Nógrád, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-01 / 235. szám
1988, OKTÓBER 1., SZOMBAT NOGRAD 3 A zabari asszonyok dilemmája Gazdaváltás a telephelyen KacSkaringós, zötyögős az úit Salgótarján bői kabarra. A gyér forgalomban egvre gyakrabban látná egy IFA teherkocsit, SVT-emblémá- vaill, amiint naponta egyszer, Vagy, kétszer „leküzdi” a ipéirába burkolózott dombokat, s megérkezik a Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet egykori telephelyére, a megyehatáron fekvő kis községbe. Ahogy az udvarra fordulunk, feltűnik a rendezettség, s vagy két tucat kerékpár, melynek tulajdonosai elsősorban helybéli asszony, akik most új gazdától: a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyártól várják létük biztonságát, a hosszú távú munkaalkalmat. Távozik az ELKO Az irodaépületben Kovács János telepvezető fogadja Benkő Tibor fejlesztőmérnököt, akiit a gyár vezetői bíztak meg az átállással összefüggő műszaki problémák megoldására. S mint leggyakrabban, most sem örömteli hír fogadja a fiatal szakembert: — Tibikém, most ott tartunk, ahol az ablakos tót a hanyattesés után — így a telepvezető. — Ügy tűnik, hogy az ELKO nem ad több munkát, illetve csak any- nyiit, hogy 20 emberrel még egy hónapig kitartunk. Hétfőtől legalább 25 emberünknek nem lesz munkája, tehát be kellene járniuk Salgótarjánba. — Más megoldást most én sem tudok — ráncolja ösz- sze a homlokát Benkő Tibor —, s aiz az igazság, hogy bent, a hidegüzemben is elkelne most a munkáskéz. Akár valamennyi. Tudom, hogy nem lesz egyszerű rábeszélni az asszonyokat, de nincs jobb választás... Az előzményeikhez tartozik, hogy idén év elején munkaellátottsági gondok merültek fel az akkor még szövetkezetként működő telepen. Az ELKO cég jelezte, hogy fokozatosan Ózdira telepíti át a biztosítékaljzatok gyártását, összefüggésben az ott kialakult munkanélküliséggel. A szövetkezet kooperációra gondolt, s megkereste a tűzhelygyár vezetőit. Ekkor azonban kiderült, hogy az átállás rendkívüli fejlesztéssel, beruházással jár, melynek anyagi terheit a szolgáltató nem tudta volna vállalni. Gyorsan és határozottan kellett dönteni, hogy a megközelítőleg 90 asszony ne maradjon munka nélkül. Ekkoriban az SVT már kacérkodott a gondolattal, hogy „kerítésen belül” létrehoz egy, a gáztűzhelyek égőrendszerének alkatrészeit gyártó üzemrészt. Végül is Zabar mellett döntöttek, hiszen egy későbbi elképzelésükbe is beleillett a „kitelepítés”. Májusban aláírták a szerződést a telephely átvételéről, s szeptemberre tervezték az indulást. — A megmunkáló gépek egy része már itt is van — magyarázza Benkő Tibor —, persze előbb meg kellett oldanunk a villamos- energ i a -hál óza t bővítését, az épületek teljes felújítását. Azt már korábban sejtettük, hogy a teljes foglalkoztatás illúzió, de mivel az ELKO vállalta, hogy év végéig még biztosít munkát, nem aggódtunk. — Némiképp oldotta a feszültséget, hogy beindítottuk a második műszakot — veszi át a szót Kovács János —, de vagy kgt tucat emberünket nem tudjuk foglalkoztatni, mivel aiz alj- zatszerelés legfeljebb még egy hónapig fut nálunk. „Gondolkodunk...” A kisállattartásra berendezkedett községben karáb- ban a szövetkezet is belátásra kényszerült. Ügy szervezték a munkakezdést, hogy az ne akadályozza az állatok ellátását, a háziasszonyok el tudják indítani csemetéiket az iskolába A bejárás 12 óra távollétet jelent, s ezt jelenleg nem akarják vállalni a dolgozók. Reggeliidőben nyitunk be az egyik műhelybe, ahol négyen készítik1 az égőrendszer különböző darabjait. Most persze, állnak a fúrógépek, s jóízűen falatoznak a hazaibóL — Tudja kedveském, nem sokat gondolkozhatunk a munka felett — mosolyodik el Bezzeg Jánosné —, az a fontos, hogy legyen. Ez van, ezt kell szeretnünk. — A bejárás viszont komoly gondot jelent valamennyiünknek — így Varga Gellértné. — Ha nem így lenne, már rég elme- hettünk volna tarjáni üzemekbe. Én például egyedül nevelem a kislányomat, ráadásul itt a liba tömés időszaka.,. . Aki magában van, nem tudja vállalni a félnapos távollétet. — Ez a telep közel van, no meg 14 éve itt dolgozunk. Nehéz már ilyenkor váltani — mondja kicsit el- kenődve Sulcz Istvánné. — Az én férjem a ceredi tsz-ben dolgozik, 6 is utazik naponta — bátorodik fel Mihály Istvánná. — A ház körül meg csak el kell látni mindent... Azért gondolkodunk a dolgon! Ahogy a leendő rezsó- összeszerelő üzemet járjuk, az érdekvédelemről faggatom Kovács Jánost: — Amíg szövetkezetben voltunk, az érdekképviseletet az ottani szabályoknak megfelelően láttuk el. Most a szakszervezet nyújthatna ilyen lehetőséget, de még épp’ hogy csak megindult a tagszervezés. Mindenesetre úgy érzem, hogy a biztos jövő tudatában — átmeneti időszakra — engedniük kell asszonyainknak. A bejárást csak egy-két hónapig tervezi a gyár, hiszen akkor már a feltételeink lényegesen megváltoznak. Erről is faggatom Szalaá Jánost, a vállalat műszaki igazgatóhelyettesét: — Az alapvető gondöt az ELKO csökkenő megrendelése okozta. Sajnos, ezt 'másképp áthidalni nem lehet. De mi lett volna akkor, ha az SVT egyáltalán nem veszi át a telephelyet? Akkor már nemcsak patthelyzetről, hanem mattról beszélgethetnénk. Sőt, pont a munkahelyteremtés volt az egyik szándékunk, ezért pályázatot nyújtottunk be 9 millió forint támogatás • elnyerésére. A í elep vásárlás és a műszaki fejlesztés •.egyébként idén 13 milliónkba kerül, s hogy miért éri meg? Egy klassz kollektívát látok Zabarban, s tervezzük, hogy kilencvemben beindítunk egy alumíniumöntödét, jövő évtől pedig az alajkályihák adagolójának a gyártását is a községben. Ki száll fel? Megoldásra vár a tisztálkodási lehetőségek megteremtése, a heílyj ivóvíz biztpsítása. Ehhez persze, a tanácsiakkal van egyeztetni- való. -A zabari asszonyok tenni akarását mi sem bizonyítja jobban, miint hogy aktívan részt vállaltak környezetük csinosításában, s hogy az ülőmunkát morgás nélkül váltották fel az állóval. A gyár éppen ezért bízik bennük, nyújtja bátran számukra a kenyérkereseti lehetőséget. Reméljük, nem indul üresen az első járat Salgótarjánba! T. Németh László fi bérreform útvesztői . z újabb kori bérszabályozás történeté- ben másodszor ismerték el hivatalosan is, hogy a bérpolitika — a maga eszközeivel — egyedül nem garantálhatja a vásárlóerő tervezett és kívánatos keretek között tartását. A felismerés először — meglehetősen óvatos formában — 1985-ben vezérelte az akkori rövid életű, mert politikai okokból villámgyorsan megbuktatott kereset- szabályozást. Ezután az imén,ti tétel néhány .évig ismét felednivaló volt, hogy most megint és a korábbiaknál jóval határozottabban fogalmazódjék meg. Erre épül a jövő évi bérmechanizmus, amely —, s jobb ezt egyenesen kimondani — aligha jelenti a korábban beharangozott bérreform indítását. Vagyis jövőre, minden ezzel kapcsolatos elhatározás ellenére nem lesz bérreform — legalábbis az eddig elképzelt formában nem —, viszont lesznek fontos változások a bérpolitikában és a bér- mechanizmusban. E változások közös lényege, hogy gyakorlatilag megszűnik a mai értelemben vett bér- szabályozás, s még inkább megszűnik a bevezetése pillanatától tarthatatlannak látszó központi bérreguláció. Közös lényege a jövő év; változásoknak az is, hogy az akkori bér- mechanizmus valójában egy sor kompromisszum eredményeként működő öszvérmegoldás lesz, hisz alkotórészei között felfedezhető valamiféle kezdetleges érdekegyeztetés éppúgy, mint az ugyancsak valamiféle teljesítménykövetelmény, illetve teljesítménymutató alkalmazása. Ami az érdekegyeztetést illeti: a kormány, a SZOT, a gazdasági kamara, és a szövetkezeti érdekképviseleti szervezetek úgynevezett „makroszinten” állapodnak meg az átlagbérek lehetséges alakulásáról. E megállapodás során természetesen figyelniük kell a nemzeti jövedelem várható növekedésére, az általános gazdasági helyzetre, az adósságszolgálati terhekre, a fejlesztési és beruházási kötelezettségekre, s csakis ezek mérlegelése után körvonalazódhat, hogy miként alakulhatnak a reálbérek. Ami pedig ama bizonyos „teljesítménymutatót” illeti: vállalkozói nyereségadó terhelj a bérnövekményt is. Azok a vállalatok és szövetkezetek, amelyek kisebb bérnövekedést valósítanak meg, mint amekkorát a hozzáadott érték és a bérek alakulása közötti viszonyra vonatkozó normatív mérték meghatároz, adóvisszatérítést kapnak. Az érdekegyeztetés során meghatározott bérnövelésj lehetőséget túllépő gazdálkodó szervezetek vezetőinek prémiumát viszont vagy csökkenteni kell, vagy teljes egészében meg kell vonni. Ily módon tehát a vezető személyes „érdekeltsége”, hogy ne engedjen a korábban és manapság is oly sokat emlegetett társadalmi nyomásnak, mert, ha ennek nem képes ellenállni, akkor engedékenységét a saját pénztárcája bánja. (Nem annyira gazdaságpolitikai, inkább etikai kérdés annak mérlegelése, boncolgatása, hogy mennyire nevezhető ez korrekt eljárásnak akkor, amikor a reálbérek drasztikusan csökkennek...) A módszer persze másként is kommentálható, hogy tudniillik: a vállalati vezetők személy szerint abban lesznek érdekeltek, hogy csak olyan bérnövekedést támogassanak, amely nem hat kedvezőtlenül a vagyon- arányos tiszta eredményre, vagyis amelynek megfelelő a nyereséghozama, és nem csorbítja a felhalmozási és a vagyongyarapítási lehetőségeket. Ám, ez is csak azt jelenti, hogy mindenképpen tartózkodni fognak az olyan bérnövekedéstől, amely az egyébként nekik járó kiérdemelt prémium csökkentését, vagy megvonását okozná. Kérdés ezek után, hogy mi szerepe lesz a vállalati szintű — az igazgató és a szak- szervezet közötti —- érdekegyeztetésnek? Kérdés ez legfőképpen azért, mert a szakszervezeti bizottság tagjai között általában ott vannak a különböző beosztásokban dolgozó gazdasági vezetők is, akik aligha fognak a saját jövedelmüket veszélyeztető egyezségre törekedni — részben saját magukkal. Sokan úgy tartják — és nem csak a szak- szervezeti berkekben —, hogy ez a mechanizmus nem más, mint a vállalat adóviselő képességére épített, meghatározott teljesítménymutatóhoz kötött bérszabályozás, s még akkor sem tekinthető a bérreform apró, első lépésének, ha nem mellőzi a makroszintű érdekegyeztetést: Egyes hírek szerint a szak- szervezetek annyira nem tartják komolynak az efféle „érdekegyeztetést”, hogy állítólag nem is óhajtják követni ezt a gyakorlatot, mondván, ilyen körülmények között nincs miről és nincs kivel tárgyalni. Való igaz: a korábban megálmodott, „alulról építkező” érdekegyeztetéses bérmegállapodásnak szinte valamennyi feltétele hiányzik nálunk. Ezt bizonyos kutatóhelyek jó előre jelezték, ám e jelzésekre senki sem figyelt, és a nagy energiával elindított előkészítő munkálatok, végül is azért lassultak le, mert az államigazgatás, és feltehetően a politikai vezetés is belátta, hogy a bérreform sokkal bonyolultabb annál, semmint január elsejével nagy hirtelen meghirdethető legyen az érdekegyeztetésen alapuló bérmegállapodás. De nemcsak az a gond, hogy ki kivel tárgyaljon az esetleges alsó, közép- és felső szintű érdekegyeztetések során, mert az efféle bérreformnak szinte minden lényeges és kevésbé lényeges feltétele hiányzik. Mindenekelőtt a pénz. Semmi jele, hogy belátható időn belül változna 4 korlátozó, elvonó jellegű egyensúlyi politika. Következésképpen a bér —, mint eddig négy évtizeden át — változatlanul olyan maradvány, amivel mindenekelőtt spórolni • kell és spórolni is fognak, nem érvényesítve azt az egyszerű törvényszerűséget, hogy a bérnek mindenekelőtt a teljesítmény ösztönző/ szerepét kell kihasználni ahhoz, hogy a munkavállalók elé valóságos és kemény teljesítménykövetelményeket állíthassunk. Mindez csak azért említésre méltó, mert minden ezzel kapcsolatos agitáció ellenére is a munkavállalók igenis jelentős bérnövekményt várnak a bérreformtól; nem a bérliberalizálás valamikori lehetőségét, ígéretét, hanem több pénzt! Legalább megközelítően annyit, amennyivel valamelyest ellensúlyozható a mind jobban meglóduló infláció. Márpedig ez a bérreform nem ígérhet, nem is ígér, még annyit sem, amennyivel korrigálhatok lennének a manapság már agyontorzított bérarányok. Márpedig enélkül nincs és nem is lehet bérreform. Nem kedvez a bérreformnak a személyi jövedelemadó -jelenlegi rendszere sem, hiszen — minden ellenkező meggyőződéssel szemben — ez az adórendszer nem ösztönzi, a teljesítménynövekményt, éppen a túlzásba vitt progresszivitásával. Másképpen fogalmazva: a személyi jövedelemadó az alacsony teljesítményeket lényegében felértékeli, és a magas teljesítményeket leértékeli. Ráadásul azonos módon kezeli a túlmunkából származó munkajövedelmet, a vállalkozói és a tőke- jövédelmékkel. Ez a félresikeredett adórendszer annyira teljesítmény-visszatartó hatasú, hogy ezt egy ugyancsak félresikeredett bérreform aligha ellensúlyozhatná. y'jgy hírlik, hogy a közeli hetekben elkéII szül valamiféle reformkoncepció, sőt vitára is bocsátják, és januártól majd meg is hirdetik. S, ezzel kapcsolatban az utolsó kérdés: szabad-e ily módon diszkre- ditálni a bérreformot? Nem lenne-e célszerűbb és politikailag is hasznosabb, ha az egészet elhalasztanák akkorra, amikor legalább e reform elem; feltételei megértek? V. Cs. Lányok az almásban Л Maoamándori Állami Gazdaság gyümölcsöskertjeiben ezekben a napokban a balassagyarmati Szántó Kovács János Szakközépiskola diákjai segítenek az alma szedésében. Az intézmény mintegy ötszáz tanulója szüreteli a 225 hektáros területről az Ízletes gyümölcsöt, melyből kétszáz vagont csehszlovák exportra szállítanak. Képriportunk az iskolai szüretből ad Ízelítőt. Hígé Tibor képriportja
