Nógrád, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-09 / 109. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIV. ÉVF., 109. SZÁM ÁRA: 1,80 FT 1988. MÁJUS 9., HÉTFŐ vO, W % Küldöttek a pártértekezletre 1 (3. oldal) Pygmalion (4. oldal) Pedagógusok a pinceklubban (5. oldal) Béke és emberiség Megemlékezés a győzelem napjáról és a vöröskeresztes világnapról Az ünnepség résztvevői. Az első negyedévi lemaradás után Reménytkeltően termel a BRC széesényl gyáregysége A béke és barátsági hó­nap budapesti megnyitásai­ként fórumot rendeztek szombaton a Magyar Ellen­állók, Antifasiszták Szövet­sége székhazában. Vitaindítójában Barabás Miklós, az Országos Béke- tanács főtitkára hangsúlyoz­ta: arra törekszenek, hogy a béke és barátsági hónap idején érdemi párbeszéd alakuljon ki, az OBT tagjai, az aktivisták és a béke, a biztonság ügye iránt érdek­lődő állampolgárok között. Azt az összetartó erőt, ame­lyet a béke ügye jelent, fel kívánják használni a közös gondolkodás és a cselekvés­re ösztönzés érdekében. A győzelem napja alkal­mából — szombaton koszo- rúzási ünnepséget rendeztek a szovjet hősök emlékmű­vénél a Szabadság téren. A magyar és a szovjet him­nusz elhangzását követően az Országos Béketanács ne­vében Boldizsár Iván elnök- helyettes és Barabás Miklós főtitkár helyezte el az em­lékezés koszorúját. ☆ Humanitás, béke, anyaság. E három szépen csengő, egymásba szorosan fonódó szavunk köré csoportosult az az ünnepi rendezvény, ame­lyet szombaton Salgótarján­ban az SZMT-székházban rendeztek. Vöröskeresztesek, népfrontaktivigták emlékez­tek meg a győzelem napjá­ról, a vöröskeresztes világ­napról, s tisztelegtek az anyaság előtt, hiszen ez a május eleji hét vége össze­fogta mindazon szép ünne­peinket, amelyekben benne rejlik az emberiség jövőjé­nek alakítása-alakulása. Az ünnepség résztvevőit — akik között ott volt dr. Szá­lai László, az MSZMP me­gyei bizottságának titkára — Letovai Ildikó, a HNF megyei titkára köszöntötte, majd dr. Dömsödy Péter, a megyei KÖJÁL igazgató­főorvosa mondott ünnepi be­szédet. Hangsúlyozta, hogy a május a legszebb hónapunk, mert egy sor olyan esemény kötődik hozzá, melyre em­lékezni minden haladó gon­dolkodású ember kötelessége, melyből meríteni kell jövőt formáló hétköznapjainkon. Szólt a Vöröskereszt megala­kulásának körülményeiről, amely Henry Dunant svájci üzletember nevéhez fűződik, akit a solferinói csata tra­gikus élményei arra késztet­tek, hogy konkrét javaslato­kat fogalmazzon meg a há­borúk áldozatainak védel­mére. Az egyik javaslata az volt, hogy már békeidőben hoz­zanak létre olyan segély- szervezetet, améíyek hábo­rús körülmények között ön­ként vállalják a sebesültek ápolását, ellátását. Azóta a Vöröskereszt szolgálata az emberiesség szolgálata. Az emberiesség alapelve pedig élet, az egészség védelme, a népek közötti barátság, a tartós békevágy erősítése. Ezt vallja magáénak a Hazafias Népfront, az Orszá­gos Béketanács is. A HNF megyei bizottsága sokszínű, gazdag programot nyújt a békevágy kifejezésére, gon­doljunk csak a májusi béke­barátsági hónap rendezvé­nyeire, amely városlakót és falusit, munkást és értelmi­ségit, öreget és fiatalt egy­aránt mozgósít változatos formában és tartalommal. — Amikor e fontos ese­ményekről beszélünk, a múltba gyökerező, jelent formáló szebbítő szándéka­inkat fontolgatjuk, egyvala­mit nem szabad felednünk. Sem Vöröskereszt, sem béke nem képzelhető el anyák nélkül, családok nélkül — mondotta végezetül az elő­adó. Ezután kisdobosok hada lepte el a termet és minden nőnek, anyának virágcsokor­ral kedveskedtek. A szombati ünnepségen Letovai Ildikó megyei nép­fronttitkár, az OBT elnök­ségének tagja az Országos Béketanács kitüntető jelvé­nyét, emlékplaketteket és emléklapokat nyújtott át a békemozgalomban kiemelke­dően dolgozóknak. A vörös­keresztes világnap alkalmá­ból Szoó Béláné, a Magyar Vöröskereszt országos veze­tőségének alelnöke szintén kitüntetéseket adományozott a legeredményesebben mun­kálkodó aktivistáknak. Hazaérkezett Grósz Károly miniszterelnök Grósz Károly,' a Minisz­tertanács elnöke, aki Mar­garet Thatcher kormányfő meghívására hivatalos láto­gatást tett Nagy-Britannia és Észak-lrország Egyesült Királyságába, szombat dél­után hazaérkezett Budapest­re. A miniszterelnök kísére­tében volt Kapolyi László kormánybiztos, a Miniszter- tanács tanácsadó testületé­nek társelnöke, Bartha Fe­renc kereskedelmi államtit­kár, Kovács László külügy­miniszter-helyettes, Rátkai Ferenc művelődési miniszter- helyettes, Beck Tamás, a Magyar Gazdasági Kamara elnöke és Domokos Mátyás, hazánk londoni nagykövete. Grósz Károlyt és a kísé­retében levő személyisége­ket Marjai József, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, kereskedelmi miniszter és Várkonyi Péter külügymi­niszter fogadta a Ferihegyi repülőtéren. A fogadáson je­len volt Peter Harbone, Nagy-Britannia és Észak- lrország Egyesült Királyság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. (MTI) Elutazott a mozambiki külügyminiszter Dr. Pascoal Manuel Mu­cumbi mozambiki külügymi­niszter, a FRELIMO-párt Központi Bizottságának tit­kára hivatalos magyarorszá­gi látogatásának utolsó nap­ján, szombaton a főváros nevezetességeivel ismerke­dett. A városnézés rövid sétá­val zárult a Belvárosban. Szállásra visszatérve dr. Pascoal Manuel Mucumbi hazánkban tanuló mozambi­ki diákokkal találkozott. Hivatalos magyarországi látogatásának befejeztével szombat délután elutazott hazánkból dr. Pascoal Ma­nuel Mucumbi, a Mozam­biki Népi Köztársaság kü­lügyminisztere, a FRELIMO- párt Központi Bizottságának titkára. A lehetőségekhez mérten, jó évet zárt 1987-ben a BRG Mechatronikai Vállalat 2. számú gyáregysége. Amint az közismert, a szécsényi kollektíva a múlt esztendő januárjától tartozik a je­lenlegi gazdához, s a váltás egyet jelentett a termelés szerkezetének gyökeres meg­változtatásával. Korábban zárak és lakatok kerültek ki az üzemekből, most vi­szont ipari antennákat, áramköröket, törlő- és szte­reófejeket készítenek a szé- csényiek. Az átállás sikerességén felbuzdulva, érthetően ma­gasabbra állította a mércét a vállalat vezetése, a gyár­egységgel szemben. Az idén antennából 45 millió forint árbevételt kell elérnie a 820 főnyi munkásgárdának. Áramkörökből 1,3 'millió, törlőfejekből több mint 5 millió, sztereófejekből 930 ezer az ez évi penzum. Je­lentős feladatokról van te­hát szó, s a teljesítés ke­mény próbatétel elé állítja a tavaly egynegyed részben kicserélődött és szakmailag megerősödött munkásközös­séget. Hogyan sikerült az évkez­dés Szécsényben? A kér­désre válaszolva, Laboncz Lőrinc főmérnöktől és Mut­ter András termelési osz­tályvezetőtől megtudtuk: az első negyedévben elmaradt tervétől a gyáregység. Az okok részben objektívek, részben szubjektivek. Az áramkörök gyártása az elektromos alkatrészek hiá­nya miatt akadozott. A szte­reófejeket csak a múlt év végétől készítik a szécsé- nyiek, s a betanulási idő alatt, mind a teljesítmény, mind a minőség elmaradt a várttól. A törlőfejek előál­lítására vonatkozóan is ha­sonlóak a gondok, ám a le­maradás egyértelműen a dolgozók számlájára írandó. Mi a helyzet jelenleg a gyáregységben ? Az anten­nák gyártása most is za­Ügyes kezű asszonyok és lányok készítik az apró villamos alkatrészeket. Fotó: bp vartalan. A sztereófejek mi­nősége már elfogadható, vi­szont kevés az ember. Lét­szám-átcsoportosítással meg­oldható további ötven dol­gozónak az üzembe való átirányítása. A törlőfejek készítői is jobb munkát vé­geznek, de még mindig van­nak, akik mindössze 50—70 százalékra teljesítik a nor­májukat. Ez pedig megen­gedhetetlen, hiszen veszé­lyeztetik az egész üzem eredményességét. Az első negyedévben egy hónap előnyt akartak sze­rezni a szécsényiek az al­katrészek előállításában. Er­re adóssággal zárták a ja­nuár és március közötti időszakot. Abban megegyez­nek a vélemények, hogy okvetlenül pótolni muszáj a lemaradást. Erre nagyjából adattak is a lehetőségek. További, a termelés meny- nyiségének és minőségének növelését célzó intézkedé­sekre persze szükség van, ám a kilátások ezzel együtt sem rosszak. /----------------------------------------------------------------------------------------­Bódi Tóth Elemér: Régi tavasz E gy angol mondás szerint: History does not repeat itself, historians do. Vagyis: a történelem nem ismétli önmagát, a történészek igen. Vajon min­den rendben van e mondással? A második világháború befejezése óta töméntelen dokumentumot, megrázó tanú- vallomást olvashattunk a történtekről, a pusztítás mé­retei ismertek, a gyilkosság és a hősiesség tettei is. Csak Európa országaiban emlékművek tízezrei emlékeztetnek a hősökre és az áldozatokra. Ám fölfogjuk-e — különösen az újabb nemzedékek fölfogják-e — mit jelentett és mit jelent a fasizmus va­lójában. Annak idején egy „kis” gyilkos vallotta, hajda­ni városparancsnok, aki „csak” pár ezer ember meggyil­kolására adott parancsot, közvetlenül pedig „csak” pár embert ölt meg: — ... állott frakkban az árok szélén és hegedűjén Schumann „Traumerei”-jét játszotta. Aztán eljátszott még egy koráit... majd pedig hegedűjét kettétörte és agyonlövésre állott fel. A varsói rádió művésze volt, akit én személyesen is jól ismertem. Miért nem mentette meg ezt az embert? A válasz: Nem voltam képes cselekedni. Végeredményben mi va­lamennyien bűnösök vagyunk. „Wir haben versagt” — csődöt mondtunk. V ____________________________________________________ A zóta újra hallatják a hangjukat azok is, akik a bűnöket tagadják, meg nem történtté tennék a múltat. Ez is figyelmeztet arra, időnként el kell ismételni mindazt, ami történt, hogy a történelem ne ismétlődhessen meg soha többé. Bolygónk nem élhetné túl. Nem jöhet újabb forgószél. Időszerű a régi háborús darab előjátékának figyelmeztetése: „A tettesek eltűntek. De bejelentem a tanúkat, bíró úr. Több millió tanú áll az ajtó előtt. Tes­sék kihallgatni őket. Messziről jöttek.” Véletlen hozta úgy még a hatvanas évek elején, hogy Nápolyban jártam s akkoriban láttam egy azóta elfelej­tett filmet: Nápoly négy napja. Háborús film volt. Akkor döbbentem rá, nem tudom elképzelni, hogy valakinek a kezével azért kapcsoljam össze a kezemet, mert falhoz állítottak, s míg zsibbadt testtel várom a lövést, úgy félek, mint az elfogott vad. (Még nem állítottak falhoz.) Nem tudom elképzelni az erkélyekről zsinegen lengő kosarakat kézigránátokkal telten, mert azokban én csu­pán üvegszemű halakat, puha spongyát, érett sajtot vagy finom paradicsomot láttam, amikor éppen az orrom előtt húzták föl nevetve a fénylő szemű lányok, akiket Malaparte könyve után csak úgy tudtam elképzelni, hogy fésülködés közben is folyton kacagnak, hiszen nekik van a legnagyobb tükrük a világon, maga a magasságos ég. (Még nem érintettem kézigránátot, nem tapintottam rob­banóanyagot, nem láttam eltört eget.) Nem tudom elképzelni, hogy felnőtt nápolyi ember úgy meneküljön a Szűzanya megszentelt szobrával valami sö­tét zugba, mint a magyar költő, Csokonay komikus epo­szában Dorottyával, a vénlányt emelő szüzek. (Nem is­merem a sziréna hangját.) Nem tudom elképzelni, hogy csordába terelt felnőttek vinnyogva tapsolni kezdjenek, amikor ártatlan felebarát­jukra sortűz dördül, csupán azért, mert ez a parancs. (Még nem hallottam sortüzet dördülni, nem kaptam ha­sonló parancsot.) Nem tudom elképzelni azt a temetést, amikor falak dőlnek eleven emberekre. (Még nem láttam épületet összeomlani a bombák súlya alatt, és csak ko­szorús, cifra nápolyi temetést láttam.) A régi film kapcsán láttam meg Nápolynak addig el sem képzelt másfajta arcát, másfajta napjait. Egy hal­dokló, borostás képű férfi hörögte a filmvásznon, ami­kor lelőtték: Sorrentóban... lehet... fiam született. Az író, Malaparte villáját sem tudom elképzelni más­ként, csak hófehéren, ahogy megláttam Capriban a csapkodó hullámú tenger partján. S végképp nem tudom elképzelni a kék vízbe bukó hullák csobbanását, akik akkor, a háborúban igyekeztek Sorrentóba, s közben le­lőtték őket. Pedig én ugyanott hajóztam át Sorrentóba, ugyanazon a kék vízen, ugyanabban a szélben, és mellet­tem is elúsztak a különböző hajók, de nem rettegtem tő­lük, mert tudam, hogy azokról most nem lőnek. Amikor Nápolyból visszaindultam Rómába, pillanatra azt gondoltam1, ismerem Nápolyi. Nem ismertem, mint ahogyan most sem ismerem, s bár az a régi film ökölbe szorította a kezemet, annál kü­lönösebb érzés most rádöbbennem: valójábari*nem tudom elképzelni a háborút, amelyben születtem. Egyszer otthon, a padlásunkon került a kezembe a Picture Post egyik megsárgult, 1946-os száma. Tavaszi képes riportot közölt Londonból. Egyik felvétele a Tower ágyúi mellett álló szerelmespárt ábrázolt. Aláírása így szólt: A tavasz igen régi, az atombomba nagyon fiatal. Vajon, melyik avul el először? Tavasz van. Május kilencediké. A győzelem napja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom