Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-15 / 168. szám

Naptár 1988. július 15., péntek. Henrik, Roland napja. A Nap kel 5.02 — nyug­szik 20.38 órakor. A Hold kel 6.11 — nyug­szik 21-48 órakor. Várható Évforduló Száz éve halt meg Bu­dapesten a szolnoki szü­letésű Balogh Kálmán (1835—1888) fiziológus, farmakológus, egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. • I n • r r időjárás Nyugat felől tovább növekszik a felhőzet. Eleinte csak a Dunántúlon, később országszerte várható eső, záporeső, zivatar. Az élénk déli szél egyre többfelé északnyugatira fordul és megerősödik. A zivataros területeken átmenetileg viharossá fokozódik. A leg­magasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 19 fok körül, délkeleten 25 fok körül alakul. Távolabbi ki­látások szombattól keddig: Szombaton még időnként kisebb zápor előfordulhat, de inkább csak az ország keleti térségében, majd vasárnaptól változóan felhős időre, többórás napsütésre számíthatunk. A legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 12 és 17 fok között vár­ható, a legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 21 és 26 fok, majd 25 és 30 fok között lesz. Jelentős mennyiségű — naponta legalább 5 milliméter — csa­padék az ország területének 30 százalékán várható. I lottó nyerőszámai: 7, 29, 47, 82 — Járdaépítésre fordítják a településfejlesztési hozzá­járulásból befolyt pénzt Jobbágyiban. Az évi 230 ezer forint segítségével ed­dig a Felszabadulás, a Hu­nyadi és az Arany János úton épült aszfaltjárda, az idén pedig a 21-es úttól a vasútig készül el a járda. — 35 millió forint kárté­rítést fizetett ki a első fél évben megyénkben a Hun­gária Biztosító. Ebből 12 millió forint volt a kötelező gépjármű-felelősségi biztosí­tás alapján térített összeg, míg a lakossági károkra 14 millió forintot fizettek ki. — Elkészült a nagybáto- nyi Dózsa-telep és környé­kének ivóvízellátását szolgáló két kilométer hosszú vízve­zeték, a bátonyterenyei ta­nács, valamint a megyei víz- és csatornamű-vállalat közös beruházásában. A munkát idén januárban kezdték, ér­téke öt és fél millió forint. — Elhunyt Neményi Lili. Neményi Lili, a Magyar Ál­lami Operaház nyugalmazott magánénekese, érdemes és kiváló művész szerdán Bu­dapesten, rövid szenvedés után elhunyt. Temetéséről később intézkednek. — Gobbi Hilda temetése. A Művelődési Minisztérium, Budapest Főváros Tanácsa, a Katona József Színház, a Nemzeti Színház, a Magyar Színházművészeti Szövet­ség és a Színházi Dolgozók Szakszervezete tudatja, hogy Gobbi Hilda temetése július 29-én, pénteken délután 3 órakor lesz a Farkasréti te­metőben. A kegyeletet dél­után 2 órától róhatják le tisztelői a ravatalnál. — A napokban kerül a könyvesboltokba a KISZ KB gondozásában Oltványi Tamás munkája, A csúcsok titkai. A kötet az 1959-es szovjet—amerikai megbe­szélésektől kezdve végigvezet a két nagyhatalom politiku­sainak találkozóin, egészen a legutóbbiig, a moszkvaiig. — Balassagyarmat Város Tanácsának Végrehajtó Bi­zottsága értesíti a lakossá­got, hogy a városi tanács 2/1988. (V. 25.) számú ren­deleté az állattartásról, to­vábbá a 3/1988. (V. 25.) szá­mú rendelete a város köz- tisztaságának fenntartásáról 1988. július 7-én hatályba lé­pett. A rendeletek a városi tanács ügyfélszolgálati iro­dáján megtekinthetők. — Építő- és építőelem­iparunk távlati fejlesztési el­képzeléseit tekintette át so­ros összejövetelén, tegnap, a salgótarjáni Technika Házá­ban az Építőipari Tudomá­nyos Egyesület Nógrád me­gyei szervezete. Ladák orvosa... Hazánk útjain 1,7 millió személyautó közlekedik, amiből 500 ezer Lada gépkocsi. Ezek javítása, karbantartása nem kis gondot jelent tulajdonosaiknak, ezért is örvendetes, hogy bővül a speciális Lada-javítók száma. Salgótarjánban Molnár István autójavító kisiparos a megyében elsőként január elsejétől garanciális javítást is végezhet. Eddig kö­zel 35 új Lada-tulajdonos igényelte szolgáltatásait. A kö­zelmúltban a Lada gépkocsik ellátásában kifejtett eredmé­nyes munkájáért átvette az Autóexport szovjet külkeres­kedelmi vállalat vezérigazgatójától az elismerő oklevelet. — bp — ❖ HÍREK * ES ❖ Családra nevelés Angliában Befejeződött az ifjúsági nyári egyetem A salgótarjáni ifjúsági nyári egyetem utolsó nap­ján, tegnap már érződött a búcsúzás hangulata. A hall­gatóság azonban megélén­kült, amikor Peter Brener, az Angliából érkezett fia­talember bejelentette, hogy filmvetítéssel illusztrált, elő­adásban kívánja bemutatni, hazájában milyen a család­ra nevelési program. Peter elmondta, hogy ná­luk, bár vannak magánisko­lák is, a legtöbb gyerek ál­lami iskolában tanul. Ezek az intézetek minden lehető­séget megragadnak ahhoz, hogy családoknak szóló programokat szervezzenek. Vagyis nem csupán a gyer­mekeket készítik fel az élet­re, de ebbe bevonják a szü­lőket, a családtagokat is. Láttuk a színes filmkocká­kon, amint ragyogó körül­mények között sajátította el kicsi és nagy a háztartással kapcsolatos ismereteket, a játékkészítés, a főzés, a bar­kácsolás fortélyait. Láttuk, amint a kiválóan felszerelt tornateremben együtt sportolt, mozgott sok­sok család. De talán ami a legjobban tetszett az a kép­sor volt, amely bemutatta, hogy Angliában miként pró­bálják az időseket és fiata­lokat összehozni. Ezt a prog­ramot személyre szóló er­kölcsi és szociális oktatásnak nevezik- Lényege pedig, hogy az iskolások minden héten egy napon ebédet, vacsorát készítenek a területen élő időseknek, s a vendéglátás közben mód nyílik az ismer­kedésre, a gondok kölcsönös feltárására. Ami a lényeg, hogy a barátság áttevődik a többi napokra, az iskolafa­lakon túlra is. Az előadó a problémák között említette, hogy Ang­liában a hivatásos pedagó­gust olyan személynek te­kintik, akitől tartani, sőt félni kell- „Fontos lenne megteremteni az egészséges társas viszonyt a szülők és a pedagógusok között” — mondta végül. Az ifjúsági egyetem utol­só mozzanata az a fórum volt, melynek vendégei, az ÁISH, a KISZ KB, a Vörös- kereszt, a SZOT képviselői válaszoltak a hallgatók kér­déseire. Ezek közül idéz­zünk most néhányat: több külföldi érdeklődött, hogy Magyarországon a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben milyen az ifjúság perspektí­vája? Mi a jövője a Vörös- keresztnek, s az egyéb tár­sadalmi szervezeteknek ? A SZOT mennyire tudja a mai körülmények között maga mellé állítani a tagságát? A válaszokból egyértelműen megfogalmazódott, hogy olyan politikai gyakorlat van kibontakozóban nálunk, amely minden réteget érint. A programot a társadalmi szervek támogatják, saját­juknak érzik, profiljuknak megfelelően alkalmazzák. Az emberek többsége a szak- szervezetek belülről jövő megújítását szorgalmazza és nem a mozgalom ellen van. A megújulásra példa a most szerveződő pedagógus-szak­szervezeti szövetség, vagy a májusban alantot tudomá­nyos dolgozók demokratikus szakszervezete. A vitát követően került sor az idei ifjúsági nyári egyetem zárására. Hét végi ügyelet az utazási irodákban Kevesen tudják — és ez az ügyfélforgalomról is ki­derül —, hogy a kereske­delmi osztály előírásai sze­rint a nyári szezonban, júniustól szeptemberig hét végi ügyeletet tartanak a salgótarjáni utazási irodák. Mint azt Varga Györgytől, az Express Ifjúsági- és Diák Utazási Iroda vezetőjétől megtudtuk, szombatonként 8—16, vasárnaponként 8—14 óráig várják a pénzváltási szándékkal betérőket. Emel­lett felvilágosítást is ad­nak szálláshelyekről, étke­zési lehetőségekről stb. A rtyitva tartásról szóló tájékoztató táblák ugyan kint vannak, de talán nem érdektelen — különösen az eligazodást tekintve — vá­zolni, melyik irodára mi­kor kerül sor. Júniusban a Coopturist tartott hét végi ügyeletet, jelenleg pedig — augusztus 6-ig — az Express. Augusztus 28-ig az IBUSZ tart nyitva szombaton és vasárnap, s végül szeptem­ber 3—11-ig a Nógrád Vo­lán Utazási és Fuvarvállaló Iroda a soros. Csehszlovák ifjúsági delegáció Balassagyarmaton A nagykürtösi ifjúsági szervezet négytagú küldött­sége érkezett tegnap Ba­lassagyarmatra a helyi KISZ-szervezet meghívásá­ra. A vendégek számára De­mus Iván, a városi párt- bizottság titkára tartott előadást az országos párt­értekezletről, és az utána kialakult helyzetről. A delágáció tagjai ezután Szécsénybe utaztak, ahol a Kubinyi Ferenc Múzeumot tekintették meg. A vasár­napig tartó látoga­tás során felkeresik a balassagyarmati büntetés- végrehajtási intézetet is, a program kulturális része­ként pedig felkeresik a hollókői világörökséget és Szabó István műveit tekin­tik meg. Fatális véletlen S. L.-né salgótarjáni olva­sónk kedden este többedma- gával várta a 11-es jelzésű autóbuszt, a Beszterce-telepi megállóban. A 20 órakor, a központból induló járat idő­ben meg is érkezett, s miután leszálltak az utasok, lépett volna fel karonülő gyermeké­vel. Az ajtó azonban becsu­kódott, s a busz gyorsítva tá­vozott. A felháborodott hangú be­jelentés tisztázását Miklós Er­nőtől, a Nógrád Volán salgó­tarjáni személyforgalmi üzem­egységének vezetőjétől vártuk. Elmondta, hogy a busz veze­tőjét, Borbély Endrét meghall­gatták, s aki jelezte, hogy öt utas szállt le az említett meg­állóban. Néhány beszélgető embert is látott, de semmi jel nem utalt arra, hogy utazni kívánnak. Ezt erősítette meg a vezető mellett helyet foglalt egyik utas is. Az egyébként köztiszteletben álló sofőr tehát egy fatális véletlen folytán lett a járatról lekésett - s fel­tehetően az udvariaskodás mi­att tétovázó - utasok cél­táblája. (németh) Görög hajó Két magyar eltűnt A magyar Külügyminiszté­rium csütörtökön az alábbi közleményt adta ki: „Athéni nagykövetségünkön jelentke­zett egy magyar állampol­gár, aki — mint elmondotta — a szerencsétlenül járt görög kirándulóhajó utasa volt. Bejelentette, hogy a ha­jón vele együtt utazó két — ugyancsak magyar állampol­gárságú — hozzátartozója eltűnt. Nagykövetségünk a beje­lentővel és a vizsgálatot foly­tató görög hatóságokkal szo­ros együttműködésben azon munkálkodik, hogy az el­tűntek sorsáról mielőbb pontos és ellenőrzött infor­mációkat szerezzen be. A Külügyminisztérium konzuli főosztálya állandó kapcsolatban áll az érintett magyarországi személyekkel is” — hangzik a közlemény­ben. tV Mint jelentettük, terroris­ták hétfőn megtámadták a City of Poros görög kirán­dulóhajót Athéntól délre, Ejina-sziget közelében. A legutóbbi — szerdáról kelte­zett —. értesülések szerint kilenc turista életét vesztet­te, nyolcvan megsebesült. Hatönyabb ankával a közlekedés Együttes ülést tartott teg­nap a megyei rendőr-főkapi­tányságon a Nógrád Megyei Közlekedésbiztonsági Ta­nács sajtó-propadanda, if­júsági, valamint értékelő­elemző szakbizottsága- Gé- gény István rendőr alezredes, az MKBT titkára megnyitó­ja után Gólián András rendőr alezredes értékelte az Országos Közlekedésbizton­sági Tanács, valamint az MKBT által meghirdetett akciókat és mozgalmakat. Az ezt követő vita alapján ösz- szegezték azokat a javasla­tokat, amelyek alapján haté­konyabbá tehető a közleke­dés biztonságáért fáradozók munkája. Az észrevételek egy részét továbbítani szük­séges az OKBT-nek, más ja­vaslatok megvalósítása pe­dig a megyei közlekedésbiz­tonsági tanácsra vár. Pop-rock zárókoncert Zárókoncertet ad ma es­te, 16 órai kezdettel, a Jó­zsef Attila Városi-Megyei Művelődési Központban a salgóbányai nemzetközi pop­rock tábor két külföldi és öt hazai résztvevője. Fellép a Clifters, a Corax, a Com­pany, a Kabinet Rt, az LK.-BEAT, a Swetter és a Testcselpuszi. Az est prog­ramjában közreműködnek a pécsi, szegedi, zalaegerszegi, valamint salgótarjáni jazz- balettosok. Ezt követően a Kertben Fenyő Miklós­sal találkozhatnak az ér­deklődők — rockfórumon. Meghiúsult tánadás a Mólóban Csütörtökön délután fél 3 körül Szolnokon a Ságvári körúti totózóban egy fiatal­ember, kezében pisztollyal, az ott dolgozó pénztárost arra akarta kényszeríteni, hogy adja át neki a napi bevételt. A pénztáros azon­ban bekapcsolta a riasz­tóberendezést, s erre a támadó elmenekült. A Szolnok Megyei Rendőr­főkapitányság forró nyomon üldöző brigádja bravúros gyorsasággal, egy órával a meghiúsult támadás után el­fogta a bűncselekmény elkö­vetésével alaposan gyanúsít­ható Répássy Sándor, 27 éves, büntetett előéletű, szolnoki lakost. Répássy lakásán meg­találták a pisztolyt, amely az igazihoz nagyon hasonló já­tékfegyver volt. Répássyt a rendőrség őrizetbe vette és megkezdte ügyének vizsgá­latát. (MTI) Százhetvenedik alkalommal mutatkozik be fotográfus a salgótarjáni József Attila Vá­rosi-Megyei Művelődési Központban lévő fotógalériában. Ezúttal a budapesti Agg Ká­roly állította ki színes fényképeit, amelyek különleges technikával hívják fel magukra a figyelmet. A tárlat augusztus 6-ig tekinthető meg. Képünk a megnyitón készült a kiállító fotósról vendégei társaságában. —kj— ■lU {*■ ES M n a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága ás a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján. Palócz Imre tár 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Falelőa kiadó: BÄLINT TAMAS. a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hfrlapkázbesftó postahivatalnál, a hlrlapkézbesftóknei, a Posta hírlapüzleteiben éa a Hirlapelóflzetási és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalásaal a HELIR 215-96162 jjénzforgalml jelzőszámra. Előfizetőéi díj egy hónapra: 43 forinL negyedévre 129 forint, agy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. PL: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN 0133-1556

Next

/
Oldalképek
Tartalom