Nógrád, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-27 / 205. szám

Videofilmen « Alkotmányunk ünnpére el­készült — pár hónapos munka után — egy új. Nóg­rádi megyét bemutató-nép­szerűsítő film. a képrögzítés legújabb, hazánkban is egy­re terjedő technikájával. A körülbelül 25 perces alkotás Erdős István forgatókönyve alapján Hartai László ope­ratőr-rendező tehetségét di­cséri. A fiatal filmes, — olvasó­inkat szeretnénk emlékeztet­ni — egyik alkotója volt a múlt évben díjat nyert és a közönség körében is sikert aratott Szépleányok című dokumentumfilmnek, amely az első magyar országi szo­cialista szépségverseny-vá­lasztás körüli ..furcsaságok­ról” szólt szokatlan nyíltság­gal, alapos, körültekintéssel. A Nógrád Megyei Tanács felkérésére a megyei mozi­üzemi vállalat és a megyei pe­dagógiai intézet megbízásá­ból Hartai ezúttal Mikszáth görbeországának a bemutatá­sára vállalkozott. Olyan tör­ténelmi, építészeti néprajzi és jelenbeli értékekkel szem­besít, amelyek kifejezetten a mi megyénkre (megyénk­ben) érvényesek. Gondolok itt a „drégeli rom”-ra a sziráki kastélyra, a hollókői népviseletre, a rallira, kép­zett zenészeinkre... Amikor végignéztem ezt a filmet, örömet és büszkeséget érez­tem. Lenyűgözött dimbes- dombos, lankás tájaink szép­ség^ elégedettséggel töltött el megyetársaim sokoldalú tehetsége és igyekezete. Palócország Persze aki megnézi a Pa­lócországot — s biztos va­gyok benne, hogy sokan lesznek —, az nem valami­féle Nógrád megyei hozsan- názást. megdicsőülést és mennybemenetelt lát. hanem a való és igaz életet. Ez a film ily módon teljesen eltér a korábbról ismert megye- filmektől. Célját ugyan meg­tartja, mert ez sem akar más lenni, mint vendégcsa­logató reklám propaganda. De ahogyan ezt a célmeg­határozást teljesíti, az egé­szen különös, egyben jellem­ző a készítőjére. Hartai nem kirakatként szemléli a világot, a megyére nem a tankönyvek aprólékosságával és tudálékosságával kíváncsi nem a protokoll érdekli, hanem a mindennapi kendő­zetlen valóság, az örömök­kel és gondokkal együttes létezés, a hétköznapi ember hétköznapi gondolatai foglal­koztatják. Nekem rokonszenves ez a látás- és közelítésmód. az ábrázolás szemlélete. Persze aki nem képes mindezekre ráhangolódni nem tud (és nem is akar)-ezzel az egyszerűbb, de emberségesebb, tisztább alkotói koncepcióval azono­sulni, annak. elképzelhető,1 csalódást okoz a produkció. Tudomásul kell vennünk azonban, lejárt az - öncélú, öntömjénező műemléképítés kora, s a hangsúly nem a csalhatatlan szellemű és ki­kezdhetetlen bátorságú hő­sökre esik. A film készítőinek jó íz­lését dicséri az ügyesen meg­komponált jelenetsorok, a szép kompozíciók alatt meg­szólaló, változatos zenei anyag. A kettő együtt he­lyenként nagyon erős érzel­mi. hangulati hatással bír, emlékezetünkbe is mélyen beívódik. Mint egy szí­nes idegenforgalmi prospek­tus. Kritikai megjegyzéseim el­törpülnek a film értékeinek fel- és elismerése mellett. Nekem néhol hiányoztak a feliratok. Egy Nógrád me­gyei ugyan tudhatja, hogy mikor látja a, sziráki, mikor a szécsényi kastélyt, de egy „külhonitól” ez nem várható el. S ennyi információs kö­telesség szerintem terheli az új szemléletű produkciót is. Zavarnak a helyesírási hi­bák is: több szó oktalanul íródott nagybetűvel. Ami azért kárhoztatható különö­sen. mert: a film iskolákba is eljut. Ezekben az intéz­ményekben pedig talán arra is jobban felfigyelnek majd. hogy milyen rossz artiku­lációval beszélnek gyerme­keink és beszélünk mi, pa- lócországiak. (Az öregek ki­vételével, mert erre is van példa a filmben.) Hartai László összességé­ben jó színvonalon tett ele­get megbízatásának. Video- filmje megállná a helyét a televízió műsorrengetegében is. Sulyok László BERNSTEIN — AZ EURÓPAI A 70 éves Bernstein elő­ször 1940-ban járt Ma­gyarországon; akkor még Európában nem volt túlsá­gosan ismert karmester. Repülővel jött, egy napot késett, a próbákat sűríteni kellett. Az Állami Hangverseny- zenekar gordonkása, Szil- vási László így mesél a ■május 20-i koncertről: A fellépés előtt' -összesen ki­lenc óránk volt. Ez három próbát jelentett, egy-egy óra szünettel. Mindenki kifá­radt. Bernstein tartotta bennünk a lelket; hogy vérkeringését serkentse, időnként kézen állva járt a zenekar előtt. A koncert gyenge házzal kezdődött. Bartók Zene húros- és ütő­hangszerekre és celestára, Ravel Zongoraversenye — amelyet ő maga játszott és közben dirigált —, vala­mint Schuman II. szimfóniája volt műsoron. Az előadást a rádió közve­títette, ennek köszönhető, hogy a szünet után csaik úgy tódult1 be a közönség és — mondani sem kell — mekkora sikert aratott. Bernstein később így em­lékezett budapesti vendég­szereplésére : „A közönség a koncert' után Vállra emel­ve vitt vissza a szállodába. Ez azóta sem történt meg velem.” Szilvási szerint Bernstein „gyújtó hatású zenét akar csinálni és ehhez meg is van minden eszköze, tech­nikai tudása, temperamen­tuma, egyéniségének szug- gesztivitása. Nem tipikus amerikai. Legjobban a Tho­mas Mann tiszteletére írt József Attila-i sorral: „Fe­hérek közt európai” min­tájára azzal lehetne jelle­mezni, hogy „amerikaiak közt ő egy európai.” V ß . C.H Rv/^ro í*. /. Kiállítása Néprajzi Múzeumban Elzászi üvegképek Huszonöt évvel ezelőtt, egy strasbourgi és egv bu­dapesti gimnázium tanárá­nak kezdeményezésére kul­turális együttműködés szü­letett a két intézmény kö­zött. Azóta számos rendez­vény. kiállítás szervezése.1 rendezése fűződött a stras­bourgi Lycée Füstéi de Coulanges UNESCOklub- jának és a budapesti Szi­lágyi Erzsébet Gimnázium nevéhez. (Tíz éve rendsze­res a diákok kölcsönös tanulmányi cseréjé is.) A Néprajzi Múzeum ma­gyar népművészeti anya­gából Strasbourgban ép­pen három éve nyitottak meg egy tárlatot, s ennek viszonzásaként érkezett most hozzánk az Elzászi üvegképek 1750-től nap­jainkig című bemutató. A Néprajzi Múzeumban au­gusztus végéig látható kiál­lításra két elzászi. három lotharingiai múzeum, továb­bá a luxemburgi Állami Múzeum, a párizsi Népi Művészetek és Hagyomá­nyok Múzeuma, valamint tizenhat magángyűjtő köl­csönözte az anyagot. A francia népi kultúra e jeles műfaja az üvegkép, a fssss XVIII. században «élte vi­rágkorát. A technika Itá­liában született, ónnak ter­jedt el Nyugat-Európába, augsburgi, csehországi köz­vetítéssel. A francia, a né­met. az olasz és az észak- európai kultúra találkozá­si pontján fekvő Elzász üvegképein e sokféle hatás érződik. Kezdetben népi ihletésű, vallásos tárgyú képek szü­lettek itt. Előszeretettel áb­rázolták Jézus életét, pas­siójeleneteket. gyakran je­lenik még Szűz Mária a gyermek Jézussal, és a kü­lönböző betegségek, kataszt­rófák. veszélyek ellen védő szentek alakja. Az evangé­likusok kedvelték az eg­lomizált. vagyis a feliratos üvegképeket, amelyek feke­te alapon ezüst vagy arany betűkkel rajzolt. írt felira­tokat ’ tartalmaznak, keresz­telőre, bérmálásra, eskü­vőre. halálesetre és más családi ünnepre. A francia forradalom ha­tására , a világi témák is megjelennek az üvegképe­ken. Az elzászi mesterek po­litikai személyiségek had­vezérek arcképeit festik. És előszeretettel fordulnak a tájképhez, megelvenítik a négy évszakot, a földrésze­ket, fiatal nők portréit. De gyakran visszatérnek a val­lásos témákhoz is. Száz-kétszáz esztendeje még minden elzászi csa­ládban őriztek néhány kisméretű üvegképet. A val­lásos képek, a házi oltár, az úgynevezett vallásos sarok díszei voltak. A XIX. szá­zad közepén a fényképezés térhódításával úgy látszott, létjogosultságát veszti az üveg,kép. Helyét a családi otthonokban az olcsó, szí- ns fotók és nyomatok fog­lalták el. Némi hanyatlás után az utóbbi ötven évben újból népszerűvé vált El­zászban az üvegfestés, ame­lyet naiv modorban vagy a régi hagyományok szelle­mében művelnek a mai mesterek. Megkezdték a műfaj tudományos feldol­gozását. tanulmányok, ösz- szefoglaló kötetek jelentek meg. A múzeumok és ma­gángyűjtők előszeretettel gyűjtik az elzászi üvegké­peket. ezeket a csillogóan színes, pépművészeti em­lékeket. K. M. Beszélő házak A Haas-kocsma emléke ...Talán az imént borrende­lés — „sör helyett hozzon nekem két deci fehéret tisz­tán” — indított el egy gye­rekkori emlékképsort a. hol­lókői vendéglő udvarán Ács Irén szécsényi születésű fo­tóriporter-fotóművészben, mert szinte minden átmenet nélkül azt mondja: „nálunk, a régi szécsényi Haas-féle vendéglőben szinte soha sen­ki nem rúgott be... Apám nem is tűrte volna a részeg embert..." Aztán ő is átvált­ja a rendelését sörről borra. Egy pohárra, tisztán fröccs- alakban. S abban a vizes borban megterem az emlé­kezés, kedves bájjal s mégis oly meggyőződéssel, képsze­rűen, ahogy egy jó „képíró­hoz”, fotóshoz illik... Az imént még a világörök­ség Hollókő volt a téma s most Haasék vendéglőjének asztalához ülünk hirtelen. Olyan így az egész, ahogy ez a kortalan (néha mint egy gyerekleány, amikor mesél, tréfál, nevet) asszony az ősökről s a vendéglőről fűzi a szót igazi kedvvel, mintha betoppantunk volna apja- nagyapja szécsényi, Magyar utcai vendéglőjének ivószo- bájába. Íme, a három asztal, de persze bentebb, a nagyobb teremben van belőle sok, márvánnyal a tetején. Szóval, a három asztal — ki, hova üljön akkor? Mert volt asztal a parasz­embernek-gazdáknak, a vá­rosiaknak, hivataliaknak egy, és a harmadik a zsidóké s éppen az nem is kerek, mint amaz kettő, hanem szegletes, de talán ebben nincs semmi „kabalisztika”, sőt, éppen el­lenkezőleg (bár ki tudja ma már?). Magam a pulthoz megyek, mert talán teljes joggal egyiknél sem ülhetnék, köszönök mindenkinek szó­lón „jó napot” (vagy estét) és csendes szóval, hogy nagyon hirtelen ne háborgassam, ké­rek, mint itt Hollókőn, az udvari ácsolt asztaloknál a pincérgyerektől „két deci va- lami jó fehéret tisztán” Haas-úrtól. Ilyesmit persze megtehet mindenféle idegen, aki elő­ször jár itt. Haas úr ilyenkor talán nem neheztel. A többi­ek az asztaloknál azért fél­füllel odafigyelmeznek, hogy „na, most akkor, mi lesz a jöttmenttel?”, de nincs baj semmi. Pohár, mérőedény, szép világos, zöldes bor, meg­támaszkodhatok a pult sar­kán s kicsit féloldalról látha­tom az egész kampániát; a gazdákat, ahogy nem túl hangosan verik a fal ..melletti asztalnál a blattot, ők vala­mi zsírosat játszanak min­dig. *A helyiség közepe táján, közel az ajtóhoz (talán) a városi tisztviselők, segéd- és alpénztárnokok, fogalmazó­helyettesek ugyancsak verik a kártyát, s persze ők is il­ledelmesen, csak amennyire a játék követeli. De ők is mást játszanak, s végül a zsidó törzsvendégek a maguk szegletes asztalánál valami harmadik féle játékot űznek. Így demokratikus, így nincsenek „áthallások”, így nem lehet gond, így nem le­het kibicelni átjárni, átülni, ami egy rendes kocsmában amúgy sem lehet divat... S ha valaki megszomjazott egy kissé, feláll, odaballag a pulthoz s anélkül, hogy a nagytudású Haas urat az ál­landó olvasásban megzavar­ná, kimér magának két de­cit a zöld színű jó borból és leteszi az .összeget. Igazi bé­keidő. Ami volt. Látva mindezt az erős szo­kást, kortyolgatva a bort, magam is leteszem a pénzt, pengő-fillérben persze, de hogy mennyit, arra már nem emlékszem. Haas úr oda sem néz. Olvas, olvas örökké, ezért hát illedelmes is itt minden. Csendes másért is, ami Haas úr egyik lényege. Közismerten okos ember, művelt, csendes, udvarias, szívesen ad tanácsot, ha vala­ki kéri, ezért az olvasásának tekintélye van. „Ha nem ol­vasna örökké, nem lenne olyan okos..." így. Ács Irén, tehát Haas Babi, keveset evő kislány. Még tá­vol van mindenféle fotóappa- ráttól, de a fényképező ma­sinák, állványok, lemezek, filmek, műtermi tárgyak kö­zel vannak hozzá, csak ne­ki ezzel még nem kell törőd­nie. Azzal egyáltalán, hogy itt Szécsényben közeli roko­na (bácsikája) Vadász úr fényképészműtermet tart fenn és nem csak itt, Balas­sagyarmaton is egyet, tanu­lókkal, segédekkel, ő maga meg a mester, ha ugyan az a helyes elosztás. Haas Babinak ebédelnie kellene, amikor dél van, amikor leülhet valamelyik asztalhoz, s kihozzák neki édesanyja híresen ízletes (a vendéglőnek is ő főz) étkét. Valamelyiket a kedveltek kö­zül. De ő bizony nagyon rossz evő. Talán mert örök-, ké unszolták az evéssel. Hát, ezek borzalmas, nehéz per­cek. Haas úr itt van a pult­nál, néha ugyan kimegy a konyha vagy a raktár, vagy a nagyobb terem irányába, de csak kis időre. Mindezt látja a délidőben honos ven­dég Khulman úr, aki igazi Jolly Joker-figura. Tréfás fickó és úgy is fest, mint a mindent helyettesítő kártya­hős. Kacsint, odalép elveszi a telt tányért, gyorsan be­kapja az ebédet, vissza az üres tányért... „No né, mos­tanában nagyon rendesen eszik a lány...” De Haas úr nem hiába okos ember, ha­mar rájön az egészre. Nagy égés. Most mi lesz? Ki tilt­ja Khulman /urat? Szurkol mind a három asztal, szere­tik a kicsit örökké éhes-ko­pott figurát, szeretik a ven­déglő bölcs békéjét... Haas úr letesz délidőben a Joker elé is egy tányérral. Enni kell mindenkinek. S csak módjá­val inni... Amikor mindez valóság volt, jó ötven évvel ezelőtt, a szécsényi asszonyok — függetlenül attól, melyik asztalnál lehetett törzsven­dég az uruk — így érveltek „Haashoz elmehetsz, de más­hová nem!” Pedig volt bőven „máshová”. Mészáros János szécsényi honismereti kutató vissza­emlékezéséből tudom (megje­lent a Szécsényi Honismereti Kiskönyvtár sorozatban), hogy éppen ez időben hetven! kereskedő volt Szécsényben. összeszámláltam csak . a két főbb utcán, a*Szent István és a Rákóczi úton lévő ven­déglősüket, kijött éppen nyolc. S az mind lehetett volna versenytársa Haas úr­nak, akinek már az apja is itt kereskedett, itt tartott üzletet kicsit távolabb a han- gosabb-zajosabb főúttól, kez­detben egy egészen kis ház­ban, a mai Dózsa utcában. Az a kis ház még megvan, ott született Ács Irén, aki persze, hogy bekerült Vadász úr műtermébe tanulónak, s titokban a Színházi Eletet forgatta (egyszer majdnem rajtakapta Vadász úr), és Edit nevű tanulótársával megcsinálta- azt a viccet, hogy amikor bejöttek a szép népviseletű vendégek, elkér­ték a ruhájukat, átöltöztek és ilyen képet készítettek magukról... De ez egy másik szép történet, hogy a Palóc­ország tündéralbum fotómű­vésze Ács Irén, hogyan lett a fényképezés rabja... A kis ház megmaradt, a mellette lévő nagyobbat el­vitte az idő, a Haas-kocsma helyén kockaház áll. Kortyo­lunk egyet a zöldes borból. T. Pataki László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom