Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-27 / 99. szám
2 NOGRAD 1988. ÁPRILIS 27., SZERDA Grösz Károly látogatása •' . ) Zala megyében Az ellenzék a háború folytatása mellett lép fel Afganisztánban Szíria—PFSZ Megvitatták a leglényegesebb kérdéseket Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke kedden kétnapos látogatásra Zala megyébe érkezett. A megyehatáron Karvalits Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára, és Újvári Sándor, a megyei tanács elnöke fogadta. Ezt követően Keszthelyen, a Helikon Kastélymúzeum konferenciaközpontjában Szabó Károly, a megyei tanács elnökhelyettese tájékoztatta a kormányfőt Zala idegenforgalmáról. Egyebek mellett elmondta, hogy a megyében rendelkezésre álló csaknem 18 ezer szálláshelyet tavaly 287 ezren vették igénybe, a vendégéjszakák száma 1 487 000 volt. A legtöbben az NSZK-ból és Ausztriából érkeztek. Rosta, Sándor, a Balatoni Intéző Bizottság főtitkára a magyar tengerrel kapcsolatos legfontosabb eredményekről, tennivalókról számolt be a Minisztertanács elnökének. Örömmel jelentette, hogy az eddigi intézkedések hatására — a keszthelyi öböl kivételével — megállt a Balaton vízminőségének romlása. Az idei idegenforgalmi szezonról szólva bejelentette, hogy az előzetes számítások szerint a hazai és a szocialista országokból érkező vendégek száma kissé mérséklődni fog, a tőkésországokat tekintve viszont az érdeklődés további élénkülésre, a tavalyinál mintegy 8—10 százalékkal több vendégre lehet számítani. Gaál Ferenc, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője a kis-balatoni vízvédelmi rendszer 1985-ben elkészült első tározójának kedvező haMato Andrics, a bosznia— hercegovinál tagköztársaság elnökségének elnöke lemondott arról, hogy újabb egyéves megbízatási időre újjáválasszák tisztségében. Ezt a javaslatot a szocialista szövetség (Népfront) köz- társasági választmánya terjesztette elő, de az ifjúsági szövetség köztársasági elnöksége nyilatkozatban helytelenítette. Rámutatott, hogy tásáról, valamint a második tározó építésének állásáról adott tájékoztatót. Grósz Károly végül — Csorna László igazgató kalauzolásával — megtekintette a kastélymúzeum konferencia- szárnyát és trófeagyűjteményét. j A következő állomás Hévíz volt. Ott először az Állami Gyógyfürdő Kórházat kereste fel a Minisztertanács elnöke. Az intézmény megbízott igazgatója — dr. Balogh Zoltán miniszteri biztos — a gyógyítómunka eredményeinek, s a kórház további terveinek ismertetését követően — a bauxitbányászat miatt veszélybe került tó megmentéséhez kérte a kormányfő támogatását. Grósz Károly válaszában annak a reményének adott kifejezést, hogy a tó ügyében az érdekek egyeztetésével, a tudomány közreműködésével létrejön a kívánatos, s egyben megnyugtató megoldást jelentő kompromisszum. Puskás István, a Danubius Vállalat balatoni önálló egységének igazgatója a gyógy- turizmus hévízi sikereiről beszélt. Ebben döntő része van az Aqua Szállónak, amelyet igazgatója — Kovács József — mutatott be a miniszter- elnöknek. Grósz Károly keddi Zala megyei programjának befejezéseként megtekintette a kis-balatoni vízvédelmi rendszert, majd Zalagerszegre utazott és meghallgatta a megye vezetőinek tájékoztatóját az országrész gazdasági, politikai és kulturális életéről, eredményeiről, gondjairól. (MTI) lalása nyomán a Népfront köztársasági választmánya úgy döntött, hogy kivizsgálják, miért távozott idő előtt a tagköztársaság mezőgazdasági bizottságának elnöki posztjáról Sztevo Mirja" nics, akit most a következő egy évre a köztársasági kormány elnöki tisztségére javasoltak. A Népfront köztársasági A pakisztáni fővárosba érkezett hétfőn az a Ráüli Helminen finn vezérőrnagy akit a szovjet csapatok Afganisztánból való kivonásának megfigyelésével bízott meg az Egyesült Nemzetek Szervezete. Washington elutasította azt az afgán javaslatot, hogy — a kabuii kormánynak nyújtott szovjet támogatás beszüntetésével párhuzamosan — az Egyesült Államok is hagyjon fel Pakisztán katonai támogatásával. Az algán kormányellenes erők azt a kabuii indítványt vetették el, hogy hozzanak létre f egy vérmentes övezetet az afgán—pakisztáni határ mentén. Az afgán védelmi miniszter a szovjet hadsereg lapjának adott nyilatkozatában megköszönte az eddigi szovjet támogatást; és hangoztatta: az afgán hadsereg maga is meg tud birkózni a további problémákkal. Az Egyesült Államok „képtelennek” minősítette Nadzsibullah afgán elnök azon javaslatát, hogy szimmetrikusan csökkentsék Afganisztán szovjet, illetve Pakisztán amerikai katonai támogatását. Phyllis Oakley washingtoni külügyi szóvivő szerint az amerikai álláspont világos: amennyiben a szovjetek felhagynak a kabuii rendszer támogatásával, akkor az Egyesült Államok is kész az afgán A francia fennhatóságú Üj-Kaledónián továbbra is feszült a helyzet. A biztonsági erők Ouvea-szigetén 300 embert vetettek be, hogy az elrabolt csendőrök nyomára jussanak, egyelőre eredménytelenül. A Kanak Szocialista Nemzeti Felszabadítási Front vezetői kedden közölték, hogy politikai feltételek teljesítése esetén szabadon engedik a 16 csendőrt. Azt követelik, hogy a francia hatóságok érvénytelenítsék a vasárnapi körzeti választás eredményét, vonják ki a fegyveres alakulatokat Ou- vea-szigetéről és nevezzenek ki közvetítőt az Üjellenállók segélyezésének beszüntetésére — arra azonban nem, hogy Pakisztán katonai szükségleteinek kielégítését is megtagadja. Az Egyesült Államok szerint Nadzsibullahnak az az elképzelése is „képtelen”, hogy javítam kellene Kabul és Washington kapcsolatait. Az Egyesült Államok nem ismeri el törvényesnek a Nadzsibullah-kormányza- tot. Természetesen ugyanígy vélekednek az afgán ellenállók, akik Nadzsibullahnak azt az indítványát vetették el, hogy hozzanak létre demilitarizált övezetet az afgán—pakisztáni határ mentén. Egy ilyen övezet létezése megkönnyítené a mintegy 3 millió afgán menekült hazatérését — vélekednek Kabulban. Mohammad Ráfi afgán védelmi miniszter a Krasz- naja Zvezda, a szovjet honvédelmi minisztérium lapjának adott interjújában részletesen beszámolt a kabuii kormány nemzeti megbékélési erőfeszítéseiről. Elmondta: a kormány úgy döntött, hogy a pakisztáni és az iráni határvidékről, az ország belsejébe vonja vissza egyes katonai egységeit. Sajnálkozva állapította meg, hogy az ellenzék — különösen a pakisztáni bázisú „hetek szövetsége” — továbbra is a megbékélés ellen, a háború folytatása mellett lép fel. Kaledónia jövőjéről döntő népszavazás előkészítésére. Francois Mitterrand elnök kijelentette, hogy érvényteleníteni kell a helyi választásokat Üj-Kaledónián, mert az erőszak miatt sokan nem adhatták le szavazatukat. A tengerentúli területek minisztere, Bemard Pons politikai fogásnak minősítette a felvetést. Kedden több óceániai állam — Ausztrália, Üj-Zé- land, Vanuatu és a Salamon- szigetek — is nyugtalanságát fejezte ki az új-kaledó- niai helyzet kiéleződése miatt, s békés megoldást sürgetett. (MTI) Kétnapos szíriai látogatását befejezve kedd délelőtt öbölmenti látogatásra utazott Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke. Előző este jó négy órán át tárgyalt Háfez Asz- szad elnökkel — ötéves feszült viszony után először. E megbeszélés az El Fatah, a legnagyobb palesztin ellenállási szervezet forrásai szerint a kölcsönös megértés légkörében zajlott. Az eddigi egyetlen, s meglehetősen szűkszavú közlés szerint Asz- szad elnök az Arafattal való találkozón nem vetette fel a múlt vitákra okot adó kérdéseit. Rafik Nátse, az El Fatah Központi Bizottságának tagja közölte, hogy az Asszad— Arafat találkozó előtt Da- maszkuszban a PFSZ tagjainak többsége megvitatta azokat az elveket, melyek alapján a szíriai vezetőkkel Ara- fatnak folytatnia kell a nézetkülönbségek tisztázását. Ezen az El Fatah irányítói, Arafat, Faruk Kaddumi, Sza- lah Halaf (Abu íjad) mellett részt t vett Najef Havatme (FDLP) és George Habbas (FPLP), Szoleiman an-Nad- zsab (Palesztin KP), valamint Irán ENSZ-képviselője hétfőn közölte: országa azt kéri a világszervezettől, hogy küldjön ki további szakértőket annak megállapítására, alkalmazott-e Irak ismét vegyi fegyvert. Mohammad Mahallati nagykövet szerint Teherán elégedetlen amiatt, hogy a néhány hete kiküldött vizsgálóbiztosok jelentését még nem hozták nyilvánosságra. Irán kérésére, az ENSZ március végén két szakértőt küldött ki Teheránba, miután Irán azt állította, hogy A panamai fegyveres erők kötelékéből dezertált tisztek Washingtonban parancsnokságot hoztak létre, — jelentette be hétfőn az amerikai fővárosban Juan Sósa, Panama egykori washingtoni nagykövete. A Manuel Antonio Noriega tábornok által korábban leváltott diplomata azzal fenyegetőzött, hogy a panamai ellenzék a fenti parancsnokTalaat Jaakub (FLP). Valamennyien azt kívánták, hogy Szíriával valamennyi, még a legkényesebbnek számító kérdéseket is vitassák meg. Szír közlés szerint Asszad elnök — még a PFSZ VB elnökével való találkozója előtt — hosszasan tárgyalt telefonon Husszein j ordán uralkodóval, majd fogadta Muszta- fa Bambit, a líbiai forradalmi parancsnoki tanács tagját. Líbia a Szovjetunió és Algéria mellett — sokat tett az Asszad—Arafat találkozó létrejöttéért. A szíriai fővárosban ugyanakkor az Ahmad Dzsibril vezette Népi Front — Főparancsnokság (FPLP—CG) nevű szervezet közleményben hangoztatta, hogy „az 1983- ban felszínre tört palesztinközi ellentétek továbbra is léteznek, azokat alkalom szülte kibékülések nem tüntették el”. Kijelentették, hogy a szíriai támogatást élvező, 1985-ben alakult Palesztin Megmentési Frontnak, mely szembeszáll Arafat politikájával, mindaddig léteznie kell, míg „fennáll a defetista palesztin vonal”. Irak vegyi fegyvert vetett be saját területén. (Az iráni csapatok által elfoglalt területet főleg kurdok lakják.) A vegyi fegyver bevetése nyomán — iráni adatok szerint — ötezer embert meghalt, másik ötezer pedig megsebesült. Az ENSZ-szakértők április második felében Bagdadban jártak, megvizsgálandó, helytállóak-e azok az iráni állítások, melyek szerint Irán alkalmazott vegyi fegyvert. (MTI) ság irányításával a jövő hét elején akciót fog kezdeményezni Panama „erős emberének” eltávolítása érdekében. Sósa, akit a Reagan-kor- mányzat továbbra is elismer mint nagykövetet, azt állította, hogy az akció terve panamai fogantatású, s kitervelői nem kérnek segítséget az Egyesült Államoktól. Nuíiian a nyilvánosságról Boszniai tisztségviselők Nem tudnak új kormányt alakítani (MTI) Forró napok Új-Kaledóniában (MTI) Irán újabb EHSZ-vizsgálatot kér Puccselőrejelzés Panamában nvilvánossáe a demokratikus nnlitikai Pvaknrlat nplkíi-