falragaszokkal sem lehetünk megelégedve. Mégpedig azért nem, mert a tervezésbe ál­landóan beles7.ól a rendező. Sőt, az is előfordult, hogy kivett egy kockát a film­ből, odaadta, s tessék, eb­ből csináld meg. Hát ez nem nekem való, s így nem vol­tam hajlandó dolgozni, hisz ezeknek a műveknek a mer­kantil reklámfunkciókon kí­vül semmiféle művészi, kul­turális értéke nincs. — Ezzel szemben a szín­házi plakátnak. . . — Egy pillanat! — vágott közbe. — Már ahol van szín­házi plakát. Magyarország 30 színháza közül ugyanis jó ahol kellett, és ahol lehe­tett. Feltártuk feszítő el­lentmondásaink egy részét. Mindez nem ment, zaj nél­kül. Sokat olvashattunk az országos lapokban is a vi­déki élet eseményeiről. Oly­annyira, hogy az itteni pol­gárok már-már azt kezd­ték emlegetni, hogy pik­kelnek rájuk az újság­írók. Pedig, ha egy kicsit jobban körülnéznek, lát­hatják, hogy nemcsak itt, a mi vidékünkön, hanem ott, a ti vidéketeken, szóval másfelé is voltak botrá­nyok, olykor kísértetiesen megismétlődő esetek. Itt a tanácselnök, ott a párttitkár.... Itt téglát kap­tak kedvezményesen, ott nyílászárót, azaz ajtót és ab­lakot. Itt a fiú építhetett oda, ahol a madár sem jár­hat, ott a lány kapott ta­nácsi bérlakást egyedülál­ló létére. Itt a fiatalok szer­vezete hágót a reprezentá­ciós kereten fölüli pénz nyakára, ott az idősebbeké. Itt nemlétező mezőgazdasá­gi tevékenységre vettek fel nagyon is létező kamat­mentes hitelt, ott a serté­ha 5—6 áldoz ilyesmire. Igaz, a többiek, a maradék huszon-egynéhány is költ propagandára, de még azt is sokallják, azt hiszik elve­szett, kidobott pénz. Pedig igényes, nívós propgandá- ra lenne szükség mindenütt, hogy a közönség némi elő­képet szerezzen az adott da­rabról, arról nem is beszél­ve, hogy az ezt közvetítő plakátok valamikor színház- történeti rekvizítumok is le­hetnek. A Hevesi Sándor Színház darabjaihoz készültek min­den bizonnyal betöltik majd e funkciót, hisz azon túl, hogy több elismerést hoztak alkotójuknak, a világ szá­mos országában láthatták, s láthatják ma is ezeket. Így a lengyelországi Wi- lanowban, ahol a világ egyik legnagyobb plakátgyűjte- mánye található, és Nyu- gat-Európában, az Egyesült Államokban, s Japán kiállí­tótermeiben is. 1984-ben Az év legjobb plakátja kiállí­táson a legjobb ötlet díját kapta a Túszszedők című drámához készült munka, a békéscsabai alkaímazott- grafikai biennálén fődíjat nyert a Fortunatus, ugyan­csak 1988-ban Az év legjobb plakátja címet nyerte el az Egmont. A siker mögött — milyen egyszerű — a tehet­ség és a teljes alkotói sza­badság rejtőzik. — Valóban senki nem szól bele a munkámba, de ez nem jelenti azt, hogy csak a ma­gam feje után megyek. Min­denekelőtt elolvasom a da­rabot, s az olvasópróbára már szállítom is az első ter­veket. A rendezővel, a dra­maturggal konzultálok ezután mert gondoljunk csak bele, hányféle íz van egy műben? — majd leülök, s, megraj­zolom. A plakát mellett tervező­je a zalaegerszegi színház imagejének, vagyis arcula­tának is. — Boncz Barnabással, a színház titkárával — akit az Egmontért alkotói közre­működői díjjal is kitüntet­tek — dolgoztuk ki azt az egyságes jel- és tipográfiai rendszert, amelyet — a bo­rítéktól a levélpapíron át a műsorfüzetekig és a társu­latról kiadott évad eleji is­mertetőkig — mindenütt al­kalmazunk. Legbüszkébb azonban a műsorfüzetre va­gyok! A színház egykori dra­maturgjával, Böhm Gyurká­val találtuk ki a formátu­mot, amelyen azóta sem vál­toztattunk. Pajor Csaba sek holt lelkeire élő támo­gatást. Itt libában utaztak, ott pecsenyebárányban. Két dolog volt ugyanaz: a vadászat, meg a foci. Mi itt, vidéken belekerültünk a bundaügybe is. Sajnos, mi itt, vidéken nem nagyon gondoltunk ezekkel a párhuzamokkal. Elfeledkeztünk arról, hogy a fővárosban is volt kor­rupció, vesztegetés, jogta­lan előnyök igénybevétele, voltak kisebbnagyobb bű­nök. Nálunk megvették a bundameccset, amit Buda­pesten eladtak. Száz szónak is egy a vége, mi itt, vidé­ken nagyjából éppen úgy éljük napjaink zaklatott történelmét, ahogyan a fő­városi lakosok. Persze nemcsak negatívu­mok voltak itt, megcsinál­tunk egyet s mást. Péládul már mi is élvezhetjük saját televíziónkat, a kábelteleví­ziót. Igaz, egyelőre csák két-három órát hetente, de Annak ellenére, hogy Pe­tőfi radikális polgári for­radalmár volt, eszméi még ma is időszerűek. Neve a haladó mozgalmak palet­táján ugyanúgy jelenik meg, mint az éppen uralko­dó, hivatalos társadalmi rendszerén. Budapesten, i860, március 15“én az elsősorban munká­sokból álló tömeg összetűz a rendfenntartó erőkkel, s az erőszakos felosztás kö­vetkeztében meghal Forinyák Géza a demonstráció egyik szervezője. A kiegyezés — 1867. — után már lehetett március 15_ét ünnepelni, „a jóságos uralkodó” megen­gedte. A nemzet kegyelete 1882-ben emlékszobrot emelt a költőnek, Pesten, a Duna- parton, a volt barát Jókai Mór mondott beszédet, s hozzá Ferenc József szemé­lyesen gratulált: „Nagyon szép volt az emlékbeszéd, amelyet ön Petőfi szobránál tartott”. A soproni, Ernő főherceg nevét viselő 48. csász. és kir. sorezred, 100 éves fenn­állásának ünnepén Petőfi arcképe ünnepélyesen az ez­red díszcsarnokának erek­lyéi közé 'került. Petőfit idézte, és rá emlé­kezett Szántó Kovács János a Hódmezővásárhelyi Föld­munkás Egylet közgyűlésén 1894-ben; az említett Petőfi' szobornál tüntettek a magu­kat nemzetközi szociálde­mokratáknak vallók 1899. március 15-én. „Esztendők óta folyik Ma­gyarországon majdnem bün­tetlenül egy csúnya komédia Petőfi nevével, Petőfi ellen. Petőfibe kapaszkodnak, ágál­nak, sürögnek, gyarapodnak olvanok, akiket az a néhai isteni fiatalember, aki hara­gudni is .jobban tudott, mint mi, ha velünk él, okvetlenül véresre ver. Rossz könyvek, farizeus beszédek, lelketlen ünnepek, lelkes üzletek om­lanak és ömlenek. És egy­szerre már teljes vakmerő­séggel már teljesen a magu­kénak hirdetik Petőfit ép­pen azok, akiket Petőfi a leg­jobban utált: a gyávák, az üres hazug hazafiaskodók, és mindenekfelett a rossz írók. a tehetségtelenek” — írja Ady Endre 1910-ben. ez olykor előny is. Egész nap ad viszont három mű­holdas csatorna. Mi itt, vi­déken több program közül választhatunk, mint a pes­tiek többsége. A műsorokat nem nagyon értjük, mert kevesen tudnak angolul és franciául, dehát ezzel Bu­dapesten is sokan így van­nak. Megjelent a helyi rá­dió is, szintén szerény adásidővel, dehát valahogy csak el kell kezdeni, lesz az még bővebb is. Teljessé vált a helyi sajtó szentháromsá­ga, az újság, a rádió és a televízió. Az írott sajtó meg szinte megsokszorozódott. A megyei lapnak már ver­senytársa is akad, amit egészen könnyen engedé­lyeztek. Mindössze néhány milliócskát kellett össze­szedni. Vállalati mecéná­soktól, részvényesektől, akik némi haszonra is szeretné­nek szert tenni a glasz- nosztyból, nagyon helyesen. Megjelent a pluralizmus Természetesen, ez nem akadályozza meg a Petőfi nevével kapcsolatos politikai manipulációkat. Szerepet kap Petőfi neve az I. világhábo­rúd uszításban is. 1919. március 16'án a ta­nácskormány kikiáltása előtti napokban Landler Jenő mél­tatja a költőt a Petőfi-szo* bornál. 1922-ben már dr. gr. Kle­bersberg Kunó m. kir. val­lás* és közoktatásügyi mi­niszter mond ünnepi beszé­det a költő születésének 100. évfordulóján, a Magyar Tör­téneti Társulat közgyűlésén, A mi Petőfink volt az is, akit 1923-ban a kisantant ál­lamainak magyarellenes nyo­mására betiltottak Olaszor­szágban, pedig Benito Mus­solini olasz kormányelnök maga is fordított Petőfi" műveket németről olaszra. Petőfi nevével tüntettek 1924. március idusán a szocialis­ták. Károlyit, Bokányit, Kun Bélát éljenezve, és ezen a napon ugyancsak Petőfit ki­sajátítva randalíroztak az Ébredő Magyarok szélsősé­ges csoportjai is. Petőfi köl­teményei aktualitásuk (vélt. vagy valós) függvényében til­tó listán szerepeltek. ’A Duna-parti Petőfi-szo- bor lett az állandósuló moz­galmak egyik színtere, füg­getlenül a csoportok elköte­lezettségétől. A magyar if­júságot 1931. március 15'én vitéz Bajcsy-Zsilinszky End­re ezen a helyen teszi Pető­fi szellemének jogos örökö­sévé. „Értetlenül és mélyen elszomorodva látom azt a roppant rendőrkordont, amely úgy látszik, a ma­gyar ifjúságot el akarja vá­lasztani még március 15-én is a magyar munkásságtól. Kínos látvány és nincs ben­ne semmi bölcsesség, mert hiszen nem kétséges, hogy Petőfj szellemének tiszteleté­ben tökéletesen egy az ifjú­ság a munkássággal.” Kun Béla Petőfi Sándor verseinek orosz fordítása elé, szovjet emigrációban a következő gondolatot írja 1936-ban: „A fasiszta elnyo­más ellen, a polgári demok­ráciáért harcban kibonta­kozni készülő magyarorszá­gi népfrontban ott van az élen Petőfi Sándor, a min­szelleme itt, vidéken is. Az alternatívok, íideszesek, tu- doszosok, egyéb eszesek és oszosok gyűléseket, sőt tüntetést is tartottak. A karsztvizeken keresztül kapcsolatba kerültek a Du- na-körrel is, noha Bős— Nagymarost messzebbről fi­gyelik, mint a fővárosiak. A hétköznapi lét problé­mái itt, vidéken is létez­nek a háztetők alatt. Itt is többet dolgoznak az embe­rek, mint nyolc óra. És az ugyan igaz, hogy itt a vi­déki szövetkezetekben (is) terem a hús, a búza és a zöldség, de ettől még nem jutunk hozzá olcsóbban, sőt! S hiába van háztá­ji, a vidéki téeszek dolgo­zói sem mind ott termelik meg a levesbe valót, ha­nem ugyanúgy boltban ve­szik, mint a fővárosiak, fur­csák módon drágábban. A politikai és egyéb di­vatot mi itt, vidéken nem követjük olyan frissen, mint Budapesten követik. S eleganciánkat sem a ve­gyes vállalati úréhoz vagy hölgyéhez hasonlítjuk, aki minden második hetét Bécs­den fajtájú és bárhol is le­vő elnyomásnak halálos el­lensége, a magyar és világ- szabadság harcos, forradal­már költője. A magyar nép demokratikus szabadságáért folyó hrcnaik a jakobinus Petőfi a legnagyobb, legiga- zabb költője.” Ügy gondolom. a tragikus sorsot ért Kun Bélának, a magyar és nemzetközi mun­kásmozgalom elkötelezett harcosának 1936-ban papírra vetett gondolatain máig sem fogott az idő, nem sajátítja ki Petőfit, nem akaszt rá történelmietlen, divatos cím­kéket, mint." ahogyan ez az elmúlt évben is megtörtént, amikor egyik északi megyénk történelmi 'tényeket nélkülö­ző szónoka Petőfit mint „nagy reformert” emleget­te, holott, Petőfi mindig for­radalmár, radikális szelle­mű republikánus volt. Külön könyvet lehetne ír­ni róla, hogy kik és mikor hivatkoztak Petőfire, illetve eszméire. Használták nevét a magyar irredenta és anti­szemita mozgalmak is, mint ahogy az ő nevét vette fel a II. világháború alatt Jugo­szláviában harcoló partizán- csoport, a magyar zászlóalj. Petőfi és Kossuth nevével agitált Moszkvából az éteren keresztül Rákosi Mátyás 1944. március 14-én a néme­tekkel való szembefordulás­ra. Öt idéz; az MDP ideoló­gusa, Révai József 1948-ban, s az Országgyűlés 1948. már­cius 15-én ünnepi ülést tart Nagy Imre elnökletével, me­lyen Dinnyés Lajos minisz­terelnök javaslatára, 1848— 49. emlékét törvénybe iktat­ják. Névét viselte az 1956-os tevékenysége miatt mindmá­ig és általában negatívan megítélt Petőfi Kör. Az ő jelentőségét méltatta szüle­tésének 150. évfordulóján, az Operaházban rendezett dísz­ünnepségén beszédében Aczél György, az MSZMP KB titkára. S mit üzen az a régi már­cius 1989. márciusának, a ma aggódó emberének? Már­cius 15-e újra piros betűs ün­nepünk, a nemzet újra egy­másra találásának (legalább­is lehetőségeiben) ünnepe. Persze, önmagában ez még kevés, mert ne feledjük el, ezt is Petőfi írta: „Borzasz­tó vasárnapi nép vagyunk! Nekünk mindig ünnep kell, és ha egyszer nem lesz em­berünk, akit megünnepeljünk, majd a holdvilágnak viszünk fáklyászenét, s csi­nálunk1 kivilágítást. Talán azért vagyunk olyan rongyo­sak, mert mindig ragyogni akartunk.” Csank Csaba ben tölti, hanem egymásé­hoz. Nem is jön olyan gyak­ran a szánkra a sóhajtás: mennyivel jobb lenne, ha nem itt, hanem Párizsban, Londonban, vagy Los An­gelesben dolgoznánk. Hány­szor ennyit keresnénk! Egyszóval nem vagyunk mi alapvetően más embe­rek itt, vidéken mint „fönt”. Ez a fogalom sem veszett még ki a nyelvhasz­nálatból ! Az tény, hogy az áremelések ellen a szak- szervezetek megyei taná­csai közül néhányan testü­letileg tiltakoztak, legföl­jebb arra enged következ­tetni, hogy itt kevesebb al­kalmuk van az embereknek arra, hogy fizetésüket va­lamilyen más forrásból ki­egészíthessék. Kevesebb az alkalom másodállásra, mel­lékfoglalkozásra, más mun­kaviszonyon kívüli tevé­kenységre. Csak egyet szeretnénk: ha azt a bizonyos legyintő, leintő kézmozdulatot, s a címben idézett szóbeli kísé­retet minél kevesebbszer kapnánk meg... G. J. Árendás József (szemből) és Bonez Barnabás műsorfüzetet állítanak össze. Ti ott, vidéken...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom