Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-05 / 55. szám
1988. március 5.. SZOMBAT NOGRAD 5 Szöllősy Kálmán fotói Vihar a pusztán <1938) Trocadero lépcsői (1938) A szocializmus, az emberiség szolgálatában Mihail Gorbacsov könyve az átalakításról és az új gondolkodásról C-imr>C 3el®t tapasztalni manapság, hogy a szociaOZOmOS lista fejlődés menete korszakhatárhoz érkezett. Az elmúlt évtizedek figyelemre méltó eredményei nyomán a szocializmus a világpolitika jelentős tényezőjévé vált. Egyre nyilvánvalóbb lett azonban az is, hogy az eddigi hajtóerők kimerülőben vannak, 'a fejlődés megtorpant, stagnált, s a szocialista országok egész sorában egy időben vetődött fel a továbblépés, a megújulás szükséglete. A radikális változásokat, a megszökött gondolkodáshoz, gyakorlathoz képest gyökeres fordulatokat is igénylő új helyzetben, a „hogyan tovább szituációban” sok a nyitott kérdés, a bizonytalanság, s hatványozódik az eligazító, őszinte szavak szerepe. Az emberek joggal igénylik, hogy többet tudjanak a folyamatokról, az összefüggésekről, ismerjék az eseményeik, történések hátterét, mozgatórugóit, várható hatásait. Tisztában vannak vele, hogy a szocializmus jelene, s perspektívája szempontjából kiemelkedő jelentőségű a Szovjetunió léte, fejlődése. Ezért kíséri hazánkban, közvetlen környezetünkben is — a politikai irodalom iránt ritkán tapasztalt — nagy érdeklődés Mihail Gorbacsov „Átalakítás és új gondolkodás” című könyvét a társadalom minden rétegében. S az érdeklődés az első feltétele annak, hogy a szerző szándékai kiteljesedjenek: „...az a célom, hogy közvetítők nélkül osszam meg gondolataimat az egész viliág állampolgáraival olyan kérdésekről, amelyék kivétel nélkül mindenkit érintenek. .. Azt akarjuk, hogy értsenek meg bennünket. ..” Ez az igény elsősorban az amerikai s egyáltalán a nyugati közvéleményre vonatkozik, de kimondatlanul is sugallja a szocializmus ügyében elkötelezették illetékességét. Mihail Gorbacsov könyve „nem tudományos értekezés és nem propagandajellegű publicisztika”, hanem politikai esz- szé, amelyben egy ember — lehetőségeinek és hatalmas felelősségének tudatában — töpreng, vívódik korunk alapvető problémáin, kérdve-kifejtő módszerrel keresi a válaszokat az élet által felvétett kérdésekre, az érveket a szocialista világban — s mindenekelőtt saját hazájában — zajló változások magyarázatára. Nincsenek egyetemes receptjei, nem tart igényt megfellebbezhetetlen igazságokra, párbeszédre szólít, mégis sok szempontból általános érvényűek gondolatai. A kérdések megközelítésében konkrét példáját nyújtva az átalakításhoz —, s mindenfajta megújuláshoz — szükséges tudatosságnak, a sémáktól való elszakadás képességének. Rendkívül tanulságos az a dialektikus és történeti szemléletmód, realitásérzék, ahogyan látja és láttatja a helyzetet, a teendőket, ahogyan az egyes és általános viszonyát kezeli, ahogyan felhasználja a munkásmozgalom harcainak, a szocializmus építésének a nemzetközi és nemzeti tapasztalatait. A korábbi évek alapján szokatlan az a helyenként kíméletlen őszinteség is, amellyel szembenéz a problémákkal. A múlthoz való kritikus viszony azonban nem a vívmányok lebecsülését jelenti, hanem a tanulságok számbavételét a jelen, s a jövő számára. A kötetben meggyőzően igazolódik, hogy az átalakítás nem hirtelen megvilágosodás következménye, hanem a társadalom megújhodásának objektív szükségszerűsége. „Nem hangzatos deklaráció, hanem gondosan előkészített program”, amely szintézise a szocializmust megújító feladatoknak. Alappillérét a gazdaság reformja, a gazdálkodás új mechanizmusának beindítása, a tudományos-műszaki haladás meggyorsítása képezi. Ehhez — egyebek mellett — olyan társadalmi légkörre van szükség, amelyben az ember aktívvá, felelőssé válik. „Az átalakítás azt jelenti, hogy a tömegek eleven alkotótevékenységére támaszkodunk. Vagyis sokoldalúan fejlesztjük a demokráciát, a szocialista önigazgatást, serkentjük a kezdeményezőkedvet, az önállóságot, megszilárdítjuk a fegyelmet és a rendet, szélesebb teret adunk a nyilvánosságnak, a bírálatnak és az önbírálatnak a társadalom életének minden szférájában. A legnagyobb tiszteletet tanúsítjuk a személyiség értékei és méltósága iránt” — írja Mihail Gorbacsov. A modern szocialista társadalom új követelményeket támaszt az emberekkel szemben, de —, mint az átalakítás szociálpolitikája igazolja — egyúttal szolgálja is érdekeit, mindenekelőtt a képességek szerint végzett munka és nem az illuzórikusnak bizonyult egyenlősdi elv alapján. A társadalmi igazságosság eszméjét elsősorban a politikai, erkölcsi szférában kell érvényesíteni. A tudati feltételek megújítása, az oktatás, a nevelés reformja ugyancsak az átalakítás legfőbb vonalába illeszkedik. Nagy tartalékai vannak a kulturális, szellemi értékek mozgósításának, az értelmiség alkotóereje kibontakoztatásának. A bonyolult ideológiai helyzetben, a vélemények pluralizmusában felértékelődik a klasszikusok örökségéhez való konstruktív viszony, amely eszmei iránymutatást igényel az elméleti alapoktól, s feltételezi a határozott szakítást a dogmatikus, voluntarista vonásokkal, minthogy azoknak nincs semmi közük sem a marxizmus—leninizmushoz, sem a valódi szocializmushoz. A lenini tanításra épül az egyik legfigyelemreméltóbb gorbacsovi gondolat is, mely szerint az átalakítás tulajdonképpen forradalom, nagy október szellemének érvényesítése, s mint ilyen, építés és rombolás egyszerre; a terep megtisztítása az új építés számára. Ezt nem lehet elérni evolúciós úton, félénken, tapogatódzva, kockázatvállalás nélkül. De az is igaz, hogy nem lehet lovasroham módjára, meggondolatlanul előreszaladni. A konfliktusok, a heves ütközeték azonban elkerülhetetlenek. Bár, az átalakításnak nincsenek nyílt ellenzői, a semmittevés, a közöny, a kényelmesség ugyancsak ellenállás. Ez elsősorban azokra jellemző, akik nem akarnak másként dolgozni, s abban bíznak, hogy az átalakítás nem hosszú távú politikai irányvonal, hanem egy újabb kampány, amelynek megszűntével visszanyerik kiváltságaikat, előjogaikat. Vannak, akik őszintén féltik a szocializmust a változásokkal együttjáró megrázkódtatásoktól. Egyesek helyeslik ugyan a megújulást, de nem önmagukra, hanem másokra vonatkoztatják követelményeit. Sokan vannak, akik leszoktak arról, hogy önállóan és felelősen gondolkodjanak, cselekedjenek, s most is a felsőbb szintű utasításokra, döntésekre várakoznak. Némelyeknek pedig egyszerűen már nem futja erejükből, hogy vállalják az új feladatokat. De az is vitathatatlan — mutat rá Mihail Gorbacsov —, hogy az elhatározások megvalósítása elkezdődött, a társadalom mozgásba lendült, s „növekszik az átalakítás lendkerekének fordulatszáma. A tömegekre a fokozódó aktivitás a jellemző, az emberek egyre nagyobb számban lesznek az átalakítás feltétlen hívei, s kifejezik bizalmukat a párt iránt. Ez pedig azért rendkívül fontos, mert a Szovjetunió' egész történelme úgy alakult, hogy a pártnak kitüntetett felelőssége van az ország életének alakulásáért. Ugyanakkor napjainkban a párt arra törekszik, hogy a feladatokat megossza az állami, a társadalmi és tömegszervezetekkel, az összes alkotóerőt bevonja az átalakítás folyamatába. Különösen nagy figyelmet fordít a vezető káderek gondolkodásának, mentalitásának, munkamódszerének korszerűsítésére. Következetesen támogatja a kezdeményező, gondolkodó, energikus embereket, akik képesek megsz^Dadulná a formalitásoktól, a sablonoktól, tudnak új megoldásokat találni, akarnak bátran előremenni. A megidézett gondolatokban nem nehéz analógiákat, párhuzamokat találni a Szovjetunió és hazánk helyzete, az aktuális teendők jellege között, ezért számunkra is ösztönző erejűek, biztató üzenetnek minősülnek. Az azonban, hogy a szocializmus lényegi kérdéseit illetően hasonlóan gondolkodunk, nem jelentheti a Szovjetunióban alkalmazott módszerek követését, mint ahogyan közvéleményünk egy része igényid. Maga a szerző figyelmeztet rá, hogy milyen torzulásokhoz vezetett, amikor a szocialista építés szovjet modelljét „... vitathatatlan dogmák rangjára emelték”. Egyébként is mi már korábban, más körülmények között, kevésbé feszített ütemben megtettük az első lépéseket a reformpolitika útján. A kötet második része direkt módon is bizonyítja, hogy az SZKP főtitkára az emberiség koordináta-rendszerében gondolkodik. Jól látja a „sokszínű, sokdimenziós világ realitását”. Tisztában van vele, ,hogy a civilizáció sorsa szempontjából létfontosságú, úgynevezett globális problémákat közös érdekeltségi alapon, egymásra utáltán kell megoldani. A legnagyobb hangsúlyt értelemszerűen — a legveszélyesebb feszültségforrás kiiktatására — a nukleáris háború elkerülésére helyezi, hiszen az megsemmisítene minden értéket, beleértve az élet elemi feltételeit is. Minden ember — bárhol éljen is — számára bizalomkeltőek lehetnek az új politikai gondolkodás elvei és törekvései, különösen, hogy hatásuk is egyre inkább érzékelhető. Szocialista építőmunkánk hazai gyakorlatának is a legfontosabb nemzetközi feltétele a béke, a biztonság, ezért fogadjuk megnyugvással és támogatjuk a Szovjetunió külpolitikáját. Ugyancsak a teljes' egyetértés hangján szólhatunk azokról a gondolatokról, melyek a népek közötti kapcsolatokra, a szocialista országok együttműködésének, barátságának fejlesztésére vonatkoznak. Mihail Gorbacsov könyvének sorai közül egy határozott, dinamikus egyéniség az élőbeszéd közvetlenségével, logikai rendben, de szokatlan fordulatokkal szól olvasóihoz, erősítve bennük az önbizalmat, a jövőbe, a munka, a cselekvés értelmébe vetett hitet: „Mindenft amibe belefogunk, szívvel, lélekkel és ésszel meg kell érteni, átérezni, akkor lehet többet beleadni. Az elcsüggedt ember nem ad többet bele. Ellenkezőleg, az ilyen ember visszariad a nehézségektől, amelyek letörik őt. Ha viszont az embernek erős a meggyőződése és tudása, ha morálisan szilárd, nem lehet megtörni, megáll a lábán bármilyen viharban”. ezzel a felfogással lehet az embereket meg- x»aU K nyerni, mozgósítani a peresztrojka, illetve a kibontakozás ügyében, s csak újabb tényleges eredményekkel lehet növelni a szocializmus tekintélyét, vonzerejét. Dr. Csongrády Béla Lapról lapra Egy elhagyott kőbányában egy férfi ás nap mint nap. Amikor ezt számon kérik tőle, kiderül, hogy itt, ebben a kőbányában 1941-ben, mint partizánt kivégzőosztag elé állították. Csodával határos módon életben maradt, de három másik férfi és egy lány — akiket vele állítottak golyó elé — meghaltak. A háború után a három férfi holttestét megtalálták, a lányét nem. ö most azért jött a tragédia színhelyére, hogy fényt derítsen a történtekre. Vaszil Bikov A kőbánya című regényét közli februári, (majd márciusi) számában a Szovjet Irodalom című folyóirat. Külön rovatot szentelnek a lap szerkesztői Borisz Paszternák Zsivágó doktor című regényének, amely rövidesen magyarul is megjelenik az Európa Könyvkiadónál. Paszternák művének végén található verses függelékből a Hamlet című részt eredeti nyelven és tizenhárom fordításban közlik. Olvashatjuk Dmitrij Lihacsov elemzését is a regényről. (Ezzel a bevezetővel indul az orosz nyelvű közlés a Novij Mir januári számában.) A megszokott rovatok mellett olvashatjuk még Agha- szi Ajvajzan örmény író szép elbeszélését: esszéket, tanulmányokat a mai szovjet szépprózáról, a mai irodalmi kísérletekről. Elintézetlen ügy (1959) Szöllősy Kálmán 1906-ban kereskedelmi érettségi után, fiatalon jegyezte el maját a fényképezéssel. Húszévi tanulás után lépett a közönség elé. Kiállításokon főleg íangulatképei, tánc- és aktiéi vételei szerepeltek sikerrel. Újszerű megoldásként az akt fényképezésékor kilépett a műterem zárt falai közül. Szabadban, természeti környezetben készült képei nemzetközileg is nagy sikert arattak. Mély humanizmusa áttört a kor, a harmincas évek könnyed, tetszetős ábrázolási módján. őszinte, a valósághoz jobban kötődő látásmódja kiemeli a magyaros stílusban dolgozó neves kortársai közül. 1913-tól rendszeresen járta az országot, az egyszerű emberek örömének és bánatának krónikása. Számos műve előfutára, és talán inspirálója a magyar fotóművészet másik nagy', jelentős irányzatának, a szociofotó- nak. Negyvenével munkássága alatt öt világrész 988 nemzetközi kiállításán vett részt: 11 arany-, 6 ezüst- és számos bronzérmet nyert
