Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-09 / 58. szám
2 NOGRAD 1989. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK Megkezdődött az Országgyűlés ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról.) A napirendre tett indítvány vitájában szót kért Szigethy Dezső (Győr-Sopron m. 14. vk.), aki Király Zoltán hozzászólására reagált. Avar István (Bp. 17. vk.), a kormányfő felszólalásához fűzött észrevételt. Ügy vélte: „nem szabad még egy rossz politikai lépést elkövetni azzal, hogy a parlament nem tűzi napirendjére Bős—Nagymaros ügyét, annak bármilyen formájában.'’ Ezután az elnök határozathozatalra bocsátotta a napirendi javaslatot. A szavazást ügyrendi felveté" sek szakították meg. Végül is a törvényhozó testület az elhangzottak szellemében 337 szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadta a napirendre tett indítványt. Horváth Lajos ezután javasolta, hogy az 1848—49-es forradalomról és szabadság- harcról március 14-én ünnepi ülésen emlékezzék meg az Országgyűlés, s helyezzenek el koszorút Kossuth Lajos szobránál. Az ülés elnöke ajánlotta: amennyiben az ülésszak három nap alatt sem fejeződne be, március 22-én folytassák a munkát. Az Országgyűlés nyolc ellen- szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadta ezt az ügyrendi javaslatot is. A törvényhozó testület ez- után a képviselői önálló indítványok napirendre tűzéséről határozóit. Elsőként Kőrös Gáspárnak (Bács-Kiskun m. 4. vk.), azon indítványáról határoztak, hogy az Országgyűlés 1989-ben komplex módon tárgyalja meg a lakosság életszínvonalának és élet- körülményeinek helyzetét, annak alakulását. Az indítványt —, amellyel a Minisztertanács elnöke is egyetértett — a parlament egyhangúlag elfogadta. Polgárdi József (Pest m. 17. vk.), képviselő azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Állami Számvevőszék jogállásáról, szervezetéről, működéséről készüljön egy koncepciógyűjtemény, s a számvevőszék létrehozásáról szóló törvényjavaslatot még az új alkotmány elfogadása előtt tűzze napirendre az Országgyűlés. Az ülésszak elnöke elfogadásra ajánlotta az indítványt. Az erről szóló szavazás előtt szót kapott Varga Imre (országos lista), Biacs PéEzután — az elfogadott napirendnek megfelelően — dr. Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter terjesztette elő az alkotmány szabályozási elveit. Bevezetőben vázolta a hazai alkotmányozás sok évszázados történeti hátterét, társadalmi, politikai körülményeit, az alaptörvény megalkotásának erkölcsi, szokásjogbeli indíttatásait. Majd rámutatott: az országban a társadalom történetileg kialakult politikai kultúrájának ösz- szetevői, sajátos vonásai különösen jelentősek, s írott, kifejezetten jogi dokumentumként megfogalmazott alkotmány készítésénél annál is inkább figyelni kell rájuk, mert később az alkotmány megvalósulását befolyásoló társadalmi környezet részeként az alkotmány működésére amúgy is hatással vannak. — Nagy körültekintéssel kell tehát elemezni a le- hetéges célokat és megoldásokat — folytatta. Van már történeti példánk arra, mik a következményei az ország múltjától, viszonyaitól idegen struktúrák és megoldások átvételének. ter (Bp. 30. vk.) és Antal Imre (Pest m. 19. vk.) — mindhárman az érdemi országgyűlési munkát elősegíteni szándékozó javaslatukat mondták el. E kitérő után folytatódott az egyéni indítványok tárgyalása. Polgárdi József indítványát többségi szavazattal fogadta el az Ország- gyűlés. Ezután Bödőné Rózsa Edit (Csongrád m. 3. vk.) és más képviselők előterjesztése alapján a gyülekezésről szóló 1989. évi III. törvény módosítására vonatkozó indítvány sorsáról döntött az Országgyűlés. Horváth Lajos javasolta, hogy azt még a mostani ülésszakon tűzzék napirendre. Az Országgyűlés többségi szavazattal, három tartózkodás mellett egyetértett a javaslattal. Bubla Gyula (Budapest 3. . vk.). a Ganz Villamossági Művek központi forgácsoló gyáregységének vezetője több képviselőtársával együtt nyújtott be javaslatot, hogy az Országgyűlés vizsgálja felül az 1988 októberi ülésszakon hozott a bős—nagymarosi vízlépcső-beruházással kapcsolatos határozatát. A soros elnök elmondta, hogy az Országgyűlés bős—nagymarosi ad hoc bizottsága a téma napirendre tűzésével nem ért egyet, s kérte a Az alkotmány jogszabály. Az alkotmány jogszabály volta és az ebből adódó következmények segítenek eligazodni egy másik, sokat vitatott kérdésben is: a társadalmi, gazdasági és politikai rendszer jellege, illetőleg e jelleg megfogalmazása problémájának megoldásában, a politikai erők, szervezetek, pártok és az állam viszonyának alkotmányos megjelenítésében is. Ezek a viták ma még nem fejeződtek be, sőt nagyon valószínű, hogy a szabályozási elvekről, a tervezett jogszabályszövegről kialakuló társadalmi méretű vita még sok új szempontot is hoz majd a már meglévők megerősítése, vagy elvetése mellett. Még egyszer hadd mondjam: nagyon remélem, hogy a társadalmi vita, akár mostani szabályozási elvekről, akár a majdani szöveg- tervezetről alkalmas lesz arra, hogy széles körű egyetértésre épülhessen az alkotmány e része. — Nem akarom természetesen azt a látszatot kelteni, hogy az alkotmány a hazai viszonyokban gyökerező képviselőket: az Országgyűlés az indítványt ne fogad", ja el, a témát most ne tűzze napirendre. Bubla Gyula szót kért. Indokoltnak tartotta az építkezés 8—10 évre szóló elhalasztását. Egyetértett azonban azzal a kompromisszummal, hogy bízzanak meg szakértői csoportokat újabb tudományos vélemények, tanulmányok kidolgozásával. Elmondta még. hogy az indítványt aláírásukkal támogató képviselők: Berdár Béla, Bognár József, Börcsök Dezső, Gregor Péter, Gágvor Pál. Horn Péter, Juhász Mihály, Huszár István. Nagy- iványi András, Szabó Kálmán. Tóth János és Morvay László. Szavazás következett: az Országgyűlés négy ellenszavazat és 36 tartózkodás mellett úgy döntött. hogy a bős—nagymarosi beruházással kapcsolatos kormány- tájékoztatót ezen az ülésszakon nem tűzi napirendre. Ezt követően az elnök bejelentette, hogy az ülés megkezdése előtt hét nappal Szirtesné dr. Tomsits Erika (Bp. 22. vk.) egyéni indítványt nyújtott be, ám a házszabályokban foglalt határidő után. Ezért az indítvány napirendre tűzéséről az Országgyűlés március 22-j ülésén döntenek. szerves jellegét, a hosszú távú folyamatokra való építkezés biztosítását, a napi politikai viszonyokhoz kapcsolódó elemek közötti szelektálást a jogi forma és tulajdonságai eleve garantálják. Szó sincs erről nagy je- jentőségük ellenére sem. De szándékaink szerint — és ez talán a legfontosabb — az alkotmány egyrészt visszaállítja a kontinuitást a magyar állam- és alkotmányfejlődéssel, a benne kikristályosodott elvekkel, s integrálódni törekszik az európai alkotmányfejlődés fő vonalában, a politikai eszméknek és intézményeknek abba az évezredes fejlődésébe, amely az európaiságot, általánosabban : ma már a civilizáció alapjait jelenti. Mindezekből következően az alkotmány a jogállam eszméjére épül, s az olyan alkotmányos állam, amely elismeri és garantálja az emberi és állampolgári jogokat, megvalósítja a hatalommegosztást, kialakítja azt az alkotmányos jogokat, tételeket védő renszert, amely az alkotmány társadalmi érvényesülését biztosítja. Az első dimenzió a hatalom. általános politikai értelemben. Mennyiben van helye ilyen értelmezésnek az alkotmányban? Ha elfogadjuk, hogy az alkotmány az ország alaptörvénye. hogy csak akkor teremthet konszenzust vagy egyáltalában egyetértést és együttműködést a sokféleképpen differenciált érdekek és az ezekből absztra- hálódó politikai felfogásokat, meggyőződéseket „hordozó" társadalmi rétegek, csoportok és szervezetek között, az emberek között, akik az „élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez" való jogaik érvényesítésére törekszenek, akkor egyrészt minden politikai erő számára biztosítani kell a működés lehetőségét, másrészt csak azzal a feltétellel működhetnek. ha nem sértik mások jogait és szabadságát. Erre tekintettel azonban a politikai érdekérvényesítést és hatalomra való törekvést mindenki számára korlátozni kell. A korlát tehát nem csupán abban a formában állítandó fel, hogy egyetlen egyébként bármilyen tiszteletreméltó célok .megvalósítására tételezett politikai párt vagy szervezet sem kaphat privilegizált helyet az alkotmányban, hanem többről van szó. A hatalom megosztásának második dimenziója az államhatalmi ágaknak funkcionális meghatározottságuk mentén való elriasztása és egyensúlya. A hatalom megosztásának harmadik dimenziójáról kevés szó esik. Á három hatalmi ágazat elválasztása és egyensúlya ugyan elengedhetetlen, de mind a hatalom- koncentrálódás veszélyének elhárítása, mind a politikai pluralizmus (amely nem jelszó, hanem mindig is valóságos állapot, még ha létét nem is ismernénk el) következményeinek érvényesítése, mind pedig az egyén jogai szempontjából is fontos a „fékek és egyensúlyok” rendszerének kialakítása az egyes hatalmi ágakon belül, illetőleg ennek biztosítása e hatalmi ágak szervezeti felépítésében. „A szabályozási elvek" — talán nem olyan következetesen, ahogyan szeretnénk, hiszen itt még alternatívák jelennek meg — tartalmazzák az ebből a dimenzióból fakadó követelményeket is. A törvényhozás a népszuverenitás letéteményese ugyan, s ebből fakadó jogosítványai államszervezetünket erősen közelítik is a parlamentarizmushoz. hatalmában három vonatkozásban mégis korlátozott. Egyrészt a népszavazás intézményesítésével, másrészt olyan köztársasági elnöki pozícióval, akit a lakosság választ, végül azzal, hogy az alkotmánybíróság — az alkotmányosság szempontjából — a törvényeket is felülvizsgálhatja. Belső működésében is felmerül azonban további szempontként annak biztosítása, hogy ne rendelkezhessék eltúlzott hatalommal, főleg, hogy biztosíthatók legyenek a parlamenti kisebbség, illetőleg az általuk képviselt lakossági rétegek, csoportok jogai, politikai nézeteinek kifejeződése. hogy a többségi elv ne vezethessen a gyakorlatban visszaélésekre. Ezért merült fel — ismétlem, „A szabályozási elvekben” talán nem elég hangsúlyosan — a kétkamarás Ország- gvűlés gondolata. Sokan, akik az alkotmányozást és a kialakítandó alkotmányt talán túlságosan is a mai politikai viszonyokhoz kötik, és e viszonyokban felmerülő problémák számára keresik a megoldásokat, a kétkamarás Országgyűlést is ebből a szempontból közelítik meg. helyeselve és ellenezve egyaránt. Ám ilyen konkrét, adott esetben átmeneti politikai helyzetből születhetnek alkotmányos megoldások akár hosszú távra is. A ..fékek és egyensúlyok" elve — ha a szervezeti forma és tartalom változhat is — mély politikai bölcsességet fejez ki hosszú távra is, akár nálunk is. ma még előre nem látható helyzetekre. így ha felteszik nekem a kérdést, hogy mi más indokolhat egy esetleges második kamarát, a protokolláris szempontokon túlmenően, mint a fékezés, akkor a válaszom akár igenlő is lehet. És ,ép- pen ebben látom értelmét is, hangsúlyozottan nem vagy nem elsősorban jelenlegi viszonyainkra gondolva. — Arra kérem, tehát a tisztelt házat, szíveskedjék ezt az alternatívát is megfontolni, mérlegelni. A második kamara többféleképpen kialakítható, az egyedüli kívánalom, hogy ne az első kamara választására érvényes elvek alapján. Így a jogok pontos körülírásával. az ügydöntő hatalmat mindenképpen az első kamarának biztosítva, sok évszázados politikai bölcsesség is kifejeződhet alkotmányozásunk folyamatában. Biztosítandó azonban a hatalom megosztása a végrehajtó hatalom esetében is. ..A szabályozási elvek” egyértelműen a köztársasági elnöki pozíció mellett foglalnak állást, s ezt talán ma már nem js kell különösebben indokolni. Mindössze arra hívnám fel a figyelmet, hogy az Elnöki Tanács intézménye nem csupán idegen a magyar jogtól — végtére is nem építkezhetünk és az előkészítés alatt álló alkotmány sem építkezik csak a magyar jogfejlődésben megjelent intézményekre —, hanem az a funkció. amit a legutóbbi időkig ellátott volt idegen, sőt veszélyes, nem kismértékben lehetővé téve puszta létével is a tekintély- uralmi rendszer működését. Ne feledjük, az Elnöki Tanácsnak az Országgyűlést helyettesítő jogköre volt, s ha valami indoka a kollektív jellegének, ez lehetett: ne egyszemélyi államfőben mutatkozó végrehajtó szerv kerüljön a törvényhozói pozícióba. Az imént már utaltam arra. hogy a lakosság áltat választott köztársasági elnök — a maga ilyen módon megalapozott legitimitásával — bizonyos mértékben jelenthet korlátot a parlamenti hatalom számára. Ahogyan azonban szükség van a korlátra az egyik viszonylatban, ugyanúgy szükség van erre a másikban is. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy a végrehajtó hatalom a köztársasági elnök és a kormány között megosztva is tartalmazza, már szerkezetében is a „fékek es egyensúlyok” ama rendszerét, amelyre már többször utaltam. A köztársasági elnök természetesen nem lehet „protokolláris” pozíció ebben az esetben, de a kormánv úgy véli. hogy nem is ilyen típusú elnöki intézménvré van szükség. Egyéb lehetséges jogosítványai mellett — amelyekről „A szabályozási elvek” adnak képet — a köztársasági elnök jelölné ki a miniszterelnököt, aki azonban a parlamentnek lenne felelős, így a parlament is választaná meg (és a miniszterelnök prezentálná kormánya tagjait, akiknek kinevezését a parlament csupán jóváhagyná a kormány programjának elfogadásával), a köztársasági elnök nevezné ki a bírákat (az alkotmánybíróság tagjai és a Legfelsőbb Bíróság elnöke esetleg elnökhelyettesei kivételével, akiket az Országgyűlés választana), ő nevezné ki a fegyveres erők tábornokait. és ő lenne a hadsereg főparancsnoka is. A végrehajtó hatalom ígv bizonyos fokig megosztana a kormány és a köztársasági elnök között, úgy azonban, hogy a kormányzást felelősen a kormány végezné, köz- igazgatási tevékenység irányítása tehát nem hárulna a köztársasági elnökre. A hatalom megosztásának e harmadik dimenziójában felmerül a bírói hatalom belső megosztása is. Bizonyos megosztás mindenképpen kialakul, mert az alkotmánybíróság nem tartozik a rendes bíróságok szervezetrendszerébe. egyes esetekben pedig — ha a rendes bíróság előtti lehetőségeket kimerítette —az. állampolgár is fordulhatna az alkotmány- bírósághoz az alkotmányban foglalt alapvető jogai sérelmének orvoslásáért. Ezt. a lehetőséget azonban csak pontosan körülhatárolva szabadna biztosítani, mindenképpen megőrzendő ugyanis a bírói ítélkezés biztonsága. a jogerő tekintélye. Végül: a hatalom megosztásának negyedik dimenziója az önkormányzati hatalom. Különösen fontos hazánkban — történeti okok folytán is — a helyi és a regionális önkormányzat valóságos működése. Abból kiindulva, hogy az önkormányzat minden formája a lakosság önkormányzata, alkotmányosan kell biztosítani számukra a tényleges önkormányzat gazdasági feltételeit is. Végezetül: mit kér a kor-, mány az Országgyűléstől? Mindenekelőtt tárgyszerű vitát. hiszen amúgy is sok a hangulati elem, az érzelmek és indulatok, valamint az intolerancia politikai életünkben. Kérjük továbbá e tárgyszerű vitából kirajzolódó iránymutatást. Nem kérjük, hogy szavazással vagy anélkül válasszanak az egyes beterjesztett alternatívák között — bár természetesen semmilyen módon sem kívánjuk behatárolni a tisztelt ház tevékenységét és döntéseit. Természetesen úgy sem, hogy új javaslatokkal és elgondolásokkal vegyenek részt az alkotmányozás munkájában. Ügy gondoljuk azonban, hogy a döntésnek — különös tekintettel „A szabályozási elvek” most kibontakozó vitájára — még nincs itt az ideje. Azt azonban nagyon is fontosnak tartanánk, ha a parlamenti vitában legalább az alkotmány egészének logi. kája, felépítése, alapvető elvei. s néhány már most is kikristályosodónak tűnő meg* oldás tekintetében kirajzolódnának a parlament várható állásfoglalásának alap* (Folytatás a 3. oldalon.) Kulcsár Kálmán az alkotmány szabályozási elveiről Németh .Miklós miniszterelnök felszólalása