Nógrád, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-04 / 133. szám

/ 4 NÖGRÄD 1988. JÚNIUS 4., SZOMBAT Balassagyarmaton — pedagógusok előtt Az ember tragédiája kritikai kiadásáról Megnőtt az irodalom iránti érdeklődés a Szovjetunióban Interjú a NOVIJ MIR főszerkesztőjével Ma a Szovjetunió kulturális életének egyik legfeltűnőbb jelensége az irodalmi-művészeti folyóiratok iránti érdeklő­dés hirtelen emelkedése. Különösen azok a kiadványok vál­tak népszerűvé, amelyek a peresztrojka előtti időszakban meg nem jelenhetett alkotásokkal ismertetik meg az olva­sót. A folyóiratok iránti érdeklődés növekedését mutatja az előfizetők számának gyors emelkedése. A NOVIJ MIR 1988- ban például rekordot dönt — már 1 millió 150 ezer példány­ban jelenik meg. Mivel magyarázható és mit jelent az érdeklődés ilyen mér­tékű növekedése? A kérdésre Szergej Zaligin író, a NOVIJ MIR főszerkesztője, a szovjet írószövetség titkára válaszol. M adáchtól szólni Balas­sagyarmaton közönsé­get vonzó, hálás feladat, különösen akkor, ha a té­ma ' avatott ismerője, lel­kes, elhivatott kutatója szó­lal meg, mint legutóbb is — dr. Kerényi Ferenc. A Magyar Irodalomtörté­neti Társaság nógrádi ta­gozata rendes foglalkazását tartotta meg a balassa­gyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban. A társaság tagjai: tanárok, múzeumi és könyvtári szakemberek, — továbbá a szakmához nem kötötten a szőkébb haza, Nógrád irodalmának, művészetének ismerői, pár­tolói. Ezúttal a hallgatóság soraiban szép számmal sze­repelt az ifjúság: a város középiskoláinak irodalom iránt érdeklődő tanulói. Az előadást Nagy Már­tának. a Balassi gimnázium festőművész tanárának és tanítványainak képeiből rendezett kiállítás meg­nyitója előzte meg. A szép akvarellek alkotóját több­nyire a nógrádi táj ihlette. Kerényi Ferenc Madách Imre Az ember tragédiája megjelenése előtt álló új kritikai kiadásának szöveg­gondozási problémáit ismer­tette. A textológia — az előadó szerint — szakmai körökben is közismerten száraz, hallatlan energiát és türelmet igénylő aprómun­ka. Kerényi Ferenc meg­győzően bizonyította, hogy a Tragédia első kiadásától kezdve napjainkig romlik, távolodik az eredeti szöveg­től. Madách rendkívül gyor­san, más művével párhuza­mosan írta az Az ember tragédiáját. „Kezdtem 1859. febr. 17-én, végeztem 1860. március 26-án.” A tizen­három hónap alatt irt mű­vön a szerző már munka közben sokat javít. Szava­kat. betűket, sorokat töröl, ír át. A 25. lap szinte ol­vashatatlan a törlések, kés­kaparások miatt. A sietősen papírra vetett művet — melyei „Nem akart olvasni senki” — először Szontágh Pálnak mutatta meg. aki több helyen belejavított a kéziratba, ö javítja a fur­csán hangzó Angelo Mihályt „Michelangelóra” és néhány történelmi furcsaság helyre- igazítása is valószínűleg ne­ki köszönhető. Szontágh művelt, a világtörténelem­ben tájékozott író is volt, amint ezt a közelmúltban a Nógrádi ritkaságok sorozat­ban megjelent könyvecske is bizonyítja. A kézirat tetemesebb ja­vítására Arany János vál­lalkozott ......élek a szabad­s ággal, mellyel felruházni elég bizalmas vagy. De nem élek vissza '. Arany ..bár­sonyos kézzel " végzi a ja­vítást. ír a kéziratra sorok föle. közé. a margóra —- és hat külön lapra. Az első kiadás, mely 1861-es dátum­mal ugyan, de valójában 1862. január 16-án jelent meg, 4080 sorból áll, a má­sodik kiadás (1863.) 4117 sor­ra növekedett. Arany az 1862. január 24-én kelt levelében írja, „Dacára, hogy a legnagyobb gonddal én magam háromszor javítottam minden ívet, mégis óhatat­lan vala, hogy egy pár sajtó­hiba be ne csússzon”. Ezért az „erratalap” néven ismert „Hibajavítás”-on hat sajtó­hiba javítását közli pl.: a Háraó helyett Fáraó, víz he­lyett vész. De ebből minden példányba nem jut, így a második kiadásba ismét be­lekerülnek ezek a hibák. Arany figyelmét még így is elkerülte néhány; pl.: nem javítja a tizenötödik szín utasításának a kéziratban lévő tévedését, hogy „a né­zőhely átváltozik a negyedik szín pálmafás vidékévé”. Ho­lott Ádám ott ébred fel, ahol elaludt, vagyis a harmadik szín vidékén. A második kiadás (1863) előkészítéséhez Szász Károly tesz javaslatokat, ezeket Ma­dách korántsem fogadja el minden esetben. De maga sokait javít: ékezetet, betűt, egész mondatokat. Több mint száz soron végez változtatást, úgy hogy az eredeti kézirat nincs nála, Aranynál van. „E hely megint: olyan — ín­ja Nagy Ivánnak —, hogy a kézirat nélkül nem ítélhetem meg, kimaradhat-e”. Vagyis a szöveget részint emlékezet­ből, részint az első kiadás alapján javítja. A hibák szá­ma tovább szaporodik, pl.: „Be van befejezve a nagy mű, igen.” Ez a szerző életé­ben utoljára kiadott alkotás 1863-ban, egy évve] a költő halála előtt jelent meg. És ezzel elindult a szöveg to­vábbi romlása. Ä több mint 100 kiadás során egész sorok csúsztak lejjebb vagy fel­jebb, igekötők eltűntek vagy mással cserélődtek fel, sorok kiestek, nevek megihamisí- tódtak, színpadi rövidítések születtek és a nyomdahibák is szaporodtak. Dégi vágya az irodadom­■ ' tudománynak, hogy Madách műveit kritikai ki­adásban adja át az olvasó­nak. A „legfiatalabb” ahhoz hasonló, mely számtalan hi­bát. téves adatot és hiányt rejt magában, az 1942-ben kiadott Madách összes művei, Halász Gábor gondozásában. Azóta többször nyomták új­ra a torzulásában tovább romló szöveget. Ideje már, hogy elkészüljön a tudomá­nyos igényű szöveggondozás­sal kiadott mű, nemzeti kin­csünk, irodalmunk európai­ságának egyik legértékesebb dokumentuma. A szöveg visszaállítását Kerényi Fe­renc és Horváth Károly vál­lalta. A két generációt kép­viselő ismert Madách-kutató együtt és egymást korrigáló módszerrel dolgozik. A mű visszaállított első lapjait már kezünkbe vehettük, re­méljük, hogy mielőbb a tel­jes művel is találkozunk. Mi képezi alapját a szöveg- visszaállításnak? Az első kézirat vagy a szerző életé­ben megjelent utolsó kiad­vány? Erre az izgalmas kér­désre is választ kaptunk Kerényi Ferenc előadásában, miközben végigvezette hall­gatóit a kutatás során elő­adódó problémákon, ismer­tette az ellentétes vélemé­nyeket, majd meggyőzően bizonyította a jelenlegi kuta­tómunka módszerének igazát. Korábban a 60-as években felmerült az a gondolat, hogy az Arany által javított sza­vak, sorok helyett vissza kel­lene állítani az eredeti Ma- dách-szöveget. Mint ismere­tes ezt Szabó József szorgal­mazta. CZ zt azzal az Arany Já* nőstől származó idé­zettel támasztotta alá, misze­rint Madách művében „némi darabosság oly jól áll, hogy sajnálná az ember megválni tőle”. Szabó József ismert cikkében a Tragédia 1972-es kiadásának utószavában azonban mindössze kilenc visszaigazítást javasol. Így felemás megoldás születne (Arany ezer sorban javít). A szerző életében elfogadta a javításokat, így azt kell a végleges madáchi műnek te­kintenünk. Az irodalomban számtalan példával igazol­hatjuk ennek indokolását. Ki kardoskodna amellett, hogy Berzsenyi közismert Közelítő tél című versében az erede­ti „Borcsit” állítsuk vissza a Kazinczy által javasolt Lol­lim helyett. , Madách írói műhelyébe is betekinthettünk. Céduláit „művészi” rendetlenséggel alkotta és átírásuk után megsemmisítette. A mű váz­lata véletlenül elkerülte ez1 a sorsot. Madách írásában a kor helyesírását elég követke­zetlenül használta. Jellemző erre az a levélrészlet, melyben arra kéri olvasóját, hogy az utolsó mondat után az ömlesz­tett írásjeleket maga tegye a helyére. Az alig egyórás előadás izgalmas, a kutatómunka műhelytitkainak és irodalmi életünknek néhány jellemző részletét vetette fel. Kerényi Ferenc bizonyította, hogy a „száraz” tudományos apró­munka hallatlanul érdekes lehet, szakmabelinek és iro­dalom iránt érdeklődőknek egyaránt. A tájékoztatás tu­dományosan elmélyült, vilá­gos, érthető, ugyanakkor ol­dott. irodalmi csemegékkel tarkított, hasznos előadás volt. Ilyen továbbképzési al­kalmakat szeretnénk több­ször is a megyében. Nagy Ervinné — A fő „bűnös” — szerin­tem — a publicisztika. Az ol­vasókat természetesen a hosz- szú hallgatás után most meg­jelenő szépirodalom is ér­dekli. Mégsem véletlen, hogy először a publicisztikát em­lítettem. Én, és a velem egy- korúak átéltünk már egy hasonló időszakot. Az 50-es évek közepén, a párt XX, kongresszusa után (ezen a kongresszuson vitatták meg a sztálini személyi kultuszt) a mostanihoz hasonló helyzet alakult ki. Akkor a hozzám közel álló írók szinte vala­mennyien publicisztikai írá­sokba kezdtek. . . Az irodalmi folyóiratok népszerűségének növekedése ma természetes folyamat. Az embereket érdeklik az or­szágban zajló események, választ várnak az ezekkel kapcsolatos kérdéseikre. Itt kapnak óriási szerepet az újságok és a folyóiratok. Az újságok a legaktuálisabb, de röviden megfogalmazott hírekkel ismertetik meg az olvasót. A folyóiratokat azon­ban nem korlátozza az anyag terjedelme, sőt az írás bizo­Régebbtől próbálkozom — minden tudományos igény nélkül — egy egészen szűk kis terület, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek dolgozói es a telepi lakosok életének, szokásainak, az elnevezé­sek, életformáknak feltérké­pezésével. Családi, ismerősi körből hallottakat, általam is ismert, átélt esményeket igyekeztem rögzíteni. Íme két névmagyarázat. Hugyag Ezúttal ne az Orhalom- mal szomszédos, az Ipoly partján húzódó derék kis községre gondoljunk, ahol valaha az a híd ívelt át a folyón, amelyen keresztül úgy jó másfél száz évvel ezlőtt a Pest—Kassa gyors­szekér, és a postakocsi köz­lekedett. Salgótarjáni terü­letrészről van szó. Gyermekkoromban odahaza gyakran hangzott el, hogy menjünk Hugyagra X. Y-ék- hoz. hozzunk pár kiló barac­kot. körtét, vagy más gyümöl­csöt. És az, hogy Hugyagra, ugyancsak természetesnek hangzott, mintha valódi ne­vén. Jónás-tel épként emle­gettük volna azt a környé­ket. Mi köze ennek a gyárte­lepi résznek a Hugyag köz­séghez? Honnan ragadt a század elején épülni kezdett telepre e község elnevezése? Utcán, piacon(l), a Jónás- telepen sétálgatva érdeklőd­tem, végül is eg.y ottani törzslakó igazított el. Szavait később mások is megerősí­tették. örhalom és Hugyag köz­ségekben termett — ma is — megyeszerte a legjobb és a legtöbb burgonya. A hu- gyagi krumplinak széles ha­lárban híre volt: nagy feje­ket, ízletes minőséget jeleni A századforduló utáni évek­ben a Jónás-telepen és kör­nyos más anyagokkal együtt történő bemutatásával sajá­tos körképet alakíthatnak ki. A publicistának egyébként több gyakorlatra és tapasz­talatra van szüksége, mint a prózaírónak. A szépirodalom­hoz szinte elég az írói véna, a művészi érzék, a publicisz­tika azonban alapos, konkrét, tényszerű tudást igényel. Eh­hez a tudáshoz történelmi tapasztalat szükséges. Véleményem szerint nap­jainkban^ próza nem első­sorban szépirodalmi vonásai­val éri el sikereit, hanem a benne fellelhető információ- anyaggal. Az ilyen siker azonban általában rövid ide­ig tart. A mai próza hely­zete azért is nehéz, mert olyan művekkel kell verse­nyeznie. amelyek 20—30 év­nyi hallgatás után kerülnek most az olvasók elé. Ügyelni kell tehát arra, hogy folyó­irataink ne váljanak sajátos emlékiratokká. Ami a NOVIJ MIR-t illeti, bár az 1988—89-es évekre szinte teljesen „tele” va­gyunk, továbbra is óriási érdeklődéssel várjuk neves nyékén, a jó. homokos ta­lajon csaknem hasonló mi­nőségű és nagyságú termés fordult elő. A megye más részeibe a különféle beszer­zések következtében elju­tott tarjániak hamar felfe­dezték a Hugyag környéki krumplit, hamarosan mondo­gatni kezdték: ..Olyan nagy és finom, mint a hugyagi!” Sőt néhai Balázs bácsi azt is tudni vélte, miszerint még a világháború előtt az acél­gyárban a köszörűüzemben dolgozott egy-két Hugyagról való fiatalember, akik ta­vasszal mindig hoztak egy kis zsák ültetni való krump­lit néhány ismerősnek. És a tarjáni „Hugyagon” sok éven át termett az ízletes, nagy­szemű krumpli! Mungó Hai madik elemi osztályt végeztem 1921 nyarán, ami­kor a salgótarjáni dolgozók sztrájkot kezdtek alacsony bérük, a nagy drágaság mi­att. Az acélgyáriak a Ku- cord túlsó, Füleki út mel­letti völgy erdős részén gyü­lekeztek. itt volt — aho­gyan mondtuk akkor — a ..sztrájktanya”. A legtöbb háziasszony, a család egyik tagjával némi ennivalót kül­dött ki a férfiaknak. Egy­szer magam is vittem a kis kosarat, benne apám elma- radhatalan fő ételével, a ,,kóvé”-val. Kiballagtunk az „amerikai” lakások között a hegytetőre, annak másik oldalán leereszkedtünk az árnyas, nagy tisztásra, ahol olvasgató, vitatkozó sztráj­kolok tanyáztak. Hazatérve, a család érdeklődött, kiket láttam, kiket nem az ottlé- vők között. Dehát akkor én. kilencéves srác, nem sok felvilágosítással tudtam szol­gálni. mindenesetre, annyit közöltem, hogy a közeli szomszédunkat, H. Feri bá­íróink, költőink munkáit. Hi­szen éppen ők — Csingiz Ajt- matov, Viktor Asztaíjev, Va- szilij Belov, Jurij Bondarev, Vaszilij Bikov, Daniil Gra- nyin, Valentyin Raszputyin hozták létre korunk prózáját. Az ő és az élők sorából már távozottak — Vaszilij Suksin. Fjodor Abramov, Jurij Trifo­nov, Vlagyimir Tendrjakov — írásain, alkotásai elvein alap­szik ma is irodalmunk. Még valami. Véleményem szerint ma mind az iroda­lomnak, mind az írónak min­den korábbinál jobban kell tudnia a mértéket. Nagyon könnyű eltúlozni a dolgokat. Sajnos túl sok a viszálykodás az irodalmi berkeken belül, holott céljaink és feladataink össze kellene, hogy kovácso- janak bennünket. A NOVIJ MIR fő célkitűzése éppen ezért az egység elérése és megszi lárd í tása. A NOVIJ MIR pédányszá- mának emelkedése az erköl­csi elégedettségen túl nagyon sok pluszmunkát is jelent. Az olvasóktól az eddiginél háromszor több levelet ka­punk, jelentős mértékben emelkedett a szerkesztőségbe küldött kéziratok száma is. Szerkesztői alapelvünk — nem keressük a szenzációt; a legkülönbözőbb stílusú, te­matikájú írások megjelente­tésére törekszünk, igyek­szünk kiküszöbölni a részre­hajlás hibáját. A NOVIJ MIR tervei — az orosz irodalom legjobb alkotásainak bemu­tatása, a szövetségi köztársa­ságok íróinak népszerűsítése, a nemzetközi tematika bőví­tése. Tarjánkéi csit a drótgyári altisztet nem láttam ott. mert hazatértem­kor odahaza foglalatosko­dott. — Persze, ő nem volt ott. ő mungó — jegyezte meg anyám. Akkor nemigen fi­gyeltem fel erre a megjegy­zésre. de utána következő napokban már több, s főleg altiszt, felvigyázó személyé­vel kapcsolatban emlegette a család. Legénykoromban tudtam meg. hogy a megjelölés mit is takar, kikre vonatkoztat­ják. Ahogyan az értelmező szótár is magyarázza. a mungó a század elején a kormánypárti vezetést buz­gón. fenntartás nélkül ki­szolgáló honatyák gúnyos elnevezése volt. Honnan ered a kifejezés? Két magyarázata is ugyan­azt a lényeget fejtegeti. Egyik verzió szerint Franz Suppé osztrák zeneszerző See- kadett című operettjének szövegkönyvében szerepel ilyen név. más verzió sze- rint. az értelmező szótár ezt említi. R. Renée francia zeneszerző Kapitány kisász- szony című művében találha­tó. A szöveg szerint a fő­szereplő, a hosszú nevű bra­zil nemes szolgájának a neve Mungó. Ez a fiú gazdája minden utasítását pontosan, hibátlanul és azonnal vég­rehajtja, hoz-visz. lót-fut, sokszor még felel is gazdá­ja helyett. Igyekeznie kell, hiszen amennyiben hibázik, elveszti nyugodt, jól jöve­delmező állását. Az ő nevét használták átvitt értelemben a buzgólkodó honatyákra, állami hivatalnokokra, a „ma* melukokra”. S bizonyára ae országos szokás szerint az acélgyár „megbízható” al­tisztjeire. mestereire is ró- akasztották a széles közvé­leményben elítélőnek tekin­tett elnevezést. Verlieh József Kiállítás az Ernst Múzeumban A Hazáért — hazafiság és honvédé.em (11148—1918) a magyarországi művészeiben — című kiállítás nyílott meg az ErnM M.i/eumban. Istók János: Bem Harabas Miklós: Aradi vértanúk Acélgyári történetek Mesélő nevek a régi \ k a.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom