Nógrád, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-15 / 168. szám
6 NOGRAD 1988. JÚLIUS 15.. PÉNTEK GYASZJELENTES A Magyar Nemzeti Bank Nógrád Megyei Igazgatósága, közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel pályakezdő munkatársakat keres, ÜGYVITELI ALKALMAZOTTI munkakörbe azonnali belépéssel. A bérezés lehetőségéről igazgatóságunk munkaügyi előadója ad felvilágosítást. Cím: Salgótarján, Rákóczi út 15. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MOLNÁR ZOLTANNÉ szeretett feleség, édesanya, nagymama <8 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. GYÁSZOLÓ CSALAD Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama OMILYAK antalné szül.: Pacolay Margit hétfőn, 15 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. GYÁSZOLÓ CSALAD A Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat felvételre keres köszönetnyilvánítás GÉPÉSZ-MŰSZAKI Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk KANYÓ ISTVANNÉ sz.: Kulcsár Rozália temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és mély fájdalmunkban osztoztak. A GYÄSZOLÖ CSALAD ELŐADÓT, felső, vagy középfokú végzettséggel, ötéves szakmai gyakorlattal. ' Jelentkezni lehet: a vállalat áruforgalmi igazgatóhelyettesénél, ill. a műszaki osztály vezetőjénél, Salgótarján, Mártírok útja 1. szám. A Zagyvavölgyi Vízgazdálkodási Társulat pénzügyi-számviteli ügyintézői, számítógép- kezelői munkakörbe MUNKATÁRSAT KERES. Jelentkezés: a társulat központi irodájában (Pásztó, Tanácsköztársaság tér 10.) a társulat főkönyvelőjénél. A Salgótarjáni ötvözetgyár felvételre keres: — kohómérnököt, kohász üzemmérnököt, — gépészmérnököt, tervezési csoportvezető beosztásba, — gépésztechnikust művezetői beosztásba. Bérezés: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: levélben, ötvözetgyár, 3101 Salgótarján, Pf.: 16. személyesen, A NAÉV HÖVILL Leányvállalata meglévő és új lakások, illetve telefonon, a vállalat személyzeti és oktatási osztályán. Tel.: 10-066/75. családi házak GAZ- ÉS FŰTÉSSZERELÉSÉT vállalja, tervezéssel, lebonyolítással együtt. Érdeklődni: munkanapokon 7—15.00-ig a 13-283 telefonon, vagy személyesen a vállalat műszaki osztályán. KARBANTARTÓ VILLANYSZERELŐT [elveszünk. SALGÖTARJANI CENTRUM AruhAz ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ A mellékes sem mellékes. Nem jön rosszul egy kis különpénz az öreg napokra. Fedezete nyugdíjkiegé'szítő biztosítással már előre megteremthető. Járadék élete végéig. Értékálló, kamatozik, adómentes. Megköthető minden munkahelyen. AZ ERŐ VELÜNK MARAD. © ALLAMI BIZTOSÍTÓ APRÓHIRDETÉSEK JÁRMŰ HUNGÁRIA Mcasco TF-ES Trabani Combi eladó. Ság- újfalu, Kossuth út 1. TE írsz. 1500-as Polski sürgősen eladó. Balassagyarmat, Lenin-ltp. 12. 3/III/1. 17 óra után. UH-S 1200-as Zsiguli jó állapotban első kézből, friss műszakival eladó. Érd.: Salgótarján. Déryné út 9. III/12. MOST műszakizott platós Barkas, külföldi munkavállalás miatt sürgősen eladó. Karancs- keszi, Fő út 35. UL-ES 1200-as Lada Combi eladó. Érd.: Herencsény, italbolt. ELADÓ Simson sztár motorkerékpár és US írsz üzemképes Wartburg 20 000 Ft-ért. Surányi Zoltán. Nemti, Kossuth út 225. ZM-ES 1200-as Lada, most vizsgázott eladó. Nagybátony, Petőfi út 55. Jó állapotban levő ZK-s Lada Combi vonóhoroggal eladó. Érdeklődni: Pintér, Mátratere- nye. Bányatelep, Liget út 22. ZN-ES Trabant Combi friss műszakival eladó. Érd.: 17 órától, Karancs- keszi, Fő út 24. ZL-ES Zsiguli Combi 40 000 Ft-érl eladó. Zagyvapál- falva, Bercsényi út 19. TS 250/1 MZ motorkerékpár eladó. Juhász János, Mát- raszele, Dózsa út 25. SIMSON motorkerékpár eladó. Zagyvapálfalva, Kálmán I. út 41. 350-ES Jáwa eladó. vagy ETZ-re cserélném, ha kell ráfizetéssel is. Cím: Endrefalva, Besztercebánya út 39. KARAMBOLOS Trabant műszakival, egyben eladó. Irányár: 15 000 Ft. Érd.: Szarvasgede. Kossuth út 91. 15 óra után. GI-S 1310 Dácia friss műszakival eladó. Ságújfalu, Kossuth út 95. FIATALOK! S—51- es Simson átalakítva eladó. Irányár: 10 000 Ft. Cím: Salgótarján, Házi F. út 4. Tőzsér. ROMÉT motorkerékpáromat versenykerékpárra cserélném. Salgótarján. Baglyasalja, Petőfi út 14. PS 1300-as Zsiguli. 1990. június 27-ig műszakizva, sürgősen eladó, vagy 1—2 éves Wartburg Combira cserélhető. Fiatal. nyitott ARO is érdekel. Érd.: Kis- terenye, bútorüzlettel szemben. PT rendszámú Wartburg személy- gépkocsi eladó. Czi- bulya Sándor, Ipolyvece, Görgei út 4. ARO három és fél éves, ponyvás eladó. Személygépkocsi-csere érdekel. Etes, Rákóczi út 34. délután. NÉGYSEBESSÉGES S/51 Simson elektronic motor- kerékpár eladó. Bíró István, Pásztó, Fürst S. út 3. KISMÉRETŰ utánfutó és Skoda 1000 MB eladó. Salgó- bánya, Balassi út 7. PK-S Trabant Combi eladó. Érdeklődni: Mátraszőlős, Újtelep 19. 18 óra után. Pl írsz. 1200^as Zsiguli Combi eladó, vagy kis Polskira cserélhető. Érd.: Pásztón, a 2l-es út melletti gumisnál. PU-S 105-ös Skoda piros, sürgősen eladó. Salgótarján. Kilián krt. 58. Kovács. KJ-S Trabant eladó. Salgótarján, Ybl M. út 49. III/21. 16 óra után. LADA Combi friss műszakival, megkímélt állapotban eladó. Cím: Nagylóc, Rákóczi út 48. este. TD-S Trabant Lim. Spec, kitűnő állapotban eladó. Salgótarján, Rózsa F. út 45. (Ferenc-tp.) UX-ES Dácia olcsón eladó. Apc. Rákóczi út 22. ZY-OS, 1500-as Polski Fiat eladó Karancsság, Rákóczi út 2. 7 éves, 1200-as Lada, 1990-ig érvényes műszakival, reális áron eladó. Érd.: hét végén Szurdokpüspöki, Szabadság út 111. 64 ezer km-t futott, TD írsz. Skoda 120 L, reális áron eladó. Érd.: Trepinczki, Ipoly- szög. Budai út 19. naponta 16 órától. 3,5 éves 250-es. tárcsafékes ETZ eladó. Érd.: Pásztó, Nyikom út 24. LADA 1500-as, 9 éves, 1990-ig érvényes műszakival eladó. Salgótarján,* Dimitrov út 42. Jö állapotú Skoda S—100-as eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Kemerovo krt. 48. TS 150-es MZ felújított Babetta kismotor, Riga kismotor és Multikar 22- es, háromszögű rendszámmal, sürgősen, olcsón eladó. Galgaguta, Kossuth út 110. IS frsz.-ú Skoda S 100 eladó. Alkatrésznek is. Cím: Rétság. Nov. 7.-ltp 17. 1/3. INGATLAN GARÁZS olcsón eladó, a Beszterce- lakótelep fölötti garázssoron. Tel.: Salgótarján, 14-181. MÁSFÉL szobás öröklakás családi okok miatt sürgősen eladó. 750 000 Ft kp + OTP. Érd.: Salgótarján, Arany J. út 23. VIII/l. 16 óra után. ELADNÁM vagy elcserélném karancslapujtői, kétszintes, összkomfortos családi házam salgótarjáni egy + két félszobásra. Érd.: Ka- rancslapujtő, Ság- vári út 12. HÉTVÉGI ház eladó Muzsla-üdülő- ben, Pásztóhoz 7 km-re. Érd.: Salgótarján, Vörös Hadsereg út 29. Tel.: 13-671. ROMHÄNYBAN, Kuruczok út 20. sz. alatt 3 szoba, fürdőszobás, családi ház nagy kerttel kp-ért eladó. Irányár: 750 000 Ft. Gáz bevezethető. Érd.: Bahorecz Ilona, Né- zsa, Ady E. út 1. BATONYTERE- NYÉN (Maconkán) kétszintes, gázos családi ház eladó. Érd.: 17 órától, Kilián Gy. út 25. BESZTERCE-LA- KÖTELEPI, egy + két félszobás szövetkezeti lakás kp + OTP-átvállalás- sal eladó. Érd.: Salgótarján, Ybl M. út 63. X/l. 18 óra után. ELADÓ Salgótarjánban, Arany János úti másfél szobás, 8. emeleti, szövetkezeti lakás. Érd.: 14-823-as telefonon. 2 szobás szövetkezeti lakás Besz- terce-lakótelepen eladó kp + OTP-át- vállalással. Érd.: egész nap. Ybl M út 96. fsz. 2/a. KISTÉRÉN YE, Wesselényi (volt Szécsényi) út 4. szám alatt 300 négyszögöles, 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Érd.: Wesselényi út 20. sz, alatt, bármikor. ARANY János úti. 53 m'i-es, földszinti, tehermentes öröklakást és egy kifogástalan állapotú BMW szgk-t cserélek salgótarjáni, nagyméretű családi házra. Telefon: 15-851, este. ELCSERÉLNÉM kertes, családi házamat salgótarjáni lakótelepire, kp + OTP-átvállalással. Érdeklődni: Jobbágyi, Lenin út 67. Baranyi István. SALGÓTARJÁN, Beszterce-lakótele- pen egy + két félszobás, szövetkezeti lakás kp + OTP- átvállalással eladó. Érd.: 18 órától, Salgótarján, Ybl M. út 63. VII/1. BALASSAGYARMAT, Lenin-ltp. 15 C. Ih. 2/2. 55 m2 OTP-lakás kp-ért eladó, valamint ör- halom, Alkotmány út 24. sz. alatt levő, 1000 m2 építési telek ármegegyezéssel. Jó állapotban lévő IKARUS—553 típusú 24 fős személy- szállító autóbusz, NYSA M—522 tip. 10 fős személyszállító mikrobusz és ZUK—A—06 típusú zárt kivitelű gépkocsi eladó. Érdeklődni: FORCON Szerszámipari Vállalat érsekvadkerti gyára, Érsekvadkert, Petőfi út 1. sz. Telefon: ’ Érsekvadkert 9. Telex: 282228. Reklámmal, csomagolóanyagtervezéssel és -kivitelezéssel foglalkozó kisvállalkozás kiugró jutalékkal üzletkötőt keres. Telefon: 750-730, vagy 754-737: TSZKER-kirendeltség azonnali belépéssel felvesz — GK.-VEZETŐT „E” KATEGÓRIÁVAL — Áruforgalmi ÜGYINTÉZŐT. Érdeklődni naponta: 3—15 óráig. Cím: Salgótarján, Fazekas M. út 9. (Eperjes-telep). ELADÓ lpolytar- nócon, 2 hektár jó karban levő termőföld, 8 szobás lakóházzal, villany, vezetékes víz, fürdőszoba van. Többféle hasznos foglalkozásra alkalmas hely. Nyugodt környezet. Cím: Be- nyus Imréné, Ipoly- tarnóc. JASZÁROKSZÁLLÁSON üdülőtelek eladó. Érd.: Morvái József, Bátony- terenye, Madách út 29. BESZTERCE-LA- KÖTELEPEN 1+2 félszobás, gázfűtéses lakás hosszabb időre kiadó. Salgótarján, Kilián krt. 51. IV/17. Érd.: 18 óra után. MÁSFÉL szobás öröklakás kp + OTP-átvállalással elJ adó, a Nyírfácska úton. Érd.: Salgótarján, Ságvári E. út 4/a. SALGÓTARJÁNBAN kétszintes, kétlakásos családi ház sürgősen, áron alul eladó, vállalatok, intézményeknek is. (9 szoba, két konyha, három fürdőszoba, garázs.) Érdeklődni: a helyszínen, Salgótarján, Gorkij- ltp. Április 4. krt. 71. Telefon: 11-507. MÁTRANOVAK központjában kertes családi' ház garázzsal, melléképülettel olcsón eladó. Üzletnek is megfelel. Érd.: Tóth László, Mátratere- nye. Vadrózsa út 1. EGYHÄZASGER- GÉN két szoba, fél- komfortos családi ház sürgősen eladó, nagy telekkel. Irányár: 400 000 Ft. Érd.: Karancsalja. Ságvári út 3. MATRABAN, Pa- rádsasváron, Gilice út 13. sz. alatt háromszintes, félig kész nyaraló eladó. Víz, villany, földgáz van. Telefon: Salgótarján, 12-321. KISTÉRÉN YÉN építési telek eladó. Érd.: Mátraverebély, Kányás, B/31. 17 órától. CSALÁDI ház melléképülettel eladó, Karancsalja. Bercsényi út 48. Érdeklődni : szombat, vasárnap, Rákóczi út 59. BALASSAGYARMATON kis alap- területű kertes házat vennék. Érdeklődni: a balassagyarmati takarék- szövetkezetben. ELADÓ 3 szobás, összkomfortos, minden igényt kielégítő nyaraló HAJDÚSZOBOSZLÓN, Árvácska út 38. alatt. Érd.: Debrecen, Vörös Hadsereg út 41. Tóthék. HAROMSZOBAS családi ház, központi fűtéssel, telekkel eladó. Érd.: Baglyasalja, Erkel F. út 7. BESZTERCE-LA- KÓTELEPI 1 + 2 félszobás öröklakás és Nyesés-dűlőben levő 800 m2-es zártkerti ingatlanomat elcserélném Salgótarján vagy környéki, jó állapotú családi házra. Érd.: 9—20 óráig, 14-715 telefonon. SZÉCSÉNYFEL- FALU központjában 1960 mi-es telek, kész alappal, betongerendával, borospincével, elkerítve eladó. Zsigulit beszámítok. Cím: Szécsényfelfalu, Rákóczi út 119. BUDAPESTI, IX. kerületi egy szoba, összkomfortos, I. emeleti, telefonos, tanácsi lakásomat elcserélném salgótarjáni, 1—2. emeleti, 1 1/2 szobás, telefonos, tanácsi lakásra. Ajánlatokat ,,öszi csere” jeligére a kiadóba kérek. JOBBAGYIBAN, Felszabadulás út 61/B. alatt házhely eladó. Telefon: Salgótarján, 10-403. ADÁSVÉTEL 400 db gázszili- katblokk elao Mátramindszent, Vasút út 4. PERZSACICÁK eladók. Tóth József, Salgótarján, Malinovszkij út 55/A. Érd.: 16 órától. KÉTHENGERES, egyszemélyes multicár eladó. Mátra- szele, Szabadság út 79. KÉTKAZETTÁS Grundig 2x4 W-os rádiómagnó eladó. Érd.: Salgótarján, 13-837 telefonon. SIEMENS FM 560 videomagnó eladó. Zagyvaróna, őrhegy út 48. COMMODORE Plus 4-es számítógép tartozékokkal, játékprogrammal eladó. Érd.: Patakfalvi, Salgótarján, Salgó út 13. 17 órától. TÖRZSKÖNYVEZETT kuvasz kiskutya eladó. Érd.: Fodor Pál, Karancs- berény, Krúdy út 5. SIN 4.50xl2-es, 8 db eladó. Zagyvaróna, Szalvai Mihály u. 38. BONTOTT tégla és morzsolt kukorica eladó. Sám- sonháza, Petőfi út 19. EGYSZEMÉLYES gyermekbőrheve- rő eladó. Zagyvapálfalva. Déryné út 2. házfelügyelőnél. ÉPÜLETANYAG eladó. 3000 db B— 30-as tégla, beton-» gerenda, fűrészelt szarufa, hullámpala, 20 m3 sóder, és kő. Ar megegyezés szerint. Cím: örhalom, Alkotmány út 40. 3 db csikó, építőanyagok, bontott cserép, fanyag, bő választékban kapható. Somos Bod- bükki-tanya. 1 pár kétéves, sodrott csikó beko- csizva eladó. Pat- varc, Gyarmati út 21. IPARI varrógép eladó. Érd.: Pásztó, Diófa út 14. COMBI Super gyermekágy és Bi- emme sportkocsi eladó. Tel.: Salgótarján, 14-851. ÉPÍTÉSBŐL megmaradt, 3 db háromszárnyas, 210x150- es ablak eladó. Nádújfalu, Gárdonyi Géza út 17. ELADÓ 2 éves, jó állapotban levő cserépkályha. Cím: Dudás Mihály, Palotáshalom, Mikszáth út 42. NEMRÉG vásárolt szekrénysor, ülő- garnitúra és BMX- kerékpár eladó. Cím: Salgótarján, 10-977 telefonon. VÁLASZTÁSI magyartarka bikaborjúk eladók. Nemti, Vasút út 2. Érd.: esti órákban. AIWA új, vámkezelt, japán video- recorder, valamint Eurika félautomata mosógép eladó. Telefon: Salgótarján, 14-851. SABA videomagnó. műsoros kazettákkal is eladó. Érd.: Salgótarján, Arany J. út 13. III/4. 19 órától. SKÓTJUHASZ- KÖLYKÖK eladók, díjnyertes szülőktől, Blumerle (kék színben), Gonda Er- nőné, Salgótarján, Hunyadi krt. 29. ELADOK! Megkímélt állapotban levő mély babakocsi, sportkocsi, körál- lóka, járóka, etetőszék, kocsiülőke. Szécsényfelfalu, Rákóczi *út 143. FEHÉR perzsacica- kölykök eladók. Ka- rancsság, Kossuth út 39. Jónásné. * VEGYES FIATAL házaspárnak albérlet kiadó. Salgótarján, Kun B. út 2. FIATAL házaspárnak egy gyermekkel szoba, konyha kiadó. Salgótarján, Kazinczi F. út 30. kétszobás, összkomíortos lakás kiadó. Zagyvaróna, Őrhegy út 18. A DROGUNION Szövetkezeti Közös Vállalat a moho- rai telephelyén gyógynövény-feldolgozó üzemet kíván létesíteni. A kivitelezéshez építési vállalkozót keres. A feldolgozóüzem 25,5 mx21.8 m befoglaló méretű, háromhajós, kétszintes, acélszerkezetű csarnok. Központi fűtéssel, belső víz és csatornával, szellőzéssel, elektromos hálózattal. Az ajánlatkészítéshez a MÉM Műszaki Intézet által készített tervek a DHOGUNION központjában (Mohóra, Kossuth út 82.) megtekinthetők és átvehetők. Tervezett befejezési határidő: 1989. június 30. Ajánlatokat kérjük legkésőbb 1988. július 25-ig a DROGUNION részére megküldeni. Az ajánlatok készítéséért költségtérítést nem fizetünk, és az ajánlatok benyújtásával egyidőben kérjük az átvett tervdokumentáció visszaszolgáltatását. Épít? Felújít? Barkácsol? Jault? Címünk: Salgótarján, rürdő út 5. sz. (vásárcsarnok mellett) Nyitás: 1988. július 18-án, 12 órakor. Szeretettel várjuk a POLI-DOM Kisáruházba