Nógrád, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-07 / 108. szám
Annak idején örömmel számoltunk be lapunkban is arról, hogy megjelent Radó György: Madách Imre. Életrajzi krónika című kötete Salgótarjánban a Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár kiadásában. A régen várt vaskos könyv természetesen nemcsak helyi érdeklődésre tarthat számot, hanem országos, sőt, nemzetközi figyelmet is kelt. Beszámoltunk arról is, hogy a kötet sajtóbemutatóján, amelyet február végén Budapesten tartottak a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz-ter- mében, a múzeum, illetve a Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár szervezésében, a mű szakmai elismerést aratott. Ez alkalommal a kötetet dr. Radó György szerző, dr. Kerényi Ferenc lektor és Kojnok Nándor kiadó mutatta be. Radó György kiterjedt munkásságában évtizedek óta megkülönböztetett helyet foglal el Madách Imre életével, és életművével való foglalkozás, amely mind tudományos publikációkban, mind pedig népszerűsítő műfajok művelésében, s mindenekelőtt szakadatlan figyelemben és kutatásban nyilvánul meg, hazai és nemzetközi fórumokon egy aránt. Különösen Az ember tragédiájával kapcsolatban számos publikációja látott — és lát — napvilágot. Radó György jelen műve természetesen elsősorban szakmai szempontból bír rendkívül nagy jelentőséggel, annak ellenére, hogy természetesen az irodalom, illetve Madách Imre munkássága iránt érdeklődő olvasó is sok örömet és izgalmas adatot találhat benne. A könyv szakmunka. A hazai gyakorlatban bizonyos szempontból kétségkívül úttörő jellegű, ami műfajából is következik. Olyan műfajról van szó, melyik Magyarországon még nem nagyon ismeretes, de például a szovjet irodalom- tudományban már régóta rendkívül népszerű. A neve Életrajzi krónika. Ez a műfaj tehát nem véleményeket, nézeteket, nem esszéket, hanem kizárólag tényeket, adatokat, vagy feltételezett adatokat tartalmaz, s ezek által mutatja be egy-egy író életét. Hogy csak néhány példa álljon itt utalásképpen, a. Szovjetunióban korábban négy kötetben jelent meg Gorkij életrajzi krónika, kiadták ugyanezt Tolsztoj életéről, és így tovább. E művekben a szerzők napról napra követik az író életét, melyik nap hol volt, mit csinált, mit írtak róla stb. A jelen műben ugyanezt csinálta meg Radó György Madách Imrével kapcsolatban. Az összes eddig megjelent, vagy meg nem jelent, de hozzáférhető forrás alapján kidolgozta napról-napra, hogy Madách Imre mikor hol volt, mit csinált, mit olvasott, ez jelent meg tőle vagy róla, ettől és ettől kapott levelet, s még hosszan sorolhatnánk. Az egész mű rendkívül impozáns adat- gyűjtemény, úgyszólván kimeríthetetlenül gazdag. Laikus olvasóként hajlok affelé, hogy tulajdonképpen minden, a teljesség igényével írott alapos irodalomtörténeti életrajznak ilyen krónika volna az igazi fundamentuma.. Csak akkor szabadna egy író vagy költő életrajzát megírni, ha már kezünkben van összegyűjtve az adat- és a tényanyag. Örömmel üdvözöljük ezt az életrajzi krónikát, amelynek alapján természetesen nagy biztonsággal történhet meg Madách életművének további értelmezése. A hatalmas munka alapszövegéhez a tárgy sajátos természeténél fogva két függeléket csatolt a szerző, s ezeket követik a könyv mutatói. Az első függelék Madách Imre „utóéletét”, műveinek és hírnevének napjainkig tartó krónikáját foglalja magába. Ez a függelék szinte önmagában is „igazolja” a kiadvány jogosságát, illetve jelentőségét. A második függelék pedig olyan adatokat foglal időrendbe, amelyek külön- külön ugyan jelentéktelen irodalomtörténeti kuriozitásoknak tűnhetnek föl, de így összefoglalva újabb bizonyítékát adják Madách Imre irodalmi utóéletének. A könyv használhatóságát erősíti a forrásmüvek jegyzéke, a forrásművek rövidítéseinek betűrendes mutatója (a visszakereséshez), a helységnévmutató, Madách Imre műveinek mutatója s a névmutató, amely Madách Imrének a könyv minden lapján szereplő névtől eltekintve a műben szereplő minden személy nevét és szereplésének lapszámát föltünteti; megtalálhatók benne az álnevek és a betűjellel föltüntetett nevek is. Külön érdemes még megemlíteni a műmellékleteket is. Ezek vizuálisan egészítik ki a kötet információs anyagát, a többi között Al- sósztregova, Balassagyarmat, Csesztve helyszínei, Az ember tragédiája rendezői, színpadképei, a nagy mű illusztrációi, színészek, fordítók fotográfiái stb. tekintenek ránk a lapokról. A Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár Madách Imre életrajzi krónikájának kiadásával igen nagy szolgálatot tett a magyar irodalomtudománynak, de ezen kívül az irodalomkedvelő olvasóknak is. Tóth Elemér Barltóczy János (Angelika Kaufmann festménye) Gr. Nádasdy Gyula 1888) Ferencné Zrínyi Ilona (Benczúr Tarnáczy püspök ravatalképe Zrínyi Dorottya Radó György műve MADÁCH IMRE Életrajzi krónika Történelmünk arcképeken A Magyar Történelmi Képcsarnok, amely ma a Magyar Nemzeti Múzeum egyik osztályaként működik, történelmünk képes forrásainak gyűjtésére és feldolgozására hivatott köz- gyűjteményünk. E kollekció őrzi a magyar történelem jeles személyiségeinek portréit, eseményeinek, helyszíneinek, kultúrtörténetünk jellemző részleteinek valósághű képe ábrázolásait. Portréfestészetünk első darabjai az 1600-as évekből a korszak főúri személyiségeit örökítik meg. A képek a törökellenes harcokban magukat kitüntető Battyányiak, Zrínyiek, a protestáns főúri ellenzékhez tartozó Thurzók és llléshózyak az Erdélyből származó Csáky- ak, a Habsburgok ellen szervezkedő Nádasdyak, a szabadságharcos, méltóságos fejedelem II. Rákóczi Ferenc családi gyűjteményéből származnak. A 18. századi anyag az ekkor magas méltóságokra emelkedő Károlyi, Esterházy és Festetitch család ősgalériáiból került ki. Ezek az osztrákok, angol portréfestő iskolák hatásait mutató arcképek rendkívül értékes kultúrtörténeti dokumentumai a kornak. Az ősgalériák 19. századi fejlődése Donát János klasszicista művészetétől egészen Benczúr Gyula akadémizmusáig ivei. K. M. Az utolsó mestergerenda A terényi mestergerendás házra aztán együtt mondtunk áment a minap. Jelen volt elhalt Varga Pali bátyám és felesége, Katus édeslánya Pestről, jelen volt az áramszolgáltató három embere, és mert előtte való nap végérvényesen," mindenről lekésve! ?) „riasztottam” — hát, ott volt bizony dr. Zólyomi József néprajzos, a balassagyarmati Palóc Múzeum igazgatója „hátha meg lehet még menteni valamit..Az alábbiakat csak nyüszítő lélekkel tudom előadni, aki nem szereti a lehangoló történeteket — olvasson mást. Valahogy összenőttem ez zel a házzal, pedig sem jog, sem születési hely, sem más alapon nem lehet közöm hozzá. Legfeljebb a terényi dombon túl húzódó Heren- csényben néhány éve nagy örömmel feltalált (addig egyet sem ismertem belőlük) Horákok, mint nagyanyai rokonok tisztelete köt ide, erre a tájra. Éppen Zólyomi igazgató úr volt az, aki jó tíz évvel ezelőtt felhívta a figyelmet a terényi mestergerendás házra, amiből akkoriban is talán még egy létezett. „Lu- dányban volt, de az már összedőlt...” A nénike, aki benne lakott, azóta a lányánál él. Van aztán még mestergerendás egyetlen egy, Beszélő házak de az csak amolyan múzeumféle; a gyarmati skan- zenban. Élettelen tanú. És kész. Végeszakadt egy sok évszázados kornak, befejeződött egy tegnapig még élő történet őseinkről, életükről, szokásaikról, házépítési elképzeléseikről. A többi a könyvekbe szorult, a könyvek meg néha egymásnak is ellentmondanak — akár mestergerendaügy- ben is... Már igazán csak a kedvetlenség — hát, nem lehetett valahogy megőrizni ezt az egyetlent? — mondatja el velem, hogy mit tapasztalok a tovatűnő világ könyvbeli rögzítései körül. Manga János néprajzkutató családja itt él közöttünk szinte észrevételen, a Palócföld kötet szerzője azt írja a szécsényi illetőségű híres néprajzos-helytörténész, Pintér Sándor nyomán, hogy a mestergerendát a palóc többnyire két ponton támasztotta alá néha utólagosan, valamennyire faragott oszloppal a szobában. A kemence közelében lévőt „bódoganyának”, az ablakfelőlit „bálványnak" nevezte. A tavaly ö«zszegzésként megjelentetett (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1987) csodaszép-' hasznos albumszerű szakkönyv, ami Barabás Jenő etnográfus és Gillyén Nándor építészmérnök munkája, meg éppen fordítva írja a Födém című fejezetben. A kultikus eredetet sejtető „boldoganya” náluk az ablak felőli részen támasztja alá a mestergerendát, pedig ők is ugyanonnan vették összegező tudásukat, ahonnan Manga János. Pintér Sándortól, aki szécsényi- ként megírta egyéb művei mellett A palócz család otthona címűt 1909-ben. Magam Manga mellett maradok. Az eljövendő korok nemzedéke meg — aki mestergerendát már semmiképpen nem érinthet valóságában is — tévelyeghet kedvére. Ezt az építési módot amúgy a múlt század utolsó harmadáig kultiválták, előtte azonban sokáig létezett, az első írásos emlék a ház hossztengelyén az egész födémet megtartó „mesterről”, „nagygerendáról, „idegről” (nevezték többféleképpen tájanként) az 1500-as évekből való! Volt aztán kereszt-mester - gerenda is, ami a hossztengelyre merőlegesen helyezkedett el, de a mienk, a terényi párhuzamosan tartotta a födémgerendázatot, s magam még emlékszem a „bódoganyára”, ami az elbontott kemence és később a helyére épített rakott tűzhelyhez volt közel. Varga Pál tizenkilences katona volt Balassagyarmaton. Ennek elismerését, a kitüntetést „Dobi Pistától” kapta, de ez sem volt elég ahhoz, hogy igen alacsony kis nyugdíját valaha felemeljék. Szívesen beszélt jó tíz éve a terényi „nyolcszázasokról”, azokról a társakról, akikkel együtt még a múlt században maga is született. Kiss volt a befogadó apja, Kiss Pál. Gyerektelen házaspár vette magához a terényi házba, amelynek csak a zsúpját is éppen nyolcvannégy évvel ezelőtt cserélték cserépre, poltárira. Erről szólt a fel- irat-véset a ház homlokzatán, ahol mindkettőjük (Varga, Kiss, Pál) kezdőbetűi olvashatók voltak. De még ebben az évben, amikor ott jártam, elment a mestergerenda alól az öreg tizenkilences. Katus néném néhány évvel túlélte, egyszer még láttam Terény utcáján „szaladni” kis lábossal a kezében, talán ottlakó unokájához igyekezett. Aztán hallottam, hogy ő is elment egészen. Mi lesz a házzal? Az utolsó mestergerendással a megyében?A szlovák nemzetiségi kultúrát sokáig istápoló Mu- csina Gyula, helybeli pedagógussal nem túl régen még arról beszélgettünk, hogy „nem kellene több, mint százezer a vásárlásra” és a megóvásra, s talán az egykorvolt Vásáros-Terény (pallosjoga is volt régen!) megőrizhetné ezt a teljesen kivesző kortanút. Még életében volt ajánlat a vételre Katus nénémnek, de akkor, a helybeli „okos” óvatosság? és a beidegződés eltávolította a megoldást. Lebeszélte valaki Katus nénit „hát, csak nem adod el a fejed, fölül a házat, te, Katus. . .” Nem adta, jó. Elment ő is a rend szerint. Akkor nem lehetett volna kezdeni valamit? A figyelmek másfelé kószálnak; kifelé, a határon túlra érzékenyebben reagálnak, de az ilyen farizeusság csak any- nyit ér, mint az olyan ember kiabálása, aki a saját szemében nem látja a (mesterigerendát sem... Verdikt-ítélet-bontás után tisztelgésként a terényi mestergerenda nacioná- léja-története. A múlt század elején a közeli Dolin- kából (völgyecske szlovákul) vágták, a híres tölgyesből, az akasztóból, a Sibinyicá- ból, ahol az ítéleteket végrehajtották a régi korokban. Az a tölgyes elhúzódott egészen Szondáig. Hogy ezt a házat látta, járhatott benne, hiszen itt élt gyerekként a közeli Kiskér-pusz- tán Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas, arra leteszem a nagyesküt. „Vidám ház volt ez, itt volt f osztás mindig. ..” mondja a szomszéd- asszony. S még mi minden jöhetne ide? A ház akkor hal meg, amikor elvágják a köldök- zsinórt. A cserhátsurányi villanyszerelő felmászott az oszlopra, elvágta a villany- vezetéket, egy mozdulat és lent van az óra is. Jöhet a csákány, mert a vert falat csak az üti szét*- Az imádság meg nem tartja össze. T. Pataki László
