Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-09 / 84. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIV. ÉVF., 84. SZÁM ÁRA: 2,20 FT 1988. ÁPRILIS 9., SZOMBAT Értékeink válsógtudata (3. oldal) Tanulópénz (5. oldal) Á NÓGRÁD Romhónyb an (9. oldal) m'i aü Sikeres évet zárt a könnyűipar Előkészületek a bekehönapra „Bizalomkö”-letétel, békeüzenet, Európa-hét A májusi békehónap programjának megvitatása volt az egyik témája a Hazafias .Népfront béke-, barátság- és szolidaritási munkabizottsága pénteki ülésének Salgótarjánban. Juhászné Kincses Helén, a megyei népfrontbizottság politikai munkatársa a hagyományos rendezvénysorozat tervezetét ismertette, s javaslatokat kért annak kiegészítésére, módosítására. A sokszínű, tartalmas események között említette a nemzetiségi úttörőcsapatok május első napjaiban, Nézsán sorra kerülő találkozóját, a városokban megrendezendő ifjúsági nagygyűléseket. Szendehelyen és Berkenyén baráti összejöveteleket szerveznek. A gazdag, hagyományőrző összeállítás egyik kiemelkedően fontos része lesz az NDK-barátsági hét, amelynek jegyében grafikai kiállítás nyílik Salgótarjánban Thüringiai fol'klóregyüttes is érkezik vendégszereplésre ez alkalomból és több helyszínen lép majd fel. Az Országos Béketanács májusban Nógrád megyében tartja kihelyezett ülését, a 'megyei egyházközi békebizottság Népünk és világunk biztonsága az enyhülés útján címszó alatt szintén összejövetelt tervez. A „nemzetiségi” családok fórumára hívják azokat a házaspárokat, ahol a férj vagy a feleség külföldi származású. Bátonyterenyén „Bizalomkő” letételére, Pász- tón gyermekrajz-kiállításra is sor kerül. Filmbemutatók, családi futás, valamint a természetjáró fiatalok országos találkozója egészíti ki a gazdag programot. Letovai Ildikó, a megyei népfront bizottság titkára a májusi békehónaphoz kapcsolódó kezdeményezésről szólt a jelenlevőknek. Elmondta, hogy az Országos Béketanács elfogadta a megyei népfrontbizottság javaslatát, miszerint a májusban sorra kerülő Európa- héten a magyar békemozgalom országos akciót hirdessen meg. Ennek során — a testvérvárosi kapcsolatokra alapozva — üzemek, vállalatok, intézmények és egyének békevágyát kifejező békeüzenetekben juttassák kifejezésre a magyar —olasz—finn, hárompárti leszerelési javaslattal kapcsolatos egyetértésüket. A megyei népfrontbizottságon jelentkezhetnek azoknak az intézményeknek a képviselői, amelyek testvér- kapcsolatot építettek ki. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek és a szécsényi BRG békemunkájának tapasztalatait összegezte az ülés ezt követő részében az OBT két tagja, Szeleczki János- né és Angyal Barnabás. A könnyűipar elmúlt évi eredményeiről és idei feladatairól tartott pénteken sajtótájékoztatót Cseh József ipari miniszterhelyettes. Elmondta, hogy az alága- zat tavaly kiemelkedően jó évet zárt. Termelésének értéke meghaladta a 180 milliárd forintot, aminek mintegy 40 százaléka a külpiaci értékesítésből származott. A minisztérium értékeléseként különösen jó eredményt ért el a textilipar, valamint a bútor- és a nyomdaipar. Bár a termelési feltételek romlottak, mert az elmúlt két esztendőben a könnyűipar eszközellátása a 70-es években megvalósított rekonstrukció előtti színvonalra esett vissza, a vállalatok többségükben megtalálták a kivezető utat. Az idei teendőkről szólva elhangzott, hogy a könnyűipar kiemelkedő feladata marad a konvertibilis egyenleg javítása — az idén a 700 millió dolláros bevétel elérése a cél, mégpedig oly módon, hogy az import-export arány tovább javuljon. Emellett a könnyűipari termékeket készítő vállalatok adják az idén is a hazai fogyasztási cikkek 70—80 százalékát. A feladat megvalósításához elengedhetetlen a termékszerkezet-korszerűsítés, aminek viszont feltétele a műszaki színvonal javítása és a létszám megtartása. A termelést befolyásoló anyagellátási gondok megoldására, a konvertibilis elszámolású import helyettesítésére a tárca a könnyűipari vállalatoknak azt ajánlja, hogy a jövőben erősítsék kapcsolataikat, újszerű együttműködési formákat alakítsanak ki a szocialista országokbeli könnyűipari vállalatokkal. A lehetőségek feltárásáról, az alágazatok együttműködésének további feladatairól tanácskozik a KGST könnyűipari együttműködési állandó bizottsága, amely a közeli napokban Budapesten tartja 50. ülését. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy az év indítása az első két hónap adatai alapján jónak mondható, a bútor-, a papír-, a textil- és a textilruházat-ipari vállalatok nagy része megkötötte szerződéseit. Tisztelgés Nagy László emléke előtt Munkásfiatalok Vili. országos vers- és prózamondóversenye Branko Mikulics látogatása Hivatalos baráti látogatásra április 10-én Magyarországra érkezik Branko Mikulics. A jugoszláv kormány elnöke Grósz Károlvnak. a Minisztertanács elnöke meghívásának tesz eleget. (MTI) Apadó ötletek Nincsen megfeleli» ösztönzés ? A jövedelemadó nem hat ösztönzőleg az újítási, mozgalom további erősödésére. Pedig, ha valaha, úgy napjainkban bizton állíthatjuk, hogy a gazdálkodó egységek számára ez a legkedvezőbb forma a termelést fokozó, hatékonyságot javító szellemi termékek kiaknázására. A jövedelmi sávok „árugrásától” való félelem többnyire visszafogta az újítókedvet, mint azt három vállalatnál ezúttal is tapasztaltuk. Az év első három hónapjában 117 ötlet, javaslat jutott el a Salgótarjáni Kohászati Üzemek bírálóihoz. Tavaly \ azonos időszakban 164 újítás érkezett. A javaslattevők száma is apadt, 362-ről 270 főre. Az első negyedév terméséből 49-et vezettek be a gyakorlatba — a múlt évi 103-mai szemben. A főként fizikai-műszaki összefogással készült szellemi munkákért 322 ezer forintot fizettek ki eddig és várható hasznosságuk értéke megközelíti a két és fél millió forintot. (Tavaly ugyanez 2,8 millióra rúgott!) A pályaművek, ötletek között nem volt kiugró teljesítmény. A nem éppen kedvező jelenség arra késztette a bírálóbizottságot, hogy megfelelő ösztönző rendszert dolgozzon ki a mozgalom fellendítése érdekében. Az ezzel kapcsolatos ankétra májusban kerül sor. Ugyancsak visszaesett az újítások száma a BRG salgótarjáni gyárában. A tavalyi 27-teí szembeni 11 munka jutott el a zsűrihez, az első negyedévben. A kevés számú ötletből is el kellett utasítaniuk egyet, további hét pedig véleményezés alatt áll. Eszmei díjként 13 ezer forintot fizettek ki a váMailikozószeHeműeknek, akik között éppúgy találunk fizi'kai, mint műszaki szakembereket. Az ösztönzés gátjaként említette az újítási felelős a rendelkezésükre álló szűk keretet: jutalmazásra idén 50 ezer forint fordítható. A Nógrádi Szénbányák kisterenyei vállalkozási üzeme azon kevesek közé tartozik, ahol az első negyedévben 17 darab, a múlt év azonos időszakához viszonyítva eggyel több újítás érkezett be. Amíg azonban tavaly megközelítően 24 ezer forintot fizettek ki a kimunkálóknak, addig március végéig mindössze 17 és fél ezer forinttal apadt a kassza. Felére esett vissza a hasznos eredmény is: a kalkuláció szerint idén eddig 82 ezer forint. A 27 újítóból örvendetesen magas a fizikaiak száma: 15 fő. Biztató jelként értékelik azt is, hogy már a bírálók előtt fekszik egy 2 millió forint megtakarítást jelentő ötlet, ami kedvező fogadtatás esetén 50 ezer forintot hoz a tekercssütő prés alkotójának. A kisterenyei üzemben nagymértékben segítette az év eleji újítókedv . fennmaradását a februárban megtartott ankét, a megszokottnál rövid ebb elbírálás és az, hogy nem korlátozták a kifizethető összeg nagyságát. Kádár János fogadta Viktor Kulikovot Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtikára péntek délelőtt, a Központi Bizottság székházában fogadta Viktor Kulikovot, a Szovjetunió mar- sallját, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón részt vett Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Kárpáti Ferenc vezér- ezredes, honvédelmi miniszter. Jelen volt Anatolij Gribkov hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők törzsfőnöke és Mórocz Lajos altábornagy, honvédelmi minisztériumi államtitkár. Fiatalok százai indultak országszerte azon a versengésen, amelyet a Szakszervezetek Országos Tanácsa, az Építő Fa és Építőipari Dolgozók, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete, a KISZ Központi Bizottsága, a Művelődési Minisztérium, a Szakszervezetek Nógrád Megyei Tanácsa, a Salgótarjáni Városi Tanács és az ÚM Salgótarjáni öblösüveggyára Kossuth Művelődési Háza hirdetett meg. A munkásfiatalok VIII. országos vers- és prózamondóversenyének országos döntője pénteken kezdődött Salgótarjánban, a Kossuth Művelődési Házban. Az ünnepélyes megnyitón Kazinczy Gyula, az ÜM Salgótarjáni Öblösüveggyár igazgatója mondott köszöntőt az egybegyűlteknek: versenyzőknek és a meghívott vendégeknek, akik között ott volt Ág- ner Gyula, a Szakszervezetek Nógrád Megyei Tanácsának vezető titkára és az ágazati szakszervezetek képviselői. A gyárigazgató köszöntőjében Nagy László költő portréját vetítette a hallgatóság elé. Nemzetben és nemzetekben egyaránt gondolkodott. Fordított népdalokat és hűen tolmácsolta a világirodalom élvonalbeli alkotásait. Akik Nagy László verseit igazán ismerik, mondják: kétféle Nagy László létezik. A daloló (éneklő) költő és a látomásokkal küszködő. Kétféleségében is egy, akiben a kettősség a mélyérzésű emberszeretetben egyesül nemes matériává, bennünket szolgáló, féltő intelemmé — mondotta Kazinczy Gyula, majd hangsúlyozta: „Vetélkedjenek egymásért, az emberért, s ne egymás legyőzéséért.” Végül a házigazda nevében — stílusosan Nagy László szavaival: „Adjon az isten szerencsét. .. ” — megnyitotta a VIII. országos vers- és prózamondóverseny döntőjét. Ezt követően rajthoz állt, pódiumra lépett az első huszonegy versenyző, akik közül megyénket hat fiatal képviseli. Az este kilenc óráig tartó elődöntőben nemcsak előadói képességükről, hanem művészet-, ezen belül is irodalomszeretetük- ről adtak számot; valameny- nyien egy kötelező — idén a Nagy László előtti tisztelgés jegyében, a költő műveiből — és egy szabadon választott művet adtak elő. A színpadra lépők produkcióját neves szakemberekből, művészekből álló zsűri értékeli, amelynek elnöke Bánffy György SZOT- díjas, érdemes művész. A pénteki elődöntő után — melyen Heves, Nógrád, Borsod és Pest megyék, valamint budapesti versenyzők szerepeltek —, a kazári hagyományőrző csoport műsora szórakoztatta a közönséget. Ma, szombaton kilenc órától folytatódik a „szóverseny”, amelyre a költő özvegyét is várják, este 6 órától lesz pedig a döntő. Vasárnap 10 órakor az ünnepélyes eredményhirdetéssel ér véget a háromnapos rendezvény. Tavaszi zsongás Kulcsár József képriportja