Nógrád, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-28 / 283. szám

Naptár 1988. november 28., hétfő. Stefánia napja. A Nap kel 7.07 — nyug­szik 15.57 órakor. A Hold kel 20.29 — nyug­szik 11.29 órakor. Évforduló Százkilencvenöt éve született Carl Jonas Almquist (1793—1866) svéd költő és drámaíró, ismert publicista. Várható időjárás Hosszabb időre kisüt a nap, de maradnak még tar­tósan ködös területek. Az északnyugati szél csak kissé élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet ál­talában 5 fok, a ködös tájakon 0 fok körül alakul. — A világ szépe címet Londonban, a 38. világszép­ségversenyein, a 18 éves iz- land Linda Petursdottár, ha­zája szépségkirálynője nyerte, a dél-koreai és az angol szépségfcirálynők, Yeon-He Choi és Kirsty Po- per előtt. — Szellemi vagy fizikai erőszakot életében legalárrb egyszer minden harmadik amerikai elszenved, derült ki egy felmérésiből. Rá­adásul a megkérdezettek 15 százaléka számára ez nem is különlegesség, szinte minden hónapban megesik. — Összetört kocsik mú­zeumát avattak Törökor­szágban, hogy elriasszák az ész nélkül vezető sofőröket. A világon állítólag itt ural­kodik a legnagyobb káosz az utakon, tavaly is rekor­dot döntöttek: 7—800-nn haltak meg közúti baleset­ben. — A kikiáltási ár kilenc­szereséért kelt el a TÉKA szombaton befejeződött ha­gyományos őszi könyvauK- cióján a millenniumi kiállí­tás alaprajza. A kalapács alá került darabok nagy része elkelt, a görög és la­tin nyelvű klasszikusok mű­vei iránt azonban kisebb érdeklődés mutatkozott. — A kisgazdapártról Bog­nár József akadémikus tart előadást ma, este 6 órakor, a Kossuth klubban, a ti­zenkét előadás a pluraliz­, musról című sorozat kere­tében. — Az amerikai könyvki­adók díját a vele járó 10 ezer dollárral a 60 éves Ja­son Epstein, a Random House kiadói igazgatója nyerte el, aki olyan szer­zőkkel működött együtt, mint Vladimir Nabokov, Norman Mailer, Gore Vi­dal, vagy E. L. Doctorov. — Két évtizede készült az első terv és szombaton végre Illés Béla szociális és eg és zségü gv i minisz te r n e ­lyettes felavathatta Szom­bathelyen a megyei köz­egészségügyi és járványügyi állomás új épületét. A kor­szerűen felszerelt, 4200 négy­zetméter alapterületű épü­letben folyó vizsgálatok az eddiginél jobban segíthetik a Vas megyei kórházak diagnosztikai munkáját is. Ügyeletes riporterünk: Ádám Tamás Tel.: 10-977 — Képviselői fogadónap. Karancskesziban ma dél­után 4 órától a helyi mű­velődési házban Miklós Zol­tán, országgyűlési képviselő fogadónapot, illetve képvi­selői beszámolót tart. — Paprika, szalámi, kon­zerv. — Szeged élelmiszer­iparának világhírű termé­kei. Ezeknek a helyzetéről, s általában a Tisea-parti város élelmiszeriparáról tá­jékozódhatnak az érdeklő­dők a Budapesten élő Sze­gediek Baráti Körének leg­közelebbi összejövetelén, hétfőn délután fél 5-kor az ÉDOSZ-székházban (VI., Gorkij fasor 44.). — Palóc falu. Idén is foly­tatódott a Karancslapujtő építészeti hagyományait őr­ző és a közösségi mintát adó palóc falu építése. A Karancs Tsz kivitelezésé­ben 3 lakásos' ház készült el szakembereik részére, emellett folytatták egy 800 méteres út létesítését, a me­gyei tanács támogatásával. Az út mellett 30 telken kez­dődhet építés, Makovecz Im­re tervei alapján. — AIDS-per Csehszlová­kiában. A csehszlovák jog- gyakorlat történetében első AIDS-per újabb fejlemé­nye, hogy a vádlott, az AIDS-beteg fellebbezett, ám a bíróság enyhítés helyeit súlyosbította az ítéletet. Em­lékezetes, hogy az egyik prágai bíróság októberoen háromévi börtönbüntetésre ítélt egy fiatal, AIDS-beteg- ségben szenvedő homosze­xuális férfit, aki az orvosok többszöri felszólítása elle­nére megtagadta partner­kapcsolataiban a megfelelő óvintézkedésék betartását. Mind a férfi, mind az ügyész megfellebbezte az ítéletet és most a prágai városi bí­róság. jogerősen' három he­lyett öt év szabadságvesz­tést rótt ki az AIDS-be- tegre. * Vastagodó jégpáncél a vízválasztói tavon.- I «* * HÍREK * ESEMÉNYEK ❖ Rugalmas alkalmazkodással Á pedagógiai intézet két éve A Nógrád Megyei Pedagó­giai Intézet 1986. augusztus 1-jén alakult. Az elmúlt két esztendő alatt bekövetkezett átszervezések és létszámcsök­kentések hatására több he­lyen módosult az intézet fel­adatrendszere. Az új köve­telményeket szem előtt tart­va átalakították szervezetü­ket, egyszerűsítették a belső irányítási rendszert. Széles közvélemény-kutatás, szakmai vita után korsze­rűsítették, a megváltozott kö­rülményekhez, feltételekhez igazították a pedagógus-to­vábbképzést. A felsőoktatási intézmények keretében szer­vezett éves intenzív tanfo­lyamaikat kedvezően fogad­ták a megye pedagógusai. Ebben a szakmai érdeklődé­sen túl meghatározó ténye­zőként jelentkezett a köz­ponti alapból adható béreme­lés, valamint a 4—5 ezer fo­rintos megyei céljutaiom. Azonban a legújabb tapasz­talatok szerint a beiskoláz­hatok száma csökken az anyagi ösztönzők veszítettek reálértékükből. A továbbképzések rend­szerébe szervesen beépültek a kétévenként nagy, átfogó témát feldolgozó pedagógiai napok. Ilyenkor a fő témá­hoz előzetesen téziseket ad­tak ki, ezáltal megkönnyí­tették, a ráhangolódást, a felkészülést, az újragondo­lást. A pedagógiai napok­hoz kapcsolódik a több ál­lami és társadalmi szervvel és szervezettel együttműkö­désben meghirdetett pedagó­giai képző", fotó- és ipar­művészeti pályázat. * Nagy sikere van ezeknek a meg- méretésdknek. Évenként 80— 100 pedagógiai dolgozat, 200—250 művészi alkotás ér­kezik a bírálóbizottsághoz. Az anyagi elismerések mel­lett a legjobb pályamunká­kat kiadványaikban megje­lentetik, a műalkotásból ki­állításúkat rendeznek. Fontos feladatának tekin­ti az intézet speciális tan­folyamok szervezését. A leg­nagyobb érdeklődés a számí­tástechnikai, videotechnikai, a tantárgyi és nevelési, pszichológiai kérdések meg­oldására felkészítő tanfolya­mok iránt nyilvánul meg. Jelentős eredményként könyvelhető el. hogy kidol­gozták a megyei pedagógiai információs rendszer modell­jét. Ezt folytatni, bővíteni akarják, mert jelenleg a pe­dagógiai információk áram­lása, feldolgozása, szolgálta­tása esetleges, nem képez rendszert. Az intézet 'szolgáltatásait külön kiadványban jelentetik meg. Rendszeresen eljut az érdekeltekhez az információs lapjuk és az Iránytű című, szakmai, módszertani kiad­ványuk is. " A Nógrád Megyei Pedagó­giai Intézet sikeres két évet mondhat magáénak. Rugal­masan alkalmazkodva, sok segítséget nyújt a megye pe­dagógustársadalmának. Leégett a lopott gépkocsi Szombaton éjjel Balassa­gyarmaton a Tűzoltó kocs­ma udvarából ismeretlen tettes ellopta Baranyii János helyi lakos tulajdonát ké­pező, ZP 60—38-as rendszá­mú, 1500-as Zsiguli sze­mélygépkocsit, majd azzal Szügy irányába közlekedett Dezsőpusztáig, ahol a kocsi kigyulladt. A jármű telje­sen kiégett, az anyagi kár mintegy 40 ezer forint. A gépkocsi 'eredetileg le volt zárva., a hűtővizét tu­lajdonosa leengedté. A tűz okának megállapítására vizsgálat indul. A rendőr­ség megkezdte a nyomozást az ismeretlen tettes felderí­tésére. Kigyulladt egy török kamion Lángokban álló török ka­mionhoz riasztották szom­baton reggel 8 óra után a tűzoltókat Szegeden, az E—5- ös út melletti kamionparko­lóba. A tűz átterjedt két másik — egy szintén török és egy nyugatnémet — ka­mionra is. Mindhárom gép­kocsi gyúlékony rakományt: műszőrmét, bútorszivacsot, illetve cérnát szállított. Az eddigi vizsgálat megál­lapítása szerint a gépkocsi, vezető alágyújitott az üzem­anyagtartálynak, hogy az éj­szaka megdermedt gázolajat felmelegítse. A tartály meg­gyulladt, a tűz gyorsain ter­jedt. A gépkocsivezető vál­tótársa a vezetőfülkében aludt, a tűzoltók mentették ki a lángokból. Három török kamionvezető sérült, meg, őket a mentők a szegedi bőrklinikára szállították. A becsült kár 660 ezer forint. A vizsgálat tovább folyik. Csendes jubileum Egyéves a salgótarjáni Csarnok Vasáruház. A NÓGRAD- KER boltja a nyitás óta 58 millió forintos forgalmat bonyo­lított le. Árui 60 százalékát a lakosság, 40 százalékát közü- letek vásárolták a MÜÄRT márkaboltjaként is közismert áruházban. Palesztin szolidaritási est A palesztin néppel való szolidaritás napja és a pa- • lesztínok nemzeti felkelésé­nek első évfordulója alkal­mából szolidaritási estet ren­deztek szombaton Pécsett a hazánkban tanuló palesztin és arab diákok részvételével. A megjelenteket Hilkmat Abu Zaid, a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet buda­pesti irodájának vezetője köszöntötte, majd megemlé­kezett az egy éve kezdődött népfelkelésről, és szólt a pa­lesztin nemzeti tanács Algé­riában tartott üléséről. Kassák Lajos baráti kör Kassák Lajos baráti kör alakult Budapesten, szomba­ton a Kassák-emlékmúze- umiban, az óbudai Zichy- kas'télyban. A baráti kör szervezői Kassák Lajos irodalmi, kép­zőművészeti és munkásmoz­galmi tevékenységét, művé­szeti és társadalmi eszméit kívánják megismertetni szé­lesebb közönséggel, minde­nekelőtt a fiatalokkal Országos tájfestészeti bienoálé Magyar tájak címmel a hatvani ' galériábain szom­baton megnyílt a 8. országos tájfestészeti biiennálé, amely­re több mint száz festőmű­vész küldte be alkotásait. A Művészeti Alap lektorátusá­nak aranydiiplomáját és a fődíjat Simsay Ildikó nyerte el; ezüstdíplomát kapott Horváth János és — posztu. musz díjként — Miskolczi László kétszeres Munkácsy- díjas festőművész; bronz- diplomában részesült Bal-ár József, Elast Elena, Fazekas Magdolna és az Erdélyből menekült Balázs Imre. Már készül a kocsonyánakvaló A karácsonyi és újévi ünnepek húsellátása kielé­gíti az igényeket — tudtuk meg a KARANCSHÜS Hús­ipari Szövetkezeti Közös Vállalat termelési osztály- vezetőjétől. Az üzem a ta­valyihoz hasonló mennyisé­gű, azaz 120 mázsa juhbeles virsli gyártására rendezke­dett be. Beszerzései révén nagy mennyiségű kocsonya­hús kerül majd az üzletek­be. mélynek a füstölését már megkezdték. A slágercikknek számító csülökből 40—50 mázsa vár­ható, ami — feltehetően — idén sem fedezi az igénye­ket. Megfelelő kínálattal rendelkeznek hidegtálak ké­szítéséhez alkalmas alap­anyagokból. Űj tevékenység­ként kezdték meg a kolbász- hús gyártását, valamint a hasalja szalonna előállítását. Emellett heti 30 mázsia házi jellegű kolbászt készít a KARANCSHÜS, részint már az ünnepekre gondolva. A TÁRGYALÓTEREMBŐL fl sajtosdobozban 105 forint volt Azon az áprilisi hét végén azután kezdődött Oláh János „vesszőfutása”, hogy a va­csora befejeztével sehol sem találta élettársát. A kishar- tyáni, 24 éves Oláh János április 22-én este életltársá- val együtt nővérénél vendé­geskedett Nógrádszakálban, amikor is az élettársa vízért ment ki a kútra, de megelé­gelhette a társaságot, mert vissza már nem ment. Egy jdő után Oláh János elindult keresésére, de mi­vel pénze nem volt, tudta, hogy n«m juthat messzire, előbb tehát pénz után né­zett. A falu szélén álló' egyik házhoz kopogtatott be, ahol távoli rokona, egy het­venéves asszony élt egyedül. A késő esti zörgetésre nem nyitottak neki ajtót, de ez nem volt számára akadály, betörte az ajtó üvegezett ré­szét, benyúlt a résen, s be­lülről nyitotta ki a tolózárat. A váratlan látogatónak — akiben már volt ital is — nem adott pénzt az asszony, amire Oláh arcát, állat és egyéb testrészeit ütlegelni kezdte, majd nekiállt kirá- molnj a szobában. Csak egy sajtosdobozt talált és ben­ne 105 forintot, amit magá­val vitt, otthagyva az ösz- szevert asszonyt az ágyban. A nógrádszaikáli vasútállo­máson éjjel tizenegy óra után vonatra ült, és Litikére ment. Egyik távoli rokoná­nál töltötte az éjszakát, sőt még a másnapot is, és itt vették őrizetbe a rendőrök. Másnap délután ugyanis az idős asszonyban még volt apnyi erő, hogy átmenjen pár száz méterre lakó roko­naihoz. s elmondja, mi tör­tént vele, ők értesítették a rendőrséget és a mentőket. Néhány hét múlva azonban az állkapocstörést és agyráz­kódást szenvedett asszony a kórházban meghalt. A Balassagyarmati Városi Bíróság Oláh Jánost halált okozó testj sértés és kifosz­tás bűntette miatt vonta fe­lelősségre, s számlájára írta még azt a tűzifalopást is, amelyet az idén januárban a helyi téesz erdejében kö­vetett el. Ezért halmazati büntetésül — mint többszö­rösen büntetett előéletűt — Oláh Jánost hétévi fegyház- ra ítélte a bíróság. Az íté­let nem jogerős. — zs — «.» ^ *m. n BL r- \ ■ Magyar Szocialista Munkáapért Nógrád Magyal Bizottsága áa a Nógrád Magyal Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. IIU fi Iff ) Szarfcaaztóaág: Salgótarján, Palóci hnrs tár 4. Telefon: 10-977. FóazsritsszM: 11-604. Sportrovat: 14-696. Nadja a Nógrád Magyal Lapkiadó VáUaiaL FsMós Idadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Magyal Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imrs tár 4. Tataion: 12-642. Talsx: 22» 10«. Irányltóazám: 3101. Tsrjsaztl a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hlrtapkázbaaftő postahivatalnál, a hfrtapkézbeettóknál, a Poéta hírlapüzleteiben áe a Hlriapelóflzetáel áe Lapellátási Irodánál (HEUR) Budapest, V. József nádor tár. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HEUR 216-96102 pénzforgalmi jebóezámra. Előfizetési díj ágy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 616 forint Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat 3101, Salgótarján, Palócz knra tér 4. Pl.: 90. FsMóá vázoló: KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN 0133-1558

Next

/
Oldalképek
Tartalom