Nógrád, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-02 / 79. szám

1988. ÁPRILIS 2., SZOMBAT NOGRAD 7 Játékosam, szabadom Oroszul tanulnak az óvodások A salgótarjáni 15 számú óvodában — a megyei ta­nács épülete mögött — másfél évtizede vezettek be, kísérletképpen, az orosz nyelvi foglalkozásokat. — Az volt a célunk — ■idézi fel a múltat dr. Csong- rády Béláné, az intézmény vezetője —,' hogy a gyere­kekkel megismertessük és megszerettessük az orosz nyelvet és az életkori sajá­tosságaiknak megfelelően tudatosítsuk bennük, hogy rajtuk kívül a világban más népék és nyelvek is vannak. A kísérlet, joggal mond­hatjuk: bevált, s az óvoda orosz nyelvi foglalkozásait ma már nem is lehet így címkézni. Sokkal inkább sok-sok tapasztalatot nyúj­tó, okos gyakorlatnak ne­vezhető. A játékos foglalko­zásokon teljesen önkéntes alapon a közép- és*a nagy­csoport gyermekei vesznek részt, mintegy százan, heten­te kétszer, délutánonként, a középsősek hétfőn és csü­törtökön, a nagyobbak hét­főn és szerdán. Egy-egy foglalkozás 15— 20—25 percig tart, addig, amíg a gyerekek figyelme fenntartható. Persze, aki menet közben megunta a nyelvi játszadozást, ének­lést, az nyugodtan tevékeny­séget válthat. S ahogyan ez a „lemorzsolódás” előfordul, éppen úgy van példa az ellenkezőjére is. A közel­ben játszók közül némelyek felfigyelnek az idegen szó­ra, énekhangra, kíváncsiak lesznek, közelebb húzzák a székeiket, és maguk is be­állnak a többiek közé. — Nágyon jók a tapasz­talataink — mondja az óvo­da vezetője. — Sokan kez­detben ugyan vitatták a jogosultságát, attól tartva, hogy az orosz nyelv tanulá­sa ebben a korban rontja az anyanyelvi készséget. Beigazolódott azonban, szó sincs erről. A gyerekek ön­kéntesen, játékosan tanul­nak, és nem csak megisme­Ibolya az edénykékben A meglepetés sikerült. Megannyi itoalyacsokor az apró edénykékben! Gyereke­im szedték, míg odavoltam. Ez a tanító nénié — mondta a kisebbik. Ez lesz az osz­tályfőnökömé — közölte nagylányom. Egy csokrot itthon hagyunk, ezt pedig — nyújtotta felém az utol­sót — vidd magaddal holnap a szibériai gyerekeknek, akikkel találkozni készülsz; biztos lehetsz benne, náluk még nem nyílik. — Mínusz tizenhárom fo­kot mutatott Kemerovóban a hőmérő, amikor eljöttünk — mondja a legbátrabbik növendék, a 14 éves Marina. — Érthető, hogy mindannyi­unkat rabul ejtett a zöldellő táj, hát még ez a csokrocska. Marina és zeneiskolás tár­sai — a 13 esztendős Zsenya és a 15 éves Pável — fővá­rosunk szépségét ecsetelik. Pávelt különösen a magya­r-ok vendégszeretete ragadta meg. — Mi is barátkozók va­gyunk, de nekünk több idő kell, míg kapcsolatot terem­tünk — magyarázza a fia­talember. — Meglepett, hogy akár Salgótarjánban, akár Balassagyarmaton, oroszul tudtunk beszélgetni. Sok diák nagyon jól beszéli a nyelvünket. Marina szerint: — Mintha álom lett vol­na számomra a Nógrád megyében töltött idő. Él­mény volt minden perce. A közös zenélés a fellépéseken, a tapsorikán, amellyel a nóg­rádiak tetszésüket kinyilvá­nították, a beszélgetések, a szórakozás. Lesz miről me­sélnünk odahaza... — Mindenütt azt tapasztal" tűk, hogy magas színvona­lú a gyerekek ének-zenei tu­dása —, s ezt már A. J. Ci- bulszkaja, a kemerovói 1. számú zeneiskola igazgatója mondja. — Irigylésre mél­tó, hogy — például a Lovász József Általános Iskolában — mennyire fontos szerepet kap a tanulók esztétikai ne­velése. Úgy vélem, iskolá­ink törekvése azonos: zene­kedvelővé és -értévő nevel­ni a fiatalok sokaságát, mi­nél szélesebb körben formál­ni a zenei ízlést. Az ötvenéves fennállását ünneplő iskolából sok ismert zenész került ki — tudom meg Kemerovo város taná­csának kulturális osztálya vezetőjétől, L. I. Gorbuno- vától. Noha, nem a művész- képzés az ő céljuk sem, büszkék hajdani növendéke­ikre, akik az össz-szövetségi versenyeken számtalan díjat nyertek már. Náluk tanult a Szovjetundó-szerte ismert zeneszerző, Giorgij Movszisz- jan is. A reformok korát élik a Szovjetunióban is, erről mondja Gorbunova: — Átrendezik elsősorban az általánosan képző intéz­mények tananyagát. Márci­usban a zeneszerzők össz- szövetségi tanácsa is össze­ült, s részletesen megvizs­gálták a zeneoktatás hely­zetét, és meghatározták a konkrét teendőket, amelyek alapján a zenei nevelés az eddiginél hatékonyabb le­het. . . A gyerekek búcsúzóul el­mondták, mennyire tetszet­tek nekik falvaink ízléses és nagy családi házai, a hollókői ófalu, az őket nép­viseletben fogadó gyerekek dalai, a múzeumok kiállítá­sai. Címeket cseréltek a Nógrád megyei pajtásokkal, s feltett szándékuk, hogy a két megye közötti barátsá­got —, no és az egyénieket — ápolják levelek írásával is. öt napot töltött Magyar- országon, megyénkben a hu­szonnyolc kemerovói diák. Eredményes, jó munkáju­kért kapták az utazást. Az osztályvezetőnő még hozzáteszi: nem lehetnek eléggé hálásak a Nógrád Megyei Tanácsnak, amely lehetővé tette számukra az ittlétet. — Eddig vezetői szintű találkozók voltak. A mosta­ni pedig igazi „munkadele­gációnak” tekinthető: kon­certeken szerepeltünk, szak­mai beszélgetéseken vettünk részt. Ügy gondoljuk, a ta­pasztalatokból mind a ma­gyar kollégák, mind a szov­jet tanárok jól építkezhet­nek a jövőben. T. K. rik, hanem meg is szeretik a nyelvet. Ez esetenként tük­röződik a foglalozásokon kívül, játék idején is, ami­kor maguk kezdeményezik az orosz nyelvi foglalkozást. Kedvező az is, hogy az itteni tanulás révén azonos alapokkal kerülnek az isko­lába a gyerekek, és a sike­rek erősítik önbizalmukat. A foglalkozást vezető nyelv­szakos pedagógusok körűi­nek mindenféle iskolás módszert, az apróságok élet­kori sajátosságaira, érdek­lődésére koncentrálnak. Ta­vasztól pedig elsősorban azokkal a nagycsoportosok­kal foglalkoznak, akik a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola első osztályába együtt kerülnek majd, és ott foly­tatják magasabb szinten nyelvi tanulmányaikat. Eb­ben az iskolában ugyanis — mindjárt a kezdettől — orosz tagozat működik. — Jó hatással van a gye­rekekre, hogy együtt foly­tatják a tanulást — jegyzi meg dr. Csongrády Béláné. — Ismerik egymást, s így az óvodából az iskolába való átmenet szokásos problémá. ja nem jelentkezik olyan éle­sen, mint más csoportok esetében. A nevelők különböző ok­tatási eszközök — képesla­pok, könyvek, bábok... — felhasználásával csinálnak még nagyobb kedvet a ta­nuláshoz. Többek pályája — akik orosztanárnak, fordító­nak, üzletkötőnek, idegen- vezetőnek tanulnak — in­nen, a 15. számú óvodában szerzett élményektől eredez­tethető. Bizonyára okkal, hiszen közismert: az első benyomások meghatározóak. (ok)­Emberközeli barátság „Megjött a hó az égből, rajtunk a távolság nyu­galma, sóhajt a nyírfaerdő, kartondobozban magyar alma, Bóklászóbb lett a Volga, teázom Nyizsnyij-Nov- goródban" (Bódi Tóth Elemér: Kavarog a hó — versrészlet) Igen, a Volga, Nyizsnyij- Novgorod ma Gorkij, aztán Leningrád, Moszkva... Sokan tesznek képzeletbeli utazást a távoli ország tájaira, vá­rosaiba. A fantázia szár­nyalását ezerszer látott ké­pek, sokszor lepergetett filmkockák várázsolják élőb­bé, elevenebbé. A szeren­csések pedig, akik valóban ott állhatnak a Volga part­ján, teázhatnak Gorkijban, sétálhatnak Leningrád, Moszkva széles sugárútjain rádöbbennek arra, hogy a legélénkebb fantázia sem képes visszaadni a tarka­színes valóságot. Amikor a fiatal, orosz szakos tanárjelölt egy évig hallgatója lehetett a moszk­vai Lomonoszov egyetemnek, azt kívánta, csak véget ne érjen az álom. Végh Gá- borné, ma a megyei párt- bizottság munkatársa, s ab­ban a szerencsés helyzetben van, hogy egyik fő munka- területe az MSZBT-tagcso- portok munkájának irányí­tása, támogatása. Csinál­hatja hát, ami a szívéből fakad, s e kettős indíttatás­nak köszönhető az a kiad­vány, amelyben Végh Gá- borné a Nógrád megyében folyó magyar—szovjet ba­rátsági munka tizenöt esz­tendejét mutatja be. Úttö­rő vállalkozás ez, hiszen még az országban sem volt példa arra, hogy a kol­lektív tagcsoporti rendszer tapasztalatait elemző-érté­kelő tanulmány megjelen­jen. — Az MSZBT 1971-től mű­ködik tagcsoportokra építve. Megyénkben már az indu­láskor kilenc tagcsoport alakult, számuk jelenleg hatvanhárom. Ékes bizonyí­tékául annak, hogy nálunk a magyar—szovjet barátság mélyen gyökerezik az embe­rek gondolkodásában, s ez köszönhető a történelmi háttérnek, a munkásmozgal­mi hagyományoknak. Az őszinte szándék ellenére azonban a tagcsoportok el­térő minőségben munkál­kodnak, sok helyütt hiány­zik az önszervezés készsége, az öntevékenység. Ehhez nyújthatnak sok segítséget az irányító pártalapszerve- zetek igényesebb, tartalma­sabb munkával. Igen nehéz lenne felso­rolni a sok-sok rendezvényt, eseményt, történelmi év­fordulókhoz kötődő ünne­peket, melyek a magyar— szovjet kapcsolatok mélyí­tését szövik át az élet szinte valamennyi területén. Maradjunk most és itt in­kább a barátság emberkö­zelségénél, mert nincs az a könyv, nincs az a film, amely pótolni tudná a sze­mélyes élményeket, a köl­csönös eszmecseréket. — Ma, amikor felfokozó­dott az érdeklődés a Szov­jetunióban végbemenő át­alakulás, a gazdasági-társa­dalmi reformfalyamatok iránt, kölönösen nagy jelen­tősége van az emberközel­ségnek, a párbeszédnek. Mily szerencse, hogy a tá­voli Kemerovo húsz esz­tendő alatt oly közel került a mi kis megyénkhez. Ve­gyük csak a testvérüzemi kapcsolatokat, megyéink új­ságíróinak, művészeinek kéz­fogását, az Aranyhíd, a Ta­lálkozás, a Barátság útján című kétnyelvű kiadványok, a közös újság sikerét. Test­vérmegyei kapcsolatainkat méltatva mindig jó érzéssel említjük barátságunk kedves szimbólumait, a Kemerovo- lakótelepet a Tajga teázóval vagy a Kemerovóban Nóg- rádról, illetve Salgótarján­ról elnevezett korszerű vá­rosrészt. A delegációk cse­réjén túl összekötő kapocs a barátságvonat, amely évente csaknem háromszáz embert röpít a szovjet tá­jakra. A két megye együttműkö­dési megállapodása sok új vonást tartalmaz az elkövet­kezendő időszakra. Testvér­üzem, testvérintézmény, ve­gyes vállalatok kialakításá­nak gondolata, vagy a köz­vetlen áru- és termékcsere a kölcsönös előnyök alapján. Történelmi jelentőségű döntéseket élünk át, me­lyek gazdasági és társadal­mi megújulást hordoznak. Az egymás iránti figyelem szubjektív élményét adhatja egy Volga-pártá séta, egy Kemerovo melletti erdőrész, egy kézfogás, közvetlen ba­ráti szó. S ezek a kitöröl­hetetlen élmények gazdagít­ják a két ország közötti kapcsolatot, segítenek, hogy egymásban felismerjük, ami történelmileg közös, szorosabbra fogjuk a sor­sunkat összekötő szálakat... Kiss Mária Balassagyarmati beszélgetés Hi a divat Bjelovóban? A vendég, főleg ha isme­retlen távoli tájakról érke­zik mindig hoz magával- magában valami újat. Igaz ez akkor is, ha szakmájában szeretne tájékozódni, s így jön szűkebb pátriánkba. A közelmúltban Balassa­gyarmaton járt a szovjet­unióbeli bjelovói kötöttáru- gyár delegációja, köztük a gyár művészeti tervezőcso­portjának vezetője, Natalja Alekszandrovna Maszkajeva. Városnézés, látogatás a Bu­dapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyárában — ezek szerepeltek program­jukban. Többre mint a szülök... Tősgyökeres szibériai, mint mondja. Édesapja bányász, ötvenhat éves, édesanyja kórházi ápolónő. — Hárman vagyunk test­vérek. öcsém technikus, de bányászként dolgozik, hú­gom vegyészmérnök, a ke­merovói nagy vegyikombi­nátban — mondja. . ö maga a gimnáziumi érettségi után, tizenhét éve­sen kezdett a bjelovói gyár­ban dolgozni. A bjelovói gyár ugyanis akkoriban alakult (1969-ben), s folyamatosan igyekeztek •saját fiataljaikból nevelni szakembergárdájukat, ö is ezen az úton került a moszkvai könnyűipari egye­temre, s a munka mellett tanulva technikusi oklevelet szerzett. — Azt hiszem minden szü­lőnek az a legnagyobb vá­gya, hogy a gyereke többre vigye, mint ő. Ezért nem volt igazán nagy megterhelés, hogy én a munka mellett tanultam — teszi hozzá csöndesen. A sikeres egyetemi felvé­teli után N. A. Maszkajeva brigádvezető lett, majd már diplomásként került a ter­vezőosztály élére. A képes­ségei segítették abban, hogy amikor megüresedett az osztályvezetői poszt — őrá gondoltak. Ma is ezt a hu­szonnyolc fős „csapatot” irá­nyítja. Dolgozik köztük for­matervezőtől a varrónőig sokféle szakember. Európai iparág — Meglehetősen újkeletű Szibériában a könnyűipar. Van-e ennek valamilyen nyoma munkájukban? — Néha szemünkre vetik, hogy nem kifejezetten az it­teni igények szerint dolgo­zunk. . . — világosít fel. — Pedig csak arról van szó, hogy a hagyományos elkép­zelésektől némiképp eltér anyagban (alapanyagaik het­ven százaléka ma is gyapot) és formában, amit mi ter­vezünk. A bjelovói üzem egyébként főként csecsemő-fehérneműk gyártásával foglalkozik, de termékekik között található férfi meleg fehérnemű és tréningruha is. Termelésük hetven százaléka Kemerovo megyében kerül az üzletek­be. Szállítanak a távol-keleti és az északi részekre is. — Éppen azért, mert ná­lunk új iparágról van szó, sok mindent a Szovjetunió európai részeiről vettünk át — magyarázza Natalja Alek­szandrovna. — Az önök mostani balas­sagyarmati tartózkodása fő­leg szakmai látogatás. Mi­lyenek a benyomásai? — A Balassagyarmaton lá­tott gyár alapvetően eltér termékeiben a miénktől, hi­szen mi főleg gyermekek­nek gyártunk. Ennek elle­nére van egy-két dolog, ami a technológiában nagyon szimpatikus nekem — jelen­ti ki. Pontos értékelést már csak azért sem várhatunk, mert amíg ők a fonalkészítéstől a csomagolásig mindent egy gyáron belül végeznek, addig Gyarmaton ennek csak egy része történik. Nem ismerjük, sajnos... ... a külföldi fehérnemű­divatot — mondja a tech­nológusnő, amikor arról kér­dezem: munkájukban meny­nyire érződik az európai di­vat hatása. Hiszen az elmúlt évtől a Szovjetunióban is megjelenik a nyugatnémet Burda című divatlap. — Egy nap után mi az, amit barátainak először me­sélne el rólunk? — A fogadtatás! És ez a kis meseváros. Mert igazán annak nevezhető... — fele­li mosolyogva. (hlavay)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom