Nógrád, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-05 / 4. szám
1989. JANUAR 5.. CSÜTÖRTÖK NOGRAD 3 „A fellendülést nem a magántőkétől várom” Beszélgetés Nyers Rezsővel Államminiszterré választása után Nyers Rezső azt mondta, hogy fő feladata a gazdasági és politikai reform ösz- szehangolása, valamint annak biztosítása, hogy a pénzügyi stabilizációt a távlati reformelképzelésekkel és ne azok ellenére hajtsuk végre. A parlament decemberi ülésszakán arról kérdeztük, hogyan kívánja ezt a programot végrehajtani, milyennek képzeli el a közeljövő magyar tulajdoni szerkezetét. — Rövid távon stabilizálni a gazdaságot, megőrizni a gazdasági-pénzügyi egyensúlyt, közben pedig megteremteni a növekedés, a felzárkózás feltételeit — nem fából vaskarika ez? Nem lehetetlenre vállalkozott ön? — A pártnak a politikai feladata, a kormány kormányzati problémája ma olyan, amit eddig senki sem vállalt fel és nem csinált, minden reform, minden igazi reform a midennapi élet logikájával gondolkodva fából vaskarikának látszik. Hiszen ha már hétköznapi politikával meg lehetne valósítani a reformot, akikor minden csak evolúciós úton mehetne előre. Mint ahogy egy házat építenének, mindig ráraknának valamit, és csak ebből állna a politika. A politika viszont abból áll, hogy építjük a házat — ha mér ezt a hasonlatot alkalmaztam —, aztán le kell bontanunk egy részét, helyette mást építeni, ha meg- yan a műszaki terv, a terven módosítani kell — ezek a reformok. — Mi újat hozott a kormányzatba? Mert az ön által említett, gazdasági és politikai reformok összehangolásával, legalábbis elvben, már többen próbálkoztak, kevés sikerrel. — Én nem hoztam semmi újat, illetve igyekszem egy új szellemiséget szélesíteni — ej az új szellem már megúían, ezt nem kell feltalálnom, hanem a meglevőt kell bátrabban és demokra- tikusabban belevinni a gazdaságpolitika szélesebb szférájába, tehát a kormányzás egészébe és a kormányzás körében dolgozó szakértői rétegbe. Most ez a feladat, ami egyet jelent a gazdasági reformprogram újragondolásával és következetes kidolgozásával. — Tehát akkor a programot még ki kell dolgozni, az nincs meg? — Van program, s ez alkalmas a pénzügyi stabilizálásra. Máris egyéves késésben vagyunk, ezt a programot tehát sürgősen végre kell hajtani. Amire viszont nincs még világos programunk, az egy új növekedési szakasz megindítása a gazdaságban. Mára kiderült, hogy a stabilizációnak a végét, a teljessé, tartóssá tételét csak egy új növekedésnek a keretében lehet megvalósítani. — De ez ,a jelenlegi stabilizációs elképzelés, maga a program, nem teszi lehetetlenné a kibontakozást? — Tényleges ellentmondásban van a kibontakozással azért is, mert amíg a stabilizációs programban szereplő veszteségcsökkentő intézkedéséket nem valósítjuk meg, addig bizonyosan az új növekedés sem indulhat msg. Nem kell várnunk persze az új növekedéssel addig, amíg teljesen be nem fejeződik ez a nyírás-vágás, a veszteségforrásoknak az eldugulása. De el kell érni egy bizonyos szintet ahhoz, hogy megindulhasson a vállalkozásélénkítés a jövedelmező szférában. ’89-ben valami kicsi vállalkozásélénkítés előkészületei kezdődnek meg, az importliberalizálás mellett például egy olyan vállalkozásélénkítő program, mely főleg a kis- és közép- vállalatokat érinti. A hiteleket, döntően a külföldi hiteleket nem szabad ugyanúgy deficitfinanszírozásra felhasználnunk, ahogyan eddig tettük. A külföldi kölcsönök jelentős részét ezentúl a kis- és a középvállalkozások fogják kapni, melyek eddig iszinte semmit sem kaptak. Ez a változás persze csak fokozatosan történhet, nem máról holnapra. — Ha jól tudom, azok a külföldi hitelek, amelyekhez ma hozzájuthatunk, hosszú távon nagyjából arra elegendők, hogy a külföldi fizetési kötelezettségeinknek eleget tehessünk. Tehát a kibontakozást saját forrásból, saját i erőből kellene végrehajtani. Milyen belső tőke- felhalmozásra számíthatunk? — Eddig csak a hitelekről beszéltünk, a működőtőkeimportot viszont teljes egészében a dinamizálásra tudjuk felhasználni. — De hát a működőtőke, legalábbis ami eddig bejött, alig néhány százmillió dollár. .. — Igaz, de már ez is valami, és ezt a fajta importot továbbra is mindenképpen, növelni kívánjuk. Éppen az a mai helyzet kulcsa, hogy nem tudunk megszabadulni a fizetésimérleghiány egy részétől, évi mintegy 400 millió dollártól, ha közben nem liberalizálunk. Ez a közbenső liberalizálás viszont egy esztendőre megakasztja a fizetési mérleg javulását. Ez a róka fogta csuka esete, ez az az ár, amit meg kell fizetnünk. — Hogy világosabban kérdezzek rá a finanszírozásra, úgy tudom, egy új Marshall- terv elgondolása is a? ön nevéhez fűződik. Ilyen Marshall-tervnyi nagyság- rendű külföldi tőkebevonás nélkül, ön szerint van-e Magyarországnak reális lehetősége a felzárkózásra? — Elméletileg igen, gyakorlatilag valószínűleg nem, Elméletileg igen, hisz’ a tőkét és a technikát mi más formában is bevonhatjuk. — Mennyi realitása van most egy ilyen új tervnek? — Ez, véleményem szerint, nem, a következő hónapok kérdése, leghamarabb a következő évtizedben lehet realitás. — A sajtóértekezleten azt mondta, hogy mind gazdaságilag, mind politikailag elképzelhetetlennek tartja a magántőke túlsúlyra jutását Magyarországon. Mégis milyennek képzeli el a közeljövő magyar tulajdoni szerkezetét? — Először tisztázzuk, hogy a vegyestulajdont én nem sorolom a magántulajdon kategóriájába. Tehát abban, amiben az állam 30—40—50 százalék erejéig részt vesz, az ilyen mértékben köztulajdon, ott az államnak komoly befolyása van. Azt el tudom képzelni, hogy például a nagy- és középiparban a társasági tulajdon, a vegyestulajdon akár többségivé is válik. De ezt sem lehet biztosra venni, nem szabad előre központilag meghatározott arányokból levezetni a tulajdoni szerkezetet. Ami a tőkeképződést illeti, a társadalmi tőke domináns szerepe meg kell hogy maradjon. Egyszerűbb közgazdasági törvényszerűség ez, hisz’ az állam és a szövetkezetek kezében van a társadalmi tőkének a túlnyomó hányada. A magántőke akkumulációját kétségkívül elő kell segíteni, fokozni kell, de őszintén szólva a gazdasági realitás alapján nem tudom elképzelni, hogy az itthoni magántőke a mostani 5 százalékos arányáról túlsúlyra jusson. A külföldi tőkeimport pedig? Ha annak az arányát 5, netán 8 százalékra fel tudnánk vinni, már nagy siker lenne. Más a helyzet az össztársadalmi munkaidővel — e téren kívánatos lenne, hogy 25—30 százalékig nőjön a magánszférában foglalkoztatott munkaerő aránya, de a tulajdoni szerkezetben valószínűleg nagyobb szerepe lesz a társadalmasított tőkének. .. Hisz’ a kisvállalkozásokban levő munkaerő tőkehányadosa jóval kisebb, mint a nagyiparban vagy a nagy mezőgazdasági üzemekben. — Ma még... — Ma még, de a későbbiekben is. A kisvállalkozások nem azokat a tevékenységeket keresik, amelyekre a tőke magasabb szerves összetétele a jellemző. — Ezzel együtt, ha a gazdasági folyamatok iránya arra mutatna, hogy a magántulajdon váratlanul viharosan előretör, lennének politikai akadályok ennek az útjában? — Elméletileg nehéz erre válaszolni. Attól függ, hogy milyen társadalmi hatásokat kifejtve, egyáltalán „társa- dalmi-konícrm” módon működne-e ez a magántőke. Ha előretörése beleférne egy rugalmasabb, dogmáktól mentes társadalmi értékítéletbe, akkor nem hiszem, hogy e folyamat különösebb politikai akadályokba ütközne. A kormány jelenleg egyértelműen azon van, hogy szélesítse, de nem idealizálja a magántevékenységet. Az embereket, mint munkavállalókat, sem szabad idealizálni, hát még mint tőketulajdonosokat! Születhetnek a nyereségre törekvés során olyan gondolatok, melyek sértik a társadalom érdekét. — De hát ehhez nem kell magántulajdonosnak lenni! — Nem kell magántulajdonosnak lenni, ugyanilyen emberek vannak a társadalmi szférában is. Mind az állami monopolszervezetek, mind a magántőke kinövéseit korlátoznunk kell. — Politikusként ezt nevezik kétfrontos harcnak, nem? — Ezt a fogalmat eddig másnak a kifejezésére kötöttük le, de valószínűleg ebben az értelemben is használni fogjuk. A piac és a tőke semmiképpen nem lehet olyan szabad egy szocialista társadalomban, mini egy tőkés piacgazdaságban. Ezért vagyok én nagyon óvatos ezeknél a megfogalmazásoknál — nem mintha akár a kormány, akár én félnék; a magántulajdontól. A magyar gazdaság fellendülését mindenesetre én nem a magántőke részvételétől várom; mert egyszerűen nem is lesz annyi magántőkénk, hanem az a dinamizálás motorjaként szolgálhatna. F. G. FflGYDUGO Avagy történet két tanműhelyről, ahol az egyikben már nincs viz, a másikban még nincs villany Szülői levelek alapján jutottam el a Nógrád Megyei Tanácsi Tervező és Építőipari Vállalat asztaloskőműves tanműhelyébe. Belépve is azonnal érethető aa egyik aggodalmuk: fázósan gyűlnek egy csoportba a szakmunkástanulók, miután téglából kirakták a mesterük által kiadott formációt. A helyiség közepén átjáróiroda fogad, ázon túl az asztalos „inasoké” a terep. Okéi még csak-csak melegíti a fűrészelés okozta izommunka, ám —, ahogy említettem — a kezdetleges fűtés csak az egyik probléma. Nincs öltöző, nincs víz, s úgy tűnik: gazdája sincs ;az épületnek. Vagy talán mégis? — A Vásártér úti telepet úgy két éve adta el a NOTTÉV a Nógrád Kereskedelmi Vállalatnak — magyarázza az előzményeket Rusz Ernő, az asztalosok oktatója, s nem nehéz rájönnöm, hogy a beszélgetés során kelétkezett pára nem cigarettafüsttől ered. — Már régen ki kellett volna költöznünk, de az új tanműhely még nem készült el a baglyasi telepen. A fűtés hiányát még elviseljük, de a Nógrádker illetékese elzáratta a vízcsapat, így sem dolgozni, sem tisztálkodni nem tudunk. Ennek lehet egy hónapja. Ahhoz, hogy a WC-it le tudjuk öblíteni, a gyerekek a nagyállomásra járnak át vízért, vagy, amikor esett a hó, összegyűjtöttük és vödörben feltettük a dobkályhára. Fiatalember érkezik, most ő lehetett a soros vízhordó. „Az állomásról jövök, mester, de ott is nagyon lassan jön” — mondja mentében, kipirult arccal. Azt is megtudom, hogy a dobkályhához szükséges tüzelőanyagot kiskocsin húzzák át a már említett baglyasi ipartelepről, s kiegészítik a helyben keletkező fahulladékkal. Állítólag most is duruzsol a tűzhely, ám ebből mit sem érezni... — Szellőztetésre nincs mód — magyarázza Rusz Ernő, miért van állandóan nyitva a két ajtó —, így viszont az oktatás végeztével rajzolni lehet az asztalon, természetesen a porban. Egyszóval : ilyen körülmények között nem lehet a szakmát megtanítani. A vállalati főmérnök meg is kérdezte egyszer: „Miért nem költöztök már át?” Visszakérdeztem: a gépeket á vállamon vigyem ? Némi fájdalommal tér ki arra az időszakra, amikor ő kezdte a tanoncéveket: — Akkoriban, kérem, aranykezű kisiparostól tanultuk a szakmát. Műhelyünk kétszer akkora volt, mint ez itt, s bár nem hét óra volt a „munkaidő”, szívesen jártunk be, még hét végén is. Az az igazság, Érdemek alapján A kisterenyei Ádám Zsig- mond nevelőotthonból évről évre külföldi táborozásokon is — a hazai mellett — részt vesznek a diákok. Az iskolavezetés az idei tanévben úgy döntött, nem jelentkezések alapján, hanem érdemek szerint válogatnak az utazni kívánó gyerekek soraiból. Eszerint azoknak, akik részt kívánnak venni nyáron az NDK-foeli nyaraláson, pályázniuk kell, amelyet majd az otthontanács is értékel. A pályázók jó ha tudják, tanulmányi eredményük hármasnál nem lehet gyengébb. Jó pontnak számít az is, ha valaki aktívan vesz részt a közéletben, s döntő szempont az általános magatartás minősége is. Sokat nyom a latba az is, ki milyen eredménnyel végzi el a.it a német nyelvtanfolyamot amelyet az utazást előkészítendő indítottak, s amelyre harmincán jelentkeztek. hogy munkavédelmi szempontból sem megfelelő a jelenlegi műhely, de átmenetileg „lenyelnénk”, csak legalább víz lenne! Kérték ők, hogy nyissák meg a csapokat, de hiába. A válasz legtöbbször az volt: „Már rég ki kellett volna költözniük!” Sőt, a szakértők szerint most könnyen elfagyhat a vezeték, s, hogy ne keletkezzen benne, úgynevezett fagydugó (jégelzáródás), ki is iktatták a rendszerből ezt a szakaszt. — Az új tanműhely most úgy 80 százalékos készültségi állapotban van — folytatja a szakoktató —, mára gázkonvektorokat is felszerelték. Hogy gyorsítsuk a munkát, mi is besegítettünk: használt ablakokat illesztettünk a nyílásokba, az üveget ugyancsak már kidobott ablakokból, ajtókból mentettük meg. Végső soron „csak” a villany és a hiányzó üveg a költözködés akadálya. Én már így is vállalnám ehelyett... Biztatásban természetesen nincs hiány, hisz éppen ezért érkezik Maruzs Elemér, a NOTTÉV személyzeti vezetője. Két hétig kell mindössze kitartaniuk, mert ez alatt egy szövetkezeti brigád —, ha végez a jelenlegi munkájával — befejezi a villanyszerelést. Megkérdem: — Mi lett volna, ha a szülők a Köjálnak is írnak levelet? — Felkészültünk rá, hogy ideiglenesen a NÁÉV tanműhelyébe irányítjuk át a fiúkat — feleli Maruzs Elemér. — Sajnos, türelemmel kell . lenniük, s beszélgetéseim során megértést tapasztaltam. — Ha csak átmeneti a helyzet, nem lehetett volna egyezkedni a Nógrádkerrel: nyissák meg a csapot? — Próbáltuk, de eredménytelenül... Kocsival mindössze néhány percre található az ipartelep, ahová Maruzs Elemér társaságában indulok. A sorompón túl találkozunk össze a gondnokkal, Herencsényi Győzővel, aki újfent megerősíti, hogy a kereskedelmi vállalat beruházási osztályvezetője nem engedélyezte a vízcsap megnyitását. A kérdéses épületbe érünk, ahol három, jól elkülönült helyiségben folyhat nemsokára az oktatás. A fűtőtestek a helyükön, ablak is van már javarészt, s egészen hátul áll az a blokk, amit öltözőnek szánnak. Víz azonban itt sincs. A rövid terepszemle után irányt veszünk a NOTTÉV központja felé, ahol Botka Miklós igazgató hallgatja a személyzeti vezető helyzet- jelentését. — Két héten belül égésén biztosan készen állunk — mondja —, de e rövid időre is képtelenség megnyittatni a vizet. Németh elvtárs hallhatta a gondnok véleményét... Már négyszemközt folytatjuk az eszmecserét az igazgatóval, aki nem titkolja elkeseredettségét: — Középvezetőink azt gondolják: azzal, hogy ők „megpróbáltak mindent”, már megoldódott a dolog. Hát most én telefonáljak a Nógrádker igazgatójának, hogy állapodjunk meg kompromisszumban? Ezzel őt is kellemetlen helyzetbe hozom (a cikk miatt), meg a szánalmas magatehetetlenségünkről is kiállítom a bizonyítványt! Ha egy tőkésvállalkozó azt a feladatot adja beosztottjának, hogy tüntessen el egy sziklát, az illető addig elő sem kerül, amíg végre nem hajtotta a parancsot. Nem kerülhet elő, hiszen alkalmatlansága, mu- jasága egyenlő az utcára kerüléssel. Ha kell, paj- szerral görgeti arrább... A „vízhiány” véglegesnek tűnik, erről győz meg Csengődi József is, a Nógrádker beruházási osztályvezetője: — Nem azért nincs víz, mert ki akartunk szúrni a tanulókkal, vagy a NOTTÉV- vel. A cső a falon kívül húzódik, így könnyen kialakulhatott volna benne egy fagydugó. Ezért nemcsak a csapot zártuk el, hanem ki is iktattuk a szakaszt, hogy levegőzzön a vezeték. Az épületet egyébként a tulajdonos raktárként kívánja használni a jövőben, ezért érdeke sem fűződik ahhoz, hogy új csöveket építsen a falba. No, és talán már szükség sem lenne rá, hiszen mire elkészülne, a tanműhely már nem is lenne tanműhely. Mint, ahogy most sem az! T. Németh László Olcsó cipők A Salgótarjáni Cipőipari Szövetkezet tervezői az idei év lábbeliújdonságain dolgoznak. A divatos szandálok és vászoncipők mellett az olcsó áron előállított cipők kerülnek előtérbe, melyeket a hazai kereskedőknek kínálnak. Képünkön Kovács Ferenc modellé- riavezető és Szilágyi Lajosné technológus az új termékeket vizsgálják. —RT—
