Nógrád, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-17 / 116. szám
Naptár 1988. május 17., keddPaszkál napja. A Nap kel 5.05 — nyugszik 20.17 órakor. A Hold kel 5.26 — nyugszik 22.43 órakor. r Évforduló Százötven éve halt meg Charles-Maurice de Talleyrand (teljes nevén Talleyrand-Péri- gord) herceg (1754— 1838), francia diplomata és politikus. Gyakran lesz erősen felhős az ég, csak elszórt, kisebb esővel, záporral. Ma már töbibfelé várható zápor, zivatar. Az eleinte mérsékelt, változó irányú szél délire, délnyugatira fordul és a Dunántúlon megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok kőzett alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Az időszak elején és végén több felhő várható záporokkal, helyenként zivatarokkal. Az időszak közepén az északira forduló széllel átmeneti lehűlés várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet az időszak közeprén 7—12 fok, egyébként 10—15 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. — Totótájékoztató. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 20. heti totónyeremányek a nyereményilleték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 52 darab, nyereményük egyenként 246 560 forint, 13 találatos szelvény 37 darab, nyereményük egyenként 117 858 forint, 12 találatos 1689 darab, nyereményük egyenként 4140 forint, 11 találatos 17 099 darab, nyereményük 409 forint, 10 találatos 106 152 darab, nyereményük 99 forint. — Javult az összeköttetés Nógrád megye és Nyugat- Magyarország között. Az új menetrendi év kezdetével a Nógrád Volán új járatot indít a Balaton északi, illetve déli partjára. A Nógrád Volán új balatonfüredi buszjáratának útvonal- bejárására ma kerül sor. — „Tiszta” hírek. A Nógrád Megyei Patyolat Vállalat az év első négy hónapjában több mint 5 százalékkal magasabb árbevételt ért el, mint a múlt esztendő ugyanezen időszakában. A vegytisztítási, a bőrfestési és a közületi mosási igény csökkent. Az alaptevékenységen felül bérmunkát is vállal a Patyolat és a kereskedelem sem idegen tőle. — Az ifjúság körében végzett munkájáról számolt be hétfőn a Hazafias Népfront Bátonyterenyei Nagyközségi Bizottsága a társadalompolitikai munkabizottság ülésén. A résztvevők az ifjúságvédelmi őrjárat és a cigányfórum lebonyolítását is előkészítették. — Az MNG közleménye. A Magyar Nemzeti Galéria j értesíti látogatóit, hogy május 18-án, a múzeumi vi- lágnap alkalmából kiállításai díjtalanul látogathatók. — Felkészült a nyárra és készleteit is ennek megfelelően alakította át a salgótarjáni szabadidő-bolt. \ Több mint 2 millió forint j értékben kínál camping- felszereléseket, strandcik- j keket, szabadidő- és fürdő- ; ruhákat. Hiánycikk az ugró- kötél, a görkorcsolya és a gördeszka. — Somogyi Bélára emlé- í keztek. Somogyi Béla szüle- | tésének 120. évfordulójáról I emlékeztek meg hétfőn Kör- ;; menden a nevét viselő kör- I zeti általános iskola és kol- I iégium pedagógusai és diák- I jai. — Egészségnevelési és családvédelmi reszortfelelősök részére tartottak továbbképzést hétfőn Salgótarjánban, a Vöröskereszt városi veze- I tőségének szervezésében. Dr. Pethő Ferenc, a megyei kórház főigazgató-főorvosának helyettese előadásában az egészségvédelem legfontosabb tennivalóit foglalta össze, Királv Mihály, a megyei rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi főelőadója pedig a fiatalkori bűnözésről szólt a jelenlevőknek. — Helyreigazítás. Május s 14-i, szombati számunk nyolcadik oldalán a Nógrád Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság bevételeiről és kiadásairól írtunk. A híj- ben szereplő adatok nem május eddig eltelt idejére, hanem egy átlagos hónapra értendők. Ezúton kérjük olvasóink elnézését! Búzanemesítök ...^ ............... — —..................>•...........' — É vente két generáció búzát nevelnek fel Szegeden a gabonatermesztési kutatóintézetben. Ez idő alatt több ezer keresztezést hajtanak végre, hogy minél ellenállóbb és nagyobb terméshozamú búzafajtákat állítsanak elő » mezőgazdaság számára. Az intézet üvegházaiban megkezdték az idei második generáció kiültetését. MTI-fotó: Stekovics János ❖ HÍREK *ESEMÉNYEK ❖ H kezdeményezes bevált... Kaparóteknök Fejleszti nyereséges ipari tevékenységét a Nógrádi Szénbányák, hozzájárulva ezzel a széntermelő aknák veszteségének mérsékléséhez. A koncepció részeként alakítják át és korszerűsítik a termékszerkezetet a vállalat kisterenyei vállalkozási üzemében. Mivel az üzem acélszerkezeti részlegében a szükségesnél kevesebb a megrendelés, ezért széles körű piackutatást végeztek a szakemberek az itt meglévő termelőkapacitás lekötésére. Kísérleti jelleggel már korábban is gyártottak páncélkaparó tek- nőket a munkaterületen, s így ésszerűnek tűnt ismét elkezdeni a termék előállítását. Mozdulj Gyarmat! a rádióban Sokszemközt az egészségről címmel beszélgetést hallgathatunk ma este fél kilenckor a Kossuth rádióban. Mozdulj Gyarmat! jelszóval Balassagyarmaton mozgalmat kezdeményeztek a szívbetegség ellen, ezzel egyidejűleg az egészséges táplálkozás elterjesztésében is részt vesznek, valamint széles körű szűrővizsgálatokat szerveznek. A balassagyarmati egészségmegőrzési kísérletet az egészségmegőrzés országos modelljeként kívánják kiszélesíteni. Az adásban szó lesz még a kistelepülések egészségvédelmi programjáról is, amelyet dr. Fodor Miklós Zsámbék község körzeti orvosa dolgozott ki. A műsor résztvevői rajta kívül: dr. Borszéki Erzsébet gyermek- gyógyász, országgyűlési képviselő, Fábián Jánosné, a tanács társadalmi elnök- helyettese, dr. Bartal Gábor belgyógyász főorvos, mindannyian balassagyarmatiak, valamint dr. Kollár Zoltán, a megyei főorvos helyettese Salgótarjánból. az NSZK-ba A vállalat az NSZK-beli Hálbach und Braun céggel kezdett tárgyalásokat, melynek befejezéseként létrejött a kooperációs megállapodás. A szerződés megkötésében sokat segített a Nikex Külkereskedelmi Vállalat. A megegyezés értelmében a kisterenyeiek által gyártott terméket a másik fél értékesíti. Az új gépi berendezésekkel felszerelt gyártócsarnokban a múlt év novemberében készült el a páncélkaparó teknőjének mintadarabja, melyet a nyugatnémet átvevők kifogástalannak találtak. Tavaly további ötvenöt, ez év május 12-ig 389 acélteknőt gyártott az itt dolgozó tizennégy vasas szakSzázadik születésnapja alkalmából köszöntötték hétfőn Salgótarjánban, a megyei kórházban Forgon La- josnét. Az idős asszony meg- hatottan fogadta a jókívánságokat és a virágcsokrokat. Gortva Mária, a Vöröskereszt országos vezetősége, Zvada Ödönné pedig a városi vezetőség nevében üdvözölte az ünnepeltet. Dr. Pethő Ferenc, a megyei kórház főigazgató-főorvosának helyettese az intézmény vezetősége, Angyal Barnabás, az Országos Béketanács tagmunkás. A termékek minőségét, a határidők pontos betartását látva, a Halbach und Braun cég újabb megrendelést továbbított a Nógrádi Szénbányákhoz, amely 500 kaparóteknő szállítására vonatkozik. A kezdeményezés tehát bevált. Az új termék bevezetése egyfelől elősegíti a Kisterenyén meglévő termelőkapacitások kihasználását, pénzt, valutát hoz a gyártónak. Másfelől az itteni szakemberek sokat tanultak szervezésből, előbbre léptek a minőségi munka, a határidők betartása terén. Egyöntetű a vélemény: folytatni kell az együttműködést, sőt igyekezni kell azt kiszélesíteni. ja, a városi népfront bizottság, Csank Csaba a családi intézet képviseletében mondott meleg szavakat a salgótarjáni Forgon Lajosnénak. A legifjabb ünneplő, Tar Veronika, a Gagarin Általános Iskola első osztályos tanulója versekkel, a Nógrád Megyei Vendéglátó Vállalat Vö- röskereszt-alapszervezete ünnepi tortával lepte meg a százesztendős asszdnyt, aki betegtársai és ápolói körében mondott köszönetét a megjelenteknek. kép: bábéi Előtérben az olcsóbb áru Olyan választék kialakítását helyezték előtérbe, amelyben az alacsonyabb fizetéssel rendelkezők is találnak pénztárcájuknak megfelelő cikkeket. Természetesen nemcsak emberbaráti szempontok vezérelték a Nógrád Kereskedelmi Vállalatot, amikor meghirdette a kedden kezdődő „Májusi randevú” elnevezésű árengedményes akcióját. A piac változó körülményeihez való alkalmazkodással a forgalom némi felpezsdülését várják a kereskedők. Az engedményes áruk leginkább a ruházati osztályokról kerülnek ki, de találkozhatunk még üveg- és porcelántermékekkel, ajándékozási és kozmetikai cikkekkel is, mintegy 2,5—3 millió forint értékben. A NÓGRÁD- KER szerint a valamennyi egységére kiterjedő akcióban mi, vásárlók körülbelül 600 ezer—1 millió forintot takaríthatunk majd meg. Elfogták a tetteseket A múlt csütörtöki számunkban olvasói levélben adtunk hírt arról, hogy a nemrég rendezett MOGÜRT —Salgó Rallye versenyen több csehszlovák versenyző gépkocsiját kirabolták. Ezúttal Nagy Imre százados, a salgótarjáni rendőrkapitányság alosztályvezetője arról tájékoztatott, hogy elfogták a tetteseket. — A jelzett cikkben írt bűncselekmény elkövetése miatt a Somoskőújfalui Balázs Tibor és három, fiatalkorú társa ellen indítottunk eljárást, akiknél a kocsiból ellopott holmikat, versenyzőruhát, kesztyűt, cipőt és fényképezőgépet lefoglaltuk. Ugyancsak Balázsék számlájára írható az a május elején elkövetett besurranásos lopás is, amikor Somoskőújfaluban a Sport büfébe törtek be. Balázs egyébként nemrégiben szabadult tíz hónapos börtönbüntetéséből. A rendőr százados elmondta még, hogy az elkövetők gyors felderítéséhez nagy segítséget kaptak a lakosságtól. Százéves asszon V* köszöntőitek MAG BERTALAN: 0 (8.) Ha gyorsan, köntörfalazás nélkül válaszol a kérdéseinkre, időben beérhet még a munkahelyére. — Mindenre válaszolok, őrnagy úr, csak kérdezzen már! — szólt sürgetően. — Az elmúlt éjjel ki aludt itt magánál? — Palágyi Béla, a vőlegényem. Ezt én egyáltalán nem tagadom. — Tegnap reggel hány órakor ment el? — Mint mindig, reggeli után, hat óra körül. — Mielőtt elment itthonról, mit reggeliztek? — Teát és pirítós kenyeret, azt mindketten nagyon szeretjük. De miért tetszik ezt kérdezni? Jaj istenem, igaz az este nem jött haza, csak nem történt vele valami? — Az a kérdés, hogy maga mit tart valaminek, kedves Katalin? — Baleset! Azt, hogy megsérült az üzemben, és esetleg kórházba került. — Megnyugtathatom, Palágyi úr egészséges. — Hát akkor hol van? Miért nem jött haza este, miért nem aludt itthon az éjjel? — Mert nálunk van. Most éppen alszik, ha tud. — Önöknél a rendőrségen? — nyílt tágra a lány szeme. — Hát mit csinált? — Emiatt vagyunk itt. A maga őszinte válaszaitól függ kettőjük további sorsa. — Áz én válaszomtól, őrnagy úr? — Igen. Maga azt mondta ugye az előbb, hogy Palágyi reggel hat óra körül ment el. — így van. És egész éjjel ki sem mozdult a lakásból. — Nono, kedves Katalin, most nem mondott igazat — fedte meg az ujjúval Magos. — De kérem, én még soha az életemben nem hazudtam. — Az lehet, de most kivételesen szakított a szokásával — csóválta meg a fejét Magos. — Egyébként nem értem, hogy miért kényszeríti a szerelem hazugságra az embert. Újra kérdezem, ezek után még mindig kitart állítása mellett? — Igen, őrnagy úr. Miért tetszik azt hinni, hogy nem a valóságot mondom? — Mert biztosra veszem, hogy vőlegénye, Palágyi, arra vette rá magát, hogy tagadja le a valóságot és csakis azt a hazugságot mondja, amit ő meghatározott, és ettől maga el ne térjen. Pedig, kedves Katalin, kár őt ennyire védenie, hiszen ő soha nem vette volna el magát azon egyszerű oknál fogva, hogy felesége és két gyereke van. — Nem, ezt nem hiszem el, őrnagy úr! Ez nem lehet. Nekem ezt ő soha nem mondta. Én bízom benne és mindig is bízni fogok, mert szeretem. Ö az én első szerelmem. Én nem bírom elhinni, hogy felesége és két gyereke van. — Na jó. Ha nem hiszi, akkor most kocsiba ülünk, velünk jön Erzsébetre, hogy meggyőződjön saját szemével az igazságról. A lányból kitört a sírás. Németh nagy előzékenyen saját zsebkendőjét nyújtotta át neki. — Nyugodjon meg, kérem, előfordult már ilyesmi többször is! Higgye el, sokakat ért már hasonló módon csalódás — Magos csillapítgatása csak olaj volt a tűzre. — Őrnagy úr — sikította — én ezt nem élem túl! — Ugyan, ugyan, ez komolytalan beszéd. Maga még roppant fiatal. A legritkább eset, hogy valaki férjhez megy az első szerelméhez. De úgy vélem, szükséges, hogy Palágyi családi állapotáról meggyőzzem magát. Ezért tehát máris indulunk! — Főnök — hallatta itt első ízben a hangját Németh — várjunk még egy kicsit! Ha már itt vagyunk, nézzünk kissé széjjel a lakásban. — Igazad van, Laci. Németh a lányhoz fordult: — Mondja, Katóka, Palágyi úr hol tartja a ruháit? — Ott, — mutatott a kétajtós szekrényre. Németh kitárta az ajtaját és kezdte nézegetni a fogasokon lógó ruhákat, főleg azok nadrágszárait és a zakók ujjait. Végül is kiemelt egy öltönyt, majd egy pár eléggé sáros cipőt. — Ezeket elvisszük, főnök, és így már mehetünk is. Erzsébeten, Palágyi Béla lakása előtt megállt az autójuk. A kocsiból csak Magos szállt ki. Csöngetésére Palágyiné sietett ajtót nyitni. (Folytatjuk) . , — r ^ __ a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. NUIÍHAU Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.:96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558 t Várható időjárás