Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-28 / 179. szám
2 NÖGRÄD 1988- JÚL,US 28 ■ CSÜTÖRTÖK Magas szintű magyar— amerikai tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról) Az ebéd befejeztével Reagan elnök a Fehér Ház diplomáciai bejáratához kísérte vendégét. Itt újból felsorakoztak a két ország, Ronald Reagan nyilatkozata — Főtitkár úr, az ön látogatása fontos sikernek minősül. Történelmi szakaszt jelent az amerikai— magyar kapcsolatok új történetében, amely tíz évvel ezelőtt kezdődött meg, Szent István koronájának visszajuttatásával. — Találkozásain az Egyesült Államok kormányának vezetőivel, mindkét párt vezetőivel, üzletemberekkel, újságírókkal és másokkal, széles körű eszmecserét folytattak. Nagy benyomást tett ránk az új eszmék iránt tanúsított nyitottsága. Bátorít bennünket felismerése, hogy a gazdasági reformok nem hozhatnak-- eredményt, ha azokat nem kísérik politikai reformok is. Ezt a tanulságot már számos fejlemény bizonyította Kelet- és Közép-Európa jelenlegi történetében. — Tudjuk, hogy Magyar- ország előtt nehéz gazdasáC rósz Károly nyilatkozata Grósz Károly a következőket mondotta: — Köszönöm elnök úr megtisztelő szavait, s az imént folytatott tartalmas beszélgetést. Köszönöm az Egyesült Államok kormányának a meghívást, a sok munkát kínáló és élményekben igen gazdag programot. Nagy várakozással léptem az Egyesült Államok földjére, miután több mint négy évtizede nem járt hivatalban lévő magyar miniszterelnök itt- Most, látogatásom végéhez közeledve elmondhatom, hogy azt hasznosnak és eredményesnek, az országaink, népeink közötti kapcsolatok bővítése szempontjából biztatónak ítélem meg. Örömmel ragadtam meg a személyes találkozás kínálta alkalmat, hogy tolmácsoljam a magyar nép nagyrabecsülését elnök úrnak azokért a történelmi jelentőségű eredményekért, amelyeket az utóbbi időben Gorbacsov főtitkárral közösen a nukleáris leszerelés, a szovjet—amerikai viszony és a nemzetközi légkör javítása, az enyhülés új szakaszának megalapozása terén elértek. Hangot ad(MTI) Kuba a saját módszereire támaszkodik Mind több téesz veszteséges A kubai szocialista építés eredményeiről, sajátosságairól, és az angolai helyzetről beszélt részletesen keddi, Santiago de Cubában elhangzott beszédében Fidel Castro. A kubai államfő a szigetországi forradalmi harc egyik fontos eseménye, a Moncada-laktanya megrohamozásának 35. évfordulója alkalmából rendezett központi ünnepségen mondott több mint háromórás beszédet. A politikus minden korábbi állásfoglalásánál átfogóbban jellemezte a szigetországban két éve kibontakozott kiigazítási folyamatot. Értékeléséből az derül ki, hogy Kuba tiszteletben tartja a többi szocialista országok tapasztalatait, de mindenekelőtt a saját módszereire kíván támaszkodni az országépítés jelenlegi szakaszában. Az ünnepi szónok leszöilletve az amerikai államok zászlait vivő katonák. A két küldöttség búcsúját nemcsak sok televíziós kamera, fotóriporter örökítette meg, igen nagy számban gi és politikai választás áll. Azok a döntések, amelyeket önnek és kormányának az elkövetkező hónapokban kell meghozniok és végrehajtanak, a következő évtizedre meghatározzák Magyarország sorsát. — Mi. amerikaiak, nagy tehetségű embereknek tartjuk a magyarokat, olyan embereknek, akik jelentős mértékben hozzájárultak Amerika fejlődéséhez is. Tudjuk, hogy Magyarországon is akkor javíthatja meg a magyar nép saját társadalmát, és gazdaságát, ha a most tárgyalás alatt álló nagyobb szabadságjogokat és reformokat következetesen megvalósítják. — Főtitkár úr, tárgyalásaink alapján meggyőződésem: az ön szándéka olyan vezetés megvalósítása, amely teret ad annak az energiának, ötletességnek, előretekintésnek, amelyet a maiam annak a reménynek is, hogy mielőbb létrejönnek a hadászati fegyverek és a hagyományos erők je'entős csökkentését, a vegyi fegyverek felszámolását b'ztosító újabb megáll .poöások. A magyar népnek viszonylag rövid idő i belül rendkívül nagy feladatokat kell megoldania. A jövőnk függ attól, hogy sikerül-e megújítanunk, versenyképessé tennünk az ország gazdaságát. Tudjuk, hogy ennek egyetlen lehetséges útja a gazdasági és politikai reformfolyamat következetes végigvi- tele. Törekvéseink eredményessége azonban nagymértékben függ a nemzetközi feltételek alakulásától is. Ezért munkálkodik a magyar külpolitika a kelet— nyugati viszony javításán, a különböző társadalmi rendszerű államok közötti bizalom erősítésén. Céljaink elérésében építünk a nemzetközi gazdasági és műszakitudományos együttműködésből származó előnyökre. Tovább kívánjuk növelni országunk nyitottságát, ösztönözzük a kulturális értékek cseréjét, a tájékoztatási és emberi kapcsolatok szélesígezte, hogy az Egyesült Államok partjaitól 90 mérföldre fekvő Kuba vezetésének igen óvatosan kell bánnia az elmélet értelmezésével és alkalmazásával. — Ebben a helyzetben nincs semmiféle lehetőség ideológiai megingásra. A kubai elnök úgy vélekedett, hogy a szigetországban nem lehet alkalmazni általa kapitalistának nevezett módszereket, mert ez a forradalom túlélését veszélyeztethetné, Kuba a saját útját kívánja járni, a saját módszereit próbálja alkalmazni, és nem kívánja szolgaian átvenni a másutt rossznak bizonyult megoldásokat. Az angolai katonai helyzettel kapcsolatban Fidel Castro kifejtette, hogy az elmúlt év végén a dél-afrikai csapatok előretörése nyomán a megsemmisülés fenyegette az angolai fegyveres erők több elit alakulatát. Egyidejűleg jöttek el az újságírók meg- haUgatni a két vezető búcsúnyilatkozatát. A bejárat előtt felállított mikrofonhoz elsőnek Reagan elnök lépett: veszélybe kerülhettek volna az Angolában állomásozó kubai erők* is. Ezt követően került sor a kubai csapatok jelentős megerősítésére, aminek eredményeképpen jelentősen megváltoztak az erőviszonyok Angola déli részén. A Délnyugat-Afrikáról folyó négyoldalú tárgyalássorozaton jelenleg reális lehetőség van egy igazságos és tisztességes megoldásra — mutatott rá a kubai vezető. Ha létrejön egy végleges megállapodás, amely szavatolja Angola biztonságát és Namíbia függetlenségét, szükségtelenné válik a kubai katonai jelenlét Angolában és sor kerül a kubai csapatok szakaszos és teljes kivonására az afrikai o-szápból — állapította meg a több mint kétszázezres tömeg előtt elhangzott beszédében Fidel Castro. Dél-Korea elfogadja a KNDK i javaslatát Dél-Korea elfogadja a KNDK javaslatát, hogy a két ország parlamenti szintű tárgyalásokat kezdjen, és Szöul lehetségesnek tartja, hogy megvitassák Phen- jan részvételét az ez évi olimpiai játékokon — jelentette ki szerdán a délkoreai parlament szóvivője. A szóvivő szerint a négy legnagyobb , dél-koreai párt vezetői és a parlament elnöke szerdán egyeztette a KNDK javaslatával kapcsolatos álláspontját, és a hivatalos választ a jövő hét elején küldik meg Phen- jannak. Szöul javasolni fogja, hogy a parlamentek együttes ülése előtt a két törvényhozás küldöttsége augusztus második felében Panmindzsonban készítse elő a találkozót. A KNDR a múlt héten javasolta a szöuli parlamentnek, hogy kezdjenek tárgyalásokat megnemtámadási szerződésről, kedden pedig újabb levelet juttatott el Szöulba, amelyben indítványozta a Koreai Munkapárt és a dél-koreai pártok közötti kapcsolatfelvételt, másrészt bejelentette, hogy kész tárgyalni Szöullal az olimpián való részvételről. Strauss az USA-ban Háromnapos látogatásra az Egyesült Államokba utazott szerdán Franz Josef Strauss Vajor miniszterelnök, a keresztényszociális unió elnöke. Pénteken találkozik Reagan amerikai elnökkel. Megbeszélést folytat George Shultz külügyminiszterrel és Frank Carlucci védelmi miniszterrel is. Ítélet a ljubjanai perben A ljubjanai katonai bíróság ítéletet hozott a titkos katonai dokumentumok megszerzésével vádolt Janez Jan- sa újságíró és három társa bűnperében. A jugoszláv büntető törvényikönyvnek a katonai titkokra vonatkozó paragrafusa alapján Ivan Borstner törzsőrmestert, a jugoszláv néphadsereg tiszthelyettesét négyévi, Janez Jansa és Franci Zavrl újságírókat 18 hónapi. David Tasic újságírót pedig öt hónapi börtön- büntetésre ítélték. Részvéttávirat Szerdán Marosvásárhelyen eltemették a súlyos betegség következtében elhunyt Nico- lae Verest, a Román Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagykövetét. Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke és dr. Várkonyi Péter külügyminiszter táviratban fejezte ki részvétét román partnerének. A temetési szertartáson részt vett és a sírnál virágot helyezett el Hodics- ka Tibor, hazánk bukaresti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. (Folytatás az 1. oldalról.) tőben indokoltnak látszik, ám rövid távú és merev bevezetése a tsz-ek jelentős részét újabb hátrányokkal sújtaná. A termelőszövetkezeti kör romló jövedelmezőségi viszonyok között tevékenykedik. A tsz-eknek mind nagyobb része került a veszteséges üzemek közé és az élen járók fejlődése is lelassult. Az elnökségi vita egy másik lényeges pontja az volt, hogy nem vált valóra az a kormányzati döntés, amely szerint az idén a mezőgazdaság által fölhasznált anyagok, eszközök árai tovább nem nőnek, sőt, csökkennek. A számítások ennek ellenkezőjét igazolják; ezek a többletkiadások az idén várhatóan több milliárd forint nagyságrendűek lesznek. Ez újabb terheket rótt erre a gazdálkodói körre. Az agrárolló további nyílása immár egy olyan fejlemény, ami az érdekvédelmi testületnek újabb teendőket, feladatokat ad. A vitában, amelyben részt vett a Pénzügyminisztérium, illetve a MÉM képviselője is, az árak mozgását több oldalról elemezték. Az elmondottakból kitűnt: bár .a tsz-ek áruinak 4—5 százalékos termelőiár-emelke- dését prognosztizálták az első fél évre a minisztériumok szakemberei, ám ez nem következett be — ennél szerényebb mértékű volt a felfutás — így a gazdálkodók viselték a felhasznált anyagok, eszközök áremelkedésének többletterheit. ÁtKölcsönös egyetértéssel három nappal előbbre hozták' Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter moszkvai látogatását. Mint szerdán Bonnban bejelentették. Genscher már e hét péntekén a Szovjeunióba utazik. Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszterrel tárgyal majd. egyebek között Helmut Kohl kancellár októberben esedékes szovjet- unióbeli látogatásáról. Az NSZK diplomáciájának vezetője szombaton találkozik Mihail Gorbacsovval is. Genscher útjának előbbre hozását a szovjet fél kérte, időpont-egyeztetési nehézségek miatt. Ügy tudni, hogy Gorbacsov a pénteki KB-ülés után szabadságra kíván menni. ezért nem a jövő kedden, hanem már szombaton találkozik Genscherrel. Szenzációval szolgált legújabb számában a Polityka című lengyel hetilap: négy teljes oldalon, mintegy 50 gépelt oldalnyi terjedelemben közölte Nyikita Szerge- jevics Hruscsov 1956. februárjában, az SZKP XX. kongresszusának zárt ülésén elhangzott beszédét, amely a személyi kultusszal és annak következményeivel • foglalkozott. Ezt a beszédet eddig sem a Szovjetunióban, sem más, szövetséges szocialista országban nem hozták még a sajtóban nyilvánosságra. A Polityka szerkesztőségi titkára, Piotr Adamczewski elmondta, hogy egy esztendővel ezelőtt már megpróbálták kinyomtatni a beszédet, de ez akkor még nem sikerült Most a Szovjetunióban tapasztalható, egyre'erősödő sajtónyilvánosság is bátorítást hárításukra lehetőségük nem volt, hiszen a bel- és külkereskedelmi értékesítés lehetőségei körülhatároltak. Az elnökségi ülésen egyes vélemények szerint a jövőben a felhasznált anyagok árának emelkedésével párhuzamosan nyomban termelői árkiigazítást kell végrehajtani és ezeket következetesen érvényesíteni kell. Mások szerint az adózás mértékének megváltoztatása hozhatná magával a nagyobb jövedelmezőséget, és ily módon lehetne kiegyenlíteni az elszenvedett hátrányokat. A kérdéskörnek volt egy olyan összefüggése: mi van akkor, ha erőteljesen csökkenteni kell — a nem kellő érdekeltség miatt is — a mezőgazdasági termelést. Egyáltalán, indokolt-e manapság arról beszélni, hegy az országnak nincs szüksége a jelenlegi meny- nyiiségben a közös gazdaságok áruira. Általános volt a vélemény, hogy ugyan indokolt a termelési szerkezet kiigazítása, népgazdasági szinten, mint valutaszerző lehetőségre, a gabonára és húsra továbbra is szükség van, ezek mással nem helyettesíthetők. Az idén többször is adódott túltermelés is szóba került: az elnökség a termelők lehetőségeinek pontosabb körülírását sürgette, mivel általában hcsz- szú távú programok alapján dolgoznak, és nincs lehetőségük hirtelen irányváltásokra. Az intervenciós fel- vásárlási rendszer megerősítése is számításba jöhet. A félévenkénti szovjet— nyugatnémet külügyminiszteri megbeszélésekben az idén januárban állapodtak meg a felek. Genscher mostani moszkvai útja két szempontból különösen jelentős. Egyrészt most először tájékozódik Moszkvában egy nyugati állam külügyminisztere első kézből a közelmúlt olyan fontos eseményeiről, mint a szovjet pártkonferen- cia, vagy a Varsói Szerződés tagállamainak varsói csúcs- találkozója. Másrészt Genscher feladata az lesz, hogy előkészítse Kohl októberi moszkvai útját, amelynek során az NSZK kancellárja — mint maga mondta — új fejezetet kíván nyitni a nyugatnémet—szovjet együttműködésben. Bonnban ..Kohl talán legfontosabb külföldi útjának” minősítik az őszi moszkvai látogatást. adott, de a közlést bizonyos szempontból segítette Mihail Gorbacsov két héttel ezelőtti lengyelországi látogatása isAnnak, aki az elmúlt másfél-két évben figyelemmel kísérte a sztálini törvénytelenségekről, a sztálini rendszerről szóló publikációkat, tulajdonképpen nem mond újat a beszéd, amely a maga idejében nyilván sokkoló hatású volt. Ebben a beszédben szerepel az az adat, hogy az 1934-ben megválasztott Központi Bizottság 139 tagja és póttagja közül 98- at tartóztattak le és lőttek agyon, míg az 1966 kongresz- szusi küldött közül 1108-at ért hasonló sors — Sztálin parancsára. A Hruscsov-beszéd vitathatatlan érdeme, hogy nyíltan beszélt a törvénytelenségekről. gya-rok oly bőségesen birtokolnak. S ha most hazatér, remélem, új benyomásokat visz magával Amerikáról, remélem, emlékezni fog arra, amit itt látott, egy olyan társadalom erejére, amely szabad, amely elkötelezte magát az alapvető emberi jogok mellett, s amely nyitott a különböző vélemények, mindenfajta tehetség előtt. Kérem, vigye magával legjobb kívánságainkat sikerükhöz. Közelről figyeljük a magyarországi fejleményeket és reméljük, hogy tovább dolgozhatunk együtt az országaink közötti jó viszony továbbfejlesztése érdekében. — Tudom, hogy ön az amerikai nép legjobb kívánságaival tér vissza hazájába — hangoztatta Reagan elnök. Ezután Grósz Károly tett búcsúnyilatkozatot. tését. Ezek a törekvések hatották át az Egyesült Államok vezetőivel, politikai és üzleti köreinek képviselőivel az elmúlt napokban folytatott megbeszéléseimet is. Külön örömömre szolgált, hogy a látogatás lehetőséget adott a találkozásra az itt élő magyar emigráció képviselőivel, s átadhattam nekik az óhaza üzenetét. Meggyőződésem, hogy az Egyesült Államokban megbecsülésnek örvendő és az óhaza iránt is lojális magyar származású állampolgárok különösen sokat tehetnek a magyar— amerikai kapcsolatok fejlődése érdekébenElnök úrral együtt meggyőződéssel vallom, hogy látogatásom hozzájárul a magyar—amerikai kapcsolatok további bővüléséhez, a népeink közötti bizalom és megbecsülés, az országaink közötti jó viszony erősödéséhez. Ügy tapasztaltam, hogy az erre irányuló szándék kölcsönös. Elnök ,úr, fogadja még egyszer őszinte köszönete- met az amerikai földön tapasztalt meleg vendégszeretetért. Genscher holnap érkezik Moszkvába Hruscsov-beszéd a Politykában \