Nógrád, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-16 / 64. szám

Naptár Évforduló 1988. március 16. Szerda. Henrietta napja. A Nap kel 5.06 — nyugszik 17.51 órakor. A Hold kel 5.20 — nyugszik 15.49 órakor. Ötvenöt éve halt meg Szegeden Haar Alfréd (1885—1933) matemati­kus, egyetemi profesz- szor, a Magyar Tudo­mányos Akadémia tagja. Várható időjárás Változóan, időnként erősen felhős idő lesz. Számot­tevő csapadék nem várható. A nyugati, majd délnyu­gati szél megélénkül, fokozatosan megerősödik. Leg­magasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható. J Országgyűlési képviselő fo­gadónapja. Tőzsér Gáspár, a 4-es számú választókerület országgyűlési képviselője március 21-én hétfőn, dél­után 14 órától 18 óráig Mát- raterenyén (Homokterenyén), a pártbizottság épületében tart fogadónapot. — Befejezéséhez közeledik a salgótarjáni öblösüveg­gyár A jelű mennyezet­búra-gyártó kemencéjének a rekonstrukciója. A múlt év végén leállított berende­zést 5,5 millió forintért építik át, s többek között új rendszerű hőhasznosítóval látják el. A próbaüzemet április elejére tervezik. — Dimenzió klub lett a neve a salgótarjáni városi KISZ-bizottság közéleti klub­jának. A március 21-én nyíló intézménynek pályázat ki­írásával keresett nevet a szervezet.-*- Növekvő vagyon. Az elmúlt évek rendkívül si­keres üzletpolitikájának kö­szönhetően a tavalyelőtti 61,4-ről 100 millió forint fölé emelkedett tavaly a drégelypalánki Szondi La­katos és Szerelő Ipari Szö­vetkezet vagyona, a három évvel ezelőttihez képest pe­dig megduplázódott. Ez azt jelenti, hogy az utolsó két évben vagyonuk annyival gyarapodott, mint a megelő­ző 16 évben. — Az utolsó csillagharcos című amerikai sci-fi sal­gótarjáni bemutatójának idő­pontja — téves információ nyomán — március 15-re szólít. A Nógrád Megyei Mo­ziüzemi Vállalattól kapott tájékoztatás szerint a fil­met április 10-től 13-ig lát­hatják a November 7. Film­színházban. Devizaárfolyamok Érvényben: 1988. március 16-án. Devizanem vételi árf. 100 eladási Ft-ban Angol font 8787,89 8805,49 Ausztrál d. 3472,11 3479,07 Belga frank 136,37 136,65 Dán korona 745,77 747,27 Finn márka 1179,94 1182,30 Francia frank 839,64 841,32 Holland forint 2538,27 2543,35 ír font 7632,74 7648,02 Japán y. (1000) 373*92 374,66 Kanadai dollár 3778,73 3786,29 Kuvaiti d. 17309,97 17344,63 Norvég k. 749,96 751,46 NSZK-márka 2851,06 2856,76 Olasz I. (1000) 38,54 38,62 Osztrák s. 405,39 406,21 Portugál e. 34,78 34,84 Spanyol p. 42,50 42,58 Svájci frank 3451,93 3458,85 Svéd korona 801,80 803,40 Tr. és cl. r. 2597,40 2602,60 USA-dollár 4749,86 4759,36 ECU (K. P.) 5908,52 5920,34 Az államközi megállapodáso­kon alapuló hivatalos árfolya­mok változatlanul az 1988. feb­ruár 3-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. — Számítógépek. Tovább fejleszti számítástechnikai eszközparkját a Salgótarjáni Tervező és Építőipari Szö­vetkezet. A közelmúltban beszerzett két új, IBM kom­patibilis gép — az OKISZ Szervezeti és Számítástech­nikai Vállalatával kötött szerződés alapján — az idei év közepétől segíti majd a bérelszámolás, az anyag- könyvelés és a számvitel adatfeldolgozását. — ötvenszázalékos ked­vezménnyel könyvvásárt kezdeményezett március 14- től a balassagyarmati Ma­dách Imre Könyvtár. Fél- áron kaphatók — amíg a készlet tart — szépirodal­mi, filozófiai, irodalomtör­téneti, képzőművészeti al­kotások és verseskötetek, többek között Ahmatovától és Paszternáktól. — Galambos Tamás fes­tőművész kiállítását nyitot­ta meg Lakatos István Jó­zsef Attila-díjas költő hét­főn Szirákon.. A Kastély Szállóban megrendezett tár­latot április 14-ig tekinthe­tik meg az érdeklődők az intézmény galériájában. — Hibaigazítás. Kedden megjelent Nívódíjas tábor­szervezők című írásunk­ban a Mezei Istvánt és Tóth Csabát ábrázoló fényképek aláírásai felcserélődtek. Kérjük az érintettek és ol­vasóink szíves elnézését. Szegeden * vas- és fémipari szövetkezetben elsősorban a kiskerttulajdonosok számára gyártanak rotációs kapákat, fűnyírókat, motoros kaszát, szivattyúkat. A szövetkezet az idén kétezer kisgépet szállít az üzletekbe. * HÍREK * ESEMÉNYEK * m 00 jp Árengedmény a TÜZEP-telepeken Zenei Országos szinten mintegy 120 millió forint értékű tü­zelőanyag kedvezményes vá­sára kezdődött a héten. A lakosságnak nyújtott áren­gedmény mértéke változó, s mindaddig tart, amíg a kész­letek lehetővé teszik. Szinte minden igényt ki tudnak elégíteni a dorogi és tatabányai gyöngybrikettből, amelyet 21 forintos mázsán­ként engedménnyel kínál­nak. Ugyanez 10 forintot tesz ki a kányási száraz szénfé­leségek esetében, a mosott fajták közül pedig érvényes a dióra és a rostált darára. Az oroszlányi dúsított ros­tált dara és a dorogi rostált dara szintén 10 forinttal ke­rül kevesebbe mázsánként. Szénből kéthavi mennyisé­get lehet előrendeléssel biz­tosítani mindaddig, amíg a Nógrádi Szénbányák kapa­citása lehetővé teszi. Az ak­ció során érvényesek a dol­gozói és nyugdíjasutalvá­nyok is. A Magyar Hitelbank Rt. pénztárhelyiségévé alakítják át Salgótarján centrumában a volt járműalkatrész­boltot. A munkálatokat az Agrofil szakemberei vég­zik. Fotó: Kulcsár J. Helyijáratosok új vállalkozása Vevők vagyunk kiállítás Vevők vagyunk címmel kiállítás nyílt kedden Buda­pesten, a Rákóczi úti ipari bemutatóházban. A Termel­tetők Tanácsa 1979-től ren­dezi meg rendszeresen azok­nak a termékeknek a bemu­tatóját, amelyekre hazai gyártókat keresnek. A csak­nem 10 esztendő alatt 11 milliárd forint értékű több­letáru került e kiállítások révén a bolthálózatba. A Termeltetők Tanácsába tömörült vállalatok elsősor­ban arra törekednek, hogy csökkentsék a hiánycikkek számát, s ez az eredmények tanúsága szerint, több eset­ben sikerült is. Emellett ma már nemcsak egyszerűbb ter­mékeket, hanem költsége­sebb felszerszámozást igény­lő gyártmányokat is ter­meltetnek az iparvállalatok­kal és a szövetkezetekkel. A kiállítás célja ezúttal is a hiánycikkek számának to­vábbi csökkentése, az im­porthelyettesítés, valamint a hazai áruválaszték bővítése. A most megnyílt kiállí­tás alkalmából is megjelen­tették a katalógust, amely több mint 700 gyártásra vá­ró cikk leírását tartalmaz­za. A kiadványt már előze­tesen csaknem ezer iparvál­lalatnak és szövetkezetnek elküldték. A kiállítás 17-éig tekinthető meg 10 órától 16 óráig. A rendőrség közleménye A rendőrség illetékes szer­I vei a március 15-i ünnepsé­gek megzavarására irányuló magatartásuk miatt — elő­zetes figyelmeztetésüket kö­vetően — előállították Mol­nár Tamás, Pálinkás Róbert, Nagy Jenő, Rácz Sándor, Ga­dó György, Demszky Gábor, Í Solt Ottilia, Haraszti Miklós budapesti lakosokat. Meghallgatásukat és jegy­zőkönyvi figyelmeztetésüket i követően szabadon bocsátot­ták őket. (MTI) Februári kiemelkedő tel­jesítményei alapján a Hónap brigádja kitüntető címet — a Nógrád Volán kollektí­váinak versengésében — az Andropov nevet viselő, sal­gótarjáni helyijáratos gárda érdemelte ki. A nyolcfős brigád már huzamosabb ideje vesz részt a munkaverseny-mozgalom- ban. Az elmúlt hónapban új vállalkozási formára adták be elképzelésüket, elsősor­ban a költségek csökkentése érdekében. Együttműködést kötöttek a „Légfék” karban­tartó csoporttal, a vállalati Dl yeremén yek Az idén március 17-től árusításra kerülő borítékos sorsjegyek játékfeltételei vál­tozatlanok, ám a nyeremé­nyek választéka bővült. A Sport elnevezésű borítékos sorsjegyek kibocsátásával az Országos Takarékpénztár Sportfogadási és Lottóigaz- gatósága ezúttal is a külön­féle sportcélok megvalósítá­sát kívánja segíteni. A sors­jegyek ára változatlanul öt forint. A legnagyobb nyeremény százezer forint, a legkisebb pedig tíz forint, és van aki „újra húzhat”. Újdonság a háromezer forint névértékű tanműhely pedig rendszeres műszeres vizsgálatokat végez az autóbuszokon. Ez a komp­lex együttműködés az ered­ményesség növelését céloz­zák, végső soron az utazó­közönség jobb kiszolgálását jelenti. Az Andropov brigád tagjai februárban — a jó időt kihasz­nálva — hozzákezdtek a he­lyijáratos megállóhelyek táb­láinak karbantartásához. Fo­lyamatos munkájukat bizo­nyítja, hogy tavaly és tavaly­előtt is kiérdemelték a Hó­nap brigádja kitüntetést. a borítékban szerencsejegy, ami pénznye­reményen kívül külön tárgy- nyeremény-sorsolásra is jo­gosít. A sorsoláson azok a játékosok vesznek részt, akik szerencsejegyüket OTP-fió- kokban vagy totó-loittó ki- rendeltségben beváltják. A beváltáskor az OTP- fiókok a sorsoláson való részvételre jogosító átvételi elismervényt adnak a já­tékosnak. A legszerencsé­sebbek külföldi utazáson, balatoni társasüdülésen ve­hetnek részt, de más értékes nyeremények is gazdára ta­lálnak majd. nyuszinézőpontból A bátor vadász és a sze­I rencsétlen nyuszi viszonya jut eszembe, amikor kedvenp Í napilapomban a kedvenc magazinomról (értsd: üzlet, bolt) olvasok. Pontosan arra gondoltam, hogy ugye, meny­nyire más-más szemszögből értelmez egy vadászatot, egy | hajszát, mondjuk a kis tap­sifüles és a nagy vadász... Olvasom a lelkendező so­rokat, hogy a salgótarjáni Gorkij-lakótelepi kisáruház- ban az eladótér egy négy­zetméterére jutó éves for­galom eléri a 318 ezer forin­tot. S bár a szövetkezeti át­lag is már figyelemre méltó teljesítmény — 184 ezer fo­rint —, de ezt messze felül­múlják a lakótelepiek. Re­mek, gratulálok. Az is nagy­szerű fegyvertény, hogy itt 2,6 millió forint az egy dol­gozóra jutó éves forgalom. Sőt, részben a „kisáruházi” jelzővel is egyetértek — az első részben. A „kis” jel­zővel. Ugyanis naponta tapaszta­lom, a cikket kifogásoló szá­mos telefonálóval együtt, hogy bizony, az említett sta­tisztikai mutatók, vásárlói szemszögből egészen más ké­pet mutatnak. Hogy például hétvégeken olyan tömeg van a boltban, bármelyik if­júsági rendezvény megiri­gyelné. Hogy a szűkös hely miatt gyakran alapvető el­látási gondok adódnak... Az­tán arra is kíváncsi lennék, vajon, ha kétszer több for­galmat hoznak az ottaniak, a fizetésük ennyivel miért nem nagyobb? S nem kell hozzá jósnak lenni, hogy az idén ismét növekszik majd a for­galom: részint az áremelke­dések, részint pedig a lakó­telepre költöző több száz új lakos jóvoltából. Többekkel együtt magam is nyusziszemszögből köze­lítettem a kérdéshez. S leg­inkább az a közbevető meg­jegyzés ragadott meg a cikk­ből, hogy „igaz, az áruház ellátási feladatainak már egyre nehezebben tud meg­felelni. ..” így igaz. (tanka) beiskoiáxás Az új tanév 2enei beiskolázá­sa házi hangversennyel kez­dődik a salgótarjáni Lovász József Általános Iskolában. A szerdán este fél hatkor kezdődő előadásra az ősszel első osztályba lépő gyerme­kek szüleit is várják, akik tájékoztatást kapnak majd a zenei tanulás lehetőségei­ről, a meghallgatás miként­jéről. 17-én (csütörtökön) kez­dődik a gyerekek meghall­gatása és 25-én fejeződik be. További információt az óvo­dákban szerezhetnek a szü­lők. Előadás és fórum Szécsényben A család felelőssége a gyermekért, avagy a család és iskola együttműködésének, munkamegosztásának társa­dalmi elvárásai, lehetőségei címmel tartott előadást ked­den Szécsényben, a II. Rá­kóczi Ferenc Művelődési Központban dr. Füle Sándor kandidátus. Az oktatásiintézmény-ve- zetők, óvónők, osztályfőnö­kök, ifjúsági felelősök, az is­kolai és osztály szülői mun­kaközösségek elnökei, a Ma­gyar Pedagógiai Társaság megyei tagozatának tagjai, akik a Magyar Pedagó­giai Társaság Nógrád megyei tagozata elnöksége illetve a HNF me­gyei bizottsága szervezte rendezvényre összegyűltek, az előadás után pedagógiai fórumon vettek részt. Autósorszfimok, 1988. márci­us 15. Trabant Lim. H. (Bp.) 193 Trabant Combi H. (Bp.) 25 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 12 396 Trabant Lim. Spec. (D.) 10 467 Trabant Lim. Spec. (Gy.) 3888 Trabant Combi (Bp.) 3799 Trabant Combi (D.) 2971 Trabant Combi (Gy.) 2252 Wartburg Stand. (Bp.) 3514 Wartburg Stand. (D.) 1753 Wartburg Stand. (Gy.) 1903 Wartburg Spec. (Bp.) 4141 Wartburg Spec. (D.) 3342 Wartburg Spec. (Gy.) 3176 Wartburg Spec. t. (Bp.) 11676 Wartburg Tourist (Bp.) 2933 Wartburg Tourist (D.) 2166 Wartburg Tourist (Gy.) 1194 Skoda 105 S. (Bp.) 11875 Skoda 105 S (D.) 8956 Skoda 105 S (Gy.) 8956 Skoda 120 L (Bp.) 27 918 Skoda 120 L (D.) 15 860 Skoda 120 L (Gy.) 18 794 Lada 1200 (Bp.) 47 647 Lada 1200 (D.) 34171 Lada 1200 (Gy.) 16 860 Lada 1300 S (Bp.) 24 352 Lada 1300 S (D.) 17 440 Lada 1300 S (Gy.) 10 023 Lada Szamara (Bp.) 1581 Lada Szamara (D.) 521 Lada Szamara (Gy.) 588 Lada 1500 (Bp.) 16 196 Lada 1500 (D.) 12 093 Lada 1500 (Gy.) 5470 Lada Combi (Bp.) 892 Lada Combi (D.) 6282 Lada Combi (Gy.) 600 Lada Niva 236 Polski F. 126 P (Bp.) 2168 Polski F. 126 P (D.) 1737 Polski F. 126 P (Gy.) 2523 Dacia Lim. (Bp.) 14 832 Dacia Lim. (D.) 11366 Dacia Lim. (Gy.) 8505 Dacia Combi (Bp.) 318« Dacia Combi (D.) 3214 Dacia Combi (Gy.) 2359 Dacia TLX (Bp.) 3327 Dacia TLX (D.) 3987 Dacia TLX (Gy.) 1913 Zastava (Bp.) 19 031 a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVÁNNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Magyal Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Találón: 12-542. Telex: 229 109. Irányitószám: 3101. Tarjaszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hlrlapkázbesftő postahivatalnál, a hírlapkázbesitóknál, a Posta hírlapüzleteiben ás a Hlrlapalófizetási ás Lapsllétási Irodánál (HELIR) Budapest, V. József nádor tér. 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja a Nógrád Megyei Nyomdaipart Vállalat, 3101, Salgótarján, Pafócz Imre tár 4. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató, HU ISSN 0133-1558 i - ■ — ‘ ■ ■ - ...............................' ---

Next

/
Oldalképek
Tartalom