Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-18 / 66. szám
Biztató eredmények az amatőr képzőművészeti mozgalomban Az orosz zenedráma megteremtője Százötven éve született Muszorgszkij A Nógrád megyei amatőr képzőművészek kiállítása, amely március 19-ig várja az érdeklődőket Salgótarjánban, a József Attila Városi-Megyei Művelődési Központban, idén kellemes meglepetést hozott. Egyrészt a kiállítók zavarba ejtően nagy száma. másrészt a kiállítás érzékelhetően a korábbiaknál magasabb színvonala miatt. A már hagyományosan kiosztott díjak is arra érdemes művészi és köz- művelődési teljesítményeket ismertek el. Külön öröm, hogy legalább még egyszer ennyi díjat is ki lehetett volna osztani. A mostani díjazottak: Lo- sonczy Ildikó, Ajtay Károly, Balogh Balázs András, M. Kiss György, Bakos Ferenc, Nagy Márta, Oláh Jolán és Gelencsér János. Mostanában az sem mellékes kérdés, hogy kik a díjalapítók. Köztük vannak „hagyományosan” bizonyos intézmények, így például a Nógrád Megyei Tanács művelődési osztálya, a Salgótarjáni Városi Tanács, a salgótarjáni városi, megyei művelődési központ és mások. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek, a Nógrád Megyei Mezőgazdasági Termelő- szövetkezetek Területi Szövetsége, a megyei cigány koordinációs bizottság szintén a díjalapítók közé tartozik. Nem utolsósorban lelkes szponzorként jelentkezett az ÉGSZI „SZINVA” Szervező és Számítástechnikai Leány- vállalat Nógrád megyei ki- rendeltsége, amely a Rom- hányi Építési Kerámiagyárral, valamint a LitMMHVBMMHHawIinBKai Már annyi nap elsuhant ebből az évből, hogy szinte elfeledtük, milyen volt a múlt esztendő. ... És nem mondhatnám, hogy észre se vettük az idő múlását. Jószerivel mindennap szolgált számunkra kemény híradással. Magasfeszültség a magyar—román viszonyban; naponta újabb és újabb képsorok az örményeket ért szörnyű katasztrófáról; vízágyúkkal és rohamrendőrökkel farkasszemet né. ző prágaiak szívfájdító csoportképei ; tévéhíradós-je- lentések egy fölrobbantott amerikai utasszállító repülőgép roncsairól... és áremelések. .. panaszok a romló életviszonyok miatt... az adó" hivatal pallosa a személyek és vállalkozások fölött... Hírek a korrupció, a bűnözési erőszak, az erkölcsromlás riasztó tényeiről. Metrórobbantás. Nincs egyetlen napnyi pihenőnk? Naponta megesik a szívem az újságolvasókon, tévénézőkön, így önmagámon is. Mert aki a Világ legmagasabb hegycsúcsát akarja megmászni, és alkalmas eszközei, segítői vannak e mesés kalandhoz, azok is beiktatnak kisebb ácsorgásokat, mielőtt egy újabb meredélynek, jégfalnak vágnának, vagy szakadék fölött kelnének át. Mi viszont lassan elcsigázottakká válunk attól, kei „IPOLY” Termelő- szövetkezettel közösen a katalógus - elkészítését is támogatta. Ismerve azokat a gondokat, amelyek a művészeti mecenatúra körül sokasodnak, különösen figyelmet érdemel ez a fajta vállalás, hiszen a szellemi építkezéshez a többi között az amatőrmozgalmak is hozzátartoznak. Ráadásul éppen ezen mozgalmakon belül lelhető fel azon magatartásminták összessége, amely a jelenleg szétesett helyi művészeti közéletből hiányzik, az egymás iránti figyelem és segítőkészség, nem utolsósorban a lelkesedés, a végzett munka komolyan vélete és így tovább. A kiállítás megnyitóünnepsége, az élénk érdeklődés is jelezte az amatőrmozgalomnak ezt a becsülendő emberi értékét. A „magas művészet” művelőinek körében ezt a fajta szolidaritást már erőteljesen háttérbe szorította a mecenatúra számos kirívó egyoldalúsága, amely végső soron atomizálta és pozícióharccá alakította az alapvetően közös érdeket, sőt, napjainkban sem mindig látszik felismerni e helyzet hátrányos voltát a régió szellemi élete szempontjából. Ilyen állapotok közepette szinte üdítő az a légkör, amely a megyei amatőr kézpőművészeti kiállítás megnyitásán és azt követően is megnyilvánult. Idqn bőségesebb anyagból válogathatott a zsűri, több mint hatvan amatőr művész csaknem kétszáz műve állt rendelkezésre. Ezt a sok művet csak két részben tudták kiállítani a szervezők, akiknek ennek ellenére sikerült jó kiállítást rendezni. Érdekes — esetleg a későbbiekben az okok elemzése során, amelyre itt nincsen mód — megfejtendő jelenségnek tartom annak vizsgálatát is, hogy vajon honnan ez a bőség festményben, szoborban, grafikában az amatőr képzőművészeti mozgalmon belül, amikor nemzetközi tapasztalat például az iparművészet térnyerése a hagyományos képzőművészettel szemben. Hiszen nyilvánvaló, hogy ma a kultúrában nem a táblaképeké, a grafikáké a vezető szerep, mindez egyre inkább a töredékességet mutatja fel a világ nagy tárlatain. Ügy tetszik, a régióban az önkifejezésnek mégis ezek a legfa- vorizáltabb eszközei, ideértve a többi között a pedagógus képzőművészek, a naivok stb. eredendően nagy számát. Ámde, ha már itt így van, akkor üdvözlendő minden olyan komplexitásra törekvő kísérlet, ' amelyre szintén történik kezdeményezés a megyében. A Nógrád megyei amatőr képzőművészek idei kiállítása tartalmi és stílusbeli gazdagságával további ösztönzést jelenthet a lelkes és mind több szakmai eredményt is hozó tevékenységhez, közösség- és közönségformáló szándék kiteljesedéséhez. A mostani tárlat tanúsága szerint erre minden remény megvan. (te) «„Célom ellesni az emberi beszédnek azokban a közvetlen és élethű megnyilatkozásaiban lüktető rezdüléseit, melyeket a zseniális Gogol nyújtott...” Egy tehetséges, huszonnyolc éves szentpétervári zongoraművész fogalmazta meg a maga számára az idézett, s egész további élete alkotó tevékenységét részben meghatározó gondolatot, néhány évvel az oroszországi jobbágyfelszabadítás után, és — ami zenetörténeti szempontból különösen fontos — csaknem egy időben Richard Wagnerral. A kivételes képességű zongoristát, Mogyeszt Petrovics Muszorgszkijt ugyanis akkoriban már jobban vonzotta a komponálás. Érdeklődése elsősorban az operaszínpad felé fordult, bizonyosan a XIX. század első felének nagy orosz zeneszerzője, az életében kevéssé becsült, de halála után eleven erővel ható Glinka művészetének hatására. Muszorgszkij nem az egyetlen volt Glinka cso- dálói között. A Nagy Péter uralkodása idején Nyugat felé megnyíló kapuk, az Európától addig elzárt Oroszország politikai és gazdasági felemelkedésével együttjáró kulturális felemelkedés idején természetes volt, hogy Glinka öröksége nem veszhet el, hogy az orosz nemzeti opera megteremtésére tett kísérleteit folytatni fogják az utána következők. Pé- tervárott létre is jött a zenetörténet egyik legfontosabb csoportosulása, amelyik egyebek közt ezt tekintette fő céljának, hivatalos neve „Üj orosz zenei iskola” volt, de nevezték magukat „Nagyok kis köré”-nek, vagy röviden „Az ötök”-nek is. Balakirev, Kjui, Muszorgszkij, Borogyin és Rimszkij-Korszakov volt az öt muzsikus, akik közül kétségtelenül Balakirev volt a vezető egyéniség, de az orosz operáért a legtöbbet Muszorgszkij tette. Amikor a százötvén évvel ezelőtt, 1839. március 21-én született Muszorgszkij célul tűzte ki, hogy az emberi beszéd lüktetésének, deklamá- ciójának életszerűségét fogja megvalósítani operáinak énekszólamaiban is, akkor még csak második művén, egy Gogol-novella megzenésítésén dolgozott. A házasság című kisoperának azonban, miként az első próbálkozásnak, a Salammbónak is, csak néhány részlete készült el. Mert ekkor, 1868 őszén, már új, hatalmas terv foglalkoztatja, amelynek megvalósítására éppen egyesz- tendőnyi időre volt szüksége. Talán érzi, is, hogy sietnie kell: a mindössze negyvenegy évet élt zeneszerző harmincéves korában alkotta meg az orosz operaköltészet máig legjelentősebb alkotását, a Borisz Godunovot. Akkoriban csak az oroszországi felemelkedést szívükön viselő, haladó rétegek értékelték helyesen a népi realizmusnak ezt az első, monumentális megnyilatkozását. • Az uralkodó köröket megriasztotta a mű politikai-eszmei tartalma, a nagyközönséget pedig meglepte merészen újszerű zenei nyelve. A Borisz 1874-es bemutatója után a szerző élete már örökös versenyfutás: a fokozódó idegbaj és alkoholizmus rohamai között születnek azok a zongora- darabjai, dalai és további két jelentős operája, a Ho- vanscsina és A szorocsinszki vásár, amelyek máig legismertebb művei közé tartoznak. Alkotó lendülete már a Hovanscsina második felvonásának elkészülte után megtörik, és valójában soha nem is tér vissza. A Borisz utáni két operája befejezetlen maradt, azokon Rimszkij-Korszakov, illetve Kjui és Cserepnyin végezte el a hangszerelés munkálatait. Miként mestere, Balakirev, Muszorgszkij is örök autodidakta muzsikus maradt. Szemére is vetették sokan „sajátos zenei gondolkodásmódját”, különösen hiányos összhangzattani ismereteit kifogásolva. Azt azonban soha senki nem vonta kétségbe, hogy a nagy Handel-oratóriumok mintájára szerkesztett hatásos kórustablóival, . a doszto- jevszkiji, tolsztoji népábrázolást példának tekintő Muszorgszkij volt a hányatott sorsú és történelmű orosz nép és ország leghűbb ábrázolója az európai zenedráma történetében. Szomory György Lemondhatunk-e a reményről? hogy szinte csak mind zordabb jövendöléseket hallunk arról, hogy mivel köszönt ránk a tavasz.. . A maratoni futók időnkint hozzájutnak szaladtukban néhány korty üdítőitalhoz, vagy nyakon öntik őket némi frissítő, hideg vízzel. Mi pedig robogunk valami felé, de senki sem kiált be nekünk az út széléről : „Már csak fél óra; már csak öt kilométer; tartsd magadat, célhoz érsz.. !” Előbbre szeretnénk jutni, de egyelőre a biztató tényekről nem hallunk. Vagy azokat csak amúgy mellékesen tudatják velünk. Ügy vélem, hangfogóval. Pedig kéne némi biztatás, hogy ne adjuk oda magunkat a fáradtságnak és reménytelenségnek. Nem ártana több pozitív ellentételezés a lelki háborgást keltő újdonságokkal szemben. Mert igazán nem semlegesítő erejű értesülés az újra meg újra beharangozott munkanélküliséggel szemben az a közlés, hogy az Operaház vezetése sem lát az anyagi gondoktól. A gyógyszerárak növekedését semmiképp sem feledteti, hogy ezzel szemben itt, meg ott a tanácsi emberek körmönfont módon bagóért szerzik meg a legjobb ingatlanokat. A közlekedés drágul? E bizonyosság hatását csak fölerősíti az, amit kis menyemtől hallottam: családjuk, melyben három kisgyerek van, havonta csak tejre 1200 forintot kénytelen költeni, ha futja még rá... Engem nem az nyugtalanít, hogy a legfelsőbb vezetők számára olyan nyugdíjat biztosítottak, ami csak kevéssé sínyli meg a pénzromlást. Az viszont ijedelemmel tölt el, hogy milyen sokan kényszerülnek arra, hogy lemondjanak az újságelőfizetésről, de még a villanyvilágításról is. Az ország csöndes mosollyal értesült arról, hogy a nagy egyesületalapítási szabadságban a homoszexuálisok is szövetkezhetnek érdekeik jobb szolgálatára. De azt senki meg nem magyarázta nekem, vajon miért nincs mindmáig átfogó országos érdekképviseleti szerve a kétmillió-háromszázezer nyugdíjasnak, és miért nem látok soha egyetlen kisnyugdíjast se azoknak a tanácskozásoknak mégcsak az előszobájában se, ahol az idősek napról napra nyomasztóbb helyzetéről tárgyalnak. Már nagyon-nagyon ránk férne, halljunk végre valami biztatót... Nem arra gondolok, hogy affélét, jön majd a június, és nem' kell fűteni, piroslik a cseresznye. Persze, hogy jön. A természet tudja-érti a dolgát. Télre tavasz, tavaszra nyár következik. És kivi- rágzanak a kertek. De várom, hogy valaki megszólaljon : erre s erre költöttünk megint százmilliót, és ettől júliustól fogva olcsóbb lesz a lúdtalpbetét és a szájharmonika. Igen, szeretnének előbbre jutni azok a milliók is, akiknek a személyes elhatározásain nem múlik a fermé k^erkezet-váltás, a forint értékállósága, vagy más nagy dolog. Lehet már vagy húsz éve, hogy maradandó emlékű barátom, Ladányi Mihály kéziratból fölolvasott nekem egy verset. Akkoriban nem tudom hányadik eltiltását szenvedte. És a versért megneheztelt rá valaki „ott fönn”, nem éppen az Isten, de elég nagy kutya ahhoz, hogy poétánk életét megkeserítse. Utóbb kötetben is megjelent az írás. És máig is tűnődöm, ki és mit láthatott benne korábban veszélyesnek. íme a költemény utolsó strófája: Az ifjak asszonyt akarnak, akikből kurva sose lesz, ne rontsd [meg őket! Az öregek fák alatt akarnak üldögélni, amiket ők ültettek, ne keserítsd yneg őket! A csonkák szállni Ivágynak, mutass nekik eget! Vérrel és izzadtsággal telecsorgatott úton fáradtak el ezek a seregek. S míg aszály veri a világot, s áradás elönti, engedd a népemet előre menni! Olyan istentelenül egetvívó óhajokat fogalmazott meg a poéta? Úgy vélem, világosabban és egyértelműbben szólt, mint az elméletektől mámoros közszereplők legtöbb szónoklata. Hinnünk, bíznunk kell a magunk erejében. Enélkül csak a széthullás, vár ránk. És a magunk erejében benne van a magunk akarata. Nem titokzatos, égi erő játszanak velünk, hanem hozzá nem értés, a tudat lanság, a dölyfös párán csolókedv... Nem akaror elhinni, hogy csak rimán kodási lehetőségünk va Hévíz megmaradásáén Egyetlen szóbűvész se tu meggyőzni arról, hogy tár sadalmi-gazdasági viszo nyaink között megfékezhe tetlen az otthonteremté költségeinek szakadatla emelkedése... Képtelenség nek tartom, hogy települé sek, melyek túlélték a ta tárjárást, török időket, mos arra szorulnak, hogy ke gyelemért fohászkodjana vállalatoknak, melyek ha tárukban akarják elföldelr azt, ami az élet megrontc jává válik. Ady keserűsé gében sikoltotta, hogy ne künk Mohács kell, s az hogy ne legyen percnyi bé kességünk. Ö is sóvárgott békesség és a nyugalor után... Most már úgy fo galmazódik meg sokakban kérdés: miről mondjon 1 az, aki már mindenről le mondott. De lemondhatunk-e reményről? Az évtizedek, a kátyúi a tévutak nagyon is meg viselték már a magya népnek is nevezett serege Mégis a reménység fái ala1 szeretnénk picit erőre kap ni, majd előbbre menni. Bajor Nagy Ernő
