Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-11 / 60. szám

❖ HÍREK * ES * Költözik a megyei könyvtár W Naptár Évforduló ' 1988. március 11., péntek. Szilárd napja- A Nap kel 6.06 — nyug­szik 17.43 óraikor. A Hold kel 1.44 — nyug­szik 9.15 órakor. Kilencvenöt éve szü­letett Mező Gyula (1893 —1962) fa esztergályos, a párt és a munkásmoz­galom kitűnő harcosa. Várható időjárás Napköziben többfelé várható csapadék, havazás, ha­vas eső, eső egyaránt előfordul. A néhol viharos északnyugati szél jelentősen gyengül, majd napközben megélénkül a nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul. Távo­labbi kilátások szombattól keddig: Folytatódik az évszakhoz képest hűvös idő. A hét végén gyakran kialakul havas eső, gyenge havazás, helyenként eső. A jövő hét első napjaiban a nappali felmelegedés kissé erősödik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet —3 és plusz 2 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm/nap) csapadék az ország területének 60 százalékán várható az időszak elején. A lottó nyerőszámai: 16,47, 59, 62, 80 — Tizenhat lakásos épü­letet épít az OTP Pásztó központjában. Az állami gazdaság melletti területet a tanács már a pénzintézet rendelkezésére bocsátotta. Az épület földszintjén, a tervek szerint vita’minporta, Ofotért, értékforgalmi bank és egy lottózó-totózó kap helyiséget. — A MÁVINFORM érte­síti az utazóközönséget, hogy március 13-án, vasár­nap a Déli pályaudvarról Zalaegerszegre 11.55 órakor induló gyorsvonat a menet­rendtől eltérően megáll Zán- ka-úttörőváros megállóban, mert a gyermekvárosban szülői látogatás lesz.- A MÁV aznap délután 13.43 órakor ugyancsak megállítja a Za­laegerszeg—Budapest között közlekedő gyorsvonatot az úttörővárosnál. Munka­megosztás — ÍKi segített neked megjavítani a víkendhá- zat? — A beosztottak. — fis ki jár ide hozzád víkendre? — A főnökeim... — Hangversenyt tartanak ma 17 órától — a salgótar­jáni ifjúsági zenei napok keretében — a megyeszék­helyi zeneiskola hangver­senytermében. Közreműkö­dik a Salgótarjáni Állami Zeneiskola és a Nógrádi Sándor Űttörőház ifjúsági vonós- és fúvószenekara. — A képmagnók száma szűkebb pátriánk oktatási intézményeiben mára meg­közelíti a százat. A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet felmérése szerint 45—50 nógrádi intézmény rendel­kezik az oktatást hatéko­nyan segítő modern eszköz­zel. í — Ismét havazott a Blikk­ben. Csütörtök reggelre is­mét havazott a Bükkben. Bánkúton és környékén azonnal munkába állították a hótaposó gépéket. A hegyvi­déken a korábban esett és a most hullottál együtt, immár 60 centiméter vastagságú, sportolásra kiválóan alkal­mas hó várja a téli sportok kedvelőit. így semmi aka­dálya nincs annak, hogy a bánkúti síklub megrendezze wiárcius 12-re tervezett j egész napos »'karneválját. — A városközpont teljes felújítása jegyében, három utcában dolgozik idén Szé- csényben az Egri Közúti Építő Vállalat. A Marx, az Ady és a Somogyi Béla utak rekonstrukciója hárommil­lió forintba kerül. — Újszerű hirdetési mód­dal kísérleteznek a balassa­gyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ dolgo­zói. Videokamerával, szá­mítógéppel szöveges, képes műsorajánlatot készítettek, amelyet az egyes programok előtti napokon a városi bú­torüzlet kirakatában nézhet­nek meg a járókelők. — Fejtő Ferenc, az évti­zedek óta Franciaországban élő író, újságíró, történész — közelgő 80. születésnapja alkalmából — megkapta a Becsületrend lovagi fokoza­tát. A magas kitüntetést Claude Malhuret, az embe­ri jogok államtitkára nyúj­totta át. Fejtő Ferenc a 30- as években egyik alapítója volt a Szép Szó című, rövid ideig élt irodalmi folyóirat­nak, amely József Attila versei megjelenésének is fő fóruma volt. — Bűncselekmény áldoza­ta lett egy idős asszony. Március 9-én, szerdán dél­előtt holtan találták kere- csenyi lakásában Takács Istvánná 73 éves nyugdíjast. A rendőrség megállapította, hogy az idős asszony bűn- cselekmény áldozata lett. A Zala Megyei Rendőr-főkapi­tányság az ügyben folytatja a nyomozást. — Megtalálták az eltűnt fiút. Megtalálták a somogy- vámosi 14 éves Demeter Csabát. Mint a március 8-i lapok hírül adták: a fiú február 13-án, ismeretlen helyre távozott szülei laká­sáról. A rendőrség a lakos­ság segítségét is kérte felku­tatásához. Keresése végül is sikerrel járt; a Budapesti XIX. Kerületi Rendőrkapi­tányság beosztottai március 8-án este, Kispesten megta­lálták Demeter Csabát, aki — mint később bevallotta — kalandvágyból csavargott el otthonról. — Robbanás a petárda- gyárban. Egy halottja és két sebesültje van annak a robbanásnak, amely szerdán következett be a kelet-ang­liai Peterborough pirotech­nikai gyárában. A robbanás során megrongálódott üzem­részben mintegy harmincán tartózkodtak. Az üzem ar­ról nevezetes, hogy itt ké­szülnek — egyebek között — a James Bond-íilmekben és rockhangversenyeken használatos, különleges tűzi­játékok és robbanóanyagok. Hová vigyük a kölcsön könyvet? Tanácstalan olvasó toporog a salgótarjáni Balassi Bálint megyei könyvtár régi, Ta­nácsköztársaság téri épülete előtt. Mások a patak túlolda­lán az új épület környékén kóborolnak. Lejárt a köny­vek kölcsönzési ideje, de nem tudják, hová kell azo­kat visszavinni: a régi, vagy az új helyre? — Egyik helyre sem — fe­leli kérdésünkre Várkonyi Istvánná, az intézmény igaz­gatóhelyettese. — Kár azon­ban nem éri olvasóinkat, hi­szen nem az ő hibájukból nem tudják időben visszaad­ni a kikölcsönzött könyve­ket. Az új helyen történő megnyitás után még egy hó­nap türelmi időt is adunk, és csak ennek letelte után küldjük ki a felszólítókat, és ekkortól számítjuk fel a ké­sedelmi díjat. Az épületben a lázas ké­szülődés folyik. Kis kupacokat raknak ide-oda, ládákba. — Mikor nyitnak az új helyen? — Ma vesszük birtokba az épületet, és terveink szerint június elején az ünnepi könyvhéten nyitjuk meg ka­puinkat a nagyközönség előtt. Rengeteg dolgunk van még addig, hiszen 250 ezer Nagy Jánosné, Pakodi Petronella, Tolnai Gáborné és Magyari Tamás a könyveket készíti elő a költözésre. darab dokumentumot (köny­vet, újságöt, diafilmet, hang­lemezt, hangoskönyvet) kell újra rendszereznünk- Az új épület ugyanis lehetőséget ad arra, hogy a mostani 27 ezer könyv helyett 62 ezer kerül­jön a kölcsönző polcaira. — Hol kölcsönözhetnek az olvasók, amíg önök zárva tartanak? — A szakszervezeti és a városi fiókkönyvtárak min­denki rendelkezésére állnak. A Somoskőújfalui közművelő­dési könyvtárunk pedig fel­újítva, hétfőtől ismét meg­nyílik. A gyerekek — hiszen a gyerekkönyvtár is költözik — az iskolai könyvtárakból kölcsönözhetnek. (mészáros—bábéi) Bevitelekről is kiadásokról Karancskesziben A januárban jóváhagyott gazdaságfejlesztési terv és költségvetés célkitűzéseinek megvalósítására készített programot tárgyalta meg tegnapi ülésén Karancske­sziben a tanács végrehajtó bizottsága. Ebben a bevéte­lek növelésének és a ki­adások csökkentésének lehe­tőségeire konkrét feladato­kat határoztak meg. Szó van arról is, hogy a intéz­ményeknél a részbeni ön­álló gazdálkodás feltétel- rendszerét az idén megte­remtsék. A bevételek növelésére — többek között — fokozni kell az intézményi helyisé­gek és felszerelések gazda­ságos bérbeadását, többcélú hasznosítását. A kiadások csökkentésének körébe tarto­zik viszont az, hogy a mű­velődési ház építésével kap­csolatos garanciális és szavatossági jogokat ma­radéktalanul érvényesíteni kell. Csak a név új... Kisszövetkezetté szervező­dött a budapesti székhelyű Műszaki Üvegipari Szövet­kezet. A küldöttközgyűlésen a kedvezőbb adózás miatt határozott így a tagság. Ta­valy 23 millió forint mér­leg szerinti nyereség kép­ződött. A salgótarjáni telephely változatlan profillal dolgozik tovább. Az 51 dolgozó jó munkája elismeréseképpen az éves törzsbér 6 százalé­kát fizetik ki nyereség­részesedésként- A kollektíva naponta közel 500 négyzet- méter tükörcsempét dolgoz fel és csomagol ládákba. Valószínűleg még az első fél évben üzembe tudják állítani azt az olasz gép­sort, amely segítségével kétszer annyi tükörcsempét tudnak feldolgozni, mint eddig. Kereskedői magatartás és viselkedés Továbbképző tanfolyam a Nógrádkernél A Nógrád Kereskedelmi Vállalat vezetői 25 kereske­dő részvételével a vállaltait központjában kétnapos to­vábbképző tanfolyamot tar­tottak. A boltvezetők és az eladók Falus Gábor pszi­chológus közreműködésével olyan szituációkat elemeztek, feladatokait oldottak meg, amelyek különböztek min­dennapos, szokványos tenni­valóktól­Az új módszerű és felfo­gású továbbképzés — video segítségével — könnyű és játékos formában történt. Hozzásegítette a jelenlévőket a kereskedői magatartás- és viselkedéskultúra mai köve­telményeinek a megértetésé­hez és remélhetően alkalma­zásához. A résztvevők a tan­folyamon hallottakat, ta­pasztaltakat továbbadják majd társaiknak. Terveiről tárgyalt a városszépítő egyesület Kibővített választmányi ülést tartott csütörtökön a Salgótarjáni Váró svédő-Szé­pítő Egyesület. Kun Zsuzsa titkár előterjesztésében az idei munkaprogramot vitat­ták meg a jelenlévők. A mintegy száz magánsze­mélyt, tizenhét üzemeit, in­tézményt és öt szocialista brigádot tömörítő egyesület tervei között szerepel a ne­gyedévenkénti híradó meg­jelentetése, fórumok szerve­zése időszerű városfejlesztő si kérdésedről. Az elképzelő sek szerint ismét megrende zik a városszépítő-tábort,' társadalmi munkaakciókat indítanak, figyelemmel kísé­rik a városban található em­léktáblák, köztéri szobrok állapotát. Szó volt arról is, hogy az egyesületi tagok szá­mára hétfőnként rendszeres találkozási lehetőséget nyúj tarnak a József Attila Városi- Megyei Művelődési Központ ban. Vásárnaptár Március 17-én, csütörtö­kön országos állat- és kira­kóvásárt rendeznek Ede- lényben, Karancskeszin, La- joskomáromban. Március 19- én, szombaton országos ál­lat- és kirakóvásárt tar­tanak Aszódon, Babócsán, Bercelen, Békésen, Faddon, Mohácson és Sárbogárdon. Március 20-án, vasárnap or­szágos állat- és kirakóvásárt rendeznek Dunaföldváron, Jászladányban, Kecskeméten, Terényben, Tiszakécskén és Vácott. Autóvásárra várják az érdeklődőket Bátonytere- nyén, Debrecenben, Duna­újvárosban, Miskolcon, Mo- noron, Szolnokon, Tapolcán és Vácott. Radioaktiv műszerek tűntek el Debrecenben Izotópos füstérzékelő de­tektorokat tulajdonítottak el ismeretlen személyek Deb­recenben, a Tócóskerti-lakó- telep közműalagútjából. Az eddigi vizsgálatok szerint valószínűleg elektromosság­ban is jártas személyek a zárt alagútrendszerbe beha­tolva leszereltek és maguk­kal vittek két tűzjelző be­rendezést. Mint azt az illetékesek az MTI munkatársának elmon­dották, a több kilométeres tó- cóskerti közműalagútban fel­szerelt tűzérzékelők ameri­cium 241-es tömegszámú izo­tópot tartalmaznak. Ezek az ionizációs kamrák füst ese­tén a levegő vezetőképességé­nek megváltoztatásával ér­zékelik a tüzet, s riasztják a tűzoltókat. A rendszer akkor is működésbe lép, ha az elektromos hálózatot meg­bontják, jelzett tehát akkor is, amikor az ismeretlen tet­tesek leszerelték a két be­rendezést. Mire azonban a riasztás után a szakemberek bejárták a több kilométer hosszú alagútrendszert, a tettesek már eltávoztak a műszerekkel. A Hajdú-Bihar Megyei KÖ­JÁL sugáregészségügyi osz­tályán elmondották, hogy a műszerben lévő radioaktív izotóp alacsony energiájú, ha a műszer kapszulájában marad, nem okoz egészség- károsodást. Abban az eset­ben azonban, ha a detektoro­kat szétszedik, megrongálják, az izotópok a szervezetbe jutva sugárzásos megbetege­dést okozhatnak­A rendőrség nyomozásit folytat a műszerek felkuta­tására és kéri a lakosságot, aki a detektorok hollétéről tud, értesítse a Hajdú-Bihar Megyei KÖJÁL-t, a Debrece­ni Hőszolgáltató Vállalatot, vagy bármelyik rendőri szer­vet. (MTI) Március elsejétől áll a szépülni vágyó férfiak rendelkezé­sére a Salgótarjáni Szolgáltató Szövetkezet fodrászata, a megyeszékhely Gorkij-lakótelepén. Képünkön Iványi Pe­temé egy régi törzsvendége frizuráját készíti. A rendőrség közleménye Az 1988. március 15-i nem­zeti ünnep megzavarására felhívó röplapok és egyéb kiadványok felkutatása ügyé­ben a Budapesti Rendőr-fő­kapitányság illetékes szervei több személynél helyiség-el­lenőrzést tartottak. Az előke­rült röplapokat és az azok elkészítését szolgáló eszközö­ket lefoglalták. Az intézke­dés kapcsán érintett Bokros Péter, Demszky Gábor, Gadó György, Grawásch Péter, Tíagy Jenő és Solt Ottflia bu­dapesti lakosok ellen az el­járás folyamatban van. (MTI) H i* a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. ST® Ml’- Szerkesztőság: Salgótarján, Palócz Imre tár 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Magyal Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BÄUMT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tár 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányftószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hlrlapkázbesltő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben ás a Hírlapelőfizetési ás Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tár. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés! díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101, Salgótarján, Palócz Imre tár 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR Igazgató, HU ISSN 0133-1556

Next

/
Oldalképek
Tartalom