Nógrád, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-27 / 307. szám
1988. DECEMBER 27., KEDD NOGRAD 3 Szanálás után Nagyorosziban Kényszerpályán — kérdőjelekkel A nagyoroszi termelő" szövetkezetben lezárult a szanálással járó keserves időszak. Jelenleg, az új vezetés, a tagsággal együtt latolgatják azokat a megoldásokat, amelyek kivezetik a gazdaságot a jelenlegi zsákutcából. A legfőbb fel" adat, hogy gazdaságilag működő- és fizetőképes legyen. Talpraállásukhoz kaptak 17 millió szanálási hitelt, 2 millió hitelt prolongált a megyei tanács, 2 millióval segített a Kölcsönös Támo" gatási Alap, és 2 milliós hitelt adott a Budapest Bank. Sajnos az előbb említett veszteség, eddig nem látott követelésekkel tovább növekszik. Nemrég került napvilágra, hogy adóhátralék címén újabb 50 százalékos bírság növeli a jelentős hiányt. Jelenleg miben látják a kiutat? Afelé, amit tönkretett... — Furcsának tűnhet, de afelé kell nyitnunk, ami tönkretette a nagyüzemet: az ipari tevékenységet kell fellendíteni, mert nincs más lehetőségünk. Csak másképpen mint eddig. A szanálási előírásoknak megfelelően megszüntettük a telephelyen kívüli ipari munkát, kivéve a 3 budapesti szakcsoportot — utal a lényegre Papp László, az új elnök, aki a mostani mélypontról kívánja kivezetni a termelőszövetkezetet. Számára az elnöki megbízatás nem teljesen új feladat: korábban műszaki ágazatvezetőként itt dolgozott, s ahogy mondja, a 80-as évek vezetése alatt csodálatos dolgokat csináltak. Később munkahelyet változtatott: a Magyarnándori Állami Gazdaság borsosberényi kerületének vezetője lett. — Megnéztük, hogy a gazdaság • belső szerkezete milyen lehetőségeket kínál a talpraállásra. Ennek érdekében döntöttünk úgy, hogy az ez évre teljesen lezüllesztett fafeldolgozó ágazatot, a korábbi öt évvel ezelőtti szintre növeljük, amikor évente 12—14 millió forint fedezeti hányadot biztosított. Jövőre már 10 millió forintos árbevételt és 3 millió forint nyereséget várunk az itt dolgozóktól. A fellendüléshez szükséges partnereink megvannak, rövidesen megkötjük a szerződéseket. Bővítjük budapesti átalánydíjas csoportjainkat egy mélyépítő-tervező részleggel. Á varrodánkat. — amely jelenleg 40—45 főt foglalkoztat eredményesen — áttelepítjük, hogy magasabb technikai színvonalon oldja meg bővülő feladatait. A növekedéshez kívánatos létszámot a másutt, átszervezés miatt megszűnt munkahelyek kínálják. Elképzeléseink között szerepel, hogy egy vegyes vállalatot hoznának létre a gránit- és csiszolókorong gyárral. Ugyancsak vegyes vállalatban gondolkodunk, amikor külföldi tőke bevonásával egy fermentáló üzem létrehozásán fáradozunk. Az utóbbiak eléggé képlékeny állapotban vannak, és sok bennük a kérdőjel. Nincs végleges állásfoglalás jó néhány más, a gazdaság életképességét megteremtő elképzelésben. Egyetértés született, hogy a nagyüzemileg nyereséggel nem művelhető földterületeket — 80—85 hektárt bérbe kell adni. Egyharmad részére mór van igény. A folyamat nem zárult le. Eldöntésre vár, hogy az állat- tenyésztési ágazatban bérbe, vagy vállalkozásba kerüljön a tehenészeti telep, netán felszámolják. Bármelyik megoldást választják, 35—40 dolgozónak más munkahelyet kell keresni. Á juhászaiban megmaradt az ágazat életképessége, az itteni ágazatvezető jó irányító munkájának eredményeként. Ennek ellenére szóba került a bérbeadás gondolata is. Fokozni kívánják a háztájiban honos bérhizlalást is. — A nagyobb jövedelmezőség érdekében, nagyobb kockázatot vállalva, átalakítjuk a növénytermesztés szerkezetét — tudatja az elnök. — Búzából 400 hektárral vetettünk kevesebbet. Helyén mustárt és étkezési borsót termesztünk. A termeltetési kedvet jelzi, hogy eddig mér több ajánlatot kaptunk. Ugyancsak a költségek csökkentése érdekében, a tiszaföldvár.i rendszerre építve, sajátosságainknak megfelelően, visz- szatérünk az 1985-ben bevezetett, majd megszüntetett s zer z őd és es gép h a s zn ál at r a. Kevesebb vezetővel A szanálási határozat alapján eddig 31 fővel csökkentették a létszámot, ebből nyolcán vezető beosztásban dolgoztak. — A vezetői, irányítói munkát teljesen leegyszerűsítjük. Egy-egy ágazatban egy vagy két vezetőre hárulnak majd a megnövekedett tennivalók — hangsúlyozza Papp László. — Egyszerűsítjük, áttekinthetőbbé, pontosabbá, gyorsabbá tesszük az egész adminisztrációt oly módon, hogy minden termeléssel, gazdálkodással kapcsolatos tevékenység elemzését, értékelését, a különböző variációk kidolgozását számítógépre visz- szüik. Pillanatnyilag nem tudom, miként oldjuk meg egyik nagy gondunkat, a vezetőik igen alacsony bérének növelését. Annyit mondhatok, hogy ennek nagy része volt abban, hogy két év alatt nyolc szakember hagyta el a nagyüzemet. Az már biztos, hogy az idei esztendőben a veszteséges gazdaságok listájára kerülnek. Nagyságáról még a főkönyvelő sem mer nyilatkozni. Az eddig tett intézkedések megalapozottaknak tűnnek, a további elképzelések pedig a kérdőjelek ellenére is azzal biztatnak, hogy mielőbb magára talál ez a jobb sorsra érdemes, földet szerető, szövetkezetét magának tekintő kollektíva. Venész Károly Illúzióink végnapjai Valljuk be őszintén: volt időszak, amikor teljességgel hidegen hagytak a párt- értekezletek, -tanácskozások. Elvtársak szóltak, rendszerint saját munkaterületükről, főként az eredményeket kidomborítva, gyakran tiszteletköröket futva a jelenlévő magasabb beosztású pártvezetők előtt; s elvtársak hallgatták, rendszerint egykedvű érdeklődéssel, inkább saját soron következő mondandójukra koncentrálva. Persze ez a „stílus” nem volt véletlen, logikusan bekövetkezett az évtizedek alatt kikristályosodott, megszokott politikai gyakorlatból. Arra gondolok, hogy az apparátusnak a testülettel szemben mindig jgaza volt, így mondhatott bárki bármit, a lényegen, az eleve eldöntött- ségen nem változtatott; legföljebb annyit ért el, sportnyelven szólva, hogy nem három nullra, hanem három kettőre vesztette el a játszmát. Tele voltunk — részben még vagyunk — illúziókkal, s ezek szorosan át- meg átszőtték a társadalom egész életét, a gazdaságot, a kultúrát, a magán- és közéletet, egyszóval valóban mindent. Például azt képzeltük, lehet úgyis egyre gyarapodó sikereket elérni, ha csak kiadjuk a jelszót: dolgozz többet és jobban, és semmit sem teszünk, hogy az embereket ebben igazán érdekeltté is tegyük, anyagi és erkölcsi vonatkozásban egyaránt. Szerencsére a fejlődés és a kényszer mára odáig jutott, hogy illúzióink tartósnak hitt, szilárd burka sorra felreped; mind reálisabban, körültekintőbben és célirányosabban nézünk szembe múlt- és jelenbeli tetteinkkel. Ezek a gondolatok — most is így érzem — okkal merültek fel bennem azon a pártbizottsági ülésen, melyet Bátony- t erényén tartottak nem sokkal karácsony előtt. S, az is okkal egyértelműsödött a számomra — immáron sokadik tapasztalat után —, hogy a politikai munka régi gyakorlatát végleg el kell felejtenünk; kibontakozóban, általános megerősödésben van egy újfajta politizálás. Olyan, amelyik többre tartja a valóságot és az igazságot a tekintélynél, a propagandisz- tikus, üres szólamoknál. S, a mai hozzászóló nem azért beszél, hogy, lentről felfigyeljenek rá, hogy úgymond saját pecsenyéjét sütögesse. Más az indítéka, s így szerencsére érződik, az indulata, a szenvedélye, van meggyőző ereje: a közösség jövőjéért való aggodalom, javító szándék és tenniakarás. Ami nyilván korábban sem volt egészen hiánycikk, ám ezekben a hónapokban számottevő mértékben felerősödött. A bírálat — sokszor azért meglehetősen egyoldalúan, másakra irányulóan — szinte kötelező lett, a legtöbbször jogos és megalapozott. Egy-egy kritikai észrevételre olykor nagyon nehéz elfogadható, a hitet fenntartó választ adni. Aztán gond, hogy, ha látjuk is a hibát, nem érzékeljük a felszámolás lehetőségét, módját. Vagy, ha mégis, akkor — régi beidegződés — elvárjuk, hogy a szánkba rágják, netán helyettünk konkrétan megfogalmazzák. Mindez érződött a bátonyterenyei városi jogú nagyközségi pártbizottság említett ülésén is, amely mellesleg igencsak fontos, ám nehezen megfogható témakörben cserélt véleményt: hogyan alakultak az elmúlt egy-két évben a kibontakozási program feltételei, milyen feladatok adódnak az ideológiai, az agitácie^ és propagandamunkában? Persze sokkal inkább azon csodálkozhatnánk, ha az új szellem mellett nem tűnt volna fel a megszokott, a hagyományos. Akkor joggal gyanakodnánk valamiféle turpisságra, óvatos elhallgatásokra vagy isteni csodára. Mert a változásnak éppen egyik leglassabban mozduló terepe: a tudat, a gondolkodás. Nemegyszer megesett már a történelemben, hogy a teljesen megújult környezetben, körülmények között az emberek viselkedése, cselekvési mechanizmusa konzervatívnak mutatkozott, s éveknek, sőt évtizedeknek kellett eltelnie, hogy szinkronba kerüljenek egymással. A pártbizottsági ülésen öten kértek szót: szereplésük jól tükrözi azokat a vélemény- beli különbségeket, amelyek egyébként az azonos célért dolgozó kommunistákat napjainkban természetes módon jellemzik. Az egyik hozzászóló határozottan, nagyobb részt meggyőzően bírálta az előterjesztést (az ad hoc bizottság nevében Balázs Ottó titkár készítette), mondanivalója korszerű volt, és elfogadható. Egy ponton mégis tévedett: részletes feladat- tervet kérni a tennivalókra, úgy, ahogyan korábban csináltuk, felelősökkel, határidővel, anakronisztikus. Szemben áll a mozgalmi párt eszményével, de ellentmond a pártbizottság felkészítő, orientáló funkciójának is. Okos, elgondolkodtató szavak hangzottak el a gazdasági vezetőktől. Valóban: mi lehet az oka annak, hogy a hetvenes évek világgazdasági kihívásaira nem tudtunk (más szocialista ország sem) hatékony választ adni? Summásan erre azt válaszolhatjuk: az ok az idejét múlt, gúzsba kötő, lassan-lassan a saját sírunkat megásó sztálini modell létezése. Ami az embert megfosztja önmagától, gondolataitól, skizofréniába hajtja, ami atyáskodva, vagy drasztikusan rátelepszik, gépszerű, puszta végrehajtóvá fokozza le. Meg kell újulnunk. Hogyan és menynyire? Tisztázandó kérdések, méghozzá minél előbb, mert — az egyik hozzászólásból különösen kiviláglott —, a párttagságon belül is növekszik az elbizonytalanodás. Sokan fogalmazzák meg választ várva: mit érthetünk ma szocializmus alatt, a párt kezében vame ténylegesen a hatalom? Személyiségünk túlzásokra hajlamos, meg kell tanulnunk kordában tartani érzelmeinket, rohanó gondolatainkat. A megújulásnak is vannak betartandó fokozatai. Az egyik mérnök szemléletesen fogalmazta ezt meg: „Ne dobjuk el a petróleumlámpát addig, amíg fel nem találtuk a villanyt.” Ez józan mértéktartás, mintsem elítélendő óvatosság. Ha ehhez tartottuk volna magunkat, bizonyára nem tartanánk a mai helyzetünkben. Ámbár, lehet, hogy ez is illúzió, a képzelgés idejének pedig — remélhetőleg — örökre vége. Tudományos elemzésekre épülő, megalapozott tettekre, kétfrontos politikai harcra van szükség. Mindenkinek a saját területén, önálló meghatározással, a sajátosságokhoz igazodva. Sulyok László Szállítás csúcs Az esztendő hátralevő na£- jaiban jelentős mennyiségű és kiváló minőségű késztermék hagyja el a VEGYÉP- SKER salgótarjáni gyárát] .Yf karácsony előtti napokban '< az MSZK-ba húsz darab aeélsilót. az NDK-ba kizel száz vegyészeti surraftot szállítottak ki. A hazai nteg- rendelők közül a BVlt-ba kerülő bontóedények • és oxigénregenerátorok hagyják el a napokban a gyárat. Felvételeink az év végi munkacsúcs pillanataiból adnak ízelítőt.
