Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-15 / 168. szám
SPORT Ditiri NSZK-rekordot döntött Övön aluli ütés Találgatások, vélemények, indulatok Mellőzött és kedveszegett a hétszeres magyar bajnok Détári Lajos eladásának híre repeszbombaként csapódott be az NSZK sportújságjainak szerkesztőségeibe: sok nyugatnémet sportbarátot. szurkolót fájdalmasan ériintett, s mélységes csalódással töltött el. A Bild-Zeitung, az ország 5 millió példányban megjelenő legnagyobb napilapja ,,Georgiosz Koszkotasz 20 millióért megvásárolta Détá- rit, s ezzel megőrjítette a szövetségi labdarúgóLigát” címmel számol be a liga történetében példátlan összegért történt játékoseladásról. A lap közli Kari Körbei csapatkapitány exluziv interjúját az ügyről. — Lajos biztosra ment családja kedvéért: hároméves szerződésével többet keres majd, mint nálunk az egész csapat egy idény alatt. Négy és fél millió márkát. Ezt mindenképpen meg kell érteni — mondotta. — Détári letette a fegyvert a nagy pénz előtt, és megfeledkezett nagy sportcéljairól. Én lebeszéltem arról, hogy elmenjen, s azt gondoltam, hogy legalább még egy esztendeig nálunk játszik. Mégis elment, mert félt attól, hogy mégsem fogja az elképzelhető legtöbbre vinni, s ezért később Olaszországban vagy Spanyolországban már nem fogják magukat annyira törni utána — így a csapatkapitány. A Bild-Zeitung jelentése szerint az Eintracht központjában a hír ismeretessé válása után valósággal záporoztak a tiltakozások. A szurkolók végtelen elkeseredettségükben azzal fenyegették Peter Röder ügyvezetőt, hogy kilépnek a csapat szurkolóinak szövetségéből. És valóban, a jövő szerdára kitűzött, a bajnok Werder Bremen elleni Szuper Kupa-mérkőzésre az elővétel zuhanásszerűen megcsappant, visszaadnak bérleteket, sőt: a frankfurti elnökséget némely magáról megfeledkezett szurkoló ámokfutásszerű dührohamában még gyilkossággal is megfenyegette. Ezért az elnökség bejelentése nyomán a frankfurti rendőrség délután őrjárati gépkocsikról figyeltette a környező tere*"' pet. A jól értesült nyugatnémet lap még jobban értesült sportrovata szerint Ge- orgiosz Koszkotasz 34 éves hajógyáros, Athénban van egy bankja, legutóbb 12 millióért vásárolt egy luxushotelt. újságokat is birtokol, és tavaly 4 millióért szerezte meg az Olympiakosz Pireusz részvénytöbbségét. Egyelőre titok, hogy miként jutott millióihoz az Egyesült Államokban, ahol hosszú éveket töltött. A labdarúgás fanatikusai, a görögök azonban ezt nemigen firtatják, a lényeg az, hogy az elnök összevásárol egy csúcstizenegyet — írja a Bild. A Kölnben megjelenő Express című napilap szerint felmerül annak a lehetősége. hogy a történtek után távozni fog Karl-Heinz Feldkamp edző. Feldkamp kemény beszélgetésre számít az ügyben az elnökséggel, hiszen — mint kijelentette — „az Eintracht Détári Lajossal kezdett alakot ölteni, s most nélküle újra csupán torzó.” Uli Stein kapus — és ezt jelentette az NSZK minden lapja — kiöntötte szíve minden keserűségét: — Lajosnak mint csapat, teljesen közömbösek voltunk ő csak a közönségnek játszott, bennünket pedig csúnyán becsapott...” A tekintélyes, Westdeutsche Allgemeine Zeitung a Ruhr- vidék legnagyobb újságja ..Détári eladásából Krőzus lesz az Eintracht” főcím alatt búcsúzik szomorúan a magyar világsztártól, aki már-már annyiba kerül, mint; Maradona. Az újság megírja. hogy Détári most megdöntötte Rummenigge rekordját, akit az Inter 10 millióért vásárolt meg a Bayern Münchentől. A befolyásos napilap szerint a nyugatnémet kereskedelem központjában, Frankfurtban a görögök és a hazaiak ez alkalommal valódi nagy üzletet ütöttek nyélbe — hidegen, számítóén — s ha a pénz egy része még Magyarországra megy is. az Eintracht most újra kitűnően befektethet. A lap azonban idézi Jürgen Grabowskit, a régi nagy válogatottat, aki a Frakfurt nagy vesztesége miatt most mélységesen elszomorodott, és szinte személyében érzi magát sértve. ..De hát hol marad a sporthűség a csapathoz?” — kérdezte Grabows- ki, amire a lap ezt válaszolta mélabús glosszájá- ban: ..Grabowski úr, ugyan kérem, voltaképpen hol él ön ?” Az első találgatások szerint az Eintracht esetleg a mönchengladbachi Rahn, a kaiserslauterni Wuttke, vagy a szovjet Belanov megszerzésével fog kísérletezni. Elvégre új csillagra lesz szüksége. Tizenegyedszer Salgó Kupa nemzetközi kosárlabdatorna Jelenet a tavalyi tornáról. Már XI. alkalommal kerül sor Salgótarjánban a nemzetközi leány ifjúsági kosárlabdatornára, július 20—23 között. A Magyar Kosárlabda Szövetség, a megyei tanács ifjúsági és Kportosztálya és a városi sportcsarnok által meghirdetett erőpróbára hat csapat jelentkezett: Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, NDK, NSZK és Magyarország. Első ízben nem indul a Szovjetunió, viszont először kísérli meg elnyerni a Salgó Kupát az NSZK csapata. Az eddigi Salgó Kupákon 9 alkalommal a Szovjetunió, egy alkalommal pedig Magyarország diadalmaskodott. A jelenlegi erőviszonyok alapján az idei rendezvényen bolgár—magyar párharc várható az elsőségért. A program július 20-án — szerdán — 15.00 órakor az NSZK—Csehszlovákia mérkőzéssel indul. Ezután lesz az ünnepélyes megnyitó majd pólyára lép a TENISZ Az OB II. C. csoport (férfiak) állása: 1. Kecskeméti TC 5 5 - 33-12 10 2. Dunakeszi VSE 5 4 1 30-15 8 3. Goldberger SE 5 2 3 23-22 4 4. Salgótarjáni LSE 5 2 3 16-29 4 5. Debreceni USE 5 1 4 21-24 2 6. Szentesi KTE 5 1 4 12-33 2 TÁJFUTÁS A lengyelországi Olkusz térségében rendezték meg az idei háromnapos WAVEL KUPA nemzetközi tájfutóversenyt. A viadalon a DVTK, Veszprém és a Salgótarjáni Dornyay SE tájfutói is indultak. A versenyt mintaszerűen bonyolította le a krakkói tájfutómagyar válogatott az NDK ellen. A körmérkőzéses rendszerben lebonyolításra kerülő torna szombaton délelőtt ér véget. Ekkor kerül sor az izgalmasnak ígérkező Bugária—Magyarország mérkőzésre is. Az ünnepélyes eredményhirdetés 14.00 órakor lesz. CsüBajnokságok klub. A pályák kialakítása, valamint a terepadottságok a versenyzők technikai tudásának a maximális kihasználását követelték. A viadallal a tarjáni szakosztály biztosítani kívánta a jó felkészülést az augusztusban rendezendő IBUSZ Kupára, valamint kölcsönös jó kapcsolat kialakítását a lengyel szakosztállyal. A versenyen Sulyok Gábor érte el a legjobb eredményt. törtökön dupláznak a csapatok, mivel délelőtt és délután is lesz egy-egy forduló. A XI. Salgó Kupa érdekes, izgalmas sporteseményt jelent a nyári holtszezonban minden sportot és kosárlabdát kedvelőnek. — ry — összetettben a 4. helyet szerezte meg a serdülő fiúk kategóriájában. Eredmények, Nők: N 11 C (60 ind.): 22. Fazekas Edit, N 13 B (40 ind.): 6. Hegedűs Erika, 15. Décsey Emőke, 18. Dudás Hédi, N 19 B (43 ind.): 17. Mucsi Julianna, 23. Bálint Ildikó. Férfiak, F 11 C (75 ind.): 26. Kakuk Zsolt, 33. Szőllős András, 60. Szőllős Szabolcs, 61. Kakuk Tamás, F 13 B (60 ind.): 4. Sulyok Gábor 1.. 13. Baksa Zsolt Bodrogi László, 23. Sulyok Gábor II., 31. Nagy Sándor. F i5B (72 ind.): 50. Dávid Ferenc. F 21 B (153 ind.) : 13. Győri László, 17. Sramkó Tibor, 21. Pelyhe Dénes. Miért nem válogatott Botos Tibor? Jó tizenöt esztendeje osztogatja a pofonokat. Serdülőként kezdte, majd végigjárva a ranglétrát a felinőttek között is a legjobbak közé tartozott. És tartozik ma is. Botos Tibor, az SBTC 28 éves ökölvívója hét országos egyéni bajnoki címmel büszkélkedhet. Zsinórban nyerte az aranyakat, a legutóbbit alig két hete, a Pakson rendezett bajnokságon. Egy maradandó sérülés A harmatsúly magyar ranglistavezetője kapott is pofonokat. Mindezek ellenére jól állta a sarat. 1985- ben a budapesti Európa- bajnokságon harmadik lett, több nemzetközi viadalon elsőséget szerzett. Az utóbbi hónapokban, egészen az országos bajnokságon nyert, újabb aranyérméig alig hallottunk róla. Nem a ring- ben elszenvedett vereségek miatt volt csend körülötte, övön aluli ütés érte. Ezt a szövetségtől, a válogatott szakvezetőitől kapta... Botos kálváriája 1984- ben kezdődött. Jobb füle megsérült, maradandó egészségkárosodást szenvedett Nem hall rá! Öklözőtudományát persze ez nem befolyásolja. így 1985-ben az EB-n felállhatott a dobogóra, a következő esztendőben viszont a renói világ- bajnokságon kevesebb szerencsével járt. Igaz a csapatba kerülésért is meg kellett küzdenie, mert a válogatók bizalmát elvesztette. .. Indok volt ugyan Botos háttérbe szorítására. Nevezetesen: az egészség fontosabb mindennél, nem szeretnék, ha Botosé tovább romlana... Egy ember azonban mellé állt. Jákó dr., a válogatott orvosa megnyugtatta a kedélyeket, így a válogatott mezében ringbe szállhatott. A Reno utáni évben következett az Európa- bajnokság. Sokat kellett izzadnia, no meg izgulnia kiküldetéséért. A szövetségben végleg kegyvesztett lett. Végül kijutott Torinó- ba, a kontinensvetélkedőre, ahol a 4 közé jutásért ugyanaz a Breibart (NDK- beli) verte meg, aki egy évvel korábban, Renóban is. Persze nem Botos volt az egyedüli a magyar öklözök közül, aki nem került dobogóra... Olimpiai keret Botos nélkül Tavaly, az esztendő utolsó jelentős hazai viadalán, az Égerben rendezett Dobóemlékversenyen Botos ezüstérmet szerzett. A döntőben egy amerikai fiútól kapott ki, szoros mérkőzésen, 3—2 arányú pontozással. Bár a bírák ítélete felkorbácsolta a kedélyeket, a vereséggel a válogatott szakvezetői már-már lemondtak róla. Mert, mint indokoltak : fő az egészség, sérült füllel nem lehet nagy eredményeket elérni. A kellémetlen előzmények ellenére Botos Tibor mégis kapott meghívót az ökölvívók januári közös felkészülésére. A keret munkájába kéthetes késéssel kapcsolódott be. Lábsérülése akadályozta a munkában. Tavasszal elmehetett Haliéba, a nemzetközi versenyre, ahol egy koreai fiútól kikapott, majd Csötönyi Sándor, a válogatott edzője megígérte neki: az Interkupán is indítják. A meghívót hiába várta a tarjáni fiú. Miként a Görögországban edzőtáborozó olimpiai keret tagjai között is hiába kereste a nevét. Amikor kezébe vette az újságot és nem találta a Botos Tibor nevet, nem tudta mire vélni a dolgot. Derült égből villámcsapásként hatott mellőzése, mert a meghívásra ígéretei voltak. Lelkileg összetörve Görögország helyett maradt hát Magyarország, pontosabban Salgótarján. A harmatsúlyú versenyző klubjában készült a magyar bajnokságra. Bár korántsem a megszokott intenzitással és akarattal, de edze- getett. Elsősorban azért, hogy a magyar bajnokságon újra letegye névjegyét, s bebizonyítsa a válogatóknak: fél kézzel is elintézi riválisait. A döntőben pályafutása során először találkozott a trónkövetelő Bognárral. Csupán annyit adott ki magából, amennyi az újabb aranyéremhez minimálisan kellett. Pontozással nyert. A hetedik bajnoki cím sem kápráztatta el a szakvezetést. Nyílt titok, hogy Szöulban nem kívánnak harmatsúlyú versenyzőt indítani. A dolog másik oldala, ismerve a honi ökölvívás jelenlegi helyzetét, hogy a többi súlycsoportban sem indulnak aranyeséllyel a magyar öklözök. Botos éveken keresztül készült arra, ami minden sportoló nagy álma: az olimpiára. Nemrégiben még úgy képzelte, hogy Szöul pályafutása legszebb napjait jelentheti, ahol a tisztes helytállást tűzte ki célul. Sokáig bizakodott, hogy ha már kiesett abból a bizonyos válogatói kosárból, legalább eddigi sikereit, a magyar ökölvívásért tett szolgáltatásait méltányolják és delegálják a nyári olimpiai játékokra. A jelölés még nem zárult le, hisz az utazók névsorára a július 19-i nyilvános MÖSZ-elnökségi ülés tesz javaslatot. Botos Tibor esélyei minimálisnak látszanak. Ezért már a jövő évre koncentrál. Szeretne indulni és győzni a magyar bajnokságon, sorozatban nyolcadik aranyérme megszerzésének reményében. S akkor majd emelt fővel búcsúzna a ringtől. Ez minden, amit ma tervezhet. Vaskor István Szabálymódosítási javaslat asztaliteniszben Hasonlóan a teniszhez, ma már az asztaliteniszmérkőzésekre is jellemző az erőteljes — és sokszor kiismerhetetlen — adogatás, amely után pillanatokon belül pontot lehet elérni. A rendkívüli módon felgyorsult játék, illetve az ennek következtében lerövidült labdamenetek — és szettek — miatt csökkent a spwrtág látványossága. Ez abban is lemérhető, hogy a világ televíziós állomásai mind ritkábban iktatják műsorukba a sportág versenyeit. Hans-Wilhelm Gab, az J NSZK szövetségének elnöke, ! az egykori sokszoros válogatott játékos — a fentiek ismeretében — levelet írt Ichiro Ogimurának, a nemzetközi szövetség elnökének, a volt sokszoros világbajnoknak. Gab forradalminak nevezhető javaslatokat tesz, hogy — írását idézve — megmentsék a sportágat. A neves szakember felveti a nemzetközi szövetségnek, hogy egyelőre csak kísérletként, de próbálják ki az eddiginél nagyobb, és nemcsak fehér, hanem sárga színű labda alkalmazását (a teniszben is sárga labdával jászának, ami a tévéközvetítésnél mutatósabb, jobban látható a fehérnél, s egyúttal emeljék meg a hálók magasságát. Ezzel a játék lassúbb lenne, hosz- szabb menetek alakulnának ki, a közönség jobban élvezhetné a versenyzők küzdelmét. Gab elnök javaslatához hozzászólt Eberhard Schöler, az NSZK szövetségének egyik szakvezetője, az 1969. évi vb egyéni ezüstérmese. Korábbi játékos pályafutását felelevenítve kiemelte, hogy a játék felgyorsulásához döntően hozzájárul a különböző ütőborítást gyártó cégek sajátos verseny- futása. Éppen ezért szükséges lenne a borítások eddiginél is szigorúbb szabályozása. Diósgyőrben az atlétika elitje A magyar atlétika élvonala e hét végén találkozik utoljára teljes létszámában az olimpiai játékok előtt a DVTK stadionjában, a péntektől vasárnapig tartó országos bajnokságon. A helyszínről kapott informác'ók szerint 57 egyesület képviseletében több mint 470-en rajtolnak, a férfiak mezőnye idén is nagyobb a nőkénél. A férfiversenyszámokban mindenhol 10—20 indulóra számítanak, de az 5000-en 38-an mérik össze tudásukat. A nőknél a számonkénti átlaglétszám 20, az 5000-en 23-an szerepéinek. Kevés kivétellel minden tavalyi bajnok rajthoz áll, de így is csak remélni lehet, hogy olyan nagyszerű eredmények születnek, mint 1987-ben. A bajnokság pénzdíjas verseny, a legsikeresebb férfi és női atléta 15—15 ezer forintos jutalomra számíthat, a második legeredményesebbek 10—10 ezerre, a harmadikok 5—5 ezerre.