Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-27 / 178. szám
SALGÓTARJÁN A VÁROSUNK Költői kérdéseknek nincs helye Avagy hogyan gyakoroljuk a demokráciát? A közelmúltban egyre több helyen vált sürgető igénnyé az üdülőkkel és a hobbikertekkel rendelkező állampolgárok részéről, hogy azon a területen is rendelkezzenek érdekképviselettel, ahol az ingatlanuk fekszik.... Felmerül a kérdés, vajon Salgótarján nagy kiterjedésű üdülőövezeteiben van-e igény erre. Kérjük önt, hogy a kérdőív kitöltésével nyújtson segítséget munkánkhoz, amellyel az ön érdekeit is szolgálni kívánjuk. Így kezdődik a város öt üdülőterületének — Somoskő, Salgóbánya—Eresztvény, Kemping út, Gedőc-tető, Somlyó — ötven üdülőtulajdonosához címzett levél, illetve kérdőív. A kérdőíves megkereséssel a tanácsiak arra várták a választ, hogy egyáltalán szükség van-e Salgótarján üdülőtulajdonosainak körében bármilyen érdeképviseleti szerv megalakítására, és annak mi lenne a legcélszerűbb jogi formája. Kíváncsiak voltak még arra is, hogy mi a véleménye az üdülőknek a tanácstestület üdülőterületekkel kapcsolatos tevékenységéről. Mielőtt a beérkezett válaszokból idéznénk, szükséges két dolgot megemlíteni. Az egyik: a kérdőíves véleményezés a döntések előtt a demokratizmus érvényesítésének egyik legjobb módszere ma, illetve az lehetne. A másik: az ötven megkérdezettből mindössze tizenegyen küldték vissza a kitöltött kérdőívet, amelyen pedig csak négy kérdés szerepelt. De nézzük a visszajelzéseket. Csupán egyetlen válasz volt olyan, amelyik azt mondta: nincs igény az üdülőterületeken külön érdekképviseletre. A többiek véleménye pedig megoszlott arról, hogy a létrehozandó érdekképviseleti szerv tanácsi bizottságként, tanácsi szakbizottságként, üdülőhelyi egyesületként vagy üdülőhelyi utcabizottságként működjön. Bár legtöbben az egyesület megalakítására 'zavaztak, amelynek tagjai az üdülőterület tulajdonosai lennének. Tallózzunk kissé a vélemények között. A városnak ^üdülőterületté nyilvánított területei csak néhány év óta vannak. Ezek kialakulása aránylag spontán módon történt, így ma is alacsony az ellátottság: közmű, út stb. — írja egyikük. — Az eddigi tapasztalatom nem a legjobb, mivel csak a büntetéseket és fizetéseket kellett tudomásul venni, nem is beszélve az utólagos területrendezésekről — vélekedik másikuk. — Csak javaslatom van egyelőre — így a következő megkérdezett. — Mégpedig a fokozott környezetvédelem. Akármilyen visszás és kialakulatlan ma még a helyzet az üdülők érdekképviseletére Salgótarjánban, mindenesetre a tanácsiak köszönik a véleményeket, a visszaküldött kérdőíveket, azoknak, akik ezt megtették, s annak ellenére, hogy a nagyszámú válasznélküliség bizonyos érdektelenséget is tükröz;, nem tettek le arról, hogy elősegítsék az érdekképviselet megszervezését. Továbbra is várják tehát — s talán nyáron, éppen kint az üdülőtelken több idő is van erre — az üdülőtulajdonosok véleményét. Amikor a Hazafias Népfront társadalmi vitát szervez valamilyen, témában, nem kell attól tartani, hogy a terem üresen marad. Az emberek az évek során megkedvelték, sőt igényt is tartanak a közélet eme fórumaira. Minek köszönhető a népszerűség? Elsősorban annak, hogy a lakosság elmondhatja a véleményét egv~egy közérdekű kérdés, rendelettervezet kapcsán, közvetett módon beleszólhat a település fejlő- •dését célzó intézkedésekbeMagam is több társadalmi vitán részt lettem már a megyeszékhelyen. Jól emlékszem, mekkora vihart kavart a városközpont rendezési tervének egy-egy kényesebb pontja. Hogy például megmaradjon a városi tanács épülete, vagy bontásra ítélik? Vagy: mi lesz a Nemzeti étterem sorsa? Természetesen valamennyi érdeket nem lehet kielégíteni, ám a sokszínű vélemények alapján kialakítható olyan álláspont, amely a többség akaratát, kívánságát tükrözi. A társadalmi viták haszna kétoldalú. Kamatozhatnak belőle a döntéshozók-végre- hajtók is. Talán botrány lett volna abból, ha á városi tanács végrehajtó bizottsága önhatalmúlag megszünteti a vásárcsarnok melletti állatpiacot. Szerencsére nem így történt. A Hazafias Népfront segítségével felmérték a lakosság álláspontját, azt, hogy szükség van-e Salgótarjánban az állatpiacra? Hányán foglalkoznak a térségben állattartással? A piac tehát megmaradt, s bár lehet, hogy csak egy szűkebb réteg érdekeit szolgálja, mégis óriási dolognak számít a közösen hozott döntés. Petesházy Gábor, a HNF salgótarjáni városi bizottságának titkára a szívéhez, mindennapi munkájához közelállónak érzi a társadalmi viták szervezését. — A májusi pártértekezleten, de már a népfront* kongreszuson is felmerült a nyíltság, az őszinteség, a gondok feltárásának igénye. Ugyanez fogalmazódott meg a lakosság részéről is. A mai nehéz gazdasági helyzetben szükség van a tárgyilagos párbeszédre, a sokszor jogos igények elutasításának indoklására. Az indok pedig gyakran így hangzik; sajnos nincs rá pénz. És ilyenkor több esetben kiderült már, hogy nem is annyira pénzre van szükség, sokkal inkább egy nemes ügy támogatására, a mozgósításra, amelyből születtek olyan eredmények, hogy egy fillérbe nem került. A másik gondolatom, ha azt akarjuk, hogy a döntések megvalósuljanak, ezeket a nép bevonásával lehet csak meghozni- Ha az ember nem érzi magáénak a tervet, úgy is áll a megvalósításához. Ha azonban a polgárokkal együtt döntünk, akkor van jogunk számon kérni a végrehajtást is. — Gyakoroljuk hát a demokráciát. De érezzük-e a felelősséget? — Sajnos még nem mindig. Egy biztos, ha a népfront és a lakosság részt vállal a döntéshozatalban, a felelősségvállalásnál is sorba kell állni, és nem csak a dicséretek osztásánál. Magyarul, a tévedéseket is be kell látnunk, azokat tisztázni kell, különben formális, áldemokratikus lesz mindenféle vita. Ide kívánkozik az a gondolat, miszerint sokan a szélesedő demokrácia címszó' alatt felelőtlenül nyilatkoznak, beszélnek. Szidják a tanácstagot, a város vezetőit, azokat, akiket ők jelöltek, választottak a közélet posztjaira. — A társadalmi viták rendszere a népfront alkotmányban meghatározott jogából adódik. Azt azonban helyben döntik el, hogy mit vitassanak meg és mikor... — Véleményem szerint a hangsúly a „mikoron” van. Mindenféle tanácsrendelet- tervezet, lényegbevágó döntés megvitatásának akkor van értelme, ha az előkészítés azon fázisában visszük fórum elé, amikor az érintetteknek van idejük a felkészülésre, az álláspontok, vélemények begyűjtésére, s azok beépítésére az előterjesztésbe- A jövőben jobban oda kell figyelni a visszajelzésre, közölni kell a vitában felszólalókkal, hogy mi lett a véleményük, elképzeléseik sorsa. Ha nem épült be a rendeletbe, a tervbe, miért nem? Aranyszabály, hogy a társadalmi vitákban nem lehet költői kérdést feltenni, amire nem várunk választ. Ez a társadalmi vita megszégyenítése. — Végül beszéljünk arról is milyen témákat vitattak meg eddig, s mit terveznek a jövőben? — Társadalmi vitára bocsátunk mindent, ami a lakosság széles, netán, szűkebb körét érinti. Mert ha csak egy utcáról van sző; akkor is érdemes véleményt kérni, hiszen 100—150 ember közérzetét határozza meg egy-egy ügy kimenetele. Az elmúlt három évben valamennyi, a városi tanács által megfogalmazott rendelettervezetet vitára bocsátottunk valamilyen körben. Szó volt például a sokat emlegetett és szidott településfejlesztési hozzájárulásról, a nem lakás céljára szolgáló épületek adójáról, a lakásgazdálkodás megyei támogatásáról, a köztisztaságról. A városi tanács idei munkatervében már tételesen szerepel, hogy milyen témákat kívánnak társadalmi vitára vinni, ezt mi a saját tervünkbe is beépítettük. Természetesen számítunk arra is, hogy az élet produkál olyan szituációkat amelyeket előre nem lehet beprogramozni. Ám az embereknek azzal tisztába kell lenni, hogy a vélemény és a döntés kétféle dolog. Ha ezt összekeverjük, gondok származnak belőle. A népfront mellett működik egy közjogi munkabizottság, amelynek az a feladata, hogy a lakosság szemszögéből, de nagy szakértelemmel vitasson-meg egy- egy döntést, vagy rendeletet* tervezetet. Így válhatnak elfogadhatóvá, megalapozottá a vélemé"' nyék, így van értelme az együttműködésnek, a közélet fórumain. —ria— Képek Salgóról — Mi lenne a jobb, megnyugtatóbb érdekképviselet. A baglyait zsákutcában A helyzet sáros Alapítványok pedagógusoknak NAPNYUGTAKOR többnyire az egész városrészt bevilágítják a fénysugarak, hiszen Baglyasalja hosszú zsákutcája keletre néz. Mintha csak a napba indulna a gyalagos, amikor átballag a baglyasi felüljáró alatt és megcélozza (szemközt) a hegyeket. Furcsa, milyen csönd kíséri a járókelőt késő délután, — amikor — többnyire — mindenütt zajlik az élet az utcákon, tereken, kocsmákban, Baglyason meg csak kutyaugatás, néhány autó motorzúgása és persze a negyedóránként érkező buszok zaja hallatszik. Kedd van. S ez — a bennfenteseknek — <náris mindent elárul. Tudniillik a harmadosztályú presszó egy ideje zárva tart, a szerződéses vendéglátó- egység szünnapos, s az üzlet sincs nyitva ma. „Nincs hová menni”, ezért a nagy csönd. Kissé fejjebb (beljebb), azért akad némi „mozgás”, asszonyok várakoznak a buszmegállókban, napbarnított, félmeztelen férfiak hajladoznak a kertekben. Mégis, egészen a buszfordulóig el lehet úgy sétálni a felüljárótól, hogy senkivel sem találkozik szembe az erre járó. A buszfordulótól érdemes egy kissé továbbmerészkedni, behatolni a gir- bé-gurba utcácskák közé. A Temető úton érdekes jelenség hívja fel magára a figyelmet. Bár alig hinném, hogy az itt élőknek ez helyi kuriózumot jelentene, sokkal inkább bosszúságot. Aki nem tudja, hogy az úttest szilárd burkolattal ellátott, alighanem azt vélné: földúton jár. Kétoldalt a kerítéseken, a házak falain és ablakain sűrű sárcseppek száradnak, ahogyan azt az erre járó autók abroncsai összecsapták. — Mi lesz a sorsa a Temető utcának? — kérdeztük Gyürki Ferencet, az 53-as számú választókörzet — Baglyasalja felső felének — tanácstagját. — Nincs rá pénzünk, hogy helyrehozzuk — felelte. — Pedig a sár alatt kő van valahol a mélyben. Egy bulldózer mondjuk nyolcvan—száz köbméter földet tudna legyalulni róla. Ezt azonban még el is kell szállítani, s a burkolat hibáit még kijavítani... Nos, mindez olyan félmillió forintba kerülne, amire az évi ’35 ezer forintos tanácstagi alapból nem futja. — Mire telik hát ebből a pénzből ? — Jórészt járdalapokra, új közkifolyóra, a közvilágítás korszerűsítésére. Az elmúlt évben több mint négyszázezer forintot kaptunk a tanácstól, hogy újítsuk fel a baglyasi temetőt. A munka fele azonban az idei tavaszra maradt. Rendbehoztuk a ravatalozót, kiszedtük az útbaeső fákat, a kőzúzalékkal sártalanítot- tunk. A tanácstagi alapból pedig több mint tizenötezer forintot költöttünk járdalapokra, amelyből jutott a Petőfi és Pacsirta utakra, és egy 250 méteres szakaszon a Szamuely útra is. Ez utóbbi ezer darabot még nem rakták le, úgy állnak ott ma is, ahogyan két hónapja a teherautóról letették... A járdalapokat ugyanis társadalmi munkában a lakók szokták lerakni utcájukban. S ha valaki vonakodna munkához látni... Nos ebben az esetben a tanácstagok egy megfellebbezhetetlen adut játszanak ki: azt mondják, hogy átszállítják egy másik utcába a lapokat, ahol már örömmel várják. Ez idáig bevált a módszer, bár a Szamuely utcában már két hónapja állnak lerakva a járdalapok. De, hogyan látja mindezt egy itt lakó? — Arra kérem, a nevemet nem írja ki, nem akarok én haragot senkivel. A helyzet azonban az, hogy óriási sár van. A Szamuely utcából eső után egy hétig nem lehet tiszta ruhában lemenni a buszmegállóig, szinte derékig ér a latyak, A járdalapok meg itt vannak, s még azt sem tudjuk, ki hozatta őket, hová lesznek lerakva, ki fogja megcsinálni? És főleg mikor? EZT A KÉRDÉST Ond- rék Lászlóhoz, a baglyas- aljai „alsó” választókörzet tanácstagjához továbbítottuk. — Természetesen lerakjuk majd a járdalapokat, de idáig nem volt sürgős. Hiszen most süt a nap, felszárítja az eső nyomait. Ettől jóval fontosabb feladatunk volt például az Iskolaközi mocsár felszámolása, ahol éveken át valóságos légy- és szúnyogtelep volt. A tavalyi tanácstagi alapomból azonban betoncsöveket fektettünk le a csapadék elvezetésére, fel- töltöttük a kritikus szakaszt és járdát építettünk rá. Idén a Szamuely utat kell rendbe hoznunk, s a megmaradó pénzt az óvodába épülő kis tornaterem felszerelésére fordítjuk majd —, válaszolta Ondrék László. (r) Mikor valaki alapítványt tesz, sokan arra gondolnak, hogy magamutogatásból, netán hiúságból cselekszik. Az alapítvány céljáról, hatásáról szóló híradás sok esetben képes lenne megvilágítani, hogy nem erről van szó. De vajon kötött-e már efféle szerződést valaki szűkebb pátriánkban? Ennek néztünk utána a salgótarjáni városházán. Lakatos Judittól, a városi tanács művelődésügyi osztályvezetőjétől kapott tájékoztatás szerint eddig ketten kötöttek szerződést alapítvány céljából. Egyikük kérte személyének inkogni- tóját, másikuk viszont lefektette az alapító okiratban a jutalmazott nevének közzétételét. Abban viszont mindkét rendelkezés egyezik, hogy a díjalap kamataiból azokat jutalmazzák, akik pedagógustevékenységükkel arra rászolgáltak. Szomorú tényként könyvelhetjük el, hogy a másodikként említett alapító Csíki Mária — jogilag: Csíki Jolán és Csáki Mária alapítvány —, aki maga is hosszú éveken át volt pedagógus, elhunyt, mielőtt az első jutalmat odaítélték volna. A kuratórium végül is úgy döntött, hogy igen eredményes munkája elismeréseként a jutalomból elsőként Kazinczi Ernőné részesüljön. A Lovász József Általános Iskola tanítója, viharos taps közepette vette át a megítélt összeget. A Csiki-alapítvány egyébként nyolcszázezer forintra rúg, melynek kamatait osztják ki időről időre. Az osztály egyébként minden évben kiküldi az alapítvány odaítélésének feltételeit tartalmazó dokumentumot az intézmények vezetőinek. Ezek között szerepel, hogy a kiválasztott legyen felsőfokú végzettségű s rendelkezzen legalább 10 éves szakmai gyakorlattal. A jutalmazottak számát és annak összegét mindenkor a kuratórium állapítja meg. Azon viszont nem érdemes sokáig meditálni, hogy vajon miért pont a pedagógusszakma lett mindkét alapítvány „célpontja”. Közismerten presztízsét vesztett pályáról van szó, melynek értékrendjét központi forrásokból nem sikerült a mai napig sem helyreállítani. A felkínált jutalom szerény, de meggyőző erejű. Másrészt pedig ösztönző hatású azoknak a gyakorié pedagógusoknak, akik netán már a pálya elhagyására készültek. Végső soron pedig tükrözi az alapítók életútját, amely nem mindig hordozott dicsőséget... (németh)