Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-19 / 67. szám
4 NÖGRÄD 1988. MÁRCIUS 19., SZOMBAT — Ezek a vértanúk, emez meg Kossuth — mondja özvegy Mravik Ferenené Kovács Pál Is járta a portákat képok: kulcsár — 4 RÉGMÚLT KAPCSÁN Berceli összefogás a jelenért, a holnapért A történet, amelyről az alábbiakban szó esik, a múlt század közepére nyúlik visz- sza, amikor is Pintér Katalint, a becskei „lyánykát” Bercelre hozták menyecskének. S mint akkoriban szokás volt, az új asszony hozományából nem hiányzott a biblia sem, amely az 1860- as évektől kezdve megmaradt a család féltve őrzött ereklyéjeként, s generációról generációra öröklődött. Az 1855-ben kiadott szent- írásgyűjteménv pár hete került a berceli művelődési ház dokumentumkollekciójába, Az intézmény igazgatója, mint hímest tojást szokás, oly óvatos és érthető féltéssel mutatja. — A múlt esztendőben pályázatot hirdetett a helyi KISZ-bizottság, a HNF és a művelődési ház településtörténeti dokumentumok gyűjtésére és helytörténeti pályamunkák írására, amelyet idén is folytatunk — kezdi mondandóját Kovács Pál, miközben a kezében levő többkilónvi paksamétát tartja. — Milyen meggondolások hívták életre a pályázatot? — Bércéit „kastélyos” községként szokás még mindig emlegetni, minthogy a valahai kilenc nagybirtokos mellett éltek itt kastélytulajdonosok is, A patinás épületekben számtalan régiség és ritkaság volt, mint mondják az idősebbek. Míves bútorok, sokat érő kottagyűjtemény. . . Csakhát azóta sok mindent megélt ez a falu is, és nem meglepő, hogy a legtöbb értéknek nyoma veszett. A gyűjtőmunkával az a szándékunk, hogy az itt élő emberek aktív részvétellel minél jobban megismerjék szűkebb pátriájuk múltját. mert abból a jelen, sőt a jövő is építkezhet. Az sem mellékes szempont, hogy se. giti a lakóhelyhez való kötődést, az emberi kapcsolatok ápolását. Közben alkalmunk nyílik arra, hogy bepillantsunk az idáig összegyűlt dokumentu. mok tömkelegébe. Fotókról láthatjuk a régmúlt faluját, a községbeliek hétközbeni és ünnepnapi viseletét, az aratás dandárját a felszabadulást követő években. Az írásos anyagból — köztük Molnár Pál visszaemlékezéseiből — megtudni a lakodalmi szokásokat, a vő- íélyverseket, az 1945 előtti színjátszók érdemeit. Gerhát Pál, a hajdani tsz-elnök a termelőszövetkezetek szervezésének idejét vetette papírra és a falu munkásmozgalmi múltját idézi a maiaknak. A fiatalok sem hiányoznak a falutörténeti kutatások munkáiból: az általános és középiskolások, a dolgozó fiatalok, sőt a középkorúak is megmozdultak a felhívásra. Ök szintén tenni akar- . naik a községért. De visszatérve a kezdő sorokra, a sok-sok berceli fiatal közül Mravik Kornél volt azt, áki családja féltve őrzött ereklyéjét a köznek adományozta: Pintér Katalin bibliáját. A több mint száz esztendőn át óvott könyv lapjai még épek, a lapszélek azonban már csipkézet- tek a sok lapozgatástól. Lapjai között az 1894-ben házasságot kötött özv. Mravik Frencné nagybátyjának aranyesküvőjére szóló meghívó, az utolsó lapon a családfa jegyzéke látható. A kuriózumszámba menő lelet az utolsó oldal és a borítólap között található. Mravik Kornél, az adományozó bukkant rá az ide menekített — első látásra eredetinek tűnő, ám azóta bizonyossá vált, hogy lenyomatról van szó — rézkarcmásolatokra, amelyeket az aradi vértanúkról és Kossuth Lajosról készítettek nem sokkal a tragikus események után. Hogy miért őrizgette a család a magyar szabadságharc tizenhárom vértanújának képmását, miért Kos- suthét, aki haláláig hatással volt a magyar politikai életre? Kitalálni nem nehéz, bár a régi berceli család egyetlen életben maradt tagjának, özvegy Mravik Ferencnének csak homályos emlékei vannak arról, miért kerültek a rajzok a biblia lapjai közé. — Ezek a vértanúk, emez meg Kossuth — mondja könnybelábadt szemmel, elhunyt családtagjaira, rokonaira is emlékezve, keze között forgatva az időtől megsárgult papírosokat. — Nem emlékszem, • mikor került hozzánk, ki hozta régen a házhoz. A férfiak dolga volt a politika mindig... A berceliek értékmentő tevékenysége, a falubeliek ösz- szefogása, a szakadatlanul tovább folyó munka talán választ ad majd az idős asz- szony elődeinek tevékenységére is, s a múlt homályából tán feldereng, milyen szerepük volt a berceliek- nek a szabadságért folytatott küzdelemben. De annyit már sikerült eddig is elérniük, hogy talán az itteni művelődési házé volt a legértékesbb dekoráció a március 15-i ünnepségen. Fénymásoltatták ugyanis a mártírok és a Kossuth arcmását, és ezekkel díszítették az ünneplés helyszínének falait. Tuza Katalin Radios István tárlata Rimaszombatban A Rimaszombatban megjelenő Gömöri Hírlap március 4-i száma mindkét (szlovák és magyar nyelvű) kiadásában Jozef Tokár felvégével illusztrált képes beszámolót közöl Radics István, Nógrádban élő festőművész reprezentatív önálló kiállításáról, amelyet a februári forradalom évfordulójához kapcsolódó kulturális eseménysorozat részeként rendeztek a rima- szombati városi kultúrház- ban. Amint az a lap beszámolójá. ból is kitűnik, az intézmény történetében ez az első kiállítás, amely külföldi művész alkotásait mutatja be. A tárlat közönségsikerére jellemző, hogy nyitva tartását március 28-ig meghosz- szabbították. Időközben ifjúsági napok is zajlanak az intézményben, ami további közönségrétegek számára teszi lehetővé a művész alkotásaival való ismerkedést. Érdemes megemlíteni azt is, hogy Rimaszombatban igen nagy gondossággal készültek föl a tárlat fogadására. Az intézmény esztétikai megjelenése is vonzó, de külön ki kell emelni a szép belső tér lehetőségeit nagy szakmai hozzáértéssel kihasználó rendezést is, ami a művek hatásának érvényesülését segíti. Radics István 35 alkotása látható Rimaszombatban. A művek fele tűzzománc, a többi akvarell, rajz és nyomat. Ezúttal különösen a tűzzománcok keltették föl a rimaszombati közönség érdeklődését, tekintettel arra, hogy e műfaj bizonyos értelemben még szokatlan volt számára. A Folklórfesztivál, a Variációk, a Mezőgazdaság, a Bioszféra és a többi zománckép tematikája viszont a gömöri tájakon élők számára is ismerős tartalmakat hordoz. Megnyerőnek tetszett a közvetlenség is, amely Radics István itthoni közönsége számára már oly régóta ismerős, az egyszerű, letisztult kompozíciós megoldások, a színek fénylő ragyogása, összességében a fesRadics István rögtönzött tárlatvezetést tart rimaszombati kiállításán tői megoldások harmóniája, a friss forma- és színvilág, ami a létezés szépségéről beszél, s a szülőföldhöz való ragaszkodásról vall. Természetesen, minden ember és minden művész számára lényegesek a gyermekkori élmények, ezek állandó szellemi tökét jelentenek. Radics István ezeken az élményeken túl, fokozott felelősséggel nyúl a palóc tájhoz és a tájat alakító emberhez, földiéi mindennapi életéhez. Ez azt is jelenti, hogy a történelem, a jelen és a jövő szerves egységben jelenik meg a művész alkotásaiban. Hangvétele megnyerőén őszinte, valamennyi képén jelen van a halk líra is, a tiszta csönd. Mindez nem egyszerűen stílusrend kérdése, hanem elsősorban a lelkületé, azé a humánumé, ami az embert is jellemzi. A szeretett tájról is férfias szemérmességgel, de egyértelműen vall, amikor megörökíti a lassan eltűnő hajdani népi építészet és tárgyi kultúra emlékeit. Ez a folyamat a fejlődéssel jár, a jövő számára azonban szükség van arra is, hogy mindarról, ami volt, maradjon jel, tanulságul. Az efféle érzékenységhez szükség van bizonyos nyugalomra, a szemlélődés belső csöndjére, ez az állapot vezet az újabb és újabb felismerésekhez. Éppen ekkor látszik minden egyszerűnek és közvetlennek, a szerkesztett rendnek és harmóniának előbb belül kell megszületnie, hogy a képek is sugározhassák azt. Radics István mindig érzelmi beállítódással közelít emberhez és tájhoz egyaránt. Nemcsak tiszteli, hanem szereti is az embert és munkáját, ünnepeit és hétköznapjait. S mert szereti, szolgálni is kívánja. A szolgálatnak persze számtalan formája van, a művész pedagógusként is ezt tűzte ki céljául, a tanítás, az esztétikai kultúra színvonalának emelése a tanulók és a munkások körében, egész életében meghatározó volt számára, ma is az. Amikor pedig műveivel lép a közönség elé, mindenki úgy érezheti, kedves régi ismerőssel találkozik. Azokért állít ki, akiket ismer és szeret, akikben gondolatot ébreszt, akiket az élet szeretetére biztat. Ezt a szeretetet érezte meg a szomszédos Gömör művészetkedvelő közönsége is Rimaszombatban. T. E. TIT-szaktan folyamok Az autóbusz-vezetéstől a méhészetig, a tej házkezeléstől a villámvédelemig sokféle szakma ismereteit lehet elsajátítani a Tudományos Ismeretterjesztő Tár. sulat tanfolyamain. Országszerte évente mintegy 24 ezer ipari, négy és fél ezer mezőgazdasági fizikai munkás tanul szakmát vagy gya. rapítj-a szakismereteit, az alkalmazottaknak, értelmisé. gieknek szóló tanfolyamokat is beszámítva pedig összesen ötvenezren tanulnak a TIT-ben. A legnépszerűbbek, a megyei szervezetek kimutatásai szerint, a könnyű- és nehéz- gépkezelő-, a gáz- és olaj'ka- zánkezelő-, a targoncavezető-, a programozó-, a gépíró-, a darukezelő-tanfolya- mok. Néhány éve — amikor hazakerültek a koronázási ékszerek — még enyhe túlzásnak számitott, ha valaki azt mondta magáról, hogy nap mint nap látta a magyar koronát. Azóta persze, változott a helyzet. Akinek kedve tartja, bemegy a Nemzeti Múzeumba és kedvére kigyönyörködheti magát benne. Bár mindennap odakíváncsiskodni — azért ma is túlzás. Kivéve persze, ba hivatalból teszi ezt az illető, mondjuk az a dolga, hogy vigyázzon a koronára. Felelősségteljes feladat ma is, a múltban is az volt. Nem akárkit ültethettek oda ezzel a megbízással: aztán nyitva tartsa ám a szemét! Aki mégis ezt a feladatot kapta, válogatott legénynek, vállas, bátor kiállású „fenegyereknek” kellett lennie. A második világháború előtt huszonnégy tagú koronaőrség oldotta meg ezt a feladatot. Egy-kettőjükkel már megismerkedhetett a nagy- közönség a televízió Századunk című műsorában, mások már nem is élnek azóta, Vagy nyomuk veszett. Egyikük azonban Szécsényben lakik. Juhász Gyuri bácsi tizennégy éve ment nyugdíjba a Palóc Háziipari Szövetkezettől, most a mezőgazdasági szakközépiskola kollégiumában dolgozik, mint éjszakás portás. Katonakorában nyolc évig a „huszonnégyek” között szolgált koronaőrként. — Huszonnégy órás szolgálatot adtunk — emlékezett. — Utána három nap szabadság járt, mivel hatosával jártunk fel a budai várba. Hárman az épületben teljesítettünk szolgálatot, hárman pedig a korona mellett, a páncélterembe bezárva. Az előszobából kimenni csak váltáskor lehetett, s az ajtót belülről nyitottuk és zártuk. A díszes egyenruhát ezüs- tözött fegyver egészítette ki. Súlyos, veretes, régimódi mordályok, amiket egyébként meg sem töltöttek. — A fegyvereket sosem használtuk — mármint fegyverként. Mint dísztárgyat, annál többször vettük vállra, mert nemcsak a koronát őriztük, hanem ünnepségeken, államfői találkozókon és a pápai látogatásokon őrséget adtunk — folytatta Gyuri bácsi. — A kiképzés nagyon kemény volt, a büntetések súlyosak. Jutalom meg csak annyi, hogy örüljünk, ha itt szolgálhatunk. Vezényszavakat sem hallottunk az ilyen alkalmakkor, az egész ceremóniát koppantás- ra és kézjelekre végeztük. Ügy megdolgoztattak minket, hogy utána majdhogynem a nyelvünkre léptünk. De a látvány parádés volt. Teltek-múltak a szolgálat évei, mígnem a koronát elvitték az országból. Ezzel természetesen véget ért a koronaőrök szolgálata is. Akik életben maradtak közülük, a hazaszállítás után az első látogatók között keresték fel a nemzeti ékszert a múzeumban — hogy régi ismerősként újra itthon köszönthessék. Mint a szécsé- nyi Juhász György is. (rt) Elismerés a November 7. Filmszínháznak Tavaly májusban felhívást tett közzé a Csongrád Megyei Moziüzemi Vállalat, melyben a szovjet filmek eredményes forgalmazására mozgósította a szocialista brigádokat. A féléves versengésben több mint 90 pályázat érkezett a rendezőhöz, a Magyar—Szovjet Baráti Társasághoz. A minap Budapesten megtartott ünnepségen a 17 díjazott között szerepelt a salgótarjáni November 7. Filmszínház kollektívája is. Ezúttal másodlagos szempont volt a nézőszám; a zsűri elsősorban a rétegigények minél színvonalasabb kielégítése, a szovjet filmek forgalmazásának újszerű megoldásai alapján ítélte oda okleveleit. A salgótarjániak plakátkiállítással, a szovjet alkotásokból válogatott hét végi vetítésekkel, a különböző iskolásrétegek számára indított sorozatokkal vívta ki az elismerést. Akciójukat mintegy 23 ezer néző kísérte figyelemmel. Egy a huszonnégyek közül A koronaőr
