Nógrád, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-17 / 41. szám

Naptár 1989. február 17. Péntek. Donát napja. A Nap kel 6.47 — nyugszik 17.10 órakor. À Hold kel 13.40 — nyugszik 5.29 órakor. Várható Évforduló ötven évvel ezelőtt halt meg Olgyay Ferenc (1872—1939) festőmű­vész, a szolnoki művész­telep egyik alapító tag­ja. ■ I n • r r időjárás Eleinte többnyire borult idő lesz, nyugaton gyenge esővel, keleten hószállingózással, havazással. Az esti ój’áktól észak felől felszakadozik a felhőzet és hózá­porok lesznek Napközben túlnyomóan napos időre szám:1haiuir.k. A délnyugati szél északnyugatira for­dul. gyakran megerősödik, néhol átmenetileg viharos­sá is fokozódik, majd délután mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul. B lottó nyerőszámai: 3, 15, 53, 65, 73 — A Hazafias Népfront Nógrád megyei környezet­és természetvédelmi bizott­sága tartott ülést tegnap Sal­gótarjánban. A testület tag­jai először tájékoztatót hall­gattak meg a megye teme­tőinek állapotáról, majd vé­leményezték a hazánk kör­nyezeti állapotáról, szóló írá­sos vitaanyagot, végezetül meghatározták a bizottság idei munkatervét. — A rétsági Asztalos Já­nos Művelődési Központban február 17-én, 19 órá­tól a Felettünk a béka című kabaréműsor szóra­koztatja a közönséget. A mű­sorban többek között fellép Antal Imre, Nádas György, Heller Tamás és a Defekt duó. — Kulturális intézménye­ink helyiségeik bérbe adásá­val is igyekeznek gazdasági helyzetüket javítani. A sal­gótarjáni József Attila Mű­velődési Központban például 2000 forintot kérnek a szín­házteremért, a Gerelyes End­re Művelődési Ház szombat este 8000 forintért vehető igénybe, a Balassi Bálint Nógrád megyei könyvtár nagy előadóterme ezer fo­rintba kerül. — Bombariadó a prágai metrón. Hamis bomba­riadó miatt szerdán reg­gel több mint negyed­órára le kellett állítani a prágai metró egyik vonalán a közlekedést. Egy ismeret­len telefonáló azt közölte a hatóságokkal, hogy pokolgé­pet helyezett el a főváros egyik központi metróállomá­sán. Erről szerdán a CTK jelentése alapján adtak hírt a külföldi hírügynökségek. c Ügyeletes riporterünk : Kiss Mária lel.: 10-977 — Szurdokpüspöki sport­egyesület harmadik alka­lommal rendezi meg a Szir- csák János > sakkemlékver­senyt, amatőr 1700 Élő­pontot el n.em érő sakkozók részére. A verseny színhe­lye: a Fenyves fogadó, ide­je: február 19, azaz vasár­nap délelőtt 9 órai kezdet­tel. Nevezni a helyszínen le­het. A nevezési díj 50 fo­rint fő. A versenyen az első hat helyezett tárgyjutalom­ban részesül. — Gázrobbanás Toulon* ban. összedőlt egy öteme­letes épül?* szerdán a fran­ciaországi Toulon központjá­ban, valószínűleg gázrobba­nás miatt. Eddig hat holt­testet találtak, a sérültek száma pedig több mint har­minc. A helyszínen még min­dig több mint 300 katona, illetve rendőr kutat nyomo- zékutyákkal az eltűntek után. A hatóságok evakuál­ták a környékbeli lakókat, mert a robbanás után gáz­szivárgást észleltek. — Elfogták a zalegerszegi „szatírt”. Fellélegezehetnek a zalaegerszegi szülők : a rendőrség elfogta a város­ban „szatírként” emlegetett fiatal férfit. A vizsgálat ed­digi eredményei alapján Ki- nyó Csaba 26 éves, foglalko­zás nélküli helyi lakos ala­posan gyanúsítható azzal, hogy kislányokat fajtalanko­dásra kénvszerített. Ellene a nyomozást — előzetes letar­tóztatásba helyezése mellett — tovább folytatják. Galaktika könyvesbolt a mozibi A salgófaijáni November 7. Filmszínházban szerdán Szi- ládi János, a Móra Könyvkiadó igazgatója, a Galaktika rímű folyóirat felelős szerkesztője adta át a forgalomnak a Galaktika könyvesboltot. A megyei moziüzemi vállalat 50 ezer forintos 'költséggel alakította át a moziüzem-vezetői helyiséget boltnak, ahol elsősorban tudományos-fantasztikus irodalmat, műsoros hang- és videokazettákat, posztereket árusítanak. Az üzlet hétköznap 10—16, szombaton 10—14 óráig van nyitva. Mester György boltvezető elmondta, hogy körülbelül 1 millió forintos nyitókészlettel rendelkezik, a későbbiekben a könyvesboltra alapozva, szeretnék megszervezni a Ga­laktika báráti klubot. * HÍREK * ESEMÉNYEK * Véleménycserék értelmiségiekkel Az MSZMP Salgótarjáni Városi Bizottsága az elmúlt hetekben véleménycserére invitálta a megyeszékhely ér­telmiségiéit időszerű társada­lom- és művelődéspolitikai kérdésekről. A pártbizottság képviselői öt alkalommal ta­lálkoztak a közgazdász-, mű­szaki, a művész- és művészet­irányító, az egészségügyi és a pedagógusértelmiségiek­kel * Az ötödik találkozóra szer­dán került sor a középfokú tanintézetek pedagógusfcö- zösségeinek képviselőivel. Füzesi István, a városi párt- bizottság titkárának beveze­tője után három és fél órás élénk és felelősségteljes, tárgyszerű és a tanulók ér­dekeit szem előtt tartó véle­ménycsere zajlott. Szóba kerültek az oktatás- és neve­lésügy legégetőbb kérdései, általánosságban és a leg­nyíltabb konkrétsággal egy­aránt. Különösen szenvedé­lyes vita folyt az iskolák anyagi, műszaki állapotáról és tárgyi feltételeiről, vala­mint a dolgozók általános iskolájának elképzelt meg­szüntetéséről. Az ÉJfASZ salgótarjáni üzemigazgatóságának szakemberei a korábbinál nagyobb teljesítményű transzformátort helyez­tek el Nagyorosziban, hogy a település fokozottan jelentke­ző elcktromosáram-igényét teljes mértékben kielégíthessék. Gyurkó Mihály csoportvezető irányítása mellett pontosan e- ami fő, hogy ,gyorsan végezték cl teendőiket a szakem­berek, így a hálózatszerelés miatt nem kellett hosszabb ide­ig nélkülözni az energiát. — kj — Állattenyésztésért Litkén Állásfoglalás Reform-ügyben ■ Í A magyar újságíró-társa­dalom nagy figyelemmel kí­sérte a Reform című hetilap­nál január végén kirobbant közvélemény-kutatási bot­rányt. A Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségének etikai bizottsága —, miként az MTI-hez eljuttatott doku­mentumában rámutatott — szükségesnek tartja, hogy a hazai tömegtájékoztatásban szokatlan ügyben — a köz­zé tett vizsgálati anyagok és nyilatkozatok alapján — ál­lást foglaljon. Elítéli a ta- , pasztáit szerkesztőségi fele­lőtlenségét, az információk­kal való manipulálást, a hi­telesség megsértését, amely ellentétes az újságírói-szer- kesztői hivatással, tápot ad általában a sajtó elleni tá­madásoknak, végső soron a nyilvánosság hitelét járatja le. Az etikai bizottság a leg­határozottabban visszauta­sítja az ügyben tanúsított felelősségáthárítást, a Re­form Rt. igazgatóságának más sajtóorgánumok becsü­letét sértő vádaskodásait. Az említett közleményben a vál­lalkozói szabadság, a sajtó­piac, a verseny emlegetése vajmi kevéssé fedi el, hogy csakis bírálóikkal szemben támasztanak etikai és morá­lis igényeket, s a viszaélés ellen fellépő újságírót, mé­diumokat marasztalják el. Az etikai bizottság számol azzal, hogy a hazai nyilvá­nosság új történelmi fejeze­te magával hozza a sajtópa­letta színesedését, ezen be_ ■ lül a bulvársajtó megjelené­sét is. De az az álláspontja, hogy a bulvárjelleg, a szen­zációra törekvés nem sért­heti az alapvető szakmai tisztességet, nem szegheti meg a még törékeny sajtószabad­ság erkölcsi normáit. (MTI) Növényvédők tapasztalatcseréje A tavalyelőtt megkezdett tehenészeti telepi rekonst­rukciót tovább folytatja a Litkei Ipoly Termelőszövet­kezet. Eddig 26 millió forin­tot áldozott a tartás körülmé­nyeinek fejlesztésére, idén pedig további ötmillióért épít silótárolót, s gépesíti az egyes kiszolgálói munkafo­lyamatokat. Ugyancsak javítani kíván­Pásztó határában, az Al­sótold felé vezető úton, a 21- es számú főútvonal és az ecsegi útelágazó közötti út­szakaszon február 13_án 10 óra 15 perc körül közleke­dési baleset történt. Egy is­meretlen IZS típusú kiste- hergépkocsi Alsótold irányá­ba haladva egy autóbuszt és egy IFA tehergépkocsit elő­zött. A vele szemben közle­kedő ROBUR típusú teher­gépkocsi emiatt a felázott útpadkára hajtott, ahol meg­csúszott és a vízelvezető árokba dőlt. Az IZS gépkocsi vezetője a helyszínről megállás nél­kül továbbhajtott. ják a sertéstelepen keletke­ző hígtrágya-kezelés tech­nológiáját. Mintegy hatmil­lió forintért megvásárolták az osztrák Bauer cég ehhez szükséges berendezéseit. Pá­lyázat útján kívánnak ah­hoz a pénzhez hozzájutni, amely lehetővé tenné az Ipoly-ártér rekultivációs munkálatainak a folytatá­sát. A rendőrség kéri, hogy je­lentkezzen az IFA teher­gépkocsi vezetője, és akik a balesettel kapcsolatban fel­világosítást tudnak adni. To­vábbá azok az üzembentar­tók. akiknek IZS típusú gép­kocsija a jelzett időben és útszakaszon közlekedett. Cím: Salgótarjáni Rendőr­főkapitányság közlekedési al­osztálya. Salgótarján, Rákó­czi út 196. Telefon: 11-225 (32-32 mellék). Munkaidőn kívül: A Salgótarjáni Rend­őrkapitányságon, a 11-148- as telefonszámon. Rendőrségi felhiuas • Felhívás emlékbizottság létrehozására A Hazafias Népfront Sal­gótarján Városi Bizottsága kezdeményezi az 1848—49-es szabadságharc emlékére ala­kuló emlékbizottság létre­hozását. Az emlékbizottság tagja lehet minden olyan természetes és jogi személy, kollektíva, közösség, amely munkájával, egyéni, anyagi és szellemi adományával részt vállal egv, az 1848—49- es szabadságharcnak emléket állító városi emlékmű (em­lékhely) létrehozásában. Az emlékbizottság feladata lenne, hogy városi szinten fogja össze, koordinálja azo­kat az ereket, melyek e ne­mes cél érdekében hajlan­dók az együttműködésre; ke­zelje. tartsa nyilván azokat n szellemi, anyagi értékeket, mely adomány felajánlás­ként az emlékbizottság ré­szére érkezik. Ezek felhasz­nálásáról rendszeresen tájé­koztassa az adományozókon kívül városunk közvélemé­nyét. Újításokból: hétmilliós haszon Megyénk szénbányavállala­tánál is érezhetően meg­csappant az újítási kedv az adóztatás bevezetésével. A mozgalom múlt évi eredmé­nyei hozzávetőlegesen 20 százalékkal maradnak el az előző esztendőétől. Az üzemek dolgozói össze­sen 238 ötletet vezettek pa­pírra. A 368 ötletgazda fele- fele arányban volt fizikai, il­letve műszaki és alkalmazot­ti állományú. A szocialista brigádok tagjai közül egyre kevesebben adják be a ja­vaslatukat: számuk tavaly mindössze 70 volt. Az év során 137 újítást vezettek be a gyakorlatban. A pénzben mérhető hasz­nos eredmény 7 millió 189 ezer forint. Az újítások gaz­dái együttvéve .785 ezer fo­rintot kapták tevékenységük nyereségéből, illetve eszmei alapon. Saját forrásból Saját forrásból korsze­rűsíti idén 151. számú Ke- merovo-telepi, 170. számú Lenin téri (mindkettő salgó­tarjáni) és 44. számú vizslást egységét a Palóc Kereske­delmi Vállalat. Ugyancsak önerőből közművesítik a mi- /serfai. a 66. számú zagvva- pálfalvai, a 98. számú ho- mokterenyei és a 84. számú karancsaljai élelmiszer- boltjaikat. A Magyar Agrártudomá­nyi Egyesület Nógrád Me­gyei Szervezetének növény­védelmi szakosztálya, a Pest" Komárom—Nógrád Megyei Agroker Vállalat kirendelt­sége, valamint a Dow Che­mical amerikai multinacio­nális növényvédőszer-gyártó cég rendezett fórumot csü­törtökön délelőtt Balassa­gyarmaton, a Nógrád Me­gyei Növényvédelmi és Ag­rokémiai Állomáson. A fórum több mint negy­ven résztvevője megismer­kedhetett az amerikaiak ál­tal használatos szerekkel, va­lamint tájékoztatót kapott a szolnoki referenciatelepről. Az egység „előretolt helyőr­sége” ugyanis az amerikai cégnek, amely így közelebb került a magyar piachoz, va­lamint a termelési kooperá­ció jövőbeni partnereihez is. lfb-üles Retsagon gazdasági ellenőrzések Összegezték A Rétsági Városi Jogú Nagyközségi Tanács Végre­hajtó Bizottságánag tegnapi ülésén az 1988-ban lefoly­tatott pénzügyi-gazdasági el­lenőrzések tapasztalatairól, valamint az általános isko­lában folyó egészségnevelési munkáról és a diáksport helyzetéről váltottak szót a testület tagjai. A vizsgálatok tapasztala­tai szerint a területen műkö­dő intézmények a pénzügyi lehetőségekhez igazodva cél­szerűen rangsorolják fel­fapasztalataif adataikat, törekednek a bel­ső erőforrások feltárására és bővítésére. Munkájukban előtérbe került az ésszerű takarékosság, a költségeket kímélő társadalmi munka szervezése. Ennek eredmé­nyeképp jelentős pénzeket takarítottak meg az óvodá­ban, az általános iskolá­ban, a könyvtárban. Hozott valamit a „konyhára” a di­ákotthon nyári bérbe adása, s az idősek klubjában be­vezetett önkéntes hozzájá­rulás és a meglévő eszközök közös hasznosítása is. Az intézmények többségé­nél a belső gazdálkodási fegyelem biztosítja a gaz­dálkodás szabályszerűségét, a társadalmi tulajdon védel­mét. A testület tagjainak vé­leménye szerint az előfor­duló szabálytalanságok meg­előzése érdekében még szi­gorúbban kell lefolytatni az ellenőrzéseket, s következete­sen érvényesíteni a személyi felelősségi rendszert. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Fószerkesztó: 11-504. Sportrovat: 14-596 Klad|a a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Falaidé kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatóié. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányltószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hlrlapk«zbaaltd postahivatalnál, a hfrlapkézbesítóknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapeldflzetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. XIII., Lehal út 10/a. 1600 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj agy hónapra: 101 forint, negyedévre 303 torint, agy évre : 1212 forint. Előállítja a Nógrád Magyal Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tár 4. Pl.: 96. Falelóa vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató. HU ISSN 0133-1556

Next

/
Oldalképek
Tartalom