Nógrád, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-18 / 66. szám

IRODALOM K épek a szobák falán, mozifotóik, újságkivá­gások, kezdetleges festmények; egykori híressé­gek mutatják magukat a le­hető legelőnyösebb arckifeje­zéssel: Gsortos Gyula, Gom­baszögi Ella, Ágay Irén, Já­vor, Páger, Kabos Gyula, Gőzön... Irmuska portörlés közben meg-megáll előttük, a legtöbb időt azonban Jávor Pál előtt tölti. Fájdalmas- hosszan nézi az imádott szempárt. Egyet töröl az üvegen. Sóhajt. Aztán indul tovább. E késő délutáni órán láb­ujjhegyen közeledik, a tárt szárnyasajtóban egy pár láb nyújtózik. Sándor alszik. Nem szabad zavarni. Csendes, puha mozdulattal forgatja meg a régi ablak- kilincset; csodálattal és vég­telen szeretettel pillant a fészekre. Fejét csóválja. — Ej, ej, te csavargó Ram- zez... szabad így eltűnni? — mondja némi szemrehányás­sal a félrebillentett fejű, nagy testű galambnak, aki csőrében valami szállal ép­pen asszonyát készül etetni. — A feleséged bezzeg komo­lyan veszi a hivatását! Két napja ül a tojásokon!... Te közben kereket oldasz? Nem szégyelled magad?' Becsukja az ablakot, siet­ve tipeg az ósdi szekrényhez, veszi ' a damasztabroszt, az ezüstöket, terít. Sebesen té- rül-fordul, ólomkristály po­harak kerülnek, a vázába szál művirág. Butácska dalt dúdol: ,,A pénzem ma éj­jel mind elmulatom, Kaía- pompom, pom kala-pom, pom. pom...” Jó kedve van. Megáll, megnézi munkáját; ez igen! Ezt nevezik terített asztalnak! Többszöri, türel­metlen csengetés töri meg a délután csendjét. — Jövök már! ...nyitom! Zsóka ingerülten, kivörö­södve lép be, két kezében szatyrok, vállán táska, hóna alatt papírtekercs. — Minek hagyja bent a kulcsot mindig?!... az ember szeretne lepakolni, kilépni a vizes cuccokból!... Az a nyo­morult kulcs mindig a zár­ban van felejtve! Irmuska szelíden nézj a vetkőző, göndör hajú nőt. Amúgy nem lenne csúnya, de elviselhetetlenül nagy a szája. — Nem én hagytam ben­ne, hanem az urad ! Mit hisz­tizel? ...Rejtvéiságot hoz­tál? — A hülye fnet, nem el­felejtettem? — Az meg soda? Az a papírtekercs ? — Magánakndenbe be­le kell ütni orrát?... mi­kor hagyja a ezt a min­den lében kaságot? Meg­őrülök, Irmus meglátja, az lesz a vége! fogok diliz­ni! ' — Jó, jó, a rövid időt már kibírod Nincs már sok hátra, íy nyugodt... Ügy is azt \átok, hogy a koporsóban yek! — Az IA szerelmére, nagyon kér! — kulcsolja össze kezZsóka, — Hagy­ja már a'ancba ezt a ko- porsódolg A könyökömön jön ki! -nered Irmuskára, és hóna t csapja a teker­cset. — munkát kaptam! Most kesk hozzá!... Most jó? Sándoiz asztalnál ül, be­dagadt 'mmel, égnek álló hajjal, KV-egyenruhában. Zsóka táérokra rakja az en­nivalót. muska szokott he­lyén ülkipárnázott karos* székébe szemben a fiata­lok szójában álló tévével. — ...yszercsak, eltűnt a Cleopát! Nézem a -tetőn, a Zugoniié párkányán, sehol. Tudniik, Zugonitsné olykor megess galambokat!... Oda- édesge aztán zsupsz! ...el­kapja, itekeri a nyakát, me­het a kasába! ...Na, mondom ha ellpta a Cleopátrát, át­megy« hozzá... amit kap tő­lem, t nem-teszi a kirakat­ba... — í van? Mit evett meg, ki? - ásít Sándor. — Valami rohadék ga­lamb — mondja Zsóka. — Zuhiyozz le, és gyere enni. —Zsemle nincs? — kérdi Irmika. —Máskor ne bömböltesse a rliót, ha tíz percre le- fekem! Mikor érti már meg, hog ki kell aludnom ma­gár! Száz ember élete van a izemben! Tiszta latyak miien! Egy rossz fékezés és. — mutatja Sándor, ne­ki’égé. Kimegy. — Honnan vette ezeket a bfomi galambneveket? — Kitaláltam — nevetgél Inuska. — Tele van a kád! Ágy- nműk tömkelegé — jön vssza Sándor. — Büdös van! Kbírhatalan! Mit művel már regint, Irmuska? — Az nem büdös, az hy­pos vízben ázik. Ne szekí- rozzatok ! — Évek óta levisszük az ágyneműt! Miért áztatta be? Ráadásul a fürdőkádat se használhassuk? Ilyen gonosz maga? — Ne kiabálj! Azért olyan magas a gázszámla, mert mint a kacsák, örökösen az a zu­hanyozás!... 'Öezzeg az étel­lel spóroltok?! Mindig az a párizsi?! Nincs egy zöldpap­rika! Egy zsemle?! — Mért nem vett? A ga­lambjait leste! Alig várja, hogy valamilyen jelenetet rendezhessen. Hol ezért, hol azért?! NEM TELIK KAVI­ÁRRA! Mit gondol, mért la­kunk eltartási szerződésben? Jókedvünkből? — Elég legyen! — ordít Sándor. — Hat éve minden nap egy cirkuszt rendeztek! Az embernek kimennek az idegei! Elég! Kajálni akarok! — Nekem volt gyerekszo­bám! Nörszöm. És mikor fe­leségül vett boldogult uram, stílusom is... Ami neked nincs, angyalom. Ezt a terí­téket megnézheted. Valódi damaszt. Hollóházi porcelán. Ezüstök. Az mindegy, párizsi vagy borjúsült, az asztalnak mutatnia kell! — Mert a maga férje ven­déglős volt, az enyém troli­vezető! — ordít Zsóka. — Magának lehettek gyermekei, itt is hagyták, nekünk nem! Hat év alatt kétszer voltam terhes, mindkétszer el kellett vetetni ! — Mert a szerződésben ki volt kötve, gyerek nem lesz! Engem zavar a sírás! — A jóságos házinéni! A nagy katolikus! Ne hivatkoz­zon a szerződésre! Mikor le­tettük a százezret, ki lett kötve, tataroztat?! Közben hullik a mennyezet! Sárga a fal ! — kiáltja Sándor. — Jöjjön, nézze meg! — Van fogalma arról, mit szenvedtünk magától ? Nya­ralni is el kellett vinnünk! Rátelepszik az ép eszünkre! az életünkre! Megfojt! Ülj le! — rivall Sándorra, aki menekülne á hangzavarból. — Ha egy kicsit is férfi len­nél... rég megölted volna... — Megölnél?! — Irmuska felkel, levegőért kapkod. — Ügyis azt a rohadt ko­porsót emlegeti folyton ! — Meg ak... akar... akartok ölni...?! — kérdi döbbenten, félig felemelkedve, aztán el­zuhan, magával rántva hím­zett damasztabroszát. Szeretkezés után Sándor rágyújt, Zsóka felül. — Mi van? Nem jó?... nem szeretsz ? — Dehogynem. — Sötéten néz, gubbaszt a férfi, sóhajt. — Lakásunk van! Vendé­geket hívhatunk ! Reggelig táncolunk ! magnózhatunk ! ? ...és"gyerekünk lesz! — Azért ez őrület — mondja Sándor. — Egy em­bernek meg kell halni azért, hogy egy másik a világra jöhessen ? ! Zsóka, elgondolkozik. Fel­kel, meztelenül járkál. — Te! ...hol lehet a száz­ezer? ...mit nézel? ...Sem­mi beruházást nem csinált, a fiai Ausztráliában! Annak a pénznek meg kell lenni ! — Fúriaként esik a lakás­nak, módszeresen kutakodik, szekrény, fiókok, heverő al­ja, mozsár, kamra, fürdőszo­ba. Éjfél után dühödten li­heg, trüsszög. Sándor a hasz­nálaton kívüli kandallóban turkál, kihúz egy nejlonba csomagolt, köteg pénzt. Ki­borítják az asztalra, a csa­tatérré vált lakás romjai fö­lött bámulják egymást. Zsó­ka szétpergeti a pénzköteget: ötszázasok és ezresek. Egy zárt boríték. — Bontsd fel! Sándor az asztal előtt áll, karba tett kézzel. — Mi öltük meg! — Hülye vagy te? A szí­ve vitte el! ...eleget tűrtünk! Szenvedtünk! Miatta kapar- tattam ki magam, és ha nem lehet többé gyerekem ?... Most akarod tönkretenni a házasságunkat... hogy laká­sunk van, meg pénzünk? — Nem. Csak... — Semmi csak! Bontsd fel. Sándor remegő kézzel gyújt rá, tépi fel a boríté­kot. Zsóka elsétál a szoba másik végébe, fedetlen keb­lére borítja a damasztab­roszt. — „Kedveseim ! — olvassa Sándor —. Kizsaroltam a szeretetet tőletek, mert fél­tem, és nem akartam egye­dül lenni ! Olyan voltam, amilyen, tfocsássatok meg nekem. A pénz a tiétek volt, és az is marad, legyen a gyermeketeké! Temessetek el tisztességgel ! Köszönöm. Ir­muska.” Zsóka égő szemmel mered a férfira. Sándor háttal áll, kibámul az ablakon; a fészekben két csupasz fióka kandikál elő Cleopátra szárnya alól. — A rohadt életbe!... — mondja Sándor. A hajnali csendet Zsóka keserű neveté­se töri meg. Nevet, nevet, megállt thatalanul. Sándor megfordul, aztán pillantást sem vetve felesé­gére, kimegy a szobából. Polgár András: IRMUSKA Állandó kiállítás Szécsényben Körösi Csorna tiszteletére •Egy szegény árva Il magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, ki­tartó hazafiságtól lelkesítve — Körösi Csorna Sándor — bölcsőjét kereste a magyar­nak, és végre összeroskadt forradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyar­nak lelkében. Nem magas helyzet, nem kincs a nem­zetek védőre, hanem törhe­tetlen honszeretet zarándoki önmegtagadás és vasakarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagai egy ár­va fiún, de legyetek hű ma­gyarok tettel, nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással.’ Széchenyi István írta ezeke: a drámai erejű sorokat égj kép keretére. A kép azt az emlékoszlopot ábrázolja, amelyet Körösi Csorna Sán­dor sírjánál emelt a Bengali Ázsiai Társaság. Körösi Csorna Sándor sír­ja és tudományos tevékeny­ségének színterei egyaránt távol vannak a hazától. Em­lékezetének ápolása nyil­vánvaló kötelességünk. Ez késztette a Nógrád megyei múzeumok igazgatóságát, hogy Szécsényben, a Kubinyi Ferenc Múzeum XVIII. szá­zadi műemlék kastélyának kasznárházában megnyissa a Körösi Csorna Sándor-em­Kőrösi Csorna Sándor arc­képe lékmúzeum állandó kiállítá­sát. Noha Szécsénynek semmi­lyen szerepe nem volt a tu­dós életében (valószínűleg nem is járt a városban), a múzeumi és művészeti köz­életben egyre fontosabb sze­repet vállaló megyében mél­tó kiállítást rendeztek Kö­rösi Csornának. Az emlékmúzeum tető alá hozataláért hazai és külföldi tudományos intézmények, múzeumok, magángyűjtők fogtak össze. Értékes doku­mentumokat ajánlott fel a göttingai egyetem, (ahol a nagy tudós annak idején ta­nulmányait folytatta), és a Körösi Csorna Társaság. Az épület homlokzatán Kő Pál szobrászművész bronz domborműve állít emléket a világhírű orientalistának. Egy feliratos székelykapu vezet abba a nyolc terembe, amelyben megkísérlik fel­idézni Körösi Csorna életét, munkásságát és vándorlásai­nak színhelyét. Berendeztek egy székely szobát, utalva Körösi Cso­rna szülőhelyére a három­széki Kőrösre, amelyet az­óta tiszteletére — magya­rul — Csomakőrösnek ne­veznek. És rekonstruálták zanglai kolostorszobáját, ahol egy tudós lámától az akkor már 16 nyelven beszélő Kö­rösi a tibeti nyelvet is meg­tanulta. Körösi Csorna Sándor még diákkorában határozta el, hogy felkeresi az őshazát, a magyarok ázsiai rokonait. Tanulmányozta a szláv nyel­veket, megtanult törökül, arabul. Gyalogszerrel, pénz nélkül indult el. Kalandos utazása során hol álruhában, hol karavánokon csatlakoz­va, anyagi nehézségekkel és a hatóságok akadékoskodá­saival küszködve, seregek, járványok elől kitérve,- az időjárás viszontagságait mér­legelve váltogatja útirányát. A Balkánon át Egyiptom, Ciprus érintésével, Szírián, Perzsián és a Turáni-alföl­dön, Afganisztánon keresz­tül jut el Ladákh fővárosá­ig, Lehig. Útjának végcélja Dzsungária volt, hogy ott feltalálja a jugar vagy ju- gur népet, amelyről úgy tartották, a magyarok köze­li rokonai, a hunok leszár­mazottai. Útjában Csorna megismer­kedett Moorcroft angol utat zóval, politikai megbízottal. Ez az ismeretség döntő volt Csorna életében. Moorcroft felismerte a magyar utazó­ban a tehetséget, rávette, hogy tanulja meg a tibeti nyelvet, s készítsen szótárt, nyelvtant, amelyre a brit gyarmatosítóknak nagy szükségük volt. Csorna ma­ga is meg akart ismerkedni, mint írta „ennek a különös nyelvnek a szerkezetével”. S Nyugat-Tibetben, a zang­BENYE1 JÓZSEF: JÁTÉK Dobozban krampusz Nyelve vér Én félek jobban ö vacog Kényszerű póz Most játsszuk ezt Egyszer még meggyógyulhatok Búgócsigám mert sohasem volt Most a végtelen pöröghet Gyöngyöz a sötétség fala Könnyek asszonyom könnyek könnyek Fakutya száguld vas-szigonnyal Tavunk tágul óceánig Játsszunk hát Nádas fűzfasor Szememben a tér virágzik Reménynek tán nem is kevés Lapulni búzavirágban S játszani hogy a fényeket Láttam láttam újra láttam Hazudjunk együtt asszonyom Hazugság reményre szédít S mackók kutyák torz krampuszok A könnyet majd összevérzik TÖRŐ ISTVÁN: ARCUNK ELŐL Megfakult kapualjak mögül lépünk a fénybe, tszétszeletelte a izaj osztókése ,az utcát, csobogunk e friss áradatban, jóslatokkal küszködünk, mint koravén !kisasszonyok, ,s babonaként szédelgünk a tavaszban, akár a kitárulkozó gyümölcsfák örömszerzésre gondolunk — ‘mióta beléptünk, e változó idő folyton hajt előre, szavaktól botladozik a nyelvünk, a sóvárgás beleköltözik a szánkba, s 1kiénekelhetetlen dalba fog bele — a pillanatba testesültünk s tengert kereső tekintetünk megfogta a ravasz, jönnek a kiátkozott évek, füvek nőtték be |az utat la Golgotáig, lomhán csapódunk, zajtalan életünk senki |sem tartja számon, de 'kitörve a gyűrűből, \mint hajtők közül a vad, s 'menni! mindegy \hogy merre; a testnek is van öntörvénye mely összerázhat, akár a földrengés, örökké magunkat keressük titkolózó homlokok mögött, \a kipattanni készülő rügyek mögött, assszonyok ruhadarabjai mögött, a megérinthető valóságban. mmmmmmmmmmmsm Körösi Csorna síremléke Darjeelingben lai lámakolostorban a mellé rendelt tudós lámától rövid idő alatt megtanulta a nyel­vet, és megismerkedett a tibeti irodalommal. Még sok lámakolostorban megfor­dult, tibeti könyveket, kéz­iratokat gyűjtött. „Egész télen át íróasztalá­nál ülve tetőtől talpig gyap­júruhába burkoltan nap­hosszat dolgozik itt, minden melengető tűz nélkül... Ilyen helyzetben, amely más em­bert kétségbe ejtett volna, negyvenezer tibeti szót gyűj­tött össze és rendszerezett” — írja Gerard doktor, a tu­dós utazó, aki 1827-ben Ka- namban meglátogattta Kö­rösi Csorna Sándort, aki itt újból régi tanító lámája tár­saságában dolgozott. (Szótá­rának címlapján munkatár­saként tünteti fel a láma nevét.) A Bengáli Ázsiai Társaság titkárává választja Csornát, s megbízza, hogy rendezze sajtó alá tibeti kéziratait. Így jelenhetett meg 1834-ben nagy műve, az első tudomá­nyos tibeti nyelvtan és szó­tár. Néhány példányt elkül­dött a magyar tudóstár­saságnak, hazai könyvtárak­nak. .. „Lássa a világ, hogy az ázsiai tudományosság kút­fejei megnyitására mi is tettünk valamit.” „Sokat láttam, hallottam... még többet kívánok” — ír­ja, amikor 58 éves korában újból visszatér a magyar ős­történet forrásainak kutatá­sához. Lhaszába indul, hogy onnan északkeletre, Kína határán találja meg az uj- gurok országát. Útja során a malária ágynak döntötte, s már nem térhetett haza töb­bé. Darjeelingben temették el, sírjára a Magyar Tudo­mányos Akadémia márvány­táblát állíttatott, s felvésték rá Széchenyi sorait. Kádár Márta

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom