Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-19 / 67. szám
1988. MÁRCIUS 19., SZOMBAT NOGRAD 3 Választás után a titkár „Hiszek az emberben, mert mindent elvisel.’’ (William Faulkner) „Hiszek az emberben, mert nem hajlandó mindent elviselni.” (Galgóczi Erzsébet) E két idézet szolgált mottóul közel öt esztendővel ezelőtt egy olyan portréhoz, amely egy ifjúsági vezetőről rajzolt képet. Akkor vett búcsút a mozgalomtól. No, nem örökre, csupán három évre, amíg befejezte tanulmányait a politikai főiskola nappali tagozatán. Beszélt gondjairól, sikereiről és kudarcairól, vágyairól, majd a cikk azzal zárult, hogy három esztendő múltán szembesítjük a terveket ji valósággal! Szó, ami szó, súlyos gondatlanság terhel mulasztásomért, hiszen ’86 októberében illett volna megkeresni Demus Ivánt.. . rákérdezni, hogy akkor miként is alakultak a dolgok? Aztán nemrégiben olvasom az újságban: a balassagyarmati városi pártbizottság titkárának választották. Egy gyors telefon, időpont-egyeztetés, s máris a titkári szobában idézzük meg a múltat. — Azt tudom, hogy kitüntetéssel, vörös diplomával fejezte be a főiskolát, ott alapszervezeti párttitkárként is tevékenykedett. .. De nem tudom, miként tudta-tudja hasznosítani ezt a tudást? Okozott-e gondokat az elmélet és a megélt gyakorlat szembesítése? Vagyis, menynyit ér ez a szép diploma az életben? »uh r-<nElmosolyodik a kérdés- dömpíngen, szerényen megjegyzi, hogy őszintén szólva, ilyesmin nem szokott gondolkodni, de ha már nagyon muszáj, akkor megpróbál valamiféle választ adni. Hát, íme: — Ezt a három esztendőt arra használtam föl, hogy „magamba szívjam” az iskola, a főváros nyújtotta politikai, kulturális ismereteket. Könyvtárakat bújtam, színházakat jártam, barátokat kerestem és találtam, akikkel sokat vitatkoztunk, beszélgettünk. Osztályunkban jószerivel az egész ország képviselve volt, így aztán ki-ki hozta a helyi híreket, ezekről estéket, olykor éjszakákat is átbeszélgettünk. Remek szellemi műhely volt számomra az iskola. Sok nagyszerű előadóval, Andics Jenő, Papp Zsolt, Bihari Mihály. .. hogy csak néhányat említsek. Igaz nem zöldfülűként mentem oda, hanem több mint tízéves mozgalmi tapasztalattal, s ennek megfelelően „raktároztam” az információkat. Tudtam, hogy az elmélet és a gyakorlat, bár összefüggő kategóriák, ám a kettő nem ugyanaz, néha szakadék is lehet közöttük. Hogy mennyit ér a diplomám a gyakorlatban? Ezt legkevésbé magam dönt- hetem el, nyilván a munkám minősíti majd. Legfőképpen azok az emberek, akikkel és akikért dolgozom, valamint azok a sikerek, vagy éppenséggel kudarcok, amelyek munkámat kísérik. Átolvassuk a korábbi újságcikkeket, egyetértve abban, hogy annak idején éles kritikával illette az ifjúsági mozgalmat, a központosítási törekvéseket: „azt hittük, hogy »fent« pontosan meg lehet határozni, hogy mit kell tenni -lent«...” De nem maradt bírálat nélkül az idősebb generáció sem, olvassuk csak el újra: „Fiatalok hosszú éveket várnak, hogy próbára tegyék képességeiket. Az üzem, az intézmény vezetése kényelmesebbnek és biztonságosabbnak tartja, ha az idősebb, bevált emberekre bízzák a nagy feladatokat. .. Úgy érzem, ebben a felgyorsult világban az idősebb nemzedék kevesebb időt és energiát fordít arra, hogy az ifjabbaknak átadja a tapasztalatait... ” — Változott-e a nézőpont, most, hogy lassan ön is ki- nő az ifjúkorból, s egy városi párttitkári székből szemléli az eseményeket? — Csak annyiban, ameny- nyiben maga a társadalmigazdasági környezet változott! Ma is probléma az önállóság hiánya, a nemzedékek közötti összhang. Ezeket nem „szemlélni’ kell, hanem keresni a megoldást. Ügy vélem, minden párttagnak és minden pártszervezetnek a saját környezetében, működési területén kell nagyobb erőbedobással, hatással dolgoznia, hogy fölszámoljuk ezeket. Nem a nézőpontom, hanem a lehetőségem változott! Mint városi titkár nagyobb a beleszólásom a dolgok alakulásába, s nyilván ezzel párhuzamosan a felelősségem is. — Hogy érti ezt? Beavatna, miben-miért felelős? — Erre válaszolni röviden nehéz, hosszan pedig, gondolom nem e cikkhez tartozik. De azért egy példával szeretném illusztrálni. Itt voltak az elbeszélgetéssorozatok, amelyeken a párttagság igen őszintén, felelősen mondott véleményt az ország, a szűkebb pátriája helyzetéről. Nos, ha komolyan vesszük azt, hogy fontos az emberek véleménye, zsargonnyelven szólva „az alulról felfelé építkezés”, akkor nekünk kötelességünk az innen érkező véleményeket, javaslatokat, kezdeményezéseket hasznosítani. Vagy a városi pártmunkában, vagy pedig továbbítani a felvetéseket az illetékesekhez. Ezzel persze, nincs vége! Figyelemmel kell kísérni, mi valósult meg belőlük, mi nem, s erről tájékoztatni a tagságot. E felelősség tehát politikai, ám igen konkrét, számon kérhető és mérhető. Hosszan elvitatkozgattunk még ezekről a kérdésekről, de az idő, mint tudjuk szalad, s már csak néhány magánjellegű témára jutott belőle. Ami ilyenkor szokásos: család, gyerekek, lakás. A feleség, Katalin a Budapesti Finomkötöttárugyár technológusa, a gyerekek: Iván 14, Kati pedig 11 esztendősek. S nemrég baráti kalákában elkészült a családi otthon is, így Demus Iván végképp letelepedett Balassagyarmaton. öt évvel ezelőtti cikkünk a Válás után a titkár címet viselte, a mostanié: Választás után a titkár. Űjabb ígéretre már nem vállalkozom. Ki tudja, mi lesz öt év múlva?! Tanka László VARRÓNŐK A Váci Kötöttárugyár kazári gyáregységének tanműhelyében üzemszerű körülmények között ismerkedhetnek jövendő szakmájukkal a tanulók. A nőiruha- készítők az első és másodévet töltik a gépekkel és alapanyagokkal jól ellátott tanüzemben, eközben teljesen elsajátítják az önálló munkát. Harmadévben már a gyár szalagszerű termelésébe is bekapcsolódnak, s teljesítményüket is mérik. Képriportunkban a második évfolyamosok tizeilhárom fős kollektívájának elfoglaltságáról számolunk be. — kulcsár józsef — Sándor Ottóné szakoktató családias hangulatot teremt a fiatalok körében. A szakmai felkészítés mellett a felnőtté válásban is segítséget kapnak Farkas Szilvia, Odler Éva, Medve Anna és társaik Kiss Erika és Pilló Zsuzsa: „— Munkatársakká és barátokká válunk a tanulóévek alatt.” A tűbefűzés is feladat a foglalkozáson „A haza szellemi és anyagi gazdagítása a feladatunk” Beszélgetés Horváth Józseffel, a TIT megyei szervezetének titkárával A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat — mint közművelődési intézmény •— az elsők között reagált az országban zajló gazdasági, társadalmi változásokra. A szervezet ugyan évről évre megkapta a korábbi állami támogatás összegét, ami azonban — az áremelkedések következtében — mindig kevesebb feladat elvégzésére volt elegendő. A folytatásra két lehetőség kínálkozott; vagy az anyagiakhoz igazítják a tevékenységet, vagy saját munkájukat alakítják úgy, hogy megvalósulhasson a szintentartás, sőt a fejlesztés. A társulat, minthogy apparátusának, tisztségviselőinek többsége felismerte a belső tartalékok mobilizálásának lehetségességét, nem kevés viták árán, az utóbbi mellett döntött. Gyakorlati kimunkálásában jelentős részt vállalt a TIT Nógrád megyei szervezete, amely a múlt évben több mint 15 millió forintos saját árbevételt ért el, miközben éves költségvetési támogatása nem érte el a a 400 ezer forintot. S ha már a pénzügyeknél tartunk, említsük meg, hogy ösz- szes pénzforgalmuk a 20 millió forintot közelítette, és 6 millió forintnál több tiszteletdíjat fizettek ki az ismeretterjesztésben részt vevő és a felkérésükre dolgozó értelmiségieknek. — Amit csinálunk, annak jelentős része már vállalkozás — mondja Horváth József, a megyei szervezet titkára. — 1841-ben, amikor a TIT megalakult, és még utána Sok-sok évtizeden keresztül, a tudomány eredményeinek a népszerűsítése volt a fő feladatunk. Ma azt mondanánk erre, azon igyekeztünk, hogy a tudomány termelőerővé váljon. A TIT-ta- gok megszerzett ismereteiket adták tovább, tehát érték- közvetítés zajlott. Ezek az értékek hosszabb távon gyökeresedtek meg, váltak alkotóerővé az emberekben. Később, a technikai és egyéb fejlődéssel — gondoljunk csak a rádióra, tévére — ki- szélesedett, módszereiben, formáiban korszerűsödött az ismeretterjesztés, amire a TIT-nek valamilyen formában reagálnia kellett. A klasszikusnak nevezett ismeretterjesztés mellett olyan tartalmi tevékenységet kellett kialakítani, amelyik választ ad az emberek tftiftdfen- napi kérdéseire, gazdagítja anyagi,1 szellemi erőikét, képessé teszi őket energiáik felszabadítására. A felismerés és a kényszerűség téri-- tette hát a TIT-et a mostani útra, amikor már az érték- teremtés, az értékalkotás is megjelent. Ez előnyös az országnak, hiszen egyik gondunk éppen az, hogy kevés érték születik, és az is lassan válik közkinccsé, általánossá: kedvező a tagságnak, mivel kutató-, értékteremtő munkája révén Szellemileg gazdagodik. — Az értékalkotást elsődlegesnek nevezi, amiből arra következtethetünk, hogy nem vetették el az eredeti célt, az értékközvetítést sem. — Feladatunk továbbra is a haza szellemi és anyagi gazdagítása, csak ennek a tartalma változott a társadalom, az emberek változásának megfelelően. Az ismeretterjesztő előadások egy része megszűnt, vagy visz- szaszorult. Itt említhetem az üzemek munkaszüneteiben tartott úgynevezett szalon- nás-előadásokat. De minthogy az ismeretek átadására szükség van, helyükbe jöttek az előadás-sorozatok, a tanfolyamok, amelyek ösz- szefüggőek, komplexen közelítik a problémákat, és sokkal hatásosabbak. — Tanfolyamok, előadás- sorozatok szervezésével ma már nemcsak a TIT foglalkozik. A monopolhelyzet régen a múlté. Nem tölti ez el önöket — talán megfelelő a szó — szorongással? — Szervezetünk kellő tárgyi és szellemi feltételekkel rendelkezik, 1200 TIT-taggal számolunk — mérnökök, közgazdászok, orvosok, pedagógusok, jogászok —, felkészültek, törekvőek. Az általuk képviselt szellemi gazdagság hallatlan erő; ennek mozgásba hozása biztosítja működésünket. Ami pedig a tanfolyamokat illeti, a mieink átfogó, szélesebb kitekintésű ismereteket nyújtanak. Mások — az üzemekre gondolok elsősorban — szakmai tanfolyamokat hirdetnek, mi viszont ezekhez társadalom- tudományi és természettudományi ismereteket is adunk, és tapasztalataink szerint az emberek szívesen veszik. Az át- és továbbképző tanfolyamok mellett megtartottuk a hagyományosakat — például titkárnői, gyofs- és gépíró-, a nyelvtanfolyamokat. Ez utóbbiban szeretnénk jelentősebben előrelépni, bár már ott tartunk, hogy nagyobb igény mutatkozik a nyelvtanulás iránt, mint amennyit tanárral ki tudunk elégíteni. Angol-, német-, franciatanárból van kevés. A szlovák nyelv iránt főként Balassagyarmaton mutatkozik érdeklődés, kiváltképpen a vám- és pénzügyőrök körében. Ez nemrégiben így jelentkezett Salgótarjánban is. S e témakörhöz még hozzátenném: ma már nem csak hozzánk járnak be az emberek, hanem a mi előadóink mennek ki a helyszínekre. Aztán az egyes szakosztályaink egyre többször fognak össze egy-egy program- sorozat ■f^vlev6eién>4éáében”, például a környezetvédelemben, és nem külön-külön munkálkodnak. Ez az interdiszciplináris együttműködés rendkívül helyeselendő. — Az együttműködést is nyilván az „új kor” szelleme teremtette, mint az újszerű, tanfolyami ismeretterjesztő formákat. Az utóbbi időben azonban hallottunk más szo- katlanságokról is, például különböző szakszolgáltatások megalakulásáról. Hogyan illenek ezek bele a TIT-mun- kába? — Abból indultunk ki, hogy a megyében sok olyan értelmiségi él, aki tartalékenergiákkal rendelkezik, és azokat szívesen hasznosítja a közösség és természetesen a maga javára. Ezért vezettük be 1983-ban, az országban az elsők között a szakfordítói és tolmácsszolgálatot. Vállalásainkat pár nap alatt teljesítjük, s nem kell heteket várni, mint hajdan, amikor Budapestre kellett küldeni a fordítandó szövegeket. Január elsejével szolgálatunkkal egyesült az Alkotás műszaki gmk, amelynek hasonló részlege működött, így lehetőségeink növekedtek. Évente 1 millió forint fölötti árbevételre számítunk. A környezetvédelmi és műszaki szakszolgálatunk az első megyei szervezet volt. Folyamatosan hoznak létre ilyet is a többi megyében, a mi szabályzatunk, tapasztalataink alapján. Interdiszciplináris alapokon működik, s tavaly másfél millió forintos árbevételt ért el. Nem tekinthetjük véletlennek, hogy megyénkben a környezetvédelmi oktatóbázist éppen a TIT-szervezet kapta meg Salgótarjánban és nemrégiben Pásztón is. Fontos törekvése munkánknak, hogy a legújabb dolgokkal foglalkozzunk, akár félévenként váltsunk, alkalmazkodjunk, sőt előre gondolkozzunk, megelőzve a történéseket, hogy mire lenne szükség jövőre. Januárban hozzáfogtunk az energia- veszteség-feltáró tevékenységhez. A törvényes' rendelkezések értelmében ugyanis, ha az országos energiafelügyelet tárja fel a veszteséget, akkor bírságot kell a vállalatoknak, intézményeknek fizetniük. Nekünk viszont vannak ehhez értő szakembereink, akik megbízás alapján elvégezhetik .a feladatot, és tanulmánytervet készítenek a veszteségek kiküszöbölésére. A KISZÖV egyetértésével valamennyi ipari szövetkezetei felkerestük levelünkkel. Kérésre marketingtevékenységet is végzünk, átvilágítva a szövetkezet egész termelési és igazgatási szerkezetét. S hogy mással is bizonyít-, sam az új iránti fogékonyságunkat: meghirdettük az adótanácsadó-tanfolvamot. Nyolcvanan jelentkeztek. Egy részük tanulását szervezetünk finanszírozza, mert számítunk rájuk saját adótanácsadó szakszolgálatunk megszervezésében, a folyamatos közreműködésükre. Szolgáltatásunkat majd valamennyi gazdálkodó egység igényelheti. — Szavaiból a rugalmasság mellett minduntalan kitűnik az is, hogy kínálatuk nem jótékony céllal születik meg. Magyarán: pénzt kérnek érte. Erre hivatkozva már hallhattunk vádló megjegyzéseket is: az ismereteket hajdan önzetlenül terjesztő TIT pénzkereső kulturális intézmény lett. Mi erről a véleménye? — Amíg az állam finanszírozta az ismeretterjesztést. könnyű dolgunk volt; csak arra kellett gondolnunk, jól költsük el a dotációt. Most. hogy sokkal kevesebb ÜSkÜPk i* iohban kell ievekezni. Vál-'- lalko7iink. mert ez teszi lehetővé működésünket, az önzetlen ismeretterjesztést, azt, Hogy bizonyos tevékenység! formákat a bevételből fenntarthassunk. egyes társadalmi akciókat anvaeilae támogathassunk. A tavalvi nvári egyetemhez néldául 250 ezer forinttal iárultunk hozzá, a ..Maradj köztünk” kábítószer-ellenes alapítványnak százezret utaltunk át. az alkoholizmus elleni alapítványra 20 ezret Finanszírozzuk a Nógrádi Fórum című időszaki kiadvány egy részét, az idén 10 ezer forintos díjat aiánlottunk fel a salgótarjáni tavaszi tárlatra. Szolgáltatásainkért, terveinkért csak akkor vesszük fel a pénzt, ha teljesítettük vállalásainkat, elfogadták azokat a partnereink. Nem hiszem tehát, hogy az anyagiasság vádja velünk szemben megalapozott lenne. Egyszerűen a valósághoz, az igényekhez igazodtunk, és igazodunk a jövőben is, miközben a közművelődési intézményrendszer részének tekintjük magunkat: Máskéonen kell gazdálkodnunk, befektetni, forgatni a pénzt, hogy továbbiakat hozzon, amelyeket aztán jelentős részben visszatáplálunk az ismeretterjesztésbe. Fennmaradó részét a működtetésre, a személyi és tárgyi feltételek fenntartására, technikai eszközök vásárlására fordítjuk. A hetvenes évtized utolsó évében 2,2 millió forintos költségvetéssel gazdálkodtunk, tavaly mintegy hétszeresével, és közben a létszámunk nem növekedett. Úgy gondolom, a hatékonyan dolgozó intézmények közé tartozunk. Köszönet ezért a TIT- be tömörült értelmiségieknek. Nélkülük nem léteznénk. A TIT megyei szervezete igazi, példamutató szellemi alkotó vállalkozássá nőtte ki magát. Sulyok László
